Resident Evil: Village teszt

A Resident Evil hetedik része sikeresen lehelt új életet az addigra már igencsak hányattatott sorsú horrorszériába, és kérdés sem férhetett hozzá, hogy a Capcom valamikor folytatni fogja a fősodort. Erre egészen mostanáig kellett várnunk, miután ugyanis a japán kiadó kiremake-elte magát az elképesztő második, majd a harmadik epizóddal, úgy gondolta, eljött az idő, hogy leporolja a Winters családban történteket - hiszen a Baker-kúria után is van élet. Azt azért érdemes megjegyezni, hogy az új, Village alcímmel ellátott epizód eredetileg nem a sorozat legújabb része lett volna, de az előzetes pozitív visszajelzések miatt végül inkább beleillesztették a horrorszériába a készítők - és milyen jól tették!

A Winters család már rég maga mögött hagyta a Baker-házban történteket - amiről, ha kimaradt, akkor kérhetünk összefoglalót - és próbálnak egy, a helyzethez képest normális életet élni. Ezt az idilli képet töri meg Chris Redfield, aki a házba berontva lelövi Miát, majd magához veszi lányunkat, Rosemaryt, és vele együtt igyekszik távozni. Természetesen megpróbáljuk megakadályozni ebben, de nincs sok esélyünk, a többi katona alaposan ellátja a bajunkat, majd nem sokkal később egy havas lankán térünk magunkhoz egy felborult kocsi mellett. Chris eltűnt, Rose szintén, mi pedig elindulunk az egyetlen járható úton, aminek a végén megpillanthatjuk a játék helyszínéül szolgáló falucskát.

Közeledvén egyre baljósabb jelekre leszünk figyelmesek, a házak szinte egytől-egyig fel vannak dúlva, lakosok sehol, az utcákon pedig furcsa lények garázdálkodnak. Kisvártatva összefutunk pár helyi túlélővel, akik először kétkedve fogadnak minket, de miután segítünk nekik, elárulják, hogy a faluban elképzelhetetlen szörnyűségek folynak, és amit eddig láttunk, az csupán a kezdet. Sajnos az újonnan kötött barátságaink nem éppen hosszú életűek, így pár perc múlva már újra egyedül róhatjuk a kietlen utcákat. Csak magunkra számíthatunk, és miközben igyekszünk valahogy túlélni ebben a zord környezetben, egyetlen cél lebeg a szemünk előtt: megtalálni és megmenteni a kislányunkat.

Ezzel a felütéssel indul a Resident Evil: Village, ami nem árul zsákbamacskát, hiszen már az első pár órában kimutatja a foga fehérjét. A korábban említett és a címben is szereplő falu elképesztően baljós hangulatot áraszt, ez pedig csak tovább fokozódik, ha belépünk az elhagyatott házakba. Helyiekkel nem nagyon fogunk találkozni, hiszen aki tudott, az elmenekült, aki pedig rosszabbul járt, az az utcákon grasszálva igyekszik az életünkre törni. Egyetlen kiútjuk ebből a pokolból az, ha mi magunk vetünk véget a szenvedésüknek, hogy aztán a földre esve hamuvá váljanak, majd elhordja őket a hideg szél. Nem lesz egy sétagalopp a falusi kirándulás, de nincs más választásunk, ráadásul a későbbi helyszínek ismeretében garantáltan visszasírjuk majd a havas utcákat.

Mielőtt azonban továbbhaladnánk, érdemes alaposan szétnézni, hiszen minden egyes megtalált tárgy csak a hasznunkra lehet. A korábbi részekkel ellentétben ezúttal jóval nagyobb bejárható helyszíneket kapunk, amiket a készítők alaposan feltöltöttek utánpótlással, így nem érdemes esztelenül előrerohanni, mert hamar kifogyhatunk a munícióból. Persze elsőre nem tudunk majd mindenhova bejutni és mindent megszerezni, de később találhatunk olyan eszközöket és kulcsokat, amikkel hozzájuthatunk a korábban elérhetetlennek tűnő zsákmányokhoz. Ezeket egyébként a térképen folyamatosan látni fogjuk, így ha a maximumra törekszünk, akkor könnyedén visszatalálhatunk egy-egy hátrahagyott extrához. Sőt, a menüben böngészve nem csak azt láthatjuk, hogy honnan vittünk el mindent, de azt is, hogy egy zárt ajtó kinyitásához milyen kulccsal kell rendelkezünk, ami hatalmas könnyebbséget jelent a későbbiekben.

