Hunt: Showdown teszt

Hosszas huzavonát követően végre minden célplatformján megjelent a Hunt: Showdown, így hát tettünk vele egy próbát. A Crytek egy iszonyatosan izgalmas koncepcióval rukkolt elő, de a problémáit bő két év után sem tudták kigyomlálni.

A Hunt: Showdownt már csak azok nem próbálták ki, akik szándékosan kerülték azt. A szebb napokat is megélt Crytek legfrissebb műve bő két évet húzott le ilyen-olyan korai hozzáférést biztosító programok címkéje alatt, ezek során pedig megesett az is, hogy a német fejlesztők ingyenes próbakörökkel csábították a leendő vadászokat. Minden igyekezetük ellenére azonban a játékuk sosem lett áttörő siker, úgy néz ki, hogy még a nemrégiben megejtett hivatalos megjelenés után sem, ennek pedig sajnos igen nyomós okai vannak. De mielőtt nagyon előre szaladnánk, hadd előlegezzek meg annyit, hogy a Hunt: Showdown egyáltalán nem rossz játék - valójában az utóbbi évek egyik legérdekesebb és legmerészebb koncepciója. Egy igazi meg nem értett, őrült mester munkája, ami annyira egyedi és bizarr, hogy annak befogadására a játékosok java egyszerűen nincs felkészülve.

Némileg leegyszerűsítve, a Hunt a zsánerét tekintve egy online PvEvP-lövölde, valahol a Monster Hunter és az Escape from Tarkov határmezsgyéjén. A helyszín Louisiana izzasztó mocsárvidéke az 1800-as évek végén, egy olyan korban, ahol nem csak az emberek kapzsisága és kegyetlensége, de a vidéket gyötrő földöntúli fertőzés (vagy fekete mágia?) is százával követeli az emberéleteket. Egy biztos: a falvakon végigsöprő rontás nyomában nem marad más, csak halottak. Halottak, kiknek százai újra a poros utakat és a fülledt ingoványt járják, hogy más rémálomba illő szörnyetegek társaságában bosszút álljanak az élőkön.

Orvosság nincs, csak fejvadászok, akik a legszörnyűbb körülmények közt is csizmát húznak, hogy megtisztítsák a vidéket. Mindezt persze a vérbeli déli állampolgárok vendégszeretetével teszik: ólommal és puskaporral. Természetesen jó okuk is van rá, hiszen ilyen veszélyes időkben igen jól fizető munka a vadászat, és mint olyan, szörnyen kompetitív is. Könnyen elképzelhető tehát, hogy nem is a fészerben tanyázó óriáspók vagy a mészáros kunyhójában őrjöngő disznófejű démon jelenti a legnagyobb fenyegetést, hanem a rivális vadászok, akik szó nélkül hátba szúrják a konkurenciát, ha cserébe ők gyűjthetik be a szörnyekre kiszabott vérdíjat.

A cél tehát adott, lássuk tehát, hogyan zajlik egy átlagos meccs! Egyedül, párban vagy háromfős csapatokban állhatunk neki a vadászatnak a játék két, egyenként egy négyzetkilométeres térképén. Az első feladatunk az lesz, hogy nyomok után kutassunk a hagyományos zombikkal és más, spéci rondaságokkal tarkított vidéken. Ha jól tesszük a dolgunkat, ezek a nyomok előbb-utóbb elvezetnek bennünket a három főszörnyeteg egyikéhez. Ideális esetben a feladatunk az, hogy likvidáljuk a célpontot, annak rontó szellemét egy kis mágiával átűzzük a másvilágra, majd a sikeresen végzett munkát bizonyító trófeával eliszkoljunk a térkép szélén található kilépési pont egyikéhez. A recept egyszerű, de hamar ráébredünk majd, hogy a bayou ennél sokkal több meglepetést tartogat számunkra.

A bökkenő ugyanis az, hogy pontosan ez a feladata a többi játékosnak is, így mindenhol fokozott figyelemmel kell haladnunk, hiszen bármelyik fasor vagy szénabála mögött ott rejtőzhet néhány bandita, akik akár egyetlen lövéssel elintézhetnek bennünket. A trükkösebbek persze inkább megvárják, hogy nekiessünk a főellenfélnek, így akkor lőhetnek hátba minket, amikor a legkiszolgáltatottabb helyzetben vagyunk. Nincs sem kill feed, sem eredményjelző, és a játék azt sem fedi fel előttünk, hogy a tizenkét játékos közül hányan vannak még életben, így még akkor sem lehet egy nyugodt pillanatunk, ha valójában a többiek már rég kicsinálták egymást.

