Közhely, de nehéz dolga van az újságírónak, amikor az aktuális FIFA-epizódot kell értékelnie, sőt fogalmazhatunk úgy is, hogy önként és dalolva rohan a vágóhídra, amikor úgy dönt, hogy bevállalja az új rész tesztjét. Az a helyzet ugyanis, hogy a pokol legmélyéről szalasztott Switch-verziót leszámítva a FIFA-t sosem lehetett igazán rossz játéknak nevezni. Aki alkalomszerűen, a haverokkal összegyűlve tolja, mindig szórakoztatónak fogja találni, és lássuk be, tartalom is van benne dögivel, nem meglepő, hogy a játékosok sokszor egy-egy játékmódot pörgetnek kitartóan.
A legnagyobb probléma az, hogy a FIFA egy elavult üzleti modellre épít. Az évente teljes értékű epizóddal jelentkező sorozat az, ami a havi előfizetés a World of Warcraftnak, vagy a fizetős pályacsomag (volt) a Call of Dutynak: tulajdonképpen már egyre kevesebben művelik ezt a műfajt, a jól fizető tömeg miatt azonban az Electronic Arts még nincs rákényszerítve arra, hogy váltson; mint mondjuk a Konami, ami tulajdonképpen ügyesen előremenekülhetett volna az eFootball koncepcióváltásával, csak közben elfelejtett játékot készíteni. Lényeg a lényeg: a játékostábor egy hardcore része jogosan háborog, hogy a friss epizódok alig hoznak újdonságokat, azon pedig végképp, amikor a készítők úgy nyúlnak bele a játékmenetbe, hogy valami nagyon félremegy, hiszen 20-30 ezer forintjuk bánja a dolgot. A mikrotranzakciókról pedig ne is beszéljünk.
Noha a FIFA 22 vízválasztó epizód is lehetett volna, hiszen ez a rész már párhuzamosan jelent meg az összes platformon, és így az új generációs konzolokon is, valószínűleg nem árulok el nagy titkot, ha már most megemlítem, hogy ezúttal sem fürdünk a jelentős változtatásokban, és nem most fogunk szájtátva csodálkozni, hogy jé, hol tart már a sorozat. Ugyanakkor érkezett egy-két olyan újítás, amit érdemes közelebbről is megvizsgálni, annál is inkább, mert az egyiket közülük konkrétan generációváltó fejlesztésnek szánták a készítők: ez pedig az úgynevezett Hypermotion technológia.
Az idei FIFA nem sokat változott a látvány tekintetében: next-gen konzolokon alapvetően még mindig szép a játék, most mások lettek egy kicsit a bevilágítások, de ez előnyös változtatás volt a készítők részéről. A közönséget pásztázva azért még mindig lehet hiányérzetünk, illetve a pálya szélén feszítő karakterek is furán kidolgozatlanok, de úgy tűnik, ezeket már az életünk hátralévő részében írt összes FIFA-tesztünkben meg kell majd említenünk. Ami különösen zavaró volt, hogy a játékosok arcának részletességéből visszavettek némileg a készítők; talán a teljesítményen akartak javítani, de a focisták hajánál és arcszőrzeténél szembetűnő a különbség.
A megjelenítés tehát első blikkre maradt a régi - ugyanakkor mégsem. A Hypermotionnek hála rengeteg új animáció került a játékba, ezek pedig sokkal részletesebbé és folyamatosabbá teszik a játékosok mozgását. De miről is van szó? Nos, meg kell hagyni, hogy az Electronic Arts mindent elkövetett annak érdekében, hogy a fejlesztést óriási bullshitnek állítsa be, a promóanyagok ugyanis lényegében minden olyan hívószót felvonultatnak, amire a tech témákban kicsit is járatosak flegmán legyintenek. A készítők tulajdonképpen a motion capture-t csavarták meg alaposan: ezúttal huszonkét játékos viselte egyszerre a mocap-felszerelést, így komplett meccseket tudtak rögzíteni a fejlesztők, az anyagot pedig gépi tanulás segítségével dolgozták fel, hogy a lehető legélethűbb animációkat kapják végeredményként.
