King of Seas teszt

  • Írta: szlav
  • 2021. június 22.
Link másolása
Csőre töltött ágyúkkal és szélesre eresztett vitorlákkal szálltunk tengerre, hogy kiderítsük, miféle kincseket rejteget a King of Seas. Nagy volt a lelkesedésünk, de a kalandról felemás érzésekkel tértünk haza.

Háromévnyi Sea of Thievesből kigyógyulva továbbra is azt állítom, hogy méltatlanul kevés kalózos játékot készítenek a kisebb és nagyobb játékfejlesztők. Személy szerint én lassan kiegyeznék azzal, ha egy időre letennénk a vikingek oly divatos fejszéjét, és gyakrabban ellátogatnánk a hét tengerre, hogy kincsekkel teli hajóval és rummal teli hassal táncolhassunk Tortuga haramiái közt. Épp ezért nagy lelkesedéssel vártam a King of Seas érkezését is, így annál nagyobbat koppantam, miután a játék a kései premiert követően sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

 

Márpedig a 3DClouds csapata egy jól bejárt úton indult el, hiszen a King of Seas némi igyekezettel a Sid Meier’s Pirates szellemi örököse is lehetett volna. A játék egy felülnézetes ARPG-re emlékeztet, a Diablo-szerű villámgyors hack ’n’ slash-játékmenetet azonban felváltják a jóval komótosabb tengeri csaták, elvégre nem egy varázserővel felruházott hőst, hanem egy komplett vitorláshajót irányítunk. A fiatalabb olvasóink esetleg a Sunless Sea nevezetű indie-csodával vonhatnak párhuzamot, leszámítva persze a sötét hangulatot, a keményvonalas szerepjáték-elemeket és a bizarr történetet – a King of Seas ezeken a frontokon is elég spórolósra sikeredett.

A történetünk szerint egy virágzó tengeri királyság hercegét vagy hercegnőjét alakítjuk, aki az apja nyomdokaiban haladva a szárnyait bontogatja a tengeren. Éppen az első hivatalos megbízásunkat teljesítjük, amikor otthon valami egészen váratlan tragédia történik: egy titokzatos alak puccsot hajt végre, a király az életét veszíti, a gyilkossággal pedig a trónörököst, vagyis minket vádolnak meg. A királyi tengerészség válasza gyors és hatékony: pillanatok alatt ementáli sajttá lövik a hajónkat, ezzel megfosztva bennünket az esélytől, hogy a törvény előtt tisztázzuk a nevünket. Szerencsére azonban túléljük a rajtaütést, a nyílt tengeren sodródva pedig kalózok találnak ránk, akik soraihoz csatlakozva hamar újra vitorlát bontunk, hogy ledolgozzuk az adósságunkat, és leleplezzük a király valódi gyilkosát.

A játék ekkor pottyant bennünket igazán a hatalmas kékség közepébe, innentől kezdve pedig hajózhatunk, ameddig csak a szem ellát. A játék ugyanis egy többé-kevésbé véletlenszerűen generált térképet tár elénk telis-tele trópusi szigetekkel, zátonyokon megfeneklett hajóroncsokkal és védőbástyákkal körbefogott erődítményekkel. Egy fő történetszálat ugyan kapunk, amelyet követve előrelendíthetjük a központi cselekményt, az előre kikövezett útról letérve azonban egy klasszikus sandbox vár ránk. Részt vehetünk ezernyi tengeri csatában, aljas kalózként megtámadhatjuk az értékes rakománnyal tömött teherhajókat, de kincsvadászként vagy egyszerű kereskedőként választhatjuk a békésebb életet is. 

És hogy mire költhetjük az így megszerzett aranyat? Természetesen a saját hajónkra! A King of Seas első számú motivációja gyakorlatilag megegyezik bármelyik ARPG végcéljával: szerezzünk minél ütőképesebb (és vagányabb) felszerelést, hogy egyre hatékonyabban végezhessük a dolgunkat. Bizony, ez egy végtelen grindolásra sarkalló spirál, ami bizonyos körülmények között jól működhet, a legtöbb esetben azonban hamar repetitívvé és egyenesen frusztrálóvá válhat – így járt sajnos a King of Seas is. A hajó egyes részei (árboc, ágyúk vagy akár a legénység) hasonlóan funkcionálnak, mint egy Diablo-karakter kezébe adott új varázsfegyver, de sajnos közel sem olyan érdekesek vagy változatosak ahhoz, hogy érdemes legyen különféle buildekkel próbálkoznunk.

A játék során ötféle hajótípus közül válogathatunk, melyeknek mind megvan a saját előnye és gyengesége. Az apró és mozgékony lapos fenekű bárka például ideális lehet a gyors rajtaütésekhez, de ha egy erődítmény ostromára vállalkoznánk, akkor jobban járunk a lomha, de állig felfegyverzett fregattal. Ennél is fontosabb azonban, hogy milyen különleges képességeket hozunk magunkkal, ugyanis a hagyományos ágyúzás mellett elfér még egy-két trükk a tarsolyunkban. A fedélzeti lángszóróval vagy szigonyokkal pillanatok alatt elcsíphetjük a menekülőben lévő áldozatainkat, de adott esetben még a sirályokat vagy a víz mélyén rejtőző krakent is segítségül hívhatjuk.