Persze nem lesz mindig ennyire egyszerű dolgunk, hiszen sokszor nem elég az alapos körbenézés, vagy egy tolvajkulcs, néha bizony gondolkodnunk is kell. A játék során számos fejtörővel találkozunk majd, amik kifejezetten emlékezetesre sikeredtek, és egy visszatérő golyós akadálypályát leszámítva teljesen egyediek. Természetesen akad majd sima gyűjtögetős feladvány is, de a nagyobbik részük meglehetősen ötletes, van, hogy egy vers alapján kell kitalálnunk a megoldási sorrendet, máskor pedig egy kottát lejátszva juthatunk tovább. Azért nem kell megijedni, mindegyik magától értetődő, a valamivel nehezebbek pedig szimplán csak extrákat rejtenek, azaz nem kötelező foglalkozni velük - bár erősen ajánlott. Az ilyen helyeken ugyanis nemcsak muníciót, zöld páfrányt vagy feljegyzéseket találhatunk, hanem akár nagy értékű kincseket is, amiket ropogós zöldhasúkra válthatunk a helyi kofánál, Duke-nál.

Ő egy meglehetősen érdekes figura, a vagonja általában egy biztonságosabb helyen, vagy komolyabb összecsapások előtt tűnik fel, és nemcsak eladhatjuk nála a felesleges cuccainkat, esetleg a bezsákolt kristályokat és egyéb értékeinket, de vásárolhatunk is a felhozatalából. Fegyverek, töltények, élettöltők és fejlesztések közül mazsolázhatunk, amik a történet előrehaladtával tovább bővülnek majd, így érdemes gyakran visszalátogatni hozzá. Persze meg kell fontolni, hogy mire adjuk ki a nehezen összegyűjtött lejt, de akadnak olyan tételek, amiket szinte kötelező megvásárolni: ilyenek a különféle gyártási receptek, vagy épp az eszköztár növelésének lehetősége, ami rengeteg kellemetlenségtől fogja megkímélni a játékost.

A hátizsákunk rendszere amúgy is megújult, és akik a korábbi részekben többször szentségeltek a kevés hely, valamint a kényszerből hátrahagyott javak miatt, azok most kicsit megnyugodhatnak. A készítők alaposan belenyúltak a zsebeinkbe, és nemcsak megnövelték azokat, de kategóriákat is varrtak beléjük. Ennek hála mostantól csak a használati tárgyaink foglalnak helyet, a felvett kulcsok, eladható kincsek és a craftolásra használható alapanyagok külön füleket kaptak. Ebből kifolyólag sokkal kevesebbszer leszünk helyszűkében, bár a játék vége felé így is simán kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy döntenünk kell egy-egy gyógyital és pisztolylőszer között. Ezzel együtt a mindenhonnan elérhető tárolóláda eltűnt, szóval vagy magunknál tartjuk a javainkat, vagy kiszórjuk őket a földre.

Még kicsit visszatérve Duke-ra: nemcsak kiváló árus, de remekül is főz, feltéve, ha megfelelő alapanyagokat viszünk a bográcsába. Ez rendszerint különféle állatok húsát jelenti, azaz miközben felfedezzük a helyszíneket, érdemes benézni a csirke- vagy épp a disznóólba, hogy aztán legyen mit a kajába aprítani. A helyes táplálkozást nem szabad elhanyagolni, hiszen a fogások folyamatos bónuszt biztosítanak hősünknek, aki így tesz szert gyorsabb futásra, több életre, vagy épp masszívabb védelemre. Ezekre pedig szükségünk is lesz, mivel számos ellenséggel összefutunk majd a kalandunk során, akik ugyan nem a legokosabb teremtmények, de legalább jó sokan vannak.

