Super Mario 3D World + Bowser's Fury teszt

Folytatódik a klasszikus Super Mario-játékok Nintendo Switchre való átportolásának őrülete, ezúttal pedig az eredetileg még Wii U-ra megjelent Super Mario 3D World lett a transzportálás áldozata - egy örvendetes újdonsággal megspékelve.

Szomorú, hogy amikor szóba kerül a Nintendo Wii U, valahogy az eladásai miatt mindenki egy bukott konzolra asszociál. Habár az üzleti részt nézve nehéz ezzel az állítással vitatkozni, ugyanakkor a platform játékfelhozatalát tekintve mindent lehet rá mondani, csak azt nem, hogy egy bukott eszköz. Bayonetta, Captain Toad: Treasure Tracker, Donkey Kong: Tropical Freeze, Mario Kart 8, és még sokáig lehetne sorolni a jobbnál jobb címeket, amiknek a nagy részét már át is portolták Switchre, hogy egy szélesebb közönség is megismerhesse őket. Nemrég pedig pontosan ez történt jelen tesztalanyunk, a szintén zseniális Super Mario 3D World esetében is.

A kiotóiak egyik legfontosabb játéka ráadásul nem csak egyszerűen meglovagolja a felújítási hullámot, hanem a Nintendo egy combosabb bővítést, a Bowser’s Furyt is hozzácsapja a csomaghoz - de erről majd később, lássuk előtte az újradolgozott alapjátékot! A sztori szokás szerint nem egy Háború és Béke, de azért egy aprót csavar a szokásos(nak mondható) formulán, és ezúttal nem a hercegnőt rabolja el Bowser. Peach ugyanis Mario, Luigi és Toad mellett irányítható karakter lesz a kalandok során, amiket - a létszámból kitalálhatóan - akár egyszerre négyen is átélhetünk.

Nem volt ez másként a Wii U-s verzió esetében sem, és az igazat megvallva sok minden másban sem változott nagyot a Switch-portja a játéknak. Az egyetlen valóban fajsúlyos variálás, ami a játékmenetet illeti, hogy a fejlesztők felpiszkálták a séta, illetve a futás alapsebességét, aminek köszönhetően a karaktereink jóval gyorsabban mozognak, és ez egy határozottan kellemes ütembeli különbséget eredményez a két kiadás között. Ezenkívül minden maradt a régiben, ami nem is baj, hiszen még 2021-ben is a platformer műfaj egyik legkiemelkedőbb darabja a Super Mario 3D World.

Így lassan nyolc év távlatából is elképesztő, hogy mennyire változatos megvalósítással alkották meg a készítők a Super Mario 3D World szinte összes pályáját. A fejlesztőcsapat - kis túlzással élve - itt gyúrta egybe az addigi Mario-játékok legjobb 2D-s és 3D-s pályadizájnját, valamint rengeteg ötletnek itt vetették el a magját, ami végül a Super Mario Odyssey-ben csírázott ki teljesen. Rengeteg szint van, és mégis kevésnek érződik, hiszen mivel kíváncsi az ember, hogy mi lesz a következő extra játékelem, amivel megbolondították az alapreceptet a fejlesztők, ezért nagyon gyorsan le lehet pörgetni a pályákat. A nehézség szintén nem borítja fel a flow-élményt, ugyanis ha sokat ügyetlenkedünk, akkor a játék felkínálja a pálya végéig tartó sérthetetlenség lehetőségét, amivel így már tényleg csak a szakadékokra és a lávára kell odafigyelnünk.

Szóval amíg a gameplay esetében a sebességet leszámítva nem igazán esett át a játék komolyabb műtéten, addig a grafika konkrétan egy az egyben maradt a 2013-as szinten. Nem mintha ez probléma lenne, hiszen egyrészt a műfajához mérten a mai napig rendben van a Super Mario 3D World látványa, másrészt ami ennél is fontosabb, hogy az irányítás tökéletes élvezetéhez szükséges 60 fps-t itt is rezzenéstelenül hozza a játék - dokkolt és handheld módban egyaránt. Egy mondatban összegezve tehát elmondható, hogy egy tisztességes transzportálást kapott a platformer a konzolgenerációk között.

Ezzel a lendülettel viszont térjünk is át az újracsomagolás igazi újdonságra, a Bowser’s Furyre! Ez a főmenüből elindítható illesztés gyakorlatilag egy szépen meghízott DLC-nek felel meg, amiben egyetlen egy új pálya kapott helyet. Ez a szám azonban ne tévesszen meg senkit; ez egy igencsak terebélyes pálya, egy afféle sandbox Mario-térkép, ami több kis pályának ad otthont. A Nintendo érezhetően egy kis aperitifet kínál a következő nagyobb volumenű Mario-játékhozl a Bowser’s Furyvel, itt ugyanis nem lesznek töltőképernyők, amikor kalandozunk a térképen, hanem amint egy új területre botlunk, bumm, már dinamikusan indul is a zene, és vele együtt az adott pályaszakasz. Elképesztően elegáns megoldás, miután garantáltan feltűnik, hogy idáig milyen sokszor szakította meg a játékmenetet a pályák közti kapcsolgatás.

