SnowRunner teszt

A Spintires és a MudRunner rétegjáték mivolta ellenére rengeteg rajongót szerzett, a havas pályákkal (is) operáló folytatásban pedig próbálták újdonságokkal feldobni a dagonyázós alapkoncepciót. Lássuk, hogyan sikerült!

A pár évvel ezelőtt megjelent Spintires tipikusan az Euro Truck Simulator és a Farming Simulator által képviselt „tök unalmasan hangzik, amit csinálni kell a játékban, de amúgy órák óta képtelen vagyok kilépni belőle” stílusba tartozott. Miután a fejlesztő összerúgta a port a kiadóval, MudRunner néven újra megjelentették a játékukat, idén pedig a folytatást is összehozták SnowRunner néven. A sorozat védjegye az elképesztően részletes fizikai motor, aminek segítségével a környezet és a járművek is realisztikusan reagálnak cselekedeteinkre. Ettől függetlenül nem sorolnám a játékot a halálkomoly szimulátorok közé, ugyanis a kezelésbe könnyű beletanulni, a fizikai motor által elénk állított kihívásokat pedig rendkívül szórakoztató megoldani, még akkor is, ha nem vagyunk fogékonyak az offroad témára.

Az előző rész legnagyobb hibája az üres környezet és az unalmas feladatok voltak. Hiába volt el a játékos akár órákat a hatalmas gépszörnyekkel, a céltalan sárdagasztást előbb-utóbb megunta. A SnowRunner ezen a téren lépett előre egy nagyot, ugyanis a játékba került egy egészen részletes küldetésrendszer. Azért komoly történetre továbbra sem érdemes számítani, de már a bevezetőküldetés is érdekesebb, mint az elődök kihívásai.

Kapunk több, a mai open world játékokhoz mérten közepesen nagy térképet, amit szabadon bejárhatunk. Ellátogathatunk például az árvíz által sújtotta Michiganbe, de a sorozatban először havas környezetben is kipróbálhatjuk magunkat az alaszkai helyszínnek köszönhetően. A pályákat a Ubisoft-játékokból ismerős tornyok aktiválásával fedezhetjük fel, így nyílik lehetőségünk küldetéseket vállalni. Ezek a missziók a játék témájához mérten egész változatosra sikerültek, még ha végül a cél általában mindig az, hogy átküzdjük magunkat a cudar terep nyújtotta kihívásokon. A fentebb említett oktatóküldetésben például nyersanyagokat kell szállítanunk egy épülő hídhoz, melyeket több helyről kell begyűjten: futhatunk több kört, de beszerezhetünk egy utánfutót is, ha nem férnének el a cuccok. Most elidőzhetnénk azon, hogy ezek a feladatok mennyire érdekesek vagy önismétlőek, de a témára fogékonyak számára ez éppen elég lesz ahhoz, hogy valamilyen értelmet kapjon a pályák bejárása.

Mivel a játék tempója meglehetősen lassú, küldetésből pedig rengeteg van, a tartalom mennyiségére nem lehet panasz. Eljutni A-ból B pontba a játékban tapasztalható mostoha körülmények mellett nem egyszerű feladat, az óvatos, de biztos haladás pedig általában mindig kifizetődőbb. Így az elsőnek egyszerű küldetések is tarthatnak akár két órán át, amiben szinte minden egyes méterért meg kell szenvednünk. Az elődökhöz hasonlóan többféle járművet kipróbálhatunk, melyeket ezúttal a küldetésekért kapott pénzből vásárolhatunk meg. Mivel vannak missziók, amiket csak bizonyos gépekkel kezdhetünk meg, a pénzszerzés elengedhetetlen lesz az továbbjutáshoz.

A játéknak három társunkkal is nekivághatunk, hogy kooperatív módban, egymást segítve a bajban oldjuk meg a küldetéseket. Rengeteget hozzádob a hangulathoz, hogy nem egyedül kell bolyongani az amúgy elég élettelen pályákon, ráadásul ha elakadunk, azonnal a segítségünkre siethetnek.

A fizikai motor ezúttal is kiválóan teljesít, hatalmas élmény kipróbálni a járműveket a különféle tereptípusokon. A játék már az oktatómódban arra biztatja a játékost, hogy hagyja el a biztonságot jelentő aszfaltozott utakat, és keressen rövidebb, de kihívásokban bővelkedő útvonalat.  Az irányítás még mindig macerás, továbbra is érdemes PC-n felváltva használni az egér/billentyűzet kombót, valamint a kontrollert, mert a menü továbbra is picit túl van bonyolítva.

A játék grafikája egy átlagos szintet képvisel, de rondának azért semmiképpen sem nevezném. A saras, havas terepeket szépen lemodellezték, a járművek mozgása pedig elsőrangú. A tereptárgyak, házak, városok, azonban már elég ingerszegények, amin az unalmas színpaletta és a nem éppen változatos térkép sem segít. Szintén rontja az összképet a teljes mértékben élettelen környezet, amitől olyan érzése van az embernek, mintha egy makett-térképen mászkálna.

A SnowRunner egy abszolút rétegjáték, de ettől függetlenül érdemes megpróbálkozni vele, ha picit is érdekelnek a járművek. A továbbra is kivételes fizikai motornak köszönhetően a kevésbé elkötelezett játékosok is eltölthetnek jó pár kellemes órát vele. A témából kihozták a fejlesztők a maximumot, valamint az előző epizódok hibáit is sikerült nagyrészt kijavítani, így ha azok tetszettek, bátran tehetsz egy próbát a SnowRunnerrel is.

A SnowRunner Xbox One-ra, PS4-re és PC-re jelent meg. Mi az utóbbi platformon teszteltük.

8.0

SnowRunner teszt értékelés 8.0

Pozitívumok:

  • Még mindig látványos és élvezetes fizikai motor
  • Normális küldetésrendszer célokkal és kihívásokkal
  • Könnyű beletanulni a játék kezelésébe, kezdőbarát
  • Meglepően szórakoztató kooperatív mód

Negatívumok:

  • A menü és úgy általában az irányítás továbbra is túlbonyolított kissé
  • Élettelen környezet, itt-ott kopottas grafika
  • A küldetések lehettek volna változatosabbak
58 komment - szólj hozzá!