Ninja Gaiden: Master Collection teszt

Egy teljes generáció kihagyása után tér vissza a Ninja Gaiden-sorozat, igaz, csak egy új kiadás keretein belül. A csomag nem ígért sokat, éppen csak leporolja a korosodó darabjait a szériának.

A koronavírus okozta járványhelyzet sajnos a játékiparban is egyre jobban érezteti hatását, ugyanis az elmúlt hónapokban alig-alig akadtak komolyabb új megjelenések. Emiatt még feltűnőbb, hogy milyen elképesztő mennyiségben érkeznek a különféle remasterek, felújított kiadások vagy a 60 dolláros dobozokba újracsomagolt régi játékok. A mostanában a Nioh-sorozatot és a mindenkiben kérdőjeleket generáló Stranger of Paradise: Final Fantasy Origint kalapáló Team Ninja Ninja Gaiden-trilógiája teljesen kihagyta az előző generációt és a PC-s platformot, így természetesen ez a sorozat sem maradhatott új kiadások nélkül – ez lett a Master Collection.

A Ninja Gaiden-sorozat múltja egészen messzire nyúlik vissza, a Master Collection legidősebb darabjához azonban elég csak 2004-ig visszautaznunk az időben. Ekkor jelent meg ugyanis az eredeti Xboxra a Team Ninja által fejlesztett Ninja Gaiden, mely mind a konzol, mind pedig a csapat életében fontos mérföldkő volt. A Microsoft gépe egy újabb kritikusok és játékosok által is elismert exkluzívval gyarapodott, a fejlesztőcsapat pedig a verekedős címek mellett az akciójátékok piacán is megvetette a lábát. A sikernek hála a játék két folytatást is kapott, és ez a három cím került most be ebbe a gyűjteménybe, mely az összes jelenleg elérhető konzol mellett PC-re is megjelent.

Ahogy már korábban is írtam, a sorozat Xbox-exkluzív címként indult, az első két rész azonban pár év után a konkurens PlayStationre is megjelent, míg a harmadik epizód már együtt érkezett PS3-ra az Xbox 360-as változattal. Mivel ezek a címek még az online rendszerek hajnalán debütáltak, a fejlesztők a folyamatos javítások helyett a későbbi kiadásokban kalapálták ki hibákat, vagy éppen változtatták meg a problémásabb játékelemeket: a Master Collectionbe az első és a második rész esetében a később kiadott, Sigma alcímmel ellátott PS3-as változatok kerültek, melyek szebb grafikát és itt-ott javított vagy átalakított játékmenetet ígértek. A rajongók szerint természetesen az eredeti játékok a definitív verziók, és ebben lehet valami, ugyanis a Sigmák fejlesztésében nem vett részt a sorozat direktora, Tomonobu Itagaki, és a változtatásoktól sem volt elragadtatva. A csapat szerint egyébként technikai akadályai voltak annak, hogy nem az eredeti változatok kerültek végül az új kollekcióba.

A Kingdoms of Amalur újrázásához hasonlóan nagy bajban vagyok, amikor arról szeretnék beszámolni, hogy mivel is tud többet ez az új kollekció az eredeti címekhez képest, ugyanis a fejlesztők láthatóan csak a kötelező köröket szerették volna lefutni, azaz játszhatóvá tenni ezeket a címeket a modern platformokon is. És bár ez nagyrészt sikerült, azért nem biztos, hogy ennyi elég így 2021-ben. Az új konzolokon például egy ilyen játék esetében szinte adja magát a 120 fps támogatása, de még ezt sem sikerült belegyömöszölni a csomagba, sőt még PC-n is meg kell elégednünk a 60 fps-sel, valamint az ultraszéles monitorok támogatásáról is le kell mondanunk.

Azon kívül, hogy a fejlesztők kijavították a Sigma-kiadások egy-egy hibáját, melyet anno a PS3 korlátozottsága miatt eszközöltek, igazán nem nyúltak hozzá ezekhez a címekhez. Ez talán az eredetileg 2004-ben megjelent első epizód esetében a leginkább sajnálatos, ugyanis a menü kezelése, a különféle beállítások hiánya, vagy éppen a kamera mozgása is hagy némi kívánnivalót maga után. Klasszikus ide vagy oda, azért nem hiszem, hogy bárki felháborodott volna, ha itt-ott belenyúlnak a fejlesztők a játékba, hogy picit fogyaszthatóbbá tegyék.

A második és a harmadik rész a későbbi megjelenésnek hála határozottan könnyebben befogadhatóbb, és ezen az is segít picit, hogy ezek lineárisabb címek. Talán a második epizódot nevezném a sorozat legjobb darabjának, mely hangulatban és a játékelemek terén is kiválóan lavíroz az első rész kissé fapados játékelemei és a harmadik felvonás radikális újításai között.

A Ninja Gaiden-játékok voltak a koruk soulsborne-jai, és elég komoly kihívást nyújt bármelyik anyag végigjátszása a csomagból. Bár egyértelműen hozzátartozik az esszenciájukhoz, hogy pokoli nehézségek árán verekedjük át magunkat az ellenfeleken, a fejlesztők a későbbi kiadásokban gondoltak a könnyedebb szórakozásra vágyó játékosokra is. Mindhárom címben van egy könnyített mód, mely bár megtartja a játék alapmechanikáit, mégis mentőövet nyújt az utolsó pillanatban: mielőtt meghalnánk, nagyjából fél percig halhatatlanok vagyunk, és az ütéseket is automatikusan blokkolja karakterünk, így időt nyerhet a játékos. Tudom én, hogy játékoskörökben szeretünk péniszméregetést csinálni abból, hogy ki milyen nehézségen hányszor tolta végig a legnehezebb címeket, de úgy gondolom, mindenképpen üdvözölendő, hogy szélesebb közönség is belekóstolhat a kaszabolásba.

A csomag technikai szempontból felemás képet fest: a mai trendeknek megfelelően természetesen a 60 fps-t és a nagyobb felbontást hozza mindhárom cím (legalábbis Xbox Series X-en nem volt gond ezzel), de ezenkívül tényleg nem nyúltak hozzá a játékokhoz a fejlesztők. A 120 fps hatalmas kihagyott ziccer, de még csak egy nyamvadt HDR-támogatást sem sikerült beleerőszakolni a csomagba. A PC-s változattal ráadásul elég mostohán bántak, ugyanis rengeteg amatőr technikai hiba keseríti meg a játékosok életét.

Nagy meglepetésemre nem öregedett rosszul a Ninja Gaiden-sorozat, és még ennyi év távlatából is kiváló szórakozást tud nyújtani. Ettől függetlenül és a komoly megjelenések hiánya ellenére sem tudnám nyugodt szívvel azt mondani, hogy a nyár biznisze lenne a Master Collection, ugyanis azon kívül, hogy modern gépekre is elhozták a sorozat klasszikus darabjait, nagyjából semmi extrát nem nyújt ez a kiadás. Ha rajongója vagy a sorozatnak, mindenképpen vess egy pillantást rá, de ha csak a kíváncsiság vagy a játékhiány hajt, akkor jobb, ha vársz egy komolyabb leárazást.

A Ninja Gaiden: Master Collection PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Switchre jelent meg - mi Xbox Series X-en teszteltük.

5 komment - szólj hozzá!