A pattanásig feszült hangulatot tovább tetézi az, hogy a Crytek gyakorlatilag a piacon lévő játékok legérdekesebb, legrészletgazdagabb hangdizájnját dobta össze. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy a fülemmel több csatát megnyertem, mint a szememmel, egy valamire való sztereó fejhallgatóval ugyanis méterre pontosan ki lehet hallgatni az ellenséges játékosok pontos hollétét meglepően nagy távolságokból is. A játékban minden mozdulat zajjal jár és minden apró nesz információs értékkel bír, legyen szó akár a pálya túlfelén eldördülő puskáról, a tőlünk kétszáz méterre felreppenő varjakról, vagy a szomszédos szoba recsegő padlóján kopogó léptekről.

Sok ütközet már a fegyverek elsütése előtt eldől, hiszen mindig komoly helyzeti előnyt élvez az a vadász, aki meg tudja lepni a riválisait. Habár a kései 1800-as évek fegyverzete, amely jórészt egylövetű vagy ismétlőpuskákból, revolverekből és sörétesekből áll, durvának és kiforratlannak tűnik, mégsem érdemes alábecsülni őket, a Hunt harcrendszere ugyanis iszonyatosan kíméletlen. Egy fejlövés bármikor elég a kivégzéshez, de még a legkisebb kaliberű fegyverek is két, legfeljebb három lövéssel földre küldik az ellenfelet. Az első találat tehát gyakran az utolsó is, a hirtelen túlerőbe került csapatok pedig keselyűként körözhetnek a halálra ítélt magányos áldozat körül.

Elképesztő ez a feszültség, de a java még hátra van. Ahhoz, hogy átérezzük a vadászunk halálának igazi tétjét, meg kell ismerkednünk a Hunt gazdasági rendszerével. Tudniillik ugyanis, hogy nem egy állandó karakterrel és nem grátiszként kapott fegyverekkel indulunk harcba. A profilunk felett ugyan ott lebeg egy mindent átfogó fejlődési rendszer, maguk a vadászok azonban halandók, s ha egyszer kinyúvadnak, végleg keresztet is vethetünk rájuk. Ilyenkor nem csupán a kemény munkával felfejlesztett és tetemes pénzösszeggel megvásárolt karakter, de annak minden fegyvere és felszerelése is elveszik, a játék pedig még egy kis sót is szór a sebre, hiszen a holttestünk mellett elhullott fegyvereinket más játékosok szabadon zsebre tehetik.

Egy végtelenül kegyetlen, de izgalmas rendszer ez, ami garantálja, hogy minden egyes rivális lelövése valódi diadalomnak hasson. Nincs is annál jobb érzés, mint amikor egy foghíjasan felfegyverzett vadásszal túljárunk egy csapatnyi állig felfegyverzett nagyágyú eszén, hiszen az ütközet végén annak tudatában zárhatjuk a napot, hogy nem csupán egy halom tapasztalati ponttól és pénztől, de pár csinos stukkertől is megfosztottuk az ellenfeleinket. Itt bizony ember embernek farkasa, ennek a szokatlanul hardcore rendszernek azonban érthető módon megvan a maga árnyoldala is.

Az amúgy is szokatlan, elképesztően meredek tanulási görbével rendelkező játék a végleges halállal és a felszerelés elveszítésével szörnyen félelmetes lehet az újoncok számára. Ennél is rosszabb azonban, hogy az igazán tapasztalt veteránok vagy a gyakorlottabb játékosok többsége egyszerűen nem meri kockára tenni saját, kemény munkával összerakott karaktereit egy olyan zöldfülű mellett, aki épp most hagyta el a játék rövidke oktatópályáját, öt méterről a fészer szélesebbik oldalát sem találja el, és jó eséllyel hangosan átgázol minden csapdán. Ennek eredményeképp az első tizenöt-húsz órában szinte minden hozzáértő játékos egyszerűen kilép az újoncok mellől még a matchmaking kezdete előtt, így a magukra maradt szerencsétlenek vagy egyedül, vagy más kezdők társaságában kerülnek a veteránok vadászterületére.

