Húsz cím, amivel játszanod kell 2020-ban

  • Írta: fojesz
  • 2020. január 31.
Link másolása
Kicsit megkésve, de idén is összeállítottunk egy listát azokról a játékokról, amelyekre érdemes lesz odafigyelni a következő hónapokban. Lássuk hát, hogy melyek azok!

Noha az év eleje pangósabb a szokásosnál, idén is egy zsák olyan játék érkezik, amellyel érdemes lehet foglalkozni. Éppen ezért kénytelenek voltunk néhány szabályt rögzíteni a lista összeállításakor: egyrészt lehagytuk róla az évente új epizóddal jelentkező sorozatokat, másrészt csak olyan fejlesztések jöhettek szóba, amelyeket már bejelentettek, és amelyek kapcsán már hallottunk legalább egy halvány ígéretet arra vonatkozóan, hogy idén esedékes a premierjük - a legtöbb nagyágyú itt vérzett el.

A felhozatal ezenkívül is szubjektív természetesen, igyekeztünk a változatosságra törekedni, és biztosan nem tettük rá az összes kedvencedet. Annyi baj legyen, ha kihagytunk valamit, írd meg kommentben!

12 Minutes (PC, Xbox One - 2020)

A kisebb kaliberű fejlesztések közül egyértelműen ez a kedvencünk. A 12 Minutes egyetlen ember, Luis Antonio munkája, és bár a címet a tavalyi E3 után kapta fel a sajtó, valójában már 2015 óta mutogatják különböző rendezvényeken. A 6-8 órás játék során egy 12 perces jelenetet élhetünk át újra és újra, a feladatunk pedig az lesz, hogy az előző ciklusokból tanulva megakadályozzuk a várandós és egyébként gyilkossággal vádolt feleségünk tragédiába torkolló letartóztatását. Az eseményeket felülnézetből, pazar vizuális stílus mellett követhetjük figyelemmel.

Animal Crossing: New Horizons (Switch - 2020. március 20.)

Az Animal Crossingért rajongó Nintendo-hívők a levegőbe csaphatnak, végre eljött az ő idejük! A kiotóiak végre a Nintendo Switchre is elhozzák az antropomorf állatokkal megtömött életszimulátort, ezúttal egy lakatlan szigeten verhetünk tábort. Ahogy felfedezzük a környéket, nyersanyagokat gyűjtünk és mindenféle feladatot teljesítünk, úgy készíthetünk magunknak újabb szerszámokat és bútorokat, és persze a dekorációként funkcionáló elemekért is meg kell majd szenvednünk. A játék kooperatív módban is játszható lesz, online akár nyolcan is ügyködhetünk egyszerre.

Cyberpunk 2077 (PC, PS4, Xbox One, Stadia - 2020. szeptember 17.)

Az olvasói szavazásunk alapján a Cyberpunk 2077-et várjátok a legjobban az idei játékfelhozatalból, még szerencse, hogy az ambiciózus fejlesztés a méretes csúszás ellenére is megjelenik 2020-ban! Akárhogy is, a Cyberpunk világában játszódó belső nézetű szerepjáték valóban ígéretes darabnak tűnik; a CD Projekt RED-ről mostanában nehezen hisszük el, hogy tud hibázni, márpedig a hat elkülönülő kerületből álló Night City felépítésébe lényegesen több energiát fektettek, mint a The Witcher 3: Wild Huntba.

DOOM Eternal (PC, PS4, Xbox One, Switch, Stadia - 2020. március 20.)

Doom Slayer visszatér, hogy leszámoljon a pokol rémségeivel, és a jelek szerint ezúttal sem finomkodik majd. Habár a DOOM Eternal is arra bátorít minket, hogy a belemenős taktikát válasszuk, és minél több kivégzést hajtsunk végre, tudjuk, hogy az odáig vezető két méter hosszú út, ennek leküzdésére pedig mindenféle mordályt megkapunk majd. A fejlesztők szerint a játékban kétszer annyi démonfajta lesz, mint az előző részben, amelyek ráadásul szép lassan amortizálódnak, ahogy lövünk rájuk. A DOOM Eternal egyébként egy vadonatúj multiplayer módot kapott, ez a Battlemode.

