Mundaun teszt

Link másolása
A svájci Alpok hófödte csúcsai között fekvő Mundaun városa csak első pillantásra tűnik idillinek, valójában sötét erők gyülekeznek itt, amik a helyi folklórból kilépve rémisztgetik a szerencsétlen lakosokat.

Ide érkezik meg a játék főhőse, aki nem önszántából tér vissza a gyermekkora óta nem látott településre, hanem nagyapjának halála miatt. Bár a kigyulladt ház elsőre szimpla balesetnek tűnik, a helyiek furcsa viselkedése és a megannyi megmagyarázhatatlan történés valami sokkal rosszabbat sejtet, így mi magunk kezdünk el nyomozni az ügyben. Idővel persze szépen lassan összeáll a kép, ehhez azonban nemcsak a jelenben kell kutakodnunk, hanem a múltban is, hiszen az ott lezajlott események sokkal fontosabb jelentéssel bírnak, mint azt elsőre gondolnánk.

Az egyetlen ember által fejlesztett horrorjátékban tehát a címben is szereplő helyszín felfedezése lesz a feladatunk, miközben próbáljuk megoldani az elénk görgetett akadályokat. Bár a Mundaun első ránézésre egy sima sétaszimulátornak tűnik, a játékmenetben jócskán helyet kaptak olyan elemek is, amik próbálják kiemelni a műfaj átlagos képviselői közül. Mielőtt azonban komolyabban belevetnénk magunkat a tennivalók sűrűjébe, beszéljünk egy kicsit arról a dologról, ami rögtön megfogja az egyszeri játékost!

A játék atmoszférája valami elképesztőre sikeredett, ami leginkább a teljesen egyedi megvalósításának köszönhető. A kézzel rajzolt textúrák hihetetlenül jól néznek ki, ráadásul a fekete-fehér színek használata remekül építi tovább az amúgy sem gyenge miliőt. A Michel Ziegler által elkészített képeket egyébként egy program segítségével digitalizálták be, így alakulhattak át sima skiccekből valódi játékká. Ugyan egy-két helyen kilóg a lóláb, példának okáért a karakterek sokszor furcsán néznek ki, de ez inkább csak hozzátesz a játék sármjához, mintsem elvesz belőle.

A látvány mellé szerencsére kiváló hangszekció társul, ami azért is üdvözölendő, mivel az esetek nagy többségében egyedül baktatva fedezzük fel a helyszíneket. A zene remekül illeszkedik bele az események láncolatába, ráadásul egy-egy dallam felcsendülése is simán ránk hozhatja a frászt. Ez utóbbit egyébként a különféle neszek és hangok is könnyedén előidézhetik, amiknek hála érdemes gyakran nadrágot cserélni. Külön kiemelném még a szinkront, ami a Svájc azon területén a valóságban is beszélt romans nyelven szól hozzánk, de nem kell megijedni: állíthatunk be angol feliratot.

Sajnos azonban hiába a hihetetlenül egyedi megvalósítás, ha a Mundaun játékmenete hemzseg az idegesítő megoldásoktól. Ahogy már korábban említettem, nem egy egyszerű sétaszimulátorral van dolgunk, mivel jóval több ráhatásunk lesz a történésekre. Persze a rengeteg mászkálást és felfedezést nem ússzuk meg, de közben sokszor kell tárgyakat gyűjtögetnünk, amikkel különféle rejtvényeket oldunk meg. Ezek menedzselése nem éppen felhasználóbarát, mivel az erszényünkbe ömlesztve kerülnek bele a dolgok, ráadásul ha kijelöljük őket, akkor sem kapunk róluk semmilyen információt. Ennek hála, ha megakadunk, sokszor csak a vak szerencsének köszönhetjük a továbbhaladást, amit tovább súlyosbít a hatalmas bejárható terület.

