Outriders teszt

Ha manapság meghallom a looter-shooter kifejezést, összeszorul a gyomrom, mert vagy egy halálraítélt szörnyszülött van készülőben, vagy egy olyan játék, ami talán majd évekkel később lesz olyan, mint amilyennek a megjelenése előtt ígérték. Ha visszatekintünk az elmúlt évek termésére a műfajban, akkor nem is értjük, hogy a kiadók és a fejlesztők minek erőltetik ezt a zsánert, hiszen pár emlékezetes próbálkozásra vagy tucatnyi földbe állt borzalom jut. Ez viszont a lengyel People Can Fly-nak nem szegte kedvét, hiszen a legújabb játékuk pontosan ott próbál helytállni, ahol náluk már sokkal nagyobb nevek is csúfos kudarcot vallottak. Az mindenképpen bizakodásra adhatott okot, hogy a srácoknak bőven van tapasztalatuk az akciózás terén, ráadásul a jóval korábban megjelent demó sem sült el rosszul, így érthető, hogy miért övezte ekkora figyelem az Outriders április elsejei megjelenését.

A játék története szerint az emberiség a nem túl távoli jövőben végleg lakhatatlanná tette a Földet, a maroknyi túlélő utolsó esélye pedig az a két űrhajó, amik az utolsó pillanatban útnak indultak felfedezni a végtelen űrt. Több mint 80 év után az egyetlen megmaradt kolónia végre talál egy alkalmasnak tűnő bolygót, aminek jellemzői kísértetiesen hasonlítanak a korábbi otthonukhoz, ráadásul a felszín is békésnek tűnik. Persze ahogy az lenni szokott, ha valami túl szép, hogy igaz legyen, az rendszerint nem jó ötlet, azonban szereplőink erre már későn eszmélnek rá. Az Enoch névre hallgató planéta élővilága ugyanis minden, csak nem barátságos, a veszélyek sorát pedig csak tovább növeli egy anomáliával átszőtt vihar, aminek hála a felfedezőcsapat létszáma alaposan megcsappan.

Hősünk is éppen csak túléli a furcsa találkozást, de nem ússza meg ép bőrrel, ugyanis menekülés közben halálosnak tűnő sebet szerez. Mivel a helyzet nem a legalkalmasabb egy veszélyes műtét elvégzésére, ezért egy hibernációs kapszulába zárják, csakhogy valami közbejön, ezért röpke 30 év múlva térünk magunkhoz. Ez idő alatt a bolygó nem lett sokkal szimpatikusabb, ráadásul az emberek is több csoportra szakadtak, így indítva útjára a teljes káoszt. Természetesen ezen csakis mi változtathatunk majd, amihez minden segítségre szükségünk lesz, még arra is, ami majdnem megölt minket.

Az már ennyiből leszűrhető, hogy az Outriders világa nagy műgonddal lett megépítve és ugyan a történet felütése nem egyedi, ahogy haladunk előre, úgy válik egyre izgalmasabbá. Ez leginkább a fordulatoknak köszönhető, ugyanis rajtunk kívül szinte bárki bármikor meghalhat, így adva vissza egy valódi háború poklát. Sajnos az élményhez a rengeteg átvezető már annyira nem asszisztál, a rendezés ugyanis elképesztően rossz, a felesleges vágásoknak hála pedig sokszor azt sem fogjuk fel, éppen mi történik. Erre rátesz még egy lapáttal a szereplők borzalmas arcanimációja, amiknek hála párszor biztos ki fogunk esni az élményből, de higgyétek el, megéri végigszenvedni ezeket a részeket, mert a készítők igyekeztek kárpótolni minket a köztes szenvedésekért.

Az első, még egyedül teljesítendő bevezetőküldetés után ugyanis kinyílik a játék, és annyi lehetőséget zúdít a nyakunkba, hogy hirtelen azt sem tudjuk, hová kapjuk a fejünket. Persze mindezek előtt még érdemes elszöszölni a karakterünk megalkotásával, akinek külsejét és tulajdonságait is mi állíthatjuk össze. Előbbi tekintetében azért elég erősen meg van kötve a kezünk, csak pár előre elkészített arc, haj és egyedi kiegészítő közül választhatunk, de így is lesz miből válogatnunk, hogy ne unjuk meg hősünket az előttünk álló több mint 15-20 órás kampány alatt. Idővel egyébként különféle kihívások teljesítésével a testre szabhatjuk a gyorsutazásként funkcionáló zászlónkat, szerezhetünk új emote-okat és még egy csapatszállító gépszörnyet is kedvünk szerint csinosítgathatunk. Szerencsére amint magunk mögött hagytuk a stylistot, kezdetét veheti az érdemi karakteralkotás, aminek első lépcsőfoka a kasztunk kiválasztása lesz.

Ez azonban nem lesz könnyű, mivel a játékban elérhető négyféle osztály mindegyike teljesen egyedi és abszolút életképes, akár egyedül, akár csapatba verődve. Elsőként itt van a mesterlövészpuskával operáló Technomancer, aki afféle támogató szerepet tölt be, és ő rendelkezik egyedül olyan képességgel, amivel másokat tud gyógyítani, de erről majd kicsit később. A Pyromancer leginkább a tűz áldásos hatását veti be az ellenfelek ellen, míg a Trickster nevéhez hűen inkább a megtévesztésre és a teleportálásra szavaz. Végül pedig essen szó a tankként funkcionáló Devastatorról, aki a föld erejét használva ritkítja az ellenséges csapatokat, miközben felfogja a sebzést és közelről osztja a halált.

Minden karakterosztály egy elég terjedelmes skillfával rendelkezik, amin három különböző út közül választhatunk, így hozva létre teljesen egyedi variációkat. Szerencsére, ha kicsit félrement volna a build, akkor bármikor újraoszthatjuk az elköltött pontjainkat, így bátran kísérletezhetünk, hogy megtaláljuk a nekünk legjobban tetsző változatot. Ezek mellett skilleket is kapunk, kasztonként szám szerint nyolcat, melyek közül egyszerre három lehet aktív, így szélesítve tovább az amúgy sem szűkös lehetőségeinket. Külön érdekesség, hogy egyes passzív bónuszok kihatnak bizonyos képességeinkre is, így adva számunkra további erősítéseket.

Természetesen fejlődni nem lesz nehéz, hiszen minden egyes akciónkért tapasztalati pontokat kapunk majd, viszont miközben ennek hála karakterünk folyamatosan erősödik, a körülöttünk lévő világ sem marad ugyanazon a szinten. A World Tier-rendszer miatt idővel az ellenfeleink is combosabbá válhatnak, akiket így sokkal nehezebb lesz legyőzni, cserébe az értük kapott jutalom jóval kecsegtetőbb. Persze ha túl soknak éreznénk a nehezítést, akkor bármikor vissza léphetünk, de jobb, ha felkészülünk, mert egészen 15. szintig húzhatjuk fel a kihívást, ahol azért már meg kell izzadni a sikerért.

Kétségkívül ez a játék egyik legerősebb pontja, a folyamatos taktikázás és az egyre komolyabb tárgyakért való küzdelem. Szerencsére a drop rate kellően baráti, ezáltal nem fordulhat elő olyan, hogy pályákon keresztül üresek maradnak a zsebeink. A válogatással azonban érdemes megvárni egy biztonságosabb helyet, mivel a menübe lépve sem áll meg a játék, így könnyedén darabokra lőhetnek minket, miközben az eszközeink között turkálunk. Kis érdekesség, hogy ha valamilyen fegyvert, vagy páncélt magunk mögött hagyunk, nem veszik el, hanem amint kiléptünk az adott területről, a leltárunkba kerül, feltéve, ha a beállításokban engedélyeztük ezt a funkciót.

És ha már szóba kerültek a tárgyak, nézzük is meg, hogy miket vehetünk kézbe, vagy aggathatunk magunkra a nagyobb siker érdekében! Minden karakter összesen háromféle fegyvert használhat, melyek közül az egyik a másodlagos, ami leginkább pisztoly, míg a másik kettő helyre bármilyen mordályt berakhatunk. Bárki használhat bármit, de jobb, ha ráfekszünk egy adott fajtára, mivel egyes karakterek bónuszokat kapnak például a gépfegyverre, a shotgunra, vagy épp a mesterlövészpuskára. Számos statisztika áll majd rendelkezésre, hogy eldöntsük, melyik lenne számunkra a legalkalmasabb halálosztó, ráadásul minél ritkább, annál több extra módosítókat kaphatnak. Ezeket később mi magunk is megváltoztathatjuk, hiszen a játékban van egy elég jól működő kraftolási rendszer, aminek hála bármelyik kedvencünket tovább erősíthetjük, és teljesen egyedi jellemzőkkel ruházhatjuk fel őket. Természetesen a régiek sem vesznek kárba, eladhatjuk őket, de akár be is zúzhatjuk a felesleget, ezáltal rengeteg olyan plusz komponenshez hozzájutva, amik segíthetnek a későbbi fegyvereink erősítésében.