Dreams (PS4 - 2020. február 14.)

Egy teljes konzolgeneráción át tartott a LittleBigPlanet-csapat legújabb játékának fejlesztése, hamarosan azonban tényleg boltokba kerül a Dreams - a Sony tőle szokatlan módon még egy early access-periódusban is megfuttatta a címet tavaly. A Media Molecule ezúttal is a tartalomkészítésre helyezte a hangsúlyt, az elhivatott rajongók jobbnál jobb pályákat és minijátékokat készíthetnek majd, de természetesen azokat sem hagyják cserben a fejlesztők, akik erre nem érnek rá: ők a többi játékos végtelen mennyiségű tartalma és a kampány közül csemegézhetnek majd többek között.

Final Fantasy VII Remake (PS4 - 2020. április 10.)

Régóta várunk már rá, és most végre megkapjuk - oké, legalábbis egy részét. Áprilisban boltokba kerül a Final Fantasy VII felújított változatának első felvonása, amely az alapjáték midgari eseményeit dolgozza fel. Aggodalomra semmi ok, az ígéretek szerint így sem lesz hiányérzetünk, hiszen a játékidő simán felér majd más szerepjátékokéhoz, emellett új karakterek is érkeznek a sztoriba. A látvány pazarul fest az eddig látottak alapján, és arról se feledkezzünk meg, hogy a Square Enix a harcrendszerbe is belenyúlt, és egy alapvetően valós idejű rendszerre váltott a remake-kel.

Gears Tactics (PC, Xbox One (?) - 2020. április 28.)

Idén sem maradunk Gears-játék nélkül, ezúttal ráadásul igazi nyalánkságnak örülhetünk majd. A Splash Damage műhelyében készülő Gears Tactics egy XCOM-ra hajazó körökre osztott stratégiai játék, csak itt a körítést nyilván a Gears-univerzum szolgáltatja: testre szabható osztagunkkal a már jól ismert rusnyaságok ellen kell megküzdenünk, miközben fedezéktől fedezékig haladunk. A Gears Tactics kizárólag egyjátékos kampányt vonultat fel, és a Gears of War előzményeit meséli el - az ígéretek szerint még csak kozmetikai mikrotranzakciók sem lesznek benne.

Ghost of Tsushima (PS4 - 2020 nyara)

Habár nem lepődnénk meg, ha idővel egy PlayStation 5-ös portot is bejelentenének belőle, a jelenlegi állás szerint a Sucker Punch nyitott világú akciójátéka lesz az utolsó nagy PlayStation 4-exkluzív. A Ghost of Tsushima története Tsushima szigetén játszódik Japán első mongol inváziója idején, mi pedig az egyik utolsó szamuráj bőrébe bújhatunk majd bele. Habár a közelharc kulcsfontosságú szerepet kap majd a kalandjaink során, ha úgy tetszik, lopakodva is elérhetjük a céljainkat, ehhez pedig még egy horogvetőt is kapunk.

Half-Life: Alyx (PC - 2020 márciusa)

Az idei év kifejezetten izgalmas VR-játékokat hoz majd, a legnagyobb durranás azonban egyértelműen a Half-Life: Alyx lesz. Régóta vártunk már a Half-Life visszatérésére, és szerencsére a Valve nem is alibizi el a dolgot: a Half-Life 2 eseményei előtt játszódó felvonást teljes értékű epizódnak szánja a csapat, erről árulkodik, hogy az írói gárdában a Half-Life 2: Episode-ok sztoriját jegyző Erik Wolpaw is helyet kapott. Mindemellett a játék elképesztően jól néz ki, a játékmenetben pedig a harcok, a felfedezés és a fizikaalapú fejtörők is kiemelt szerephez jutnak - pont úgy, ahogy azt egy Half-Life-tól várnánk.

