Graven próbakör

A korai hozzáférésben megjelent Graven egy igazi nosztalgiabomba, ami amellett, hogy tiszteleg a ’90-es évek dark fantasy stílusú FPS-ei előtt, pár újdonságot is igyekszik belecsempészni ebbe a varázslatos, de egyelőre rövid vérfürdőbe.

Hősünk egykoron papként szolgálta a rendet, de végül kitaszítottként végezte: egyetlen bűne, hogy fogadott lányát védelmezte, és szembeszállt azokkal, akik fel akarták őt áldozni a nagyobb jó reményében. Hiába küzdött azonban, végül a túlerő legyőzte őt, és büntetésként egy olyan helyre száműzték, ahonnan még senki sem tért vissza. Ezt követően egy ladikon térünk magunkhoz, ami a lápvidék közepén halkan suhan a célja felé. Egyetlen társunk a hajót kezelő révész, aki miután mesélt a helyieket fenyegető borzalmakról, átnyújtja nekünk a botunkat és a varázskönyvünket, majd utunkra enged minket az ismeretlenbe. Félve lépünk át a dokk nyikorgó deszkáira, mert legbelül tudjuk, hogy a valódi borzalmak még csak most kezdődnek.

A baljóslatú bevezetőt követően máris a központi helyként szolgáló városka kapujában találjuk magunkat, ahová azonban nem lesz egyszerű a bejutás. Már messziről látszik, hogy valami nincs rendben, a lakók bezárkóztak, az utcákon pedig halmokban állnak a hullák. Megtudjuk, hogy valamiféle fertőzés tizedeli a lakosságot, amit természetesen nekünk kell majd megszüntetni, előtte azonban irány a csatornarendszer, ahol a kidobált tetemek gátként állják el a friss víz útját. Egy kis bolyongás és zombiirtás után kitárulnak előttünk a várost lezáró kapuk, hogy aztán újabb küldetéseket felvéve vegyük az irányt a fertőzés gócpontja felé. Természetesen utunk nem lesz veszélytelen, de mi sem vagyunk fegyvertelenek, sőt, a kezdeti, kissé haszontalan botunkat hamar felváltja majd pár nagyobb sebzést okozó játékszer.

Ha valakinek a Gravenről a Hexen, vagy épp a Heretic ugrik be, nos, az nem véletlen, hiszen a fejlesztők célja egyértelműen az volt, hogy megidézzék ezt a két, mára klasszikussá vált akciójátékot. Hogy őszinte legyek, ez többé-kevésbé sikerült is nekik, hiszen az összkép nagyon kellemes, és a kicsit modernebb elemek sem lógnak ki a múltidézésből. Sajnos azonban hiába a remek alapötlet és a megvalósítás, a korai hozzáférésben megjelent változat több sebből vérzik, amik könnyedén beárnyékolhatják a játékkal eltöltött első pillanatainkat. Mielőtt azonban rátérnénk ezekre a problémákra, vessünk rá egy pillantást, mert higgyétek el, megéri!

A Graven ugyanis a mostanság újra divatosnak számító, kissé pixelesebb megvalósítással igyekszik könnyeket csalni a szemünkbe, méghozzá nem is ügyetlenül. A játék látványvilága valami elképesztő, kezdve a különféle karakterektől, a hatalmas kiterjedésű pályákon át, egészen a fegyverekig, minden egyes elem a helyén van, és egy pillanatig sem érezzük felesleges magamutogatásnak. Külön kiemelném az opciók között megbúvó 3Dfx lehetőséget, amit átbillentve nemcsak a grafika lesz kissé elmosottabb, hanem még a jól ismert forgó logót is megkapjuk, ami számomra azért kedves, mert annak idején egy Voodoo-kártyával indultam el a gamerré válás rögös útján.

A grafika tehát elképesztő lett, és kiválóan alapozza meg a retró hangulatot, amire rátesz még egy lapáttal a zene is. A felcsendülő dallamok egytől-egyig zseniálisak, ráadásul elég sok van belőlük, így rövidebb távon sem válnak unalmassá. Emellett a különféle neszek, morgások és robbanások is teszik a dolgukat, egyedül talán csak a lépéshangok azok, amiken lehetett volna még finomítani, mert bizonyos felületek esetében eléggé furcsán szólal meg a lábunk alatt a talaj. Ugyan a játék elején kapunk szinkront is, miután a révész elengedte a kezünket, már csak hümmögések közepette kalandozhatunk, ami azért kicsit illúzióromboló, főleg annak tükrében, hogy ami van, az szintén remekül sikerült.

Audiovizuális téren tehát nem lehet belekötni a Gravenbe, de mi a helyzet a játékmenettel? Nos, itt már azért akadnak gondok, amiket persze később javíthatnak, egyelőre azonban nagyon érezhető, hogy erre a szegmensre kevésbé fókuszáltak. Az alapok rögtön ismerősek lesznek, azaz belső nézetben indulhatunk csatába a különféle rémségek ellen, természetesen többféle fegyvert forgatva. A botunkról már esett szó, de később szerezhetünk kardot, nyílpuskát és egy eléggé elborult, izzó téglákat vető mordályt is. Ezeket a városban megtalálható kovácstól vásárolhatjuk meg komoly mennyiségű aranyért cserébe, de ez nem ajánlott, mivel a pályákon rendszerint ingyen és bérmentve húzhatjuk be a halálosztókat, így spórolva egy csomót. Mondjuk, hogy mire, azt nem tudni, mert ezen kívül semmire sem költhetünk, állítólag később érkezik majd egy fejlesztési lehetőség, de egyelőre semmi ilyen nincs a játékban.

