Warcraft III: Reforged teszt

A Blizzard Entertainment sorra halmozza a ballépéseit, és ez alól a Warcraft III: Reforged megjelenése sem kivétel. De vajon tényleg olyan szörnyű játék ez, mint ahogy mondják, vagy lehet, hogy csak a hangos tiltakozókkal szaladt el a ló?

A sokáig piedesztálon tartott Blizzard Entertainment az utóbbi években csúnyán kihúzta a gyufát az internet népénél. A Diablo: Immortal pocsékul időzített bejelentése és a Blitzchung-ügy mellett felemlegethetnénk a Diablo III botrányos rajtját vagy a Battle for Azeroth hanyagságba fulladó patch-ciklusát is – nincs miért irigyelnünk a vállalat PR-osait, az egyszer biztos. Nem indokolatlan tehát a játékosok óvatossága, és az sem meglepő, hogy a közösség finoman szólva kritikus hozzáállással fogadta a nagy múltú fejlesztő egyik legendás alkotásának felújított változatát. A Warcraft III: Reforged több szempontból is kiábrándító, kár lenne ezt tagadni, de mégis úgy gondolom, hogy az a fáklyás, vasvillás lincshangulat, ami a megjelenés óta körbelengi a játékot, nem csupán erős túlzás, de egyenesen kártékony is.

Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen az RTS-ek aranykorában, a StarCraft és Warcraft mellett nőttem fel. Elképesztő stratégiai játékok jelentek meg az ezredforduló környékén, de talán egy sem volt fogható a Warcraft III-hoz, ami a színes, stilizált látványvilágával, a hősökre fókuszáló játékmenetével és az elképesztő történetével egyből bebetonozta magát minden idők legnagyobbjai közé. A hab a tortán pedig, hogy Chris Metzen ekkor kezdett bele igazán az egységes Warcraft-univerzum kiagyalásába, melynek eredményeképp még manapság is azon kapom magam, hogy vissza-visszatérek a World of Warcraft elképesztő világába. Bevallhatom tehát, hogy mélyen invesztált voltam a Warcraft III: Reforged alakulásában, és habár én is nagyobb csodára számítottam, bolondot csinálnék magamból, ha a leghangosabb fórumozókhoz hasonlóan azt állítanám, hogy ez a felemásra sikerült felújított változat hazavágta a gyerekkorom szép emlékeit.

Mert akárhogy is nézzük, a Warcraft III: Reforged végső soron nem más, mint a Reign of Chaos és a The Frozen Throne újracsomagolva, ezek pedig a mai napig is piszkosul jó játékok, könnyedén megállnak a talpukon a modern RTS-ek között is. A felújított változat mindössze annyit tett, hogy erre a megingathatatlan szerkezetre új, csillogó mázat festett, hogy azt könnyebben befogadja a modern játékokhoz szokott szem, illetve eszközölt néhány apró, egészen jelentéktelennek tűnő változtatást, hogy a Warcraft III-ban még csupán a szárnyait bontogató világ és a World of Warcraft másfél évtized alatt megalkotott univerzuma között súrlódásmentes legyen a kontinuitás. Itt nem érdemes semmi eget rengetőre gondolni: a történet és a dialógusok a régiek, a töltőképernyőkön ábrázolt térképek viszont olyan apróbb módosításokon estek át, melyek segítségével a helyszíneket könnyen párhuzamba vonhatjuk Azeroth ma is ismert világával.

És talán pont ez az óvatosság lett a Reforged legnagyobb buktatója. A 2018-as BlizzConon fűt-fát megígértek a fejlesztők a teljesen átszabott kampánytól kezdve egészen a ráncba szedett átvezetőkig, végül azonban olyannyira tartottak az eredeti alkotás meghamisításától (jórészt az ősrajongók nyomására!), hogy a Reforged alig lett több egy jókora textúracsomagnál. Sokan egy hasonló remake-csodára számítottak, mint amit a Capcom alkotott a Resident Evil 2 újragondolásával, ehelyett viszont egy átlagos remastert kaptunk, ami vákuumban könnyen megállná a helyét, a Warcraft-széria hagyatékát azonban semmi érdemlegessel nem bővíti ki. Mégsem tudok haragudni erre a középszerű felújított változatra, mert bő 25 óra játék után is újra meg újra elindítom a kampányt vagy a többjátékos módok egyikét, hiszen ha elvonatkoztatunk a beteljesítetlen elvárásoktól, be kell ismernünk, hogy egy elképesztően tartalmas csomagról van szó.

Mivel a Warcraft III: Reforged nem csupán a 2002-es alapjátékot, de a 2003-as kiegészítőt is felöleli, kilenc méretes kampány vár ránk. Újra átélhetjük tehát Thrall és az ork horda zarándokútját Kalimdorra (ezúttal bővített kiadásban, az eredeti demó bónuszpályáival megtoldva), Arthas bukását és a Lich King felemelkedését, a Légió invázióját, Illidan és Kael’thas eltévelyedését, na és persze Rexxar kalandjait is Orgrimmar megalapításától egészen Theramore ostromáig. Olyan klasszikus sztorik ezek, amelyekhez a Blizzard még ma is vissza-vissza nyúl az MMO-jában, így kár lett volna új történelmet írni. Az viszont kétségtelen, hogy az irvine-i stúdió animációs rövidfilmekkel foglalkozó csapata az ipar legjobbja, így okkal várhattuk azt, hogy a kampányok során feltűnő CGI-átvezetőktől eldurran majd az agyunk.