Sajnos egyik platformon sincs elegendő játékos ahhoz, hogy a matchmaking kizárólag hasonló szintű játékosokat tegyen egy pályára, és habár a PlayStation 4-es és Xbox One-os változat hamarosan megkapja a crossplay-támogatást, valószínűleg még ez is kevés lesz ahhoz, hogy megoldódjon a probléma. Nem hiába, a Hunt: Showdown egy kivételesen brutális, nehezen emészthető játék a maga különös mechanikáival, így nem csoda, hogy nem lett instant kasszasiker. Szerencsére, aki komolyan szeretné venni, az előtt tárva nyitva állnak a kapuk, létezik egy igazán elszánt keménymag, akik vélhetően még sokáig életben tartják majd a játékot.

Érdemes megemlíteni, hogy a hagyományos Bounty Hunt játékmód mellett létezik egy úgynevezett Quickplay mód is, ami jócskán leegyszerűsíti a Hunt: Showdown szokatlan mechanikáit. Itt nem kell törődnünk a karakterünk fejlesztésével, és nincs valódi tétje a halálnak sem, hiszen a fegyvereket a pályán elszórva találjuk, a vadászunkért pedig egy petákot sem kell fizetnünk. Maga a játékmód valamelyest a hagyományos battle royale-meccsekre emlékeztet abban az értelemben, hogy a pálya egy aprócska pontra tereli az egyedül operáló vadászokat, hogy a meccs végére igazságot tegyenek egymás közt. A kezdőknek csak ajánlani tudom ezt a játékmódot, hiszen itt több időnk lesz megszokni a Hunt sajátos, kissé lassúcska irányítását is.

A végére hagytam ugyanis a Hunt legnagyobb buktatóját. Nehéz lenne ezt szépíteni, de nem is érdemes: a gunplay szörnyen kiábrándító. Ez főképp azok számára lesz evidens, akik keze hozzászokott a Call of Duty, a Battlefield, az Apex Legends vagy bármely pörgősebb FPS irányításához. Elképzelhető, hogy ez a hiba kizárólag a konzolos változatokat érinti, de még a márciusi javítások után is olyan mértékű az input lag, hogy azt csak hosszú-hosszú órák után kezdi el megemészteni az ember gyomra. A helyzeten sajnos az sem segít, hogy mindkét a konzolos verzió 30 fps-es sebességre van korlátozva.

Vannak gondok tehát a Hunt: Showdownnal technikai fronton és onboarding terén is, így mindenképpen kitartás kell ahhoz, hogy valaki eljusson arra a pontra, ahol igazán élvezni tudja a játékot. Ha viszont nem adjuk fel a harcot egy-két elfuserált kör után és újra meg újra szembe szállunk a bayou rémségeivel, a kor és a környezet elképesztő hangulata, no meg a játék merész, roguelike-okra emlékeztető kegyetlensége olyan addikcióvá válik, amit később nagyon nehéz lerázni. Ha valami igazán különlegesre vágytok, és nem féltek az esetleges csalódástól, akkor egy leárazás mellett mindenképp tegyetek vele egy próbát, mert a Crytek furcsa lövöldéjéhez hasonlítható játék nincs még egy a piacon.

A Hunt: Showdown PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on jelent meg. Mi a PS4-es verziót teszteltük.

7.0

Hunt: Showdown teszt értékelés 7.0

Pozitívumok:

  • Utánozhatatlan hangulat
  • Louisiana mocsárvidéke érdekes, egyedi helyszín
  • Az 1800-as évek fegyverzete tökéletesen illik egy ilyen játékhoz
  • Elképesztő hangkeverés, fülbemászó soundtrack
  • A permadeath kíméletlensége mindennek komoly tétet ad...

Negatívumok:

  • ...ugyanakkor könnyen elrettenti az újoncokat
  • Kimondottan gyenge gunplay az érezhető input lag miatt
  • Egy online lövöldénél még konzolon is különösen fáj a 30 fps-es korlát
  • A játék PvE-oldalán rejlő kihívás egy idő után triviálissá válik
4 komment - szólj hozzá!