Mivel egy Resident Evil-játékról beszélünk, ezért a helyszínek felfedezése csak az egyik fontos eleme a játékmenetnek, hiszen harcolni legalább annyit fogunk, mint tárgyak után kajtatni. Ahogy megérkezünk a faluba, máris szerzünk egy kést, de higgyétek el, ezt csak a legvégső esetben érdemes használni, mivel a folyamatos túlerő nem várja meg, míg beléjük mártjuk az élét. A pisztoly már valamivel jobb választás, viszont csak óvatosan a használatával, mivel a hangja nem tompítható, így pár lövés, és máris a nyakunkon a horda. Ezt persze ki is használhatjuk, hiszen így beterelve a dögöket egy robbanóhordó mellé hatalmas mészárlást csaphatunk, aztán csak győzzük begyűjteni a hátramaradt javakat! Bár a konfrontáció nem minden helyzetben kötelező, mégis sokszor kifizetődőbb, mivel így több utánpótláshoz juthatunk - igaz, komolyabb nehézségi szinten ajánlott a lopakodást többször bevetni.

Szerencsére ehhez is kapunk eszközöket, így nem leszünk teljesen elveszve, ha esetleg egyetlen ölés nélkül szeretnénk megoldani egy-egy szituációt. A jól felépített pályák okán számos kerülőutat használhatunk majd, hogy átjussunk az ellenségeken, de ha észrevesznek minket, akkor sincs minden veszve, mivel menekülés közben sem vagyunk teljesen eszköztelenek. A bizonyos helyeken található liszteszsákokat szétvágva például összezavarhatóak az utánunk loholó ellenfelek, de a házakba befutva szekrényekkel is eltorlaszolhatjuk az ablakokat és az ajtókat, így jutva egy lélegzetvételnyi pihenőhöz. Azért ne bízzuk rájuk az életünket, mert ezek a korhadt tákolmányok nem bírják örökké. és pár csapást követően megadják magukat. Ebben az esetben nincs mit tenni, mint előkapni a nálunk lévő legnagyobb mordályt, és adni a dögöknek, ami a csövön kifér.

Ellenfélből pedig lesz bőven, mivel többféle csoport is képviselteti magát a játékban, így összefuthatunk majd farkasemberekkel, élőhalottakkal, de a boszorkányokról sem kell lemondanunk. A központi helyszínként szolgáló falut ugyanis Mother Miranda, az ügyeletes főgonosz négy egyenlő részre osztotta fel, amiknek élére egy-egy lordot nevezett ki. Így találkozhatunk majd idővel a farkasokat vezető Heisenberggel, Alcina Dimitrescuval, a több méter magas vámpírasszonnyal, Salvatore Moreau-val, aki leginkább a vízben érzi otthon magát, és végül Donna Benevientóval és félelmetes babáival. Mindegyik bejárható helyszín hatalmas és meglehetősen változatos, ráadásul egyedi játékelemekkel rendelkeznek, így hajtva előre a játékost az ismeretlen felé.

A farkasemberek például falkában vadásznak, és gyors mozgásuknak hála nem lesz könnyű őket eltalálni, a zombik és a boszorkányok ezzel szemben lassabbak, viszont sokszor a lábunk alól másznak elő, így lepve meg minket. A Dimitrescu-kastélyban az aktuális tulajdonos lesz az, aki miatt félve lépünk ki a folyosóra, de a mocsári lápvidék sem épp barátságos, az elhagyatottnak tűnő Beneviento-kúriáról nem is beszélve, ami kétségkívül a játék egyik legrémisztőbb pontja. Természetesen a bossharcokról sem kell lemondanunk, amik esetében nem lesz feltétlen elég a folyamatos ólomutánpótlás, sokszor ugyanis a vaktában való lövöldözés nem segít rajtunk. Ilyenkor ajánlott kicsit körbenézni az adott arénában, hátha valamit elsőre nem vettünk észre, amit használva többedjére már könnyebb dolgunk lesz. Szerencsére a mentési rendszer elég megbocsájtó, hiszen a tinta nélkül használható írógépek mellett checkpointok is vannak a komolyabb összecsapások előtt, így teret adva az alaposabb felfedezésnek.