Mindez pedig egy igazán egyedi és meglepően okos harcrendszer köré épül. Az előbb említett speciális képességeket ugyanis csak nagyobb időközönként használhatjuk, az ütközetek oroszlánrészét a röpködő ágyúgolyók fogják eldönteni. Igen ám, de az sem mindegy, hogy miféle töltényt használunk, hiszen ahogy azt a cikkünkben szereplő képeken is kiszúrhattátok, minden hajó (beleértve a sajátunkat is) három különálló életcsíkkal rendelkezik. Lánccal összekötött ágyúgolyókkal ledönthetjük a célpontunk vitorláit, ezzel lelassítva a bárkát, pisztolylövéssel pedig megcélozhatjuk a legénységet, így csökkentve az ellenfél tűzerejét. A legtöbb esetben azonban a hagyományos ágyúgolyókkal járhatunk a legjobban, hiszen azok okozzák a legtöbb közvetlen sebzést. 

Papíron ez kifejezetten jó mókának hangzik, és ideig-óráig valóban ígéretesnek tűnik a kalózélet, de amint komolyabban is elmerülnénk a King of Seas rendszereiben, egyből világossá válik, hogy egy igen felszínes és gyakran kifejezetten átgondolatlan játékkal van dolgunk. A véletlenszerűen generált mellékküldetések mind négy-öt séma szerint ismétlődnek és amellett, hogy borzasztóan fantáziátlanok, a nehézségük is úgy hullámzik, mint a viharos tenger. Nem feltétlenül nevezném kreatívnak az A-ból B-be való ingázást, sem az X mennyiségű ellenséges hajó elsüllyesztését, de a játék mégis meg tudott lepni – általában a váratlan kegyetlenségével. Amikor egy alacsony szintű küldetés során egyik pillanatról a másikra egy kisebb flottával, plusz néhány szellemhajóval találtam szembe magam, igen gyorsan átgondoltam, hogy tényleg nekem való-e a kalózkodás. Normál fokozaton egyszerre egy ellenféllel is rendre meggyűlhet a bajunk, hát még egy egész hajóhaddal! 

Az igazság az, hogy a King of Seas legtöbb problémájáért a véletlenszerűsített tartalmak a felelősek. Egy jól átgondolt, figyelmesen megszerkesztett kalózparadicsom helyett egy procedurálisan generált, gyakran szörnyen üresnek ható világot kapunk, ahol izgalmas küldetések helyett olyan véletlenszerűen ismételt tucatfeladatok várnak ránk, amelyeket már a húsz évvel ezelőtti MMORPG-kben is tölteléknek könyveltünk volna el. Még a loot is teljesen randomizált, hogy esélyünk se legyen a célirányos fejlődésre – de hát miért is jutna eszünkbe ilyesmi, ha a szintlépések után olyan érdektelen döntések várnak ránk, minthogy éppen a maximális sebességre vagy a hajópáncél megerősítésére tegyünk-e egy újabb százalékot.

Az ígéretesen indító fősztori az, ami felemelhetné a játékot, de sajnos ez is ellaposodik már az első óra után. Egy cselszövéssel, árulással és sötét mágiával teli történettel kezdünk, később azonban azon kapjuk magunkat, hogy úgy pipáljuk ki sorra a cselekményt nem különösebben mozgató tennivalókat, mintha csak egy bevásárlólistát vezetnénk. Egy idő után még a jópofa kézzel rajzolt karakterek portréit is elkezdi újrahasznosítani a játék – egyszerűen nem lehet nem észre venni, hogy a fejlesztőcsapat milyen papírvékonyra nyújtotta a tényleges tartalmat.

Kár érte, hiszen a King of Seas egy igazán hiánypótló alkotás lehetett volna. Csupán az lett volna a feladat, hogy korrekt történetvezetéssel és hosszabb távon is lebilincselő küldetésstruktúrával építsenek a Sid Meier’s Pirates alapjaira, de úgy tűnik, hiba volt ezt egy olyan csapattól elvárni, akik eddigi repertoárját a Race With Ryan koronázza meg. A legbosszantóbb az egészben az, hogy a King of Seas mindezek ellenére sem egy kifejezetten rossz játék – túl erős alapokra épít ahhoz, hogy annak lehessen nevezni, rendben van a körítése és a hangulata is, ráadásul még egy-két egészen egyedi mechanikát is fel tud mutatni. Egyszerűen csak az az igyekezet hiányzik belőle, ami elválasztja az instant klasszikusokat a Humble Trove alján landoló tölteléktől.

A King of Seas PC-n, Xbox One-on, PlayStation 4-en és Nintendo Switchen jelent meg. Mi a PC-s verziót teszteltük.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...