Age of Empires III

  • Írta: fojesz
  • 2005. szeptember 17.
Link másolása
Még tartott az uborkaszezon, mikor megérkezett az Ensemble Studios-tól a nagysikerű Age of Empires sorozat legújabb – immáron harmadik – részének kipróbálható verziója. Az új epizód előzetes képei és videói sok mindennel kecsegtettek: végre saját kezűleg is megtapasztalhatjuk újra, hogy milyen is egy új korszak…
Aki esetleg nem hallott volna az AoE egyik részéről sem, azt nagyon sajnáljuk, továbbá igencsak műveletlennek tartjuk: a Microsoft által méregdrágán kiadott játékok mindenidők legsikeresebb RTS-ei közé tartoznak mind a mai napig. Mi kellett a sikerhez? Ésszerű játékmenet, rengeteg kampány, hosszú játékidő, izgalmas multicsaták, és persze rengeteg kiegészítő - nah jó, a Simset talán nem sikerült überelni: P. Számomra az AoE-k közül a 2000-ben debütált második rész tetszett legjobban: a mai napig szívesen el tudok vele játszani, és ezzel így van még ezernyi sorstársam is. Öröm az ürömben, hogy a harmadik rész az előd minden jó tulajdonságát továbbviszi úgy, hogy ne rontsa el azokat, hiszen a bevállalt újítások nem kicsit tehették volna tönkre a játékot: gyönyörű grafika és fizika, teljesen új világ és még sorolhatnám az Age of Empires harmadik részének újdonságait – ha lenne annyi felsorolnivaló újítás…



No jó, ne tagadjuk, egy játék sikerének száz százalékig része a biztos és kemény médiakampány: az AoE új részének minden egyes új képét hatalmas dobra verték, a demót is bejelentették jóval korábban, minthogy az megjelenhetett volna. E bejelentés után pár nappal Myko bácsi hírt is adott a kipróbálható verzióról (persze akkor már stílusosan végigjátszva, és dicsérve :P), és a játékos társadalom csakúgy, mint a F.E.A.R. bétánál, a feje tetejére állt: tömött tükörszerverek, örömujjongások és persze letöltés nálunk lokálból. :) Tény, hogy a demó irgalmatlanul rövid lett, mindössze két játékmódot tartalmaz, de a mérete teljesen kielégítő, hiszen a fájl mindössze 365 megát nyom. Bár a kis mérettől azt vártam, hogy gyorsan települ majd fel, de csalódtam: nagyon lassan ment e folyamat, és én már mind a tíz körmömet lerágtam, hogy mi sült ki az új Age-ből.



Mint említettem, két játékmód került be a demóba, az egyik a kampány, míg a másik a skirmish. Szabadon döntünk, hogy mivel kezdünk, én mindenesetre a kampánynak estem neki először, melyből a teljes játékban három darab is lesz, mindegyik több fejezetre bontva, renderelt átvezetők nélkül. A szingli kampányból két küldetést játszhatunk végig, melyek bemutatják nekünk a játék főbb erényeit és hátrányait. Mivel a játék ezennel a felfedezések korában játszódik, így ránk hárul a feladat, hogy építsük ki a vasúti síneket, telepítsük rezervátumba az indiánokat, keressünk meg bizonyos lelőhelyeket, és egyéb érdekes felfedezni valót. Ez nem megy egyszerűen, hiszen a feladatért – mely megoldása esetén szép kis pénzösszeg ütheti markunkat – mások is versengenek: angolok, spanyolok, fansziák és egyéb gyarmatosító népek (természetesen a választás tőlünk függ, hogy melyik nemzettel szeretnénk neki futni a játéknak). Értelemszerűen nem sűrítettek mindent egy demóba bele a készítők, így egyelőre csak egy erődöt kell megvédenünk, továbbá egy vasúti hálózatnak a kisebb részét kell kiépíteni. A harcos szelleműeknek is lesz móka bőven: a konkurenciát irtani mindig öröm, ugyebár. Itt van elásva az AoE3 legnagyobb királysága: a játékot számtalan játékstílusban végigtolhatjuk! Kiépíthetjük magunknak a hatalmas birodalmat, jól működő gazdasággal és persze erős védelemmel, de akár rögtön összehozhatjuk a magunk kis csapatát, hogy ily módon „lerusholva" az ellent, megnyerjük a küldetést (persze közben nem szabad megfeledkezni a főfeladatokról sem).



Feladatból szerencsére nincs sok, bár ami lesz, arra igencsak rá kell majd koncentrálnunk, ha győzni akarunk. Persze könnyű szinten még minden egyszerűnek tűnik, de próbáljunk csak meg közepes nehézségen játszani! Ott már kissé nehezebb lesz a dolgunk: az ellenfelek is szépen gyűjtögetnek, ha nem sietünk, akkor egy erősebb sereggel teremnek oda, ahova nem kéne. Persze van esélyünk kivédeni a támadásokat, majd erősen visszavágni az ellennek. Védelmünk érdekében őrtornyokat, falakat, sőt erődöket húzhatunk fel ágyúkkal, illetve erős strapabíró tulajdonságokkal. Rengeteg harci egységet gyárthatunk majd a játék során, így válogathatunk majd bőven, hogy mi jó és mi nem. Pár óra játék után már könnyedén szedhetjük össze azt a sereget, amivel legyőzhetetlenek vagyunk. Az egységeket olyan tulajdonságok jellemzik, mint sebesség vagy az ütőerő, így teljesen képben lehetünk mit és hova érdemes használni. Csupán ráadás, hogy az egységeket fejleszthetjük, és alakzatokba állíthatjuk.



Mindennek alapja persze a nyersanyag, ami által új épületeket húzhatunk fel, ahol majd az egységeket képezhetjük ki. A játékban háromfajta nyersanyag van: élelem, fa és arany. Élelmet rengetegféleképp szerezhetünk: elküldhetjük a telepeseket vadászni, létrehozhatunk malmokat, melyekbe parasztokat irányítva termelhetünk magunknak kaját, továbbá vadállatok híján „báránytenyészdét" is létrehozhatunk, aminek köszönhetően gyapjasokat ölve szintén táplálékhoz juthatunk. Az arany és a fa előállításához nincs semmilyen mesterséges módszer, csupán vagy kifejthetjük, vagy kivághatjuk ezeket. Lehetőség van még kereskedésre is: itt vásárolhatunk megfelelő arany fejében fát vagy élelmet, továbbá ugyanígy eladhatjuk felesleges készletünket.



Akik mindezt összegyűjtik nekünk, azok a telepesek – ők végeznek lényegében minden piszkos munkát, végső esetben harcolni is tudnak. Persze nem gyárthatjuk őket hébe-hóba, biztosítani kell nekik a megfelelő szállást, tehát házakat kell építeni, hogy így egy házikóra 10 paraszt jusson. A Town Centeren kívül rengeteg épületet fel tudunk húzni, kezdve a templomtól (ebből csak egy darab lehet!) a kovácsig. A lényeg, hogy a választék nagyon széles, minden épületnek megvan a maga célja és feladata. Szinte mindenhol lesz lehetőségünk fejleszteni valamit, így például a gