Gears Tactics teszt

A bejelentésekor két kardinális kérdés merült fel a Gears Tactics kapcsán: vajon sikerül-e átmozgatni a széria esszenciáját egy másik műfajba? Vajon több-e, mint egy XCOM-klón? A válasz szerencsére két határozott igen!

A Gears of War háború tépázta világába belecsöppenni a kétezres években gyakorlatilag szerelem volt első látásra, a széria pedig most is az Xbox-kínálat állandó szereplője. Az adrenalinbomba TPS-sorozat persze változott az elmúlt tizennégy év alatt, de még a Tactics bejelentésekor is hitetlenül fogadtam, hogy körökre osztott, felülnézetes taktikai kiadásban is átélhetem a Locust-horda elleni harcot. Ennyi erővel bármilyen erősen háborúra és darálásra fókuszáló akciójátékból lehetne hasonlót csinálni… és kellene is! A Gears Tactics ugyanis meglehetősen ügyesen ülteti át a szériára jellemző elemeket egy teljesen más műfajba, miközben egy percre sincs megállás benne.

Amit nagyon jól felismertek a The Coalitionnél és a Splash Damage-nél tevékenykedő fiúk és lányok az az, hogy minél több pörgésre és akcióra kell kihegyezni a címet, így a Tactics sok szempontból szakít a konkurencia alapvetéseivel. Míg ezekben a játékokban általánosságban arra koncentrálunk, hogyan osszuk be a rendelkezésünkre álló minimális cselekvéspontot, hogy a leginkább ártsunk az ellenségeinknek, ezzel szemben a Gears inkább azt a kérdést teszi fel, hogy hogyan is kombinálhatnánk ezt a rakat mozgást és manővert, fegyver biztosította kunsztot, ellenségtípust, hogy legalább négyszer lőhessük pofán a drónokat.

A válasz pedig sokrétű, ugyanis ebben világban, ahol két pont közt a legrövidebb út egy fedezéken át vezet, alsó hangon három tetszőleges akciót költhetünk: lőhetünk annyit, amennyi a csövön kifér, akár pisztollyal is, bevédhetünk egy területet, átszelhetjük a pályát egy másik búvóhelyet keresve, buffokat, debuffokat használhatunk, és elszórt lootládákat kaphatunk fel. A szokásos, mondhatni, de ha ügyesen használjuk katonáink képességeit, és optimális felszerelést alkalmazunk, akkor kvázi ezt akár egy emberrel, egyetlen körben is megtehetjük.

A komplex bázisépítés ezúttal kimarad, de őszintén nekem nem is hiányzott: a pofás, küldetések előtti-utáni osztagot bemutató képernyő, az APC felé fordulás és menetelés viszont mind olyan elem, amit elvártam, és meg is kaptam. Oké, a deployment zene nem annyira üt, mint az XCOM-nál. Ebben az újfajta Gearsben viszont tényleg minden visszaköszön, például az is, hogy markáns állú drónok és bosszantó wretchek másznak ki a földből, vagy ha a csapatunkból valaki kidől, akkor csak odaszaladunk és felrántjuk (Fight through the pain!). Berregnek a Lancerek, folyik a vér, fröcsögnek a belek, harcosaink pedig szigorú beszólásokkal oldják a feszültséget. Mindent füst és törmelék borít, a városok szétbombázott, pusztuló épületei ismerősen festenek – Chewie, hazaértünk.

A Tactics mellékág történetközpontú, sőt karakterközpontú: a háborús hőst, a Gears 5 főszereplő Kait papáját, Gabriel Diazt alakítjuk, aki kénytelen előbújni az önkéntes lefokozásból és izolációból, hogy a Locust-horda főtudósának, Ukkonnak a nyomába eredjen. Az eredeti Gears előtt járunk, akkor csöppenünk a cselekménybe, amikor Prescott elnök elrendeli a Hammer of Dawn szuperfegyver bevetését a bolygó szinte minden városa ellen, hogy megtagadja az erőforrásokat az ellenségtől. Gabriel nem egyedül vág neki a vadászatnak: állandó társa a veterán keményarc Sid és a magukra hagyott civilek közül csatlakozó mesterlövész, Mikayla.

Hőseinkkel az első dolgunk a verbuválás lesz, ami nem a legegyszerűbb a végítélet kellős közepén: célzottan felkutatjuk a korábban ismert COG-csapatokat, hátha találunk túlélőket, illetve kiszabadítunk foglyokat is, akik azonnal csatlakozhatnak hozzánk. Ők azok a bakák, akik seregünk gerincét alkotják, ennek ellenére egészen aprólékosan testreszabhatjuk őket, kötődhetünk hozzájuk, de elvesztésük mondhatni természetes része a játéknak a hősökhöz képest. Ezzel szemben, ha valaki végleg elhasalna a Gabe-Sid-Mikayla trióból, kalandunk azonnal véget ér: a legutóbbi checkpoint, vagy a teljes pálya újrakezdése marad csupán a lehetőségeink között.

A Gears Tactics tehát pörgős, vértől csatakos, és akad permanens halál is (ne hordjatok sisakot – vagy legalább rejtsétek el!), de nézzünk az Emergence Hole mélyére, és tekintsük át a mögöttes rendszert. Minden katonánk az öt elérhető karakterosztály valamelyikének szakértője, és minden osztályon belül négy irányba specializálhatjuk embereinket. Ezek nem zárják ki egymást, így egy-egy harcost gyengébb, de többfajta skillel is felvértezhetünk, ha éppen ezt szeretnénk.

