God of War teszt (PC)

Link másolása
A God of War-sorozat tündöklését kizárólag a PlayStation-tulajok élhették át, legalábbis eddig, hiszen most végre a PC-s játékosok is becsatlakozhatnak Kratos bosszúhadjáratába, méghozzá rögtön a széria talán eddigi legjobb darabjával.

A Sony tehát folytatja a nemrég megkezdett és igencsak üdvözlendő tevékenységét, vagyis, hogy számos, eddig csak a saját konzolján elérhető sikercímét átköltözteti számítógépekre, a PC-s tábor legnagyobb örömére. Ugyan a portok elkészítésére kisebb csapatokat kérnek fel, ez többnyire nem látszik a végeredményen, a Horizon: Zero Dawnt leszámítva ugyanis már rögtön a megjelenéskor kifogástalan minőségben élvezhetjük az adott játékot. Ez különösen a tavaly általam tesztelt Days Gone-on volt tetten érhető, ahol szinte teljesen hibátlanul sikerült átköltöztetni a zombis motorozást PlayStation 4-ről, így joggal vártunk hasonló eredményt a legutóbbi, kissé újragondolt God of War esetében is.

Szerencsére most sem kellett csalatkoznunk, hiszen a végeredmény több, mint remek, ami ki is járt Kratos első PC-s eljövetele mellé. A Sony nem spórolt semmin, és az RTX-támogatást leszámítva mindent belepakolt a skandináv kalandba, így azt hiszem, jogosan nevezhetjük ezt a kiadást a valódi, definitív verziónak, bár ez a kifejezést mostanság kissé elcsépelték páran. Itt bizony minden a helyén van, akadásnak nyoma sincs, és a számos beállítási lehetőségnek hála alaposan testreszabhatjuk a játékot, hogy a valamivel gyengébb gépek tulajdonosai is reccenések nélkül élvezhessék a történetet. Természetesen a magyar nyelvről sem kell lemondanunk, így azok sem maradnak le semmiről, akik kicsit hadilábon állnak az angollal.

Arról, hogy maga a 2018-as God of War mennyire sikerült jól, már készült egy tesztünk, ami töviről hegyire kivesézi a játékot, így ettől most el is tekintenék. Legyen elég annyi, hogy a számos újításával és jóval több drámai pillanatával rögtön belopta magát a szívünkbe, és nem sajnáljuk tőle azt a megannyi év játéka-jelölést és -díjat, amit végül megkapott. Talán pont egy ilyen játéktól vártuk a legkevésbé, hogy bemutatja az elmúlás nyomán megjelenő gyászt, az apát, aki képtelen gyermekként tekinteni fiára, vagy épp a fiút, aki igyekszik az apja kedvére tenni, de a benne lakozó düh lassacskán teljesen felőrli. Remek tanmese egy akció-kaland játékba sűrítve, ami amellett, hogy számtalanszor képes meglepni minket, még piszok látványos is.

Ez utóbbi pedig most, PC-n lesz a legszembeötlőbb, hiszen az eddig is pazar látványvilágot még feljebb csavarhatjuk. Külön poén, hogy a beállításokban nem találunk közepes lehetőséget, helyette az „eredeti” elnevezést érdemes keresgélni, így még inkább összehasonlíthatjuk majd a régi verziót az új és igencsak felturbózott kiadással. Szerencsére az ultrához sem kell egy atomerőmű, feltéve, ha maradunk 1080p-ben, mivel a grafikai effektek mellett a felbontást is változtathatjuk. Utóbbit egészen 4K-ig húzhatjuk fel, ráadásul a szélesvásznú monitorokat is támogatja a rendszer, így a 21:9-es arányt használók sem szenvednek csorbát, de az erre alkalmas eszközökön a HDR-t is beizzíthatjuk. Ha pedig mégis gondok lépnének fel a stabil fps kapcsán, akkor még mindig segítségül hívhatjuk az olyan megoldásokat, mint a DLSS, és az NVIDIA Reflexet bevethetjük, hogy csökkentsük a késleltetést.