Természetesen a nagy szabadság a progresszió rovására is mehetne, de itt jön a képbe a betintázott Bowser, aki Godzilla módjára a fekete szurokszerű anyaggal terrorizálja a környéket. Mario a kátrányt csak a nemezisének a legyőzésével tudja eltüntetni, azonban hiába falja szorgosan a piros gombákat az öreg vízvezeték-szerelő, méreteiben így sem tudja felvenni a harcot Bowserrel. Éppen ezért gyűjtögetnie kell a nagyvilágban fellelhető Cat Shine-okat, amik hozzáférést biztosítanak majd az óriás harangokhoz, amelyek segítségével pedig a bajszos olasz is hatalmas Super Saiyan-macskává nőhet, és végre elindulhat kettejük között a Pacific Rimet idéző párbaj. Zseniális.

Szerencsére nem kell egyedül szembenéznünk a bekattant óriás teknőssel, mivel a fia, Bowser Jr. is mindig velünk lesz, hogy segítsen a harcokban, valamint a puzzle-feladatokban is, ha azt éppen úgy szeretnénk. Természetesen a Joy-Conok egyikét lepasszolva az egyik ismerősünk bármikor átveheti a kényszerszülte segítőnk felett az irányítást. A kooperatív játékmód lehetősége mellett a szabadon forgatható kamera szintén visszaköszön az Odyssey-ből, valamint Mario összes mozdulatát ugyanúgy bevethetjük a Bowser’s Furyban is, ahogy tettük azt az alapjátékban.

A profi pályatervezésével és az elképesztően élvezetes játékmenetével szemben már csak a technológiai megvalósítása versenyezhet a Bowser’s Furynek. Az egyik legkényelmesebb fícsörje a játéknak, hogy visszatér Plessie, a közlekedés megkönnyítésére szolgáló motorcsónakdinó, aki mindig jókor bukkan fel a jó helyen - és ráadásul ehhez még egyetlen egy gombot sem kell lenyomnunk, hogy magunkhoz hívjuk. Emellett az sem elhanyagolandó, hogy a játék pazarul néz ki; a screen-space tükröződések különösen csodásan festenek - pláne, amikor Bowser miatt feltámad a vihar -, és ehhez még csak a felbontást sem kellett a végtelenségig lebutítani. Ugyanakkor érződik, hogy a készítők a végletekig feszítették a Switch határait: TV-re kirakva 60 fps társaságában élvezhetjük a játékot, hordozható módban viszont hiába marad a 720p-n a felbontás, sajnos itt már 30 fps-re lett lekorlátozva a képfrissítés.

A zárás előtt egy rövid bekezdés erejéig muszáj szót ejtenünk arról is, hogy mennyire fülbemászóan jó lett a Bowser’s Fury zenéje. Igaz, általában ezt már megszokhattuk a Mario-játékoktól, jelen esetben mégis úgy érzem, hogy sikerült magukra is rátercelniük a szerzőknek. Ahol kell, ott vidám, countrys dallamokat használ, a havas területeken a keringők hangulatát idéző vonós hangszerek törnek előtérbe, és persze amikor Bowser bekeményít, akkor az elektromos gitár húrjai közé csap az aláfestő zene.

Sokáig lehetne még dicsérni a Super Mario 3D World + Bowser’s Furyt, hiszen nem csak egy közel tökéletes platformert költöztetett át a Nintendo a hibrid konzoljára, de egy rövid betekintést is kaptunk a széria jövőjével kapcsolatban. A rövidet sajnos azonban szó szerint kell érteni: a Bowser’s Fury egyetlen fájóan negatív pontja, hogy nagyon gyorsan ledarálható, mindössze 3-4 óra alatt a végére lehet érni, valamint nagyjából még egyszer ennyi játékidőt lehet maximum belepakolni, ha 100 százalékra szeretnénk kipörgetni a játékot. Ez viszont ne szegje kedveteket, így is egy kihagyhatatlan ajánlat az ikonikus figura régi-új kalandja, és ott a helye minden Mario-, illetve platfomerjáték-rajongó gyűjteményében!

A Super Mario 3D World + Bowser’s Fury kizárólag Nintendo Switchre jelent meg.

5 komment - szólj hozzá!