A bossok tehát kaptak pár érdekes mechanikát, és eléggé változatosak, ez azonban már nem mondható el a sima szörnyekről, amik bár helyszínenként egyediek, valójában nagyon kevés fajta van belőlük. Ez talán a farkasembereknél még nem is annyira zavaró, mivel legalább négy-öt modellt variál a játék, ellenben a többieknél már csak egyetlen egyet, ami eléggé lelombozó. Ezen nem segít az sem, hogy a mesterséges intelligencia sokszor nincs a helyzet magaslatán, és a szó szerint agyhalott ellenfelek mindenbe beleakadnak, rosszabb esetben ott is maradnak, így nyújtva tiszta célpontot Ethan számára. Ez a beszorulás azért lehet gyakori, mivel a pályák hiába jól felépítettek, meglehetősen statikusak, így pár elhelyezett hordón és ládán kívül szinte semmi sem rombolható, ezáltal akár egy faasztal is képes megállítani a legnagyobb dögöket, nyerve nekünk egy csomó időt.

Ezt pedig ki is kell majd használnunk, főleg azoknál a részeknél, ahol a játék belekényszerít minket a kötelező menekülésbe. Ilyenkor fog feltűnni igazán, hogy a karakterünk alap mozgási és futási sebessége meglehetősen lassú, vagy hogy sokszor a jó megoldásnak tűnő útvonal valójában csak vakvágány és nem marad más hátra, mint betölteni a legutóbbi checkpointot. Mondjuk, ez sok időt nem vesz el, mivel a visszatöltés csak pillanatok kérdése, és máskor amúgy sem kell várnunk, hiszen a játék egyben kezeli az egész játékteret, mindenféle töltés nélkül.

Az RE Engine amúgy is teszi a dolgát, elképesztő látványt prezentál a motor, és bár a külső helyszíneken akad pár elnagyolt részlet, és a robbanások sem az igaziak, az összképen ezek nem igazán rontanak. Külön kiemelném a belső terek kidolgozását, ami főleg az ódon kastélyban lesz szembetűnő, de nem mehetek el szó nélkül a különféle karakterek mellett sem. Hihetetlen, hogy mennyire élethűre sikeredtek, ami talán leginkább az arcmimikának köszönhető, ezt pedig a fejlesztők is észrevehették, hiszen folyton-folyvást az emberek arcába tolják a kamerát. Ez kétségkívül jól néz ki, ugyanakkor szívesen megnézném, hogy kívülről hogyan mutat, ahogy Ethan éppen öt centiről vizslatja egy idős asszony szarkalábait. Az optimalizáció ezzel szemben már igencsak felemásra sikeredett, sokszor minden ok nélkül megakad a játék, a háttérben mozgó karakterek pedig eléggé darabosak. Szerencsére a gépigény nem magas, ráadásul a menüben részletesen személyre szabhatjuk a látványt, így igazítva hozzá az élményt az aktuális vasunkhoz. Mondjuk egy Field of View-csúszka nem ártott volna, mert az alapbeállítás kifejezetten alacsony, amit csak pár óra játék után tudtam végleg megszokni.

Ezzel szemben a hangszekció hibátlan lett, a szinkron remek, de a különféle háttérzajokat és neszeket sem fogom egyhamar elfelejteni. Mindenképpen éjszaka, egy jó minőségű fejhallgatóval játszva adja a legnagyobb élményt a játék, így jön át leginkább a horroratmoszféra, de higgyétek el, nappal is tud meglepetéseket okozni. A zenei témák szintén emlékezetesek, ugyan nem fognak sokszor felcsendülni, de ha meghallunk egy kósza dallamot, akkor már tudhatjuk, hogy közeleg a baj.