Egyszerűen elképesztő, hogy mennyivel szebb és folyamatosabb lett a játék, pedig már az eredeti kiadás sem volt csúnya, vagy épp akadásokkal teli. A textúrák jóval részletesebbek, az árnyékok élesebbek, és a számtalan extra effektnek hála olyan pompában élvezhetjük a háború istenének eljövetelét, ahogyan azt a Santa Monica Studio eredetileg megálmodta, ráadásul még a betöltés is pillanatok alatt végbemegy. Egyedül talán csak az lehet furcsa, hogy a Field of View beállítására nincs lehetőség, de ez is érthető, mivel a játék kamerakezelése végig fontos szerepet kap, főleg, mikor a különféle átvezetők esetében felszáll a hátunk mögül, vagy épp visszakerül oda.

A megvalósítás kapcsán tehát hibátlan munkát végeztek a port készítői, viszont az irányítás terén már akadnak kisebb problémák. Emlékszem, annak idején én lepődtem meg a legjobban, hogy a Days Gone-t végül billentyűzettel és egérrel játszottam végig, annyira eltalálták az alap gombkiosztást, itt azonban már más a helyzet. Ugyan a menüben ezúttal is lehetőségünk nyílik átállítani a fejlesztők által megálmodott felosztást, hosszas perceket követően sem sikerült kényelmes, és ami még fontosabb, használható megoldást találnom, így inkább elővettem a jól bevált kontrolleremet. Van is abban valami varázslatos érzés, hogy egy korábban csak PlayStationre megjelent játékot játszom PC-n, egy Xbox-vezérlő társaságában. Kissé furcsán is hatottak elsőre a Kratos körül megjelenő A, X, Y illetve B betűk, de a szükség nagy úr, és a nemes cél szentesíti az eszközt.

Az is megnyugtató, ha a tesztelt játékot jóval a megjelenés előtt kézhez kapja az ember, mivel ilyenkor sejthető, hogy a kiadó is elégedett a végeredménnyel. Nos, a God of War PC-s változatát már karácsony óta nyüstölöm és ezalatt a röpke pár hét alatt egyetlen egy hibával sem találkoztam. Sehol egy fagyás, vagy egy beakadás, minden egyes pillanata zökkenőmentesen zajlott le, így aztán sosem kellett aggódnom amiatt, hogy valami kidob az élményből. Hatalmas gratuláció jár tehát a portolást végző csapatnak, mert a már eddig is remek játékot még komolyabb szintre emelték, méghozzá úgy, hogy közben nem nagyon vétettek hibákat. Sőt, még kis segítséget is kapunk tőlük, pár egyedi páncél képében, amik ugyan nem váltják meg a világot, de a játék kezdetét kicsit megkönnyíthetik számunkra.

A God of War PC-s kiadása tehát egy elképesztő játék még elképesztőbb változata, ami az 50 eurós árcédula minden egyes centjét megéri, sőt. Kratos és Atreus kalandja egy hihetetlen utazás, amiből kár lenne kimaradni, ráadásul mindezt most csúcsra pörgetve kapjuk meg, pár olyan extra lehetőséggel megspékelve, amik alaposan megnövelik az eddig sem elhanyagolható élményfaktort. A teljes élvezethez mondjuk, azért nem árt egy kontroller, viszont ezt leszámítva nem nagyon lehet belekötni a PC-s kiadásba, így nem is maradt más hátra, mint hogy magunkhoz vegyük a fejszénket, belerakjunk pár erősítő rúnát, és elinduljunk a fiunkkal egy olyan veszélyes és kilátástalan utazásra, ahonnét talán sosem térünk vissza.

A God of War PC-s változata január 14-én jelenik meg. Mi egy i5-4590, 16 GB RAM és egy GTX 1660 társaságában teszteltük.

