Taxi Chaos teszt

Vannak játékok, amik egyszerűen csak a rossz minőségük miatt kapnak negatív kritikát, és vannak, amik inkább azért, mert többnek állítják be magukat, mint amik valójában. A Taxi Chaosnak valahogy sikerült mindkét kategóriába beletenyerelnie.

Akármennyire is erőteljesen égjen bennünk a nosztalgia lángja, azt azért be kell látnunk, hogy az ezredforduló környékén megjelent Crazy Taxi távol volt attól, hogy játéktörténeti mérföldkőként, vagy tökélyre polírozott mesterműként tekintsünk rá, ám mégis… volt abban a játékban valami, ami akkoriban képes volt beszippantani a fiatal játékosok millióit. Lehet, hogy az élettel teli, nyüzsgő város, az egyszerre gyors, látványos és könnyen betanulható arcade vezetés, netán az őrült figurákkal, zenével és egysoros beszólásokkal teli atmoszféra állhatott a siker mögött, de akármelyik is legyen, a Taxi Chaos fejlesztői biztosan nem tapintottak rá a lényegre, mikor megpróbálták lemásolni a Sega játékát.

A holland Team6 Game Studios csapata mintha azt hitte volna, hogy a nosztalgiázás ígéretével bármit le lehet nyomni a játékosok torkán, így sebtében meg is alkották az évtized egyik leghitványabb autós játékát. A játékot, melynek egyetlen egy pontja sem magyarázza a 35 eurós indulóárat, hacsak nem az, hogy a fejlesztők pofátlan módon próbálják lehúzni a Sega veterán rajongóit.

De komolyan, nem találunk benne egy olyan megoldást, egy olyan ötletet, vagy egy olyan pillanatot sem, ami ne sugallná azt, hogy ezért még öt euró is sok. Talán az egyeurós ár lenne az, amire azt mondhatnánk, hogy oké, ennyit megér, mert igaz, hogy egy nevetségesen gyenge és jellegtelen alkotás lett, de legalább nincs benne mikrotranzakció, nem fagy ki az intró után, és még játszani is lehet vele.

Szóval lássuk, mit is kapunk a 10 ezer forint feletti árért cserébe! Nem kevesebbet, mint egy hatalmas várost New Yellow City néven, melynek nyüzsgő utcáit kedvünk szerint fedezhetjük fel a taxinkkal, miközben a világ legkülönfélébb utasait vehetjük fel, hogy az őrült száguldozás közepette érdekesebbnél érdekesebb sztorikat ismerjünk meg. Legalábbis a játék hivatalos leírása szerint. Persze a valóság nem is állhatna ettől távolabb, a város ugyanis minden, csak nem hatalmas, az utcák kihaltak, az utasok állandóan ismétlődnek, a párbeszédek kényelmetlen sablonok és a száguldás egyáltalán nem őrült.

A Taxi Chaos indítása után három játékmód közül választhatunk, melyek egyetlen új gondolatot sem adnak hozzá az évtizedekkel ezelőtti koncepcióhoz. A Freeroam módban szabadon császkálhatunk a városban, az Arcade módban csak egy rövid időt kapunk, amit a sikeresen teljesített fuvarokkal tudunk növelni, a Pro Mode pedig annyiban keveri meg az imént leírtakat, hogy nincs semmiféle navigációs segítség, az utasok által bemondott úti célokat egyedül kell megtalálnunk. Mindehhez pedig kapunk egy nemzetközi ranglistát is, melyre egyébként már az első gyengébb próbálkozásommal felkerültem a 400. hely környékére, ami azért adhat némi infót a játékosok létszámáról.

Játékmenet tekintetében pedig egészen konkrétan semmi újat sem kapunk az 1999-es Crazy Taxihoz képest. Áh, miket beszélek én itt… nemhogy újat nem kapunk, de még a régi vezetési mechanizmust is sikerült valahogy fapadosabbá varázsolni, amitől az egész játék olyan lapos lett, hogy ehhez képest még a The Simpsons: Road Rage is a játékfejlesztés csúcsának tűnhet. A városban ugyanúgy elszórva találunk embereket, akiket felveszünk, majd elszállítjuk őket ahhoz a hatalmas villogó zöld kockával jelzett célpontig, ami 22 évvel ezelőtt is nagyjából pont ugyanúgy festett.