Miközben felfedezzük az amúgy elég nagy kiterjedésű és számos rövidítéssel tarkított pályákat, nemcsak az ellenfelekre kell figyelnünk, hanem az utánpótlásra is, bár utóbbival sok gondunk nem lesz. A bejárható helyszínek hemzsegnek a megannyi szétverhető hordótól és ládától, amikből szinte mindig hullik valami, így sosem leszünk igazán életveszélyben. A fejlesztők elmondták, hogy ezt hamarosan nerfelni is fogják, mivel így szinte semmilyen kihívás nincs a játékban, amihez remekül asszisztálnak az ellenfelek is.

A különféle rémségek ugyanis elképesztően buták, rendszerint szimplán csak felénk rohannak, és várják a halált. Ezen az sem segít, ha egyszerre többen rontanak ránk, mert a kardot használva simán körbe lehet őket táncolni, így sokszor egy komolyabb összecsapás végeztével sem sérülünk meg igazán. Ugyan a sima zombik mellett összefuthatunk pár jócskán szívósabb döggel is, mindegyiken úgy rohanunk majd át, mint forró kés a vajon. Egyedül talán csak a repkedő, savat köpködő ellenfelek azok, amik kicsit fejfájást okozhatnak, de rájuk elhasználhatjuk a nyilakat, minden másra pedig ott a mesterkard. Szintén kellemetlen, hogy az agyatlan hullajelöltek bármibe képesek beakadni, sőt, játszi könnyedséggel stun lockolhatjuk őket, amivel azt a maradék kihívást is kiirtjuk a játékból, ami addig benne volt.

A harcok mellett kisebb fejtörőket is kapunk, amiket rendszerint különféle varázslatokkal, illetve tárgyak pakolgatásával oldhatunk meg. Ilyen lehet például egy hordó jó helyen történő berobbantása a tűzmágiával, vagy épp megfelelő súlyt találni egy nyomógombra. Ezek mellett persze vehetünk fel különféle kulcsokat is, amiket aztán a megfelelő kapunál használva nyithatjuk meg a továbbjutást jelentő pályarészeket. Utóbbiak rengetegszer fogják felidézni bennünk azokat az emlékeket, mikor hosszú percekig egy használhatatlan térképet szorongatva fel-alá rohangáltunk a pályákon, mert fogalmunk sem volt, hogy merre nyílt ki valami fontos átjáró, ezt a játék ugyanis előszeretettel felejti el közölni velünk.

És itt jön elő a játék egyik legidegesítőbb eleme, a staminarendszer, ami teljesen felesleges, főleg így, ebben a formában. A régebbi lövöldék mindig arról szóltak, hogy őrjítő sebesség mellett szeltük át a folyosókat, miközben térdig gázoltunk az ellenfelek maradványaiban. Ez itt is megvan, de nagyjából tíz méterenként kifogy a szufla, ami alaposan megakasztja a darálást. Külön érdekesség, hogy a staminát csak a futás használja, sem az ugrás, sem a rúgás, sem a harc nem fogyasztja azt, így aztán végkép nem értem, hogy minek kellett beleerőltetni a játékba.

Egyetlen indok talán az lehet, hogy valamivel kicsit kitolják a játékidőt, mivel a Graven korai hozzáférésű változata még sétálva is nagyjából másfél óra alatt kivégezhető. Sajnos azt kell, hogy mondjam, ez jelenleg egy beárazott demónak felel csak meg, ami hiába működik, amint belelendülnénk, máris vége az egésznek. Korábban egyébként volt a játéknak egy ingyenesen kipróbálható verziója, sőt, ott olyan elemek is bekerültek a felhozatalba, amiket mostanra kivágtak. Ezek közül az egyik legkellemetlenebb a villámvarázslat, amit a most megjelent változatban nem tudunk megszerezni, viszont a hozzá tartozó kék mannát simán gyűjtögethetjük, méghozzá teljesen feleslegesen.

A fejlesztők védelmében szóljon, hogy folyamatosan igyekeznek megoldani a felmerülő gondokat és bugokat, valamint komoly tervvel rendelkeznek a jövőre nézve, ami a tartalmi bővítések mellett még egy kooperatív módot is tartalmaz. Bár így a végére kicsit keserű lehet az a bizonyos szájíz, azt azért szeretném leszögezni, hogy amíg tart, addig a Graven egy igazi bűnös élvezet, aminek minden percét imádtam. Sajnos azonban nem tart sokáig, pontosan emiatt azt ajánlom, hogy akinek felkeltette az érdeklődését, az is várjon a vásárlással egy kicsit, hátha addigra kibővül a jelenleg még igencsak karcsú vérgőzös kaszabolás.

A Graven Steamen érhető el korai hozzáférésben, de 2022-ben PC mellett megjelenik még PlayStation 4-re, PlayStation 5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re és Nintendo Switchre is.

1 komment - szólj hozzá!