Haven teszt

Mindig izgalmas, ha egy játékfejlesztő többet lát a kooperatív játékmódban, mint a játékélmény több játékosra való kiterjesztését. Ilyen téren nekem a Brothers: A Tale of Two Sons abszolút kedvencem: azon túl, hogy önmagában is művészi játék, a két játékos (már ha valaki nem egyedül nyomta végig) nem csak simán ül egymás mellett, hanem kiegészítik egymást. A Furi mögött álló The Game Bakers hasonló módon alkotta meg legújabb játékát, a Havent.

A Haven egy szerelmespár, Yu és Kay története, akik elszöktek otthonról, hogy egy mindentől távol eső helyen végezzék, amit ők csak Forrásként ismernek. A Forrás egy különös világ: darabokra szakadt, az egész voltaképpen kis szigetek egymás körül keringő gyűjteménye, amelyeket energiahidak kötnek össze. Nekünk a gerlepárt irányítva az a dolgunk, hogy felfedezzük ezeket a szigeteket, és nyersanyagot gyűjtsünk a stílszerűen Fészeknek elnevezett hajójuk megjavításához.

Narratív szempontból önmagában már az is érdekes, hogy egy, a kezdettől együtt lévő pár történetét mesélik el nekünk – a vágyott szerelem megtalálása általában a cselekmény célja szokott lenni, hogy amint elcsattan a csók, már gördüljön is a stáblista. Yu és Kay párosa hihetetlenül édes. Ha kell, évődnek, máskor gyengédek egymáshoz, kínos vicceket mondanak, félnek megnyílni, mégis mindennél jobban szeretik egymást. A játék gerincét az ő párkapcsolatuk adja, tehát ha valaki nem tűri olyan jól ezt a folyamatos bájolgást, akkor a játékmenet többi része sem fogja megmenteni számára a Havent.

Ha megpróbálnánk zsánert találni a The Game Bakers alkotásának, akkor valahová a szerepjátékok és a visual novelek közé helyezhetnénk. Utóbbira emlékeztetnek a beszélgetős részek, ahol időnként két-két válaszlehetőség között dönthetünk, mindkét főszereplő oldaláról. Itt nem kell szerepet választanunk, egyszerre játszunk Yuval és Kayjel is, akár egyedül nyomjuk, akár valaki mással.

Több szerepjátékos elemet is találunk, ám szokatlan módon a képernyőnk nincs telepakolva mindenféle kijelzővel – sőt, voltaképp írott helyzetértékelést csakis a menüben találunk. A játék során Yu és Kay párbeszédéből kell rájönnünk, hogy éhesek vagy fáradtak-e, esetleg felfedeztek-e valami érdekességet, amit jobban szemügyre kellene vennünk. A fejlődéshez sem tapasztalati pontokat kell gyűjtenünk, hanem biztosítani, hogy a szerelmespár időt tölthessen kettesben. Ha együtt főznek, álmodoznak, kempingeznek, akkor erősödik a kapcsolatuk, idővel pedig ennek révén kapunk több életet vagy erősebb támadásokat.

A játékmenet egyik részét a felfedezés teszi ki: több mint negyven szigetet járhatunk be a Forráson. Ezek vizualitásban hasonlóak; alapvetően gyönyörűek, kékes-lilás színben pompáznak, magas, a szélben folyton táncoló fű fedi őket. Idővel bele is bonyolódik az ember, hogy melyik szigeten jár éppen, vagy egy-egy bonyolultabb helyre hogyan jut el. Szerencsére később térképet is találunk, illetve egy helyi állatra épülő gyorsutazó rendszert is feloldunk, de még ezután is könnyű belezavarodni.

A szigeteket nem gyalog járjuk be, mert a főszereplők fel vannak szerelve egy-egy pár antigravitációs csizmával, amellyel könnyedén siklanak ide-oda. Az irányítás meglehetősen kényelmes, éles kanyarokat véve vagy hátraarcot vágva is mozoghatunk, egyedül a szűk részeknél vagy a meredek falaknál érdemes vigyázni, ha nem akarunk kijönni a lendületből. Kék energiaösvényeket követve tölthetjük fel a tartalékainkat, de ezek általában az érdekesebb helyszíneket is összekötik, sőt még a levegőt is átszelik, hogy a magasabb pontokat is elérhessük.