A sebzésosztás mellett azonban az öltözékünkre is nagy figyelmet kell fordítanunk, hiszen hiába repkednek az ellenfelek felett a nagyobbnál-nagyobb számok, ha két ütéstől megfekszünk. Ennek érdekében nem érdemes elhanyagolni a páncélunkat sem, sőt, időnként ajánlott megpihenni pár kisebb fedezék mögött. Azért utóbbit annyira ne erőltessük, mivel az ellenség előszeretettel kerít be minket és sokszor a gránátok használatától sem riad vissza, hogy kikergessen a biztosnak hitt menedékünkből. A folyamatos konfrontációra egyébként is rá leszünk kényszerítve, mivel az Outridersben nincs semmilyen életcsomag, vagy teljesen visszatöltődő életcsík. Ahogy a mondás is tartja, a legjobb védekezés a támadás, ami ebben az esetben hatványozottan igaz, mivel minden egyes kaszt egyedi feltételek mellett tud csak gyógyulni.

A Devastator és a Trickster a közelharcban kiosztott halálok után kap életet, a Pyromancernek ehhez fel kell gyújtani mindenkit, míg a Technomancer esetében elég, ha valamennyit sebez az ellenfelekbe. Ezen felül szerezhetünk olyan fegyvereket, amik használatukkor gyógyítanak egy keveset, de erre nem érdemes alapozni, mert csak kis mennyiségben teszik mindezt. Ennek hála a játékmenet kellően pörgős, hiszen amint belépünk egy arénába, nem a fedezékeket keressük, hanem a lehetőséget a gyógyításra és a képességeink használatára. Ez halmozottan igaz akkor, ha csapatba verődve indulunk a csatákba, hiszen a különféle trükkök remekül összefűzhetőek, így egy jól összeszokott háromfős bagázs hatalmas pusztítást tud véghezvinni pár pillanat alatt. Arra azonban érdemes felkészülni, hogy ha többet rongyolunk be az ellenséges vonalak közé, akkor a játék felskálázza a nehézséget, ennek hála minél nagyobb a csapatunk, annál komolyabb ellenállásra számíthatunk.

Lőni tehát lesz mire, ráadásul a játékban rengeteg különféle ellenfél kapott helyet, amik mindegyike teljesen egyedi harcstílust követel meg. Lesznek olyanok, akik vadul ránk rontanak, míg mások a társaikkal együtt mozogva igyekeznek minket bekeríteni és beszorítani. A mesterséges intelligencia tehát többé kevésbé remekül működik és bár van, hogy néha beakadnak, a minőségi romlást rendszerint mennyiséggel kompenzálják, ami leginkább az őshonos fajoknál tetten érhető. Hatalmas, sokszor percekig elnyúló összecsapásokra érdemes felkészülni, amik a korábban említett pörgésnek hála maximális koncentrációt igényelnek. Ha esetleg mégsem sikerülne megoldani a helyzetet, akkor sincs nagy probléma, halálunk után ugyanis egy korábbi checkpointtól indulhatunk neki ismét. Itt szeretném kiemelni a bossharcokat, amik nemcsak, hogy egyediek, de sokszor piszok kemények is, így nem árt előttük kicsit feltankolni.

Bár a játék pályái meglehetősen lineárisak, azért van mit felfedezni rajtuk. A kraftoláshoz szükséges alapanyagokat mindig érdemes levadászni, de ha nyitott szemmel járunk, akkor más gyűjthető cuccot is találhatunk. Ezek rendszerint régebbi feljegyzések, esetleg naplófoszlányok, amikkel még jobban megismerhetjük a Földünk utolsó, vagy épp az Enoch első napjait. Elég gyakran belefuthatunk különféle mellékes feladatokba is, amiket erősen ajánlott megcsinálni, mivel rengeteg XP és különleges tárgy ütheti a markunkat. Ezeket bármikor megismételhetjük, ráadásul 10-15 percnél szinte sosem hosszabbak, szóval ideálisak lehetnek a játék elején egy kis plusz farmolásra. Időnként extra dialógusokat is kapunk, de döntési helyzetek híján ezek érdemben nem befolyásolják a történet menetét, inkább csak árnyalják azt.