Minden irányban találunk egy hangsúlyos skillt, melynek egyre erősebb változatát nyithatjuk meg, és pár kiegészítőt, amelyek tökéletesen támogatják annak használatát. Akár egy szakmán belül változatos és más-más esetekben hasznos karaktereket építhetünk, így a rendszer nálam jól vizsgázott. A történet bizonyos pontjain ráadásul respecializációs tokeneket is kapunk, szóval, ha úgy érezzük, valamilyen másik irányba szeretnénk terelni a bakákat, erre is adott a lehetőség.

A Support-karakterek, mint Gabriel, felelősek a csapat vezetéséért: többek közt felcserek, taktikai géniuszok, olyan skillekkel, amelyekkel több cselekvéspontot tudnak adni az osztagnak és saját maguknak, alapértelmezett szolgálati fegyverük az ikonikus Lancer. A felderítőkkel ezzel szemben igyekeznünk kell a jónép arcába mászni, mert shotgunnal nyomulnak, egyedi képességük a láthatatlanság, és egyik lehetséges specializációjuk, hogy minél többet lőjenek – tökéletes szinergiában a supportok olyan képességeivel, amelyek ölésre adnak bónuszt.

A nehézgyalogosok egy Vulcan gépágyút cipelnek magukkal, feltehetőleg a mosdóba is, és egyre növekvő előnyöket kapnak, minél tovább campelnek a csatamező egy pontján. Potenciális robbantási szakértők, akiknek a fő feladata a masszív sebzés kiosztásán kívül a területkontroll, valamint az ellenség zavarása és debuffolása. A mesterlövészek titulusa, azt gondolom, magáért beszél, csodálatos kritikustalálat-buildeket lehet építeni velük! Végezetül a Vanguard osztályba tartozók arcok igazi keménylegények, egyedül Sidnél és az előrendelői ajándékként járó Cole-nál láttam ezt a kasztot. Az ő fő fegyverük a retro-Lancer - a nagyfaterék idejében még bajonett volt a láncfűrész helyett -, ezek a katonák pedig kifejezetten a tankolásra-túlélésre koncentrálnak minden porcikájukkal. Sid és Cole hiába kerülnek földre, maguktól felpattannak, ráadásul minden körben regenerálódnak valamennyit.

Az elérhető karakteropciók és specializációk jól átláthatók, közepesen tapasztalt szemmel is egészen hamar összerakhatunk egy egymás képességeit támogató, ütőképes osztagot. Nem csak az akciópontokkal és skillekkel, de a felszereléssel sem fukarkodik a Gears Tactics, amely a szokásos HP- vagy crit %-bónuszok mellett akár hasznos passzív képességeket is tartalmazhatnak. Egy részüket a küldetések közben található pályákon elszórt ládákból nyerhetjük ki, mások pedig jutalomként ütik markunkat a misszió végeztével.

Páncélzat terén sisak-vért-csizma itemekkel érdemes számolni, míg a fegyverekre mindenféle kiegészítőt aggathatunk, módosítva a csövet, tárat, válltámaszt, célzót – ezek szintén adhatnak extra passzív képességeket vagy valamilyen számszerűsített előnyt. Fő feladatunk az lesz, hogy a felszerelésünket és csapatunkat a lehető legoptimálisabban kombináljuk, és ha ügyesen sáfárkodunk, egészen elképesztő látványban lesz részünk. A Gears Tactics egyik legjobban sikerült része a pörgősség, amit az elérhető képességek abszolút kiszolgálnak, a hihetetlen fluid animációk, a látvány mind-mind megmutatják a könnyedebb taktikai RPG-k következő evolúciós lépését.

Gyönyörű és katartikus az a pusztítás, amivel megtizedelhetjük az eredeti Locust-hordát - ügyes tervezéssel, remek Overwatch-helyezkedéssel, a buffok és extra akciókat biztosító manőverek kombinálásával legalább olyan flow-élményt kapunk, mint amikor az eredeti, adrenalin- és tesztoszteronbomba TPS-ekben mentünk fedezékről fedezékre, zsinnyegtettük a Lancert, daráltuk a drónokat, és káromkodtunk egy elbénázott újratöltés közben.

A Gears Tacticsban minden a helyén van, amiért az eredeti trilógiát is szerettük: a külsőségek, a hangulat, a humor mind-mind telitalálat, a COG és a Locust harcának “ikonikus” elemeit tökéletesen átültették egy RPG-rendszerre, amelyet, remélem, nem utoljára látunk. Igazából még a hullámzó nehézséget is ide sorolhatnám, ha kötözködnék, mert alapvetően nehéz fokozaton teljesen simán haladtam minden extra küldetéselemet elsőre megoldva, mégis olyan bossfightba futottam bele, hogy a fal adta a másikat. Most, hogy itt az XCOM: Chimera Squad, egészen sok opciója akad a műkedvelőknek, de erre erősen ajánlott a rárepülés a stílus és Gears-széria rajongóinak. Aki ismerkedne a zsánerrel, de a Phoenix Point túl nagy falatnak tűnt neki, az is bátran tehet vele egy kört. Még ilyen spinoffokat!

A Gears Tactics egyelőre PC-re jelent meg, melyet egyelőre ismeretlen időpontban az Xbox One-változat követ majd. A tesztkódot a Microsoft biztosította számunkra.

9.0

Gears Tactics teszt értékelés 9.0

Pozitívumok:

  • Hamisítatlan Gears-hangulat, humor és darálás
  • Sallangmentes, pörgős akció, melyhez kellő taktikai mélység párosul
  • Baráti gépigény, de ütős grafika Gears 5-alapokon
  • Remek bossharcok, trükkös ellenségek

Negatívumok:

  • Hullámzó, inkonzisztens nehézségi fokozat
  • Néhány küldetésfajta igen repetitívvé válik
20 komment - szólj hozzá!