A Forrás azonban nem teljesen nyugis hely. Míg kezdetben elvagyunk a különböző étel- és gyógyszer-hozzávalók gyűjtögetésével, hamar belefutunk a rozsda nevű anyagba, ami a legtöbb szigeten megtalálható, és aztán a mi dolgunk eltakarítani azt. Ebből idővel különböző boostereket gyárthatunk, és a hajó megjavításához is az ebből nyert anyag szükséges, így ez nem olyan tevékenység, amit átugorhatnánk.

A rozsda a helyi élővilágra sincs jó hatással. A kártékony anyag által felhergelt állatok bizony ránk vetik magunkat, nekünk pedig muszáj lenyugtatnunk őket – harc árán. A harcrendszer csak első pillantásra tűnik körökre osztottnak, igazából valós idejű, és ahogy a játék többi részén, itt is szóbeli és vizuális jelekre kell hagyatkoznunk, hogy sikeresen teljesítsünk. Az ellenséges lényeknek bizonyos idő kell a cselekvéshez, így ha figyelünk, meg tudjuk mondani, hogy épp egy támadást vagy egyéb cselekvést (mondjuk gyógyítást) készítenek elő, és ennek megfelelően reagálunk.

Yu és Kay négyfajta akció közül választhat. Kétféle támadásuk van, egy közel- és egy távolharci – a különböző lények gyakran ellenállók valamelyikkel szemben, ezt majd kitapasztaljuk. Képesek pajzsot is emelni, hogy védjék magukat, sőt még a másik karakter elé is beugranak, ha ő épp más cselekvést végez. Legvégül pedig képesek meggyógyítani az elkábult ellenfeleket, míg azok nem térnek magukhoz. A főhősök életét a csizmájuk színének változásával követhetjük nyomon.

A játékosok közötti kommunikáció feltétlen szükséges a sikerhez, és részben ettől különleges ez a co-op élmény. Ha akarjuk, elsüthetünk egy közös, erősebb támadást, ám ilyenkor mindketten ugyanazt a célpontot ütjük, ami mondjuk esélyt ad a többinek, hogy felkészüljenek egy ellencsapásra. Mivel meg tudjuk védeni a másikat, érdemes például annak pajzsot emelnie, akinek több élete van - ez csak két példa arra, miért érdemes összehangolni az akciókat.

A Haven cselekményének haladása bizonyos szigetek megtalálásához van kötve, az odajutás azonban nem mindig izgalmas. A sokadik takarításba és ugyanolyan csatába bele lehet fáradni, és ha nem élvezed Yu és Kay csevegését, akkor nyűgnek tűnhet az egész, sőt még beindulni is csak lassacskán indul be a sztori. A köztes idő azonban épp olyan gondosan megalkotott, mint az átvezető szál.

Sok aranyos apróság teszi szeretnivalóvá a játékot, mint ahogy a szerelmesek megfogják egymás kezét, ahogy a Forrás szigetei fölött siklanak. A beszélgetéseik révén megismerhetjük a múltjukat, a személyiségüket, azt a társadalmat, ami elől elszöktek. Ezek ráadásul nem odaerőszakolt expozícióknak hatnak, hanem egy párkapcsolat épülésének szerves lépéseivé válnak. Ehhez sikerült két remek szinkronszínészt is találni, de hallgatni jobb őket, mint figyelni – a rajzolt avatárok jópofábbak, mint a karakterek 3D-s modelljei.

A Haven türelmet követel a játékosaitól, és azt, hogy minden pillanatban legyenek jelen, még akkor is, ha az adott helyzetben (harc vagy utazás közben) épp a másikra hagyatkoznak. Ezért is mondanám azt, hogy habár lehet egyedül játszani, mégis mással párban éri meg igazán – így mi is úgy egymásra hangolódhatunk, mint teszi azt Yu és Kay. Annak ellenére, hogy időnként el tud laposodni a játék, mégis okosan felépített, így érdemes kitartani mellette, a világa is színes, érdekes. A fejlesztők szerint a Haven a szabadságról és a szerelemről szól, ezt pedig egy nem szokványos játékélményben sikerült megvalósítani. 

A Haven PC-re, Xbox One-ra és Series X/S-re, valamint PlayStation 5-re jelent meg, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre később fut be. A teszt a PC-s változat alapján készült.