Az Atlusnál tevékenykedő P-Studio legismertebb munkája egyértelműen a Persona-sorozat. Bár a csapatot formálisan csak 2012-ben alapították meg, természetesen nekik köszönthetjük a hatalmas sikereket elért Persona 4 eredeti PS2-es verzióját, valamint tesztünk alanyát, a 2011-es Catherine-t is. Igaz, a Persona-szériától sem állnak messze a fura történeti szálak vagy egyedi játékelemek, a Catherine esetében még ennél is elborultabb ötletekkel állt elő a Katsura Hashino által vezetett csapat. Ritkán áll elő az a helyzet, hogy még pár megtekintett játékmenet-videó alapján sem áll össze a kép, hogy milyen játékkal lesz dolgom: a Catherine bizony elég nehezen illeszthető be bármilyen stílusba, mert egyfajta puzzle-elemekkel erősen megtűzdelt randi- és életszimulátorként lehetne jellemezni.
A történet szerint Vincent Brooksot alakítjuk, aki 32 éves kora ellenére egyáltalán nem viselkedik felnőttként, sőt még a tinédzserek között is a komolytalanabbak csoportjába sorolnánk. Ennek ellenére barátnőjével, Katherine-nel kezdenek a dolgok a komolyabbra fordulni, ugyanis a határozott, ellentmondást nem tűrő lány szeretné új szintre emelni a kapcsolatot, azaz összeházasodni Vincenttel. Ezt az amúgy sem egyszerű helyzetet bonyolítja meg a címszereplő lány, Catherine, aki a játék elején elcsábítja hősünket, és egyéjszakás kalandjuk után beleszeret a fiúba.
Innen indul tehát az alaptörténet, melyen ráadásul a tavaly PS4-re megjelent, Full Body alcímmel ellátott verzióban még egyet csavartak a fejlesztők egy harmadik, Qatherine névre hallgató, amnéziás lány megjelenésével. Ahhoz képest, hogy az ő történetét utólag dobták hozzá az alapfelálláshoz a fejlesztők, elég jól illeszkedik a cselekménybe az új szereplő. Természetesen a nemrég megjelent switches változat is tartalmazza az új sztorielemeket.
A játék a Persona-sorozathoz hasonlóan két részre bontható. A játék nappali óráiban a csapat többi címéhez hasonlóan egyfajta életszimulátorban vehetünk részt, a különbség ezúttal azonban az, hogy nem egy iskolásfiú mindennapjaiba, hanem egy felnőtt férfi szerelmi életébe csöppenünk bele. A csapat érezhetően próbált egy sokkal inkább felnőtteknek szóló játékkal előállni, így a Catherine-től nem áll messze az erotika, még ha nem is fogunk komolyabb, 18+-os tartalommal találkozni. Ennek ellenére én azért azt ajánlom, hogy érdemes fülhallgatóval játszani érzékenyebb közönség előtt, mert a hanghatások abszolút félreérthető szituációkba keverhetnek minket.
A szimulációs részre részleteiben nem térnék ki, ugyanis a játék a jól ismert formulákat használja. A cselekmény nagy része itt bontakozik ki, így rengeteg párbeszéddel lesz dolgunk, gyakran pedig választási lehetőséget is kapunk. Fontos eszköz lesz a telefonunk, amin üzeneteket fogadhatunk és küldhetünk, így egyszerre több szálon is futnak majd az események.
Éjszaka Vincentet rémálmok kínozzák, melyekről hamar kiderül, hogy közük lehet a városszerte felbukkanó rejtélyes gyilkosságokhoz. A misztikus szálhoz egyedi játékmenet is dukál, így az álomvilágban a gatyára vetkőztetett Vincenttel egyfajta doboztologatós puzzle-játékban kell részt vennünk. A cucc sokkal bonyolultabb annál, mint ahogy elsőre látszik, sőt az eredeti nehézségen játszva bizony még talán magának a játékosnak is okozhat pár álmatlan éjszakát, annyira megsemmisítő tud lenni a játék.
Szerencsére a már emlegetett Full Body kiadás eszközölt némi változtatást a játék ezen részén, így rengeteg könnyítést kaphatunk. A puzzle-elemek elég megosztó részei a játéknak, és igazából ki kell próbálni őket ahhoz, hogy el tudd dönteni neked bejön-e vagy sem. Én nem igazán élveztem ezeket a részeket (nem csípem a puzzle-játékokat egy-két kivételtől eltekintve), így férfiasan bevallom, hogy a legradikálisabb könnyítéshez nyúltam, azaz hagytam, hogy a játék automatikusan megoldja nekem ezeket a feladatokat. Bizonyára a fejlesztők is érezték, milyen megosztóra sikerült a játék ezen része, így nem véletlenül került be ez a funkció. Annak ellenére egyébként, hogy a cím egyik érdemi elemét ugorjuk át ezzel a lehetőséggel, a Catherine a kidolgozott története és karakterei miatt még így is bőven élvezetes marad, sőt az újrajátszhatósági értékéből sem veszít.