A bejárható helyszínek kellően változatosak, szinte öröm végigmenni rajtuk, még akkor is, ha sokszor érződnek egy csőnek, mintsem szabad területnek, amik sajnos a láthatatlan falakat sem nélkülözik. A játékélmény egyébként elképesztően be tudja húzni az embert, ráadásul a jutalmazási rendszer bőszen osztogatja a jobb cuccokat, így sosem érezzük azt, hogy egy helyben toporgunk. Szerencsére erre az irányítás is rásegít, karakterünk terelgetése kellően reszponzív, a gunplay pedig tökéletes, minden fegyvernek érezzük a súlyát, a képességek használata pedig igazi bűnös élvezet. Ha pedig véget ért a kampány és a mellékküldetésekkel is végeztünk, akkor indíthatunk különféle expedíciókat, ahol időre kell majd helytállnunk a nagyobb túlerővel szemben, természetesen a jobbnál jobb cuccok reményében. Ez lenne a tulajdonképpeni végjáték, amit egyelőre elégségesnek érzek, ugyanakkor a későbbiekben remélem, még bővülni fog a felhozatal. 

Az Outriders tehát egy piszok jó és élvezetés játék lett, azonban a megvalósítás esetében már nem ennyire örömteli a helyzet. Szerencsére hangok terén nincs nagy baj, a szinkron kiváló és a zenék kellően epikusak, remekül növelik az adrenalint, viszont a grafikánál már nem ennyire tökéletes az összkép. Ugyan a látványvilág kellemes és változatos, sok helyen érződik kopottasnak a körítés, ami leginkább az elnagyolt textúráknak és a túlságosan statikus pályáknak köszönhető. Szintén probléma, hogy az optimalizáció nem lett a legjobb, sokszor minden ok nélkül beakad, és bizony a fagyásokat sem ússzuk meg. Töltőképernyőkből is kapunk szép számmal, amik ugyan nem tartanak sokáig, de túlságosan gyakran tűnnek fel ahhoz, hogy folyton megakasszák a játékmenetet.  

A legnagyobb gond viszont kétségkívül a szerverekben keresendő, amik hajlamosak a legváratlanabb helyzetben összezuhanni, ezáltal nullázva az aktuális haladásunkat. Sajnos rengeteg alkalommal fordult elő, hogy több órára teljesen lehaltak, aminek hála még a játékba sem lehetett belépni. Ez azért fájó igazán, mert offline lehetőségek híján akkor sem ússzuk meg ezeket a kellemetlenségeket, ha magunkban szeretnénk akciózni, ráadásul ilyenkor menü híján menekülés gyanánt csak a jó öreg Alt+F4 siet a segítségünkre. Valószínűleg ez lehet az oka annak is, hogy sem a sima multiplayer, sem a cross-play nem működik normálisan, és akármit csinálunk, egy idő után mindig szétesik a kapcsolat. A fejlesztők egyébként folyamatosan dolgoznak azon, hogy kijavítsák a hibákat, de nehéz lesz a játékosokkal elfeledtetni a rajtot követő többnapos szenvedést.

Feladatuk pedig lesz bőven, mivel, ha szerencsések vagyunk és megússzuk a fentebb említett dolgokat, akkor sem nyugodhatunk meg, ugyanis számos bug igyekszik gondoskodni arról, hogy ne élvezhessük a játékkal töltött időnket. Rengeteg alkalommal kellett újrakezdenem komplett küldetéseket azért, mert eltűnt a HUD, nem indult el egy átvezető, beakadt a hang, vagy egyszerűen csak beragadt egy ellenfél, akit sehogy sem tudtam megölni. Értem én, hogy aránylag rövid missziókban vehetünk részt, de ez engem nem vigasztal, ha már vagy tucatszor kellett újrakezdenem az adott küldetést egy ilyen hiba miatt. Mivel egyelőre semmilyen kiegészítő nincs tervben a játékhoz, talán felgyorsulhat a foltok érkezése, én mindenesetre szurkolok a fejlesztőknek, mert a nehezét megcsinálták és kár lenne érte, ha ilyen kellemetlenségeken bukna meg az egész.

Már csak azért is, mivel az Outriders egy kifejezetten jó és élvezetes játék lett, ami ha működik, akkor megannyi kellemes pillanatot okozhat a műfaj kedvelőinek. A nagyobb gond akkor van, amikor minden fellelhető hibájával küzd ellenünk, ami hosszabb távon igencsak megerőltető és frusztráló lehet. Nem csodálnám, ha sokan a csalódottság miatt ezt a próbálkozást is eltemetnék a többi megbukott cím mellé, de úgy érzem, ez nagy hiba lenne, ugyanis a rengeteg bug és az akadozó szerverek mögött egy remek játék bújik meg, ami csak arra vár, hogy kitörhessen a láncaiból. Szerencsére a fejlesztők dolgoznak rajta serényen, szóval látni a fényt az alagút végén, a kérdés már csak az, hogy a megannyi csalódott játékos képes-e megvárni azt, amíg az Outriders valóban révbe ér.

Az Outriders PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X-re és PC-re jelent meg. Mi utóbbin teszteltük.