Sajnos nem így lett. Habár maga a játék kapott egy teljesen átdolgozott intrót, minden más videóanyag maradt a régi, csupán némileg megtisztították és magas felbontásra húzták a felvételeket, illetve kipucolták a hangsávokat is. Órákig lehetne vitatkozni azon, hogy érdemes-e hozzányúlni az olyan legendás jelenethez, mint Arthas hazatérése, hiszen ezek az előre renderelt animációs felvételek ma is remekül festenek. Ez a vita viszont nem állná meg a helyét az engine-ben megkomponált átvezetők felett, melyek zöme teljesen vásári hatást kelt annak ellenére is, hogy az új, gyönyörűen megrajzolt karaktermodelleket láthatjuk bennük. 

Ez a hullámzó, felemás minőség jellemzi a Reforged teljes egészét. Ritka egy madártávlatból követendő stratégiai játéknál, hogy az összkép kifejezetten gyatra, egészen közelről azonban kifejezetten gyönyörűen festenek a karakterek és a tereptárgyak. Ennek sok köze van a Warcraft III eredeti, szögletes geometriájához, ami lehetővé tette a pályaszerkesztő gyors és intuitív használatát. A hegyoldalak, az erdők, de maga a fű és a talaj is úgy fest, mintha a gépház mögött semmi nem változott volna, csupán új textúrákat húztak volna a már meglévő felületekre (gyanítom, hogy ez nem áll messze a valóságtól), a hősök és az egységek viszont mindnyájan pazarul festenek, és egytől egyig új, gördülékeny animációkat kaptak. Ennek a kettősségnek tehát az az eredménye, hogy a karakterek teljesen idegennek hatnak a környezetükben, olyan érzést keltenek, mintha egy teljesen eltérő játékból emelték volna át őket.

Ez leginkább a többjátékos módoknál érhető tetten, hiszen az erőegyensúlyra kihegyezett melee-pályák, illetve a közösség által összebarkácsolt alternatív játékmódok sosem az esztétikájukról voltak híresek. Cserébe viszont számtalan órát eltölthetünk egymás elagyabugyálásával, de ami ennél is fontosabb: ellátogathatunk a Custom Games szekciójába, ahol olyan csodákkal találkozhatunk, mint a klasszikus Tower Defense-játékok, az eredeti Dota és minden más, amit a játék eszement közössége megálmodott az elmúlt tizennyolc év alatt. A korábban házilag barkácsolt játékmódokat többnyire problémamentesen elérhetjük az új kliensben, de kiélhetjük a saját kreativitásunkat a kibővített pályaszerkesztőben is. 

Nem véletlen ez az komplett tranzíció, a Reforged ugyanis teljes egészében rátelepedett az klasszikus Warcraft III kliensére, és csakúgy, ahogy azt korábban a StarCraft Remastered is tette, itt is egyetlen gombnyomással válthatunk a hagyományos és a felújított látványvilág között. A régi és az új kliens egyesítése viszont magával hozta a saját buktatóit is, én pedig úgy gondolom, hogy ha valamiért érdemes ostorozni a felújított változatot, akkor ezért. A játék modern Battle.net-integrációt kapott, így nem fogom megsiratni a régi klánrendszert, amelyet elveszítettünk, és nem hiszem azt sem, hogy a szíve mélyén túl sok embernek hiányozna a regionális ranglétra (amit egyébként hamarosan visszakapunk), de mégis úgy gondolom, hogy elfért volna a Reforged egy teljesen önálló kliensként is. Azok, akik nem vásárolták meg a felújított változatot, váratlanul egy bő 40 GB-os frissítésre ébredhettek, hiszen az új játék egyszerűen rátelepedett az eredetijére, ez pedig azzal jár, hogy az újdonságoktól tartózkodók is küszködhetnek az új, borzasztóan körülményes és technikai hibáktól hemzsegő menürendszerrel.

A megjelenést követő napokban érkeztek kisebb-nagyobb javítócsomagok, de az egymásba ragadó, gyakran csak félig megjelenő vizuális elemek, az indokolatlanul szaggató háttéranimációk továbbra is maradtak, ennél kiábrándítóbb első benyomás pedig nem is érhetné azt, aki elsőként, a rémhírek tudatában indítja el a játékot. Számos órát töltöttem a kampánnyal, ahol szerencsére egyetlen buggal sem találkoztam, a többjátékos módnál azonban többször is bekrepált a játék. Biztos vagyok benne, hogy idővel mindez javításra kerül, de a több hónapos halasztás fényében nehéz megbocsátani a felhasználói felület állapotát. 

Nehéz dolgom van a Warcraft III: Reforgeddal, hiszen látványosak a hiányosságai, de mégsem tudok őszinte szívvel a bojkottálók mellé állni, mert minden buktatója ellenére is remekül éreztem magam vele. Ez azonban nem kimondottan a felújított változat érdeme, hanem az eredeti Warcraft III-é, amely változatlanul, teljes pompájában áll a fényes új köntös mögött. A sztori és a játékmenet ennyi év után is könnyen magával ragad, így a nosztalgiázók mellett azok is jól szórakozhatnak, akik számára idegen ez a világ - habár a 30 dolláros árcédulát nehéz megindokolni. Kár, hogy éppen ez a játék lett a szomorú mintapéldája annak, hogy mennyire fontos is az, hogy egy fejlesztő és a velük dolgozó marketingesek becsületesen, mérsékelten kezeljék a rajongók elvárásait. Sokan kvázi egy Warcraft IV-et vártunk, ehelyett pedig egy átlagos remastert kaptunk, ami önmagában nem adott volna okot tragédiára, de a sok mellébeszélés miatt mégis az év első nagy videojátékos botránya kerekedett belőle.

A Warcraft III: Reforged kizárólag PC-n jelent meg.

10 komment - szólj hozzá!