Kapcsolódó cikkek

51.
51.
crytek
1 milla már megvan pc-n... Lazán odaveri majd a DS, DG, HZD trio számait..
50.
50.
taktaharkányi
#49: Az én agresszióm? Kicsit erősen funkciónál nálad a projekció szerintem :D
49.
49.
Akutyafáját
#46: kiskoma, az agressziód azt mutatja azthiszed amit te szeretsz másnak meg nem tetszik, akkor az illető biztos a világ legnagyobb genyaládája.. igazi csordaszellem amit képviselsz, senki nem lett szidva így ahogy te szidsz, az hogy a marketinget benyaljátok attól még nem lettél trágár jelzőkkel illetve, de ott taktaharkányban az olasz putriban biztos te vagy a máyer, játsszad a játékot ha tetszik,énis játszanám ha nem lenne a képembe tolva a nyálas, sekélyes, felszínes, slow-motion jelenetes , drámainak és hihetetlen mélynek beállított apuciskodó sztori
48.
48.
crytek
#47: Ezek voltak a listában:

Uncharted: Legacy of Thieves Edition - ez ugye már tuti ez lesz a következő pc-s megjelenés

HELLDIVERS 2

Horizon Forbidden West

GT7

Déraciné

God of War - ez kijött

Returnal

Demon Souls

Ratchet and Clank (no specified game)

Sackboy: A Big Adventure

Ghost of Tsushima

+ nemrég bejelentették a Death Stranding Directors Cut is jön pc-re.
47.
47.
Gerzson95
Geforce now szivárogtatása alapján milyen játékokat várhatunk még?
46.
46.
taktaharkányi
#41: De én egy sekélyes és felszínes fasz vagyok, akivel a marketing azt csinál amit akar, csak mert épp olyan periódusomban vagyok, amikor valamiért jobban tudok esetleg azonosulni egy karakter "személyiségfejlődésével"? :) Most mondjam, hogy valami OW Zoly féle lőcsfej vagy, aki azzal próbál valami kompenzálni az életben, hogy minden szar, ami másnak tetszik és attól érzi magát egyedinek és egyéniségnek, hogy minden mögött megtalálja a számító, aljas, kozmopolita seggfejeket kiszolgáló kicentizett marketing mechanont? :) Ember. Leírt valaki egy véleményt, erre reagáltam. Nekem tetszett, neked nem. Senkit nem hülyéztem le azért mert más gondol, nem hülyézek le senkit, akinek adott esetben nem tetszik. Nyugi van...
45.
45.
xanatos0911
#41: Fogalmam sincs, nem játszottam végig a játékot soha. Az első 2-3 óra után letettem es azóta sem folytattam, leginkább a borzasztó frametime/pacing miatt ami a PS4-es verziót illeti - számomra legalábbis. Nem kell imádni ezt a játékot ahhoz, hogy az ember lássa a dühöt az írásodban :) Viszont ez nem csak a játék kapcsán létezik, ezért kérdeztem, hogy mi a baj? Mesélj!
44.
44.
Gerzson95
ghost of tsushima jöhetne már....
43.
43.
Macifasz
#42: Az még kimaradt, hogy az, hogy imádom ezt az új részt, még nem feledtette el velem a régieket sem, és azokat is ugyan úgy imádom továbbra is. Pl. a 3. rész Rematered kiadását rendre végig szoktam vinni, és semmit nem veszített az erejkéből számomra. Nálam tökéletesen megfér egymás mellett a két felfogás. Jött egy új, az eddigiektől merőben eltérő koncepció, de nekem ez is elnyerte a tetszésemet. Ha ez szerinted vagy egyesek szerint szegénységi bizonyítvány, hát legyen. :-)
42.
42.
Macifasz
#38: Tisztában vagyok a korábbi részek erényeivel, erejével és drámaiságával is tekintv, hogy imádom őket és számtalanszor végig vittem mindegyik részt. De mindezek mellett imádom az új, 2018-as epizódot is. És nekem alap járaton semmi bajom nincs azzal, ha valakinek nem tetszik, ha valakinek ez nem God of War és esetleg túl szájbarágósan, túl hatásvadász módon lett tálalva benne minden. Azt viszont elég furcsa kijelentésnek tartom, hogyha felnőtt, érett ember vagy, akkor egy szörnyekkel és különféle lényekkel tarkított játékot nem vehetsz komolyan. És már no offense, de miért lenne szegénységi bizonyítvány, hogy a régi részek ismerete és imádata mellett, nekem tetszett az új rész dramatúrgiája is? Az, ahogy fel volt építve a sztori és az apa-fia kapcsolat?
41.
41.
Akutyafáját
#39: dühnek számít ha az ember leírja véleményét és csak egyféle igazság létezhet vagy mi? a szeretett játékodról ha nem tetszőt írnak akkor az csak düh meg nagy tévedés lehet..