Óriási vetítésnek tűnik, és első körben én is meg voltam győződve arról, hogy inkább a marketingesek lelkesedéséről van itt szó, mint a technológia forradalmasításáról, azonban miután egy fél estét eltöltöttem összehasonlító videók nézegetésével, meg kellett állapítanom, hogy látszik a különbség: bár furcsaságok továbbra is akadnak, egész egyszerűen jóval több részletből és apró mozdulatból álló össze egy-egy mozgásanimáció, ami nem csak folyamatosabbá teszi az élményt, de indirekt módon a játékmenetre is hatással van. Általános megállapítás, hogy az új FIFA játékmenete valamivel lassabb lett, aminek minden bizonnyal örülni fognak azok, akik a taktikusabb játékot preferálják. Az új animációkkal többet érintkeznek a játékosok a labdákkal, többet számít, hogy milyen a fizikumuk, és adott esetben úgy is elérik a labdát egy átvétel vagy egy szerelés során, ahogy korábban nem.
Hatékonyabbnak tűnik a védelem, már nem olyan könnyű elszambázni a labdával két játékos között, miközben felértékelődött a passzok, az indítások és a távoli lövések szerepe, valamint a beszédes nevet viselő Explosive Sprint mechanika is nagyon hasznos tud lenni, ha beépítjük az eszköztárunkba. A meccsek tehát élvezetesek, az más kérdés, hogy az EA Sports még ezerrel csiszolja a rendszert, rövid időn belül már a második nagyobb patch érkezik a játékhoz, amellyel igyekeznek finomhangolni a játékegyensúlyt. Nekem a bíró ténykedése hat még furcsán sokszor: lehet délibábot látok, de mintha több lenne a les, és kevesebb a lap.
A játékmódok közé nem érkezett látványos újdonság, a készítők a már meglévő mókákat igyekeztek továbbfejleszteni, kibővíteni. Ezek jellemzően hasznos változtatások egyébként, nem igazán lehet beléjük kötni, de túl sokat nem is tesznek hozzá a játékhoz, tehát biztosra mentek a srácok. A karriermódban például, ahol játékosként és/vagy edzőként egyengethetjük a karrierünket, a tapasztalati pontok révén pedig fejleszthetjük is a karakterünket, most már saját csapatot is létrehozhatunk: kiválaszthatjuk a címerünket, a mezünket és a stadionunkat is, ami összességében fontos apróság, de önmagában kevés ahhoz, hogy lemondjunk a Real vagy a Bayern terelgetéséről. Hasonlóan nyilatkozhatok a 11v11-es online meccseket ígérő Pro Clubsról is: itt már női játékosokkal is megmérethetjük magunkat, ami valószínűleg szintén régóta várt újdonság néhányak számára, de alapvetően semmi eget rengetőt nem ígér.
Az utcai focira kihegyezett és a FIFA új üdvöskéjének kikiáltott Voltában most már egy-egy különleges, ultiszerű képességet is hozzárendelhetünk a játékosainkhoz. Ha ezeket elsütjük a feltöltődésük után, óriási bombákat rúghatunk, felgyorsulhatunk vagy ügyesebben szerelhetünk - a probléma csak az, hogy mindössze ez a három opció él, ráadásul túl sokat nem is tesznek hozzá a játékhoz. Habár a körítésre tökéletesen rágyúrtak a készítők, a Voltából még mindig hiányzik az a fajta dinamika, ami a FIFA Streetet különlegessé tette, és továbbra is csak egy megbuherált FIFA-nak tűnik ez a játékmód: ezzel kellene hát kezdeni valamit a készítőknek. Sztorimód egyébként idén nincs itt sem (ezt csak az oktatómód örökölte meg mindössze), újdonságként köszönthetjük viszont a Volta Arcade házibulira szabott minijátékait - nagy kár, hogy ezeket érthetetlen módon csak hétvégente lehet elérni.
Az Ultimate Team neve mögé is kisebb változtatásokat írhatunk fel ezúttal mindössze: kicsit kibővültek a lehetőségeink a stadionunk testreszabásánál, emellett érkezett egy új kártyatípus, amely akkor is bónuszt ad két játékos kapcsolatára, ha azok azonos ligában játszanak. Fontosabb valamivel, hogy a készítők igyekeztek hozzáférhetőbbé és jutalmazóbbá tenni ezt a játékmódot, így a Division Rivals egyre inkább emlékeztet a szezonbérletekre, és checkpointokat is kapunk hozzá, hogy akkor is a képességeinknek megfelelő meccseket játszhassuk, ha kiestünk egy adott divízióból. A megmérettetés csúcsán egyébként most az Elite Divisionbe is felküzdhetjük magunkat, a hardcore arcoknak pedig ott a FUT Champions, amit most már selejtezők vezetnek fel: ez azért fontos, mert a selejtezőknek bármikor nekiugorhatunk, míg a döntők csak a hétvégeken érhetők el.
Ez akár kedves gesztus is lehetne a fejlesztők részéről, ha az Ultimate Team módot nem lengené be a pay-to-win mikrotranzakciók bűze. Noha az Electronic Arts nyakán egyre szorul a hurok, és a cég kénytelen segíteni a játékosokat a költésük szabályozásában és a tájékozódásban, valamint jobban buzdít a játékkal farmolható virtuális pénz megszerzésére, még mindig kiemelt szerepet kap a játékon belül, hogy itt végső soron vehetünk is kártyacsomagokat. A FIFA 21 megjelenése után bemutatkozott lehetőség, amellyel belenézhetünk a loot boxok tartalmába, itt már kapásból elérhető, de meglehetősen limitált: egyszerre csak egy arany és egy ezüst csomagot nézhetünk meg, és ha úgy döntünk, nem vásároljuk meg őket, egy teljes napot kell várnunk arra, hogy újra élhessünk ezzel az opcióval.
Amire viszont abszolút nem lehet panasz az a prezentáció: a meccsélmény szinte tökéletes, az új kommentátorok is remekül vizsgáztak, és az egyéb hanghatások is hozzák a kötelezőt. A játék soundtrackje elképesztően masszív, több mint 120 zeneszám kapott helyet benne, és a válogatással sincsen probléma. Itt kell említést tennünk a licencekről is: noha négy olasz topligás csapatot most is nélkülöznünk kell, a felhozatal így is teljesnek hat, az ínyencek még az indiai első osztálynak is örülhetnek, és természetesen az Európa Konferencia Liga is játszhatóvá vált. Nekünk, magyaroknak pedig óriási dolog, hogy nem csak a válogatottunk jelentkezik immár teljes licenccel az új részben, de hosszú idő után az egyik klubcsapatunk, a Fradi is bedolgozta magát a felhozatalba.
A FIFA 22 tehát alapvetően egy szórakoztató és tartalmas csomag, elsősorban azonban akkor ajánlom a megvásárlását, ha jó pár éve nem vettél már FIFA-t. A hardcore arcok számára már valamivel szomorúbb az összkép, igaz, van remény: noha a játékmódok lényegében nulla érdemi újítást hoztak, a Hypermotion-féle fejlesztések minden baljós előjel ellenére tényleg működnek, és hoznak egy kis vérfrissítést a játékmenetbe is. Az már viszont véleményes, hogy teljes áron megéri-e befizetni rá.
A FIFA 22 PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series X/S-re, Switchre és Stadiára jelent meg - a nintendósok a szokásos Legacy Editionnek “örülhetnek”. Mi PS5-ön teszteltük a játékot.
Kapcsolódó cikk
a voltat viszont sajnalom , h ebbe a science fiction iranyba viszik. remelem csak atmeneti.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.