Mivel egy elég régi és technikailag nem túl megerőltető címről beszélünk, még a Switch is könnyedén birkózik meg a Cartherine által felállított kihívásokkal. A játék jól fut, és a stilizált grafikai megoldásoknak köszönhetően még 2020-ban is kiválóan mutat. A P-Studio mindig is ügyelt a koherens és egyedi hangulatra, ez alól pedig a Catherine sem kivétel. A látványvilág stílusos és színes, ehhez pedig remek muzsikák és kiváló angol szinkron párosul.
Nehéz értékelnem a Catherine-t: vitathatatlanul ötletes és egyedi játék, amit a P-Studio összehozott, és azt talán ki is merem jelenteni, hogy a Persona-sorozat rajongóinak biztos tetszeni fog a cím. A többieknek azonban ajánlom, hogy nézzenek meg pár játékmenet-videót, mielőtt beneveznek a játékra. Olvastam, hogy sokan kifejezetten rákattantak a dobozrakosgatós puzzle-játékra, de engem például két pálya után elveszített. Bár a történet, a párbeszédek és a karakterek elég érdekesek ahhoz, hogy így is élvezetes maradjon a kaland, azért mégiscsak bosszantó, ha kimaradsz a játék feléből.
A Catherine: Full Body nemrég jelent meg Nintendo Switchre, így mi ezen a platformon teszteltük. A játék emellett elérhető PlayStation 4-re (illetve Japánban PlayStation Vitára) is.
Én ismerem Barackost és nem egy rossz csóka aki szeret is játszani. Élvezettel olvasom a cikkeit és a tesztjeik, mert tudom hogy amit szeret azt tényleg szereti de nem fog hazudozni. Amiben hiba van, akkor is elmondja ha az a kedvence és ha nincs benne hiba tehát vásárlásra érett a dolog, akkor azt is megírja. Lényegében az őszintesége miatt csípem a srácot ahogy mostanában Sirandris tesztjeit is elolvasom, ha nem érdekel akkor is. Nem a tárgy miatt hanem a stílusa és "mesélése" miatt.
Annó a GameStaron volt valami játékteszt, ahol úgy kezdte a cikkíró hogy igazából ő nem szereti a stílust, ezt a sorozatot sem ismeri (valami franchise 4.-5. része volt) és ráadásul még ideje se nagyon van játszani.
Kérdeztem is magamtól, hogy akkor mi az apád ...-át keresel te itt és akarsz tesztet írni, amit tök jogosnak gondoltam.
Mióta megvan a csoport és kapunk/kaptunk mi is tesztelésre játékokat, azóta viszont a színfalak mögé is belát az ember.
Szuper kis staffom van akikkel imádok együtt dolgozni, mert hasonló felfogásuk van mint nekem, de még így hogy megbeszéljük azt hogy ki mivel szeretne játszani, nagyjából az évek alatt megismertük a másik ízlését, még így is van hogy olyan anyag jut, ami egyszerűen nem a zsánerünk.
Viszont illik írni róla. Szóval jön egy fejlesztőcsapat és kapunk tőlük 1-2-10 kulcsot, amiből egyet le kell tesztelni a többit meg szétoszthatjuk nyereményjáték keretében a csoportba, akkor egyértelműen leteszteljük. Már csak azért is, hogy a maradék kilenc kulcs gazdára találjon. És ilyenkor jön, hogy az egyik srácnál csőtörés volt, a másik szakított a barátnőjével, a harmadiknak kirúgták a kollégáját így az amúgy sem kevés munka mellé kapot még egyszer annyit. A negyediknek megtörték az autóját és így tovább.
Van egy játék, amit alap esetben az ember le tudna tesztelni 5x2 óra alatt, de egyszerűen nincs idő rá. Pedig ingyen van, nem is egy gané alkotás, de olyan emberre jut, akinek nem jön be a stílus. Nekem is volt már ilyen kényszertesztem, bár azért annyiból szerencsésnek mondhatom magam hogy elég nyitott vagyok így nem gond, ha jön egy Golfozós játék pedig életemben nem fogtam még golfütőt a kezembe.
Itt azért teljesen más a helyzet. Ezek a srácok másodállásban (valszeg nem fő) tolják és közel sem (gondolom) olyan baráti és családias a hangulat mint nálunk, ahol osztunk, szorzunk hogy mindenkinek jó legyen. Gondolom ezt sem akarta a kutya se tesztelni de kellett, aztán barackos meg odakapta. A teszt elolvasása után én nem érzem hogy hisztis módon a végére is elzárkózott volna a dologtól, szóval szerintem közel sem érdemli azt amit itt kap. Illetve pontosabban fogalmazva, nagyobb tiszteletet érdemelne.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.