https://youtu.be/BFmjUkKs768
40.
40.
_Rej
#38: Teljes mértékben egyetértek veled.
39.
39.
xanatos0911
#38: Yeeeees, ezaazzz! Engedd ki ezt a sok dühöt! Wow! Te kire vagy mérges? Mindenkire? Az egész világra? Magadra? :)
38.
38.
Akutyafáját
#37: neked és 34-esnek.. rátok aztán hatott a marketing lol..a god of war mindig is mélyérzésű játék volt, és nem ez az első gyereke kratosnak. az hogy nektek elég egy kopasz apafigura palit meg egy vinnyogó gyereket beletenni egy játékba, hogy azt kikiáltsátok hihetetlen érzelmeket megmozgató műalkotásnak, az baromira a ti szegénységi bizonyítványotok mutatja, nem pedig a játék ,,jóságát". természetesen ettől még lehet jó a játék, de hogy a sztori meg apáskodás az túltolt, önfontoskodó és csak azért lett kitalálva mert rohadtjó marketingfogás (mindent rá lehet fogni hogy kratos öregszik, a 2 gombos harcot és a folyamatos lassított felvétel mozgást) ... ,,óóó 30+ apuka vagyok, és ez a játék nekem készült, hűen ábrázolja egy mai családapa viszontagságait" ilyet mondani iszonyat nevetséges, hát az arcunkba van az egész tolva, épp hogy nincs odaírva hogy ,,god of war 2016 the game: KRATOS ÉS FIA HIHETETLEN MÉLY ÉS ÖSSZETETT KAPCSOLATA, gamer apukáknak akik közelebb akarnak kerülni kisfiukhoz" az a legundorítóbb mikor egy játék direkt érzelmileg manipulál.. érdekes módon a régebbi gow játékok el lettek felejtve, hogy mindenféle marketing nélkül hogy ,,ez most más játék mint az eddigiek..ez a kratos egy más kratos.. mert ott a pulya.." is sikerült elérni hogy érzelmeket hozzanak ki az emberből, a felesége halála, a lánya feláldozása stb
37.
37.
taktaharkányi
#34: Egyetértek. :) Kisgyerekes apukaként is érdekes látni Kratosék viszonyát, azt ahogy a maga módján igyekszik gyengéden és türelmesen viszonyulni a fiához, ahogy konfrontálódik eközben önmaga személyiségével (legalábbis így érzem...). Szerintem ezek olyan dolgok, amikkel sok szülő, különösen apuka tud azonosulni, akiknek ez a szülősdi azért messze nem annyira mélyen gyökerező ösztönös és feltétel nélküli mint ideális esetben az anyáknál. És szerintem ez sokunknak okoz néha fejfájást és állítja próbatétel elé az embert.
36.
36.
hedzsooo
Nagyon baron jatszhato eger + billentyuzet komboval is, pedig mar elore bekeszitettem hozza a Steam kontrolleremet. Pazar lett nagyon, toltam zsinorba most 4 orat, miutan kijott a Steamen.
35.
35.
Ps fanboy
#34: Hát igen. A TLoU
is csak egy játék szörnyekkel. Aztán még a felnőttek zömének is megviselte kicsit a lelkét és a gyomrát, ahogy nekem is.
34.
34.
Macifasz
#21: 35 éves érett, felnőtt férfi vagyok és még is teljes mértékben bele tudtam élni magam ebbe a játékba. :-) Olyannyira, hogy háromszor is végigvittem, és mielőtt megjelenik az új rész, negyedszer is végigfogom. :-) A mondanivalója amúgy sokkal de sokkal mélyebb és komolyabb annál semmint, hogy egy szimpla, mesejáték gyerekeknek jelzővel el lehessen intézni. Azért mert valami játék meg szörnyes, attól még nem lesz automatikusan gyerekes. De persze mindenkinek szíve-joga eldönteni, mivel akar és/vagy nem akar játszani. :-)
33.
33.
Ooorky
#30: Persze, ez így érthető.
De.