Sajnos azonban a fentebb említett beakadások mellett is akadt még pár kellemetlen pillanat, ami könnyen lehet, hogy a megjelenés előtti verzió sajátja. Az egyik ilyen, hogy a tárgyak felvétele sokszor nem zökkenőmentes, sokat kell helyezkedni, mire felajánlja a cselekvést, ami egy szorongatott helyzetben nem a legjobb. Szintén furcsa, hogy a játék a szobákat szó szerint külön kezeli, így például az ellenfelek gyakran visszafordulnak az átjáróban, de olyan is megesett velem, hogy a kilőtt golyók egyszerűen köddé váltak a határnál. Szerencsére ez nem fordult elő sokszor, a több mint tízórás végigjátszás alatt nagyjából háromszor, de remélem, hogy mire a játék boltokba kerül, addigra a kisebb hibákat már teljesen kigyomlálták a fejlesztők.

Persze nem lenne a Village valódi Resident Evil, ha nem tartogatna extra tartalmakat az első végigjátszást követően. Nos, erről most sem kell lemondanunk, ráadásul jóval többet kapunk, mint azt elsőre gondolnánk. Először is ott van a vadonatúj és jóval komolyabb negyedik nehézségi mód, ahol aztán tényleg minden egyes lépésünket előre meg kell terveznünk, ha életben akarunk maradni. Ezen felül kapunk különféle kihívásokat, amiket teljesítve elkölthető pontokhoz juthatunk, így oldva ki terveket, karaktermodelleket, vagy akár extra fegyvereket és feltételeket egy jövőbeni végigjátszáshoz. A legkomolyabb újdonság azonban kétségkívül az így megnyíló Mercenaries mód, ami alaposan kitolja az amúgy sem rövid játékidőt.

Ebben az árkád akcióorgiában időre kell a lehető legtöbb ellenfelet hidegre tennünk, így zsákolva be egy csomó pontot és pénzt. A megszerzett javakat a szakaszok között bármikor menedzselhetjük, sőt a felesleget pénzzé is tehetjük Duke-nál, akinél a kampányban már látott fegyverek és fejlesztések várják, hogy benevezzünk rájuk. Ahogy haladunk előre, és nyitjuk ki az újabb pályákat, különféle bónuszokat is szerezhetünk, amik perk formájában végig velünk maradnak az aktuális harcokban. Ezek által szerezhetünk több életet, nagyobb közelharci sebzést, vagy komolyabb fejlövés szorzót, szóval a gyors lövöldözés közepette ezeket sem érdemes hátrahagyni. Remek kis agykikapcsolós szórakozás, amivel levezethetjük a kampány alatt felhalmozódott feszültséget. Erre egyelőre más módunk nem is igen lesz, hiszen a játék mellé beígért online lövölde, a Resident Evil Re:Verse csak nyáron fog megjelenni - bár az előzetes videókat megnézve ez nem feltétlen baj.

A Resident Evil: Village nem hozott be akkora újdonságot a sorozat életébe, mint anno a hetedik rész a perspektívaváltással, de az ott megismert elemekhez remekül nyúlt hozzá, és jól gondolta tovább azokat. Az kétségkívül jót tett a játéknak, hogy nem vagyunk egy konkrét házba és a környékére beszorítva, jóval nagyobb helyszíneken garázdálkodhatunk majd, amik ráadásul eléggé változatosak és egyediek ahhoz, hogy a kíváncsiságunk legyőzze az ismeretlentől való félelmünket. Bár számos helyen kísérteties hasonlóságot mutat a negyedik epizóddal (ott van például a falusi közeg, vagy az árus, aki egyébként utal is erre egy-egy mondattal), ezt egyáltalán nem éreztem izzadtságszagúnak, sőt mindez remekül egészítette ki a korábbi játékmenetet. Ennek tükrében ahhoz kétség sem férhet, hogy a Resident Evil: Village még a kisebb hibái ellenére is a széria egyik legjobbja lett, ami a rajongóknak kötelező darab, mindenki másnak pedig erősen ajánlott, feltéve, ha bírják idegekkel, és nem félnek egyedül a sötétben!

A Resident Evil: Village május 7-én jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Stadiára. Mi PC-n teszteltük a játékot.

Kapcsolódó cikkek

• PlayStation VR2 próbakör
• PlayStation VR2 teszt
• Resident Evil: Village - Winters' Expansion teszt
• 2021 legjobb játékai - szerintetek