Minél gyorsabban és izgalmasabban tesszük meg az utat, az ügyfelünk annál elégedettebb lesz, és plusz pénzt zsebelhetünk be a fuvar végén. Bár azt a szabályrendszert, ami az utazás izgalmasságát hivatott mérni, eléggé nehéz megérteni. Ha gyorsan és hibátlanul vezetünk, akkor általában olyan 50 százalékos teljesítményt érhetünk el, ám ha nagyjából mindenbe belemegyünk, viszont kárpótlásul kétszer megnyomjuk az ugratás gombot (mert hogy autónk gombnyomásra képes ezúttal is ugratni, pont, mint anno…), akkor máris ralis világsztárként tekintenek ránk az utasaink, és csak úgy öntik a taxióránkba a pénzt.

Az sajnos kellemetlen hír, hogy a pénzt nincs mire használni, lényegében csak a pontrendszer és a ranglista miatt van rá szükség. A hét megnyitható taxihoz olyan különféle jól átgondolt, kreatív és alaposan kifundált feladatot kell teljesítenünk, mint például a klasszikus „teljesíts három fuvart”, vagy a némileg extrémebb „teljesíts öt fuvart”. A legnagyobb bökkenő, viszont nem is a tartalom eszméletlen hiánya, hanem az, hogy az egész játék mérhetetlenül céltalan és unalmas.

A szembejövő járművek közt jobbra-balra lavírozgatni rövid távon még poén lehet, mivel az irányítás egészen könnyed az arcade mivoltából eredően, viszont egész egyszerűen nincs miért megőröltetni a sofőri képességeinket. Az utasok véletlenszerűen pontoznak, a forgalom rendkívül gyér, nagyon nincs is mit kerülgetni, és a pálya lényegében teljesen sík, szóval ugratásra sincs túl sok okunk. Na jó, van vagy két háztető, amire felugratva átvághatunk egy házsoron ahelyett, hogy megkerülnénk, ahogyan a Central Parkot idéző nagy pocsolya kerítését is át lehet ugratni, de nagyjából ezzel ki is merült a dolog. A helyszín kiválasztása egyébként borzalmas ballépés volt; a New York ihlette város ugyan hangulatos lehetne, ám az elnagyolt és elmosódott textúrákra építkező rajzfilmes megjelenítés olyan nevetségesen rosszul imitálja a Nagy Almát, hogy több percre volt szükségem, míg rájöttem, hogy a Time Square-en driftelgetek körbe-körbe.

Ráadásul a komplett térképet kevesebb, mint másfél perc alatt át tudjuk autózni keresztbe, úgyhogy lényegében egy olyan három-négy percre van szükségünk, hogy felfedezzük és meg is unjuk a Taxi Chaos rejtette izgalmakat. A játékosok megtartását segítené a sokféle utas, akiktől különféle érdekes sztorikat hallhatnánk, viszont ahogyan a városban előforduló autókból, úgy az utasokból is nagyjából tízféle különbözőt találhatunk összesen, akik különböző sorrendben ismétlődnek. Az pedig igazán képes tönkretenni a hangulatot, amikor leszállítunk egy embert, aki végignyomta az idegesítő dumáját az influenszerkedésről, és utána már vár ránk a következő utas, aki szóról-szóra megismétli ugyanazt a párbeszédet az út során.

Nehéz olyan részletet mondani a játék kapcsán, amit pozitív színben lehet feltüntetni. A Taxi Chaos egy minden egyediséget nélkülöző produktum lett, melyet a fejlesztői a lehető legszemtelenebb módon túl is áraztak. Ráadásul végig úgy állítják be a címet, mintha egy teljes értékű és komolyan gondolt játék lenne, holott egyértelmű, hogy nem az. Tisztában vannak a játék jelenlegi állapotával, és a hamarosan érkező patch kapcsán új zeneszámokat, több gyalogost, és kevésbé bugos vezetést ígérnek; szóval lényegében próbálnak úgy tenni, mintha csak ilyen részletkérdések lennének a problémák, nem pedig az, hogy egy minősíthetetlen gagyi vacakot próbálnak rásózni az emberekre a nosztalgia leple alatt.

A Taxi Chaos jelenleg Xbox One-on, PlayStation 4-en és Nintendo Switchen érhető el - mi az utóbbin teszteltük.

2.5

Taxi Chaos teszt értékelés 2.5

Pozitívumok:

  • A pörgős arcade irányítás ideig-óráig szórakoztató tud lenni

Negatívumok:

  • Mobiltelefonos játékokat idéző látványvilág és komplexitás
  • A grafikához mérten csapnivaló optimalizáció
  • A város kihalt, az interakciós lehetőségek a nullát súrolják
  • Szinte minden szabályrendszer kiszámíthatatlan és okafogyott
  • Lapos, egysíkú, túlságosan apró és igénytelen játszótér
  • Gyenge párbeszédek, melyek túlságosan gyakran ismétlődnek
  • Irreálisan magas ár
7 komment - szólj hozzá!