Halo Infinite (PC, Xbox One, Xbox Series X - 2020 karácsonya)

Bár nem lesz next-gen exkluzív cím, az Xbox Series X premierjével párhuzamosan kerül boltokba a Halo-sorozat következő felvonása, a Halo Infinite. A történet a Halo 5: Guardians eseményei után játszódik majd, a főszerepet pedig ismét Master Chief kapja, így akinek nem tetszett, hogy az előző részben kissé háttérbe szorult a karakter, most mindenképpen fellélegezhet. A játékról egyébként keveset tudni egyelőre, de az már fix, hogy egy vadonatúj engine-re épül majd, és Master Chiefre is az eddigi legkeményebb kalandjai várnak.

Marvel's Avengers (PC, PlayStation 4, Xbox One, Stadia - 2020. szeptember 4.)

Szögezzük le gyorsan: a Marvel’s Avengersből még nem sokat láttunk, de nagyon szeretnénk, hogy ez a játék jól sikerüljön. A Crystal Dynamics koncepciója izgalmas, meg aztán igazán megérdemelnének a Marvel-rajongók egy tisztességes Avengers-játékot, amelyben számos kedvenc karakterük köszönhet majd vissza. A Marvel’s Avengers egyedül és kooperatív módban is játszható - ez a küldetések típusától függ -, a főszereplő szuperhősök pedig testre szabhatóak lesznek, így ha minden jól megy, a te Vasembered egészen máshogy fest majd, mint a haverodé.

Microsoft Flight Simulator (PC, Xbox One - 2020)

Sosem gondoltuk volna, hogy egy hardcore repülőszimulátor helyet kap a listánkon, de van egy olyan érzésünk, hogy az idén elrajtoló Microsoft Flight Simulatort nagyon sokan ki fogják próbálni. Az Asobo Studiónál készülő játék elképesztő részletességet ígér, a fejlesztők a Bing Maps alapján modellezik majd le a berepülhető világot, és még az olyan apróságokra is odafigyelnek, hogy a vizek hullámai a széljárásnak megfelelő irányba haladjanak. Az időjárás a valóságnak megfelelően alakul majd, a különböző felhők pedig más-más módon befolyásolják a repülésmodellt.

Nioh 2 (PlayStation 4 - 2020. március 13.)

Habár a Nioh 2 is az a fajta második rész, ami az első felvonás előzményeit meséli el, de ezen ne akadjunk fent: a lényeg, hogy hamarosan újra elmerülhetünk a Team Ninja soulslike-értelmezésében! Az 1500-as évek Japánjában játszódó akció-szerepjátékban ezúttal már létrehozhatjuk a saját hősünket, aki egy félig ember, félig yokai harcos. Ebből a kőkeménynek ígérkező küzdelmek során is rengeteget profitálunk majd, hiszen mindenféle különleges képességet köszönhetünk neki, amelyekkel borsot törhetünk az ellenfeleink orra alá.

Ori and the Will of the Wisps (PC, Xbox One - 2020. március 11.)

Többször is elhalasztották a megjelenését, márciusban azonban végre rátehetjük a mancsunkat az Ori and the Blind Forest folytatására. A Moon Studios játékának látvány- és hangzásvilága továbbra is megunhatatlan, és a metroidvaniás koncepció is visszatér, vagyis miközben serényen küzdünk a fejtörőkkel és az ugrabugrálós jelenetekkel, újabb képességekre teszünk szert, amelyeknek hála fokozatosan tárul fel előttünk a játék világa. Az ígéretek szerint a készítők átdolgozták a fejlődési és a mentési rendszert is, ezek után pedig végképp nehéz lesz belekötni az anyagba!

Psychonauts 2 (PC, PlayStation 4, Xbox One - 2020)

Közösségileg finanszírozott projektként kezdte meg a pályafutását a Psychonauts 2, és végül a Microsoft kiadásában látja meg a napvilágot. Ha minden igaz, idén végre befejeződik a régóta várt folytatás fejlesztése, ahol a főszerepet ismét Raz, a különleges képességekkel felvértezett pszichonauta kapja. A játék során mások elméjébe látogatunk majd el, a csavar pedig az, hogy ezek mindegyike más-más világként elevenedik meg a képernyőnkön. Az biztos, hogy a Double Fine-ra jellemző humorból most sem lesz hiány!

Resident Evil 3 (PC, PlayStation 4, Xbox One - 2020. április 3.)