A feladványokhoz tartozó segítség ugyanis néha nem az adott területen található, hanem jóval távolabb, így rengetegszer fogunk vissza-visszatérni korábbi helyekre, hátha elhagytunk valamit. Ugyancsak emiatt sokszor érezhetjük magunkat majd elveszve, mivel a játék nem igazán fogja a kezünket és rengetegszer magunkra hagy minket. Bár az ilyen szituációk kiküszöbölésére kapunk egy naplót, amibe hősünk minden fontosabb történést feljegyez, de teszi ezt mindenféle rendszer nélkül, így akármit is akarunk benne megkeresni, az néha kínosan sokáig tart. Természetesen végérvényesen nem lehet elakadni, de a hét-nyolc órás végigjátszás alatt rengetegszer éreztem azt, hogy csak a felesleges köröket futom újra és újra. Ehhez sajnos sokszor a vizuális megvalósítás is asszisztál, ami hiába lélegzetelállító és egyedi, ha emiatt a használható tárgyak olykor nem tűnnek ki a háttérből.

A játékmenet azonban nem csak kalandelemekből áll, mivel bizonyos időnként a helyi hiedelem megelevenedett szörnyeivel is összeakaszthatjuk a bajszunkat. Fegyvert ragadva küldhetjük őket vissza oda, ahonnan jöttek, de ha épp semmi sem akad a kezeink közé, akkor lopakodva is elszlalomozhatunk közöttük. Ezek a részek sajnos kétségkívül a játék leggyengébb pontjai, mivel itt ütközik ki leginkább a kissé fapados irányítás, így változtatva rémálommá a velük való találkozásainkat. Ez utóbbi a járműves szekciókra is igaz, amik a szűk, hegyi utak miatt sokszor elképesztően körülményesek, szinte állandóan megakadunk valamiben, hogy aztán sűrű ipszilonozgatás közepette próbáljunk visszavergődni a helyes irányba.

A történet előrehaladtával egyébként hősünk fejlődik is, így később már jóval effektívebben léphetünk fel a különféle rémségek ellen. Nem kell semmi komolyra gondolni, összesen három különféle tulajdonságunk erősödhet, melyek közül a félelem-ellenállásunk a legfontosabb, amit rengeteg kávézással tudunk feljebb tornászni. Ha ugyanis ez alacsony, akkor bármilyen nesztől földbe gyökerezik a lábunk, ami annyira nem praktikus egy-egy komolyabb menekülés közben. Szintén érdemes még megemlíteni a különféle választási lehetőségeket, amik nemcsak az események alakulását befolyásolják, hanem a játék befejezését is, így érdemes lehet többször végigjátszani a svájci horrorkalandot.

Hiába azonban az érdekes történet és a különleges látványvilág, a Mundaun így sem lesz mindenki játéka, ami leginkább a felemás játékmenetének köszönhető. A hatalmas bejárható terület miatt ugyanis sokszor átvitt és valódi értelemben is elveszve érezhetjük magunkat, ráadásul a lopakodás és a harc sem küzd azért, hogy benn tartson minket. Ettől függetlenül még így is okozhat pár kellemes órát a horror szerelmeseinek, ráadásul ha sikerül túllendülnünk a kisebb-nagyobb hibáin, akkor egy olyan elképesztően egyedi kalandban lehet részünk, amit sosem fogunk elfelejteni, csak sikerüljön eljutnunk a végéig.

A Mundaunt PC-n teszteltük, de emellett megjelent még PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X-re is. Később Nintendo Switchre is befut.

3.
3.
#2: én is úgy gondolom hogy csak a saját véleményemet tudom kifejezni, nálam a belső nézet lehetetlenné teszi hogy egy játék beszippantson, sosem játszok semmi belső nézetűvel. Én speciel sokkal jobban bele tudom élni magam külső nézetben.
2.
2.
Viktor_The_Best
#1: Ezzel nem ertek egyet. A belso nezet jobban "beszippantja" a jatekost, vagy hogy fogalmazzak, a sajat szemszogedbol eled at a tortenteket. Mint ahogy a valosagban is latunk, es az jobb a horrornak. Nem veletlen az uj Resident Evil-eket (7. es a 8. resz) is mar belso nezetben csinaljak. Miert akarnad a hatadat latni egy horrorban? Ez csak az en velemenyem...
1.
1.
sose értettem hogy horroroknál miért erőltetik a belső nézetet. TP-ben sokkal nagyobb sikerük lenne ezekneka gémeknek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...