Ez egy hobbi és nem vagyunk egyformák.
Nekem a PS semmi olyat nem tudott nyújtani ami miatt megérte volna megtartani, vagy újat venni.
Nálam Xbox + PC gamepass-szal lefedi az AAA igényeimet (most pl. elkezdtem Xbox-on a mass effect legendary-t, de inkább újrakezdtem pc-n egér billel mert agyfaszt kapok a kontrolleres célzástól).

Minden másra ott van a Switch-3DS-PSVita kombó.
32.
32.
sasncore
#21: Nem volt semmi trollkodás. Létezik külön vélemény, ettől szép a világ:)

30.
30.
nemfontos
#17: A stílusodról is volna mit írni, de szorítkozzunk most a matematikára.
Random hardware bolt alsóközépszar vga árából veszel egy ps5 -öt, amin aztán 6 - 8 évig megy minden normálisan amit akarsz. Ha meg nem kell AAA cím, arra jók az integrált amd megoldások is, de legtöbb esetben még az intelesek is.
Addig, amíg fel nem akasztják az összes bitcoin bányászt, nem lesz értelme játékra vga -t vásárolni, mert azon az áron egyszerűen nem éri meg. GOW -ot akarsz? Vehetsz alá olcsón egy ps4 pro -t, és játszol. Ha türelmes vagy és vársz pár hetet, akkor meg egy ps5 -öt. Nem igazán értem miért lenne értelme több pénzt ölni egy vga -ba, mint amennyiért kaphatok egy konzolt, amivel elérhetem a játékot amivel játszani akarok..
29.
29.
nemfontos
#28: És egész jó története is van.
28.
28.
nemfontos
#21: Azért ezt a játékot nem lehet összehasonlítani ahhoz, amikor felnőtt férfiak pizsamában szaladgálnak, épületeket rombolnak le, mégsem ha meg soha senki, és bár ki van a fél arcuk, nem ismeri fel őket soha senki.. :)
Az más műfaj. Azt én is kerülöm. De a gow egy jó játék hidd el. Szórakoztató.
27.
27.
xsbrx
#14: Előre is bocsi a kis esszé miatt. Ha TLDR, akkor se gond.

Pont ezért megy a portolás/újrakiadás, mert jó üzlet.
Egyrészt mert van egy réteg akik úgyse fognak soha konzolt venni és egy korábbi játékot felújítani/portolni még mindig olcsóbb mint egy újat fejleszteni. Másrészt pedig jó reklám olyan franchise-okhoz amelyhez hamarosan folytatás vagy film adaptáció érkezik.
A Sony nem véletlenül öl bele ekkora pénzt és effortot. Ha nem térülne meg, nyílván nem csinálnák.

A haldokló platformos megjegyzés több szempontból is megkérdőjelezhető:
- Elég ha rákeresel mennyi az átlag egyidejű Steam felhasználók száma. Emellett pedig nyílván ott vannak még a Battle-net, EGS userek stb. is.
- Egyre több konzol játék/franchise jött ki (pl: Yakuza, Persona) manapság PC-re és több japán kiadó is egyre jobban kacsintgat a PC-s tábor felé (lásd: Koei, Sega, Xceed/Marvelous)
- A Steamspy tool adatai szerint: HZD 1M+ tulaj, Days Gone szintén 1M+ és ebben nincsenek benne a privát Steam profilok. A 700K-s HZD eladási szám amit írtál 2020. szeptemberéből származik, azaz 1 hónappal a PC-s megjelenés utáni adat.

Attól pedig hogy egy-egy régebbi cím kijön PC-re is nem veszít semmit se PS az értékéből, éppen ezért nem értem soha a negatívitást egyik oldalról se ("lul, tök felesleges most már PS-t venni", illetve a "haha 20 év múlva majd PC-re is kijön" típusú kommentek).

Pár érdekes cikk a témában:
"Capcom wants PC to be its main platform for games in the future" - PC Gamer
"Sega will "aggressively" focus on PC ports after Steam strength" - Gameindustry biz
"Sony confirms it bought a PC port specialist studio “to help with” PC ports" - GamePSN
26.
26.
Tokodboy
"méghozzá rögtön a széria talán eddigi legjobb darabjával"

Számomra aki végigjátszotta az összes előző részt, ez volt a legrosszabb darab, csak címében God Of War kb.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...