A Capcom meghallgatta az imáinkat, és úgy döntött, hogy az eredetileg 1999-ben bemutatkozott Resident Evil 3-at is felújítja. A jelek szerint a japánok most sem érik be apróbb finomhangolásokkal, és lényegében a nulláról építik fel újra a játékot: a látványvilág teljes mértékben megújul, és persze a tankos irányításnak is búcsút mondhatunk. Érdemes kiemelni, hogy a remake mellé megkapjuk a Resident Evil: Resistance-et is, amely egy asszimmetrikus multiplayer játék. Az anyag teljes mértékben mellékág, a története nem a Resident Evil-kánon része.

The Last of Us: Part II (PlayStation 4 - 2020. május 29.)

Hamarosan új játékkal tér vissza a Naughty Dog, és nagyon úgy néz ki, hogy a The Last of Us folytatásával ismét sikerül túlszárnyalniuk magukat. Az első látnivalók alapján ezúttal is pazar látvány és színészi játék mellett tálalják a történetet nekünk, a játékmenet pedig további finomhangolásokon esett át, amitől még izgalmasabb lesz a posztapokaliptikus Amerikában tett kirándulásunk. Ezúttal egyébként az idősebb Ellie-t irányítjuk majd, akinek jóval kifinomultabb mozgáskultúrája lesz, így például sokkal könnyebben mászik, és kúszni is tud, ha lopakodásra kerül sor.

Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 (PC, PlayStation 4, Xbox One - 2020)

Amióta a Paradox megkaparintotta a White Wolf Publishinget, alacsonyan szállnak a Vampire: The Masquerade-játékok, ráadásul sokak örömére a 2004-es Bloodlines is folytatást kap. A történet Seattle-ben játszódik majd, mi hígvérű vámpírként kezdjük meg a pályafutásunkat, idővel pedig csatlakozhatunk a játékban (eleinte) szereplő öt nagy klán valamelyikéhez, amivel különféle bónuszokat kapunk. A küldetéseink teljesítésében szabad kezet kapunk, választhatjuk az akciót vagy a lopakodást, csak arra ügyeljünk, hogy a túléléshez nem árt néha csapra vernünk valakit a véréért...

Wasteland 3 (PC, PlayStation 4, Xbox One - 2020. május 19.)

A Wasteland 3 bizonyos tekintetben hasonló utat járt be, mint a Psychonauts 2: mikor bejelentették, a közösség dobta össze a pénzt a fejlesztésére, időközben azonban felvásárolta a fejlesztőket a Microsoft, amely extra tőkével és munkaerővel tolta meg a munkálatokat. Akárhogy is, az új Wasteland megmarad annak a hardcore szerepjátéknak, ami mindig is volt, ezúttal azonban a posztapokaliptius Colorado fagyos vidékén járunk majd a Team November nevet viselő ranger csapat utolsó túlélőjeként.

Watch Dogs: Legion (PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series X, Stadia - 2020 áprilisa után)

A tékozló bárány, Clint Hocking visszatért a Ubisofthoz, első projektjeként pedig a Watch Dogs bevallottan cross-gen harmadik részét hozhatja tető alá. A londoni kitérő valódi érdekessége, hogy nem erőlteti az előre megírt főszereplőket, ehelyett a DedSec brit csapatát irányítva az lesz a feladatunk, hogy minél ütősebb brigádot rakjunk össze. Ehhez a város NPC-it hívhatjuk segítségül, akár nagymamákat is felfogadhatunk, hogy keresztbe tegyünk az elnyomó hatalomnak, a tagok között pedig kedvünkre válogathatunk. A játék egyébként négyfős kooperatív móddal érkezik.

Kapcsolódó cikkek

31.
31.
Duken
TLoU2 és a Cyberpunk GoT, ami legjobban érdekel!
30.
30.
Fata Morgana
Talán ha van 3-om cím ami igazán érdekel, Doom Ethernal, Ghost of Tsushima, Nioh2 a többi majd menet közben kiderül.
29.
29.
zimonyini
A Half Life hihetetlenül néz ki egyelőre, el sem hiszem, hogy visszatér! Bárcsak lenne min tolni.
24.
24.
sloth
#23: milyen fairy tail?
23.
23.
JohnSpartan
Engem ami érdekel az a: TLOU, DOOM, Ghost, Fairy tail, RE 3, Predator.
Ami meg lesz biztos megjelenéskór: RE 3
A többi ràér leárazásig.
22.
22.
NorByte
Na meg ha tényleg kijön (ami pletyka egyelőre), a Zelda Breath of the wild folytatása.
21.
21.
kopic
Ja plusz Marvel Avengers
20.
20.
kopic
Halo: Infinite
Cyberpunk 2077 (persze, ha csak nem lesz gyalazatosan xar az XO verzió).
18.
18.
GAMEROD
Flight Simulator és a RE3 ami érdekel a felhozatalból. Ugyanez a két cím érdekelt pont 20 éve is. A Cyberpunkot nem fogják megkockáztatni hogy a mostani konzolokon mutatkozzon be, mert az elvárások ötször akkorák mint amit a jelen generáció tud mind részletességben, mind teljesítményben. Persze megjelenik ezekre is, de jóval butítottabb, legyalultabb változatban.
17.
17.
hedzsooo
Hát ha az így fest, akkor a jó hír ebből számomra az hogy bőven elég időm lesz a Cyberpunk 2077-ra majd ősztől mert kb. az egyetlen cím, ami állatira/úgy tényleg igazán tud érdekelni! :D
16.
16.
NorByte
Személy szerint jobban várom a Gods and Monsters vagy nagy téli Switch exkluzívot, mint amit felsoroltatok itt. (habár ha választanom kéne a 20 közül, akkor Ghost of Thusima, esélyes ez évben az évjátéka díjára szerintem, de még meglátjuk)

Na meg ott van a Fairy Tail játék, ami hajazz a FF harcrendszerére, de mégis több egy klónnál, nem beszélve az anime témájáról, egyszerűen pazar játék lesz.

Ugyanez a helyzet szerintem a Tsubasa játékkal az eddig látott gameplayek alapján. Minden focis játékot oda fog verni. :)
15.
15.
Van pár érdekes a listán és még annál több olyan, amit tudok, hogy nem fogok játszani. És külön kategória a Watch Dogs. Nálam az első még egyszer elment, de azért távol volt a nagyon jó játék kategóriától. Talán még a jótól is. A 2 totál elriasztott a megjelenésnél. Egy évvel később, vagy mikor azért adtam neki egy lehetőséget, de iszonyatba és unalomba fulladt egy óra alatt. És akkor ehhez képest ez a Watch Dogs Legion még kevésbé szimpatikus ennél is. Azt hiszem nem rendelem meg a szobros gyűjtőit.
14.
14.
ah gears tactics..come to daddy..bár még a phoenix point-ra sem volt időm..na és lou 2 --jó ég
12.
12.
FiveSalmon69
Engem ebből a 20 címből 15 érdekel, szóval majdnem el lett találva. Én az Elden Ring-et, és a Witchfire-t hiányolom a listáról, de főleg előbbit.
11.
11.
PaprikaJancsi
Imádtam mindkét Watch Dogs játékot, és személy szerint az egyik legjobb open-world játéknak tartom őket. Az első rész a drámaibb hangvételével, a második rész pedig a szórakoztató, vagány hangulatával lopta be magát a szívembe. VISZONT! Ebben az új részben, pont az hiányzik ránézésre, ami az eddigi részekben kiemelkedővé tette, a főszereplők. Arctalan játéknak tűnik eddig, és nagyon sajnálom, hogy ebbe az irányba indultak el.
9.
9.
Yanez
Godfall és Dying Light 2...
8.
8.
DarkLord
Indulhatna már az év komoly játékok terén, mert most ki vagyok éhezve valami újdonságra már nagyon! Ebből pár engem is érdekel amúgy. Nioh 2 tuti meg a Ghost.
7.
7.
Slan
Where the hell is the Hellblade II ? :D
3.
3.
Onion
Ezek közül a Final Fantasy 7 remake, Ghost of Tsushima, Nioh 2, Resident Evil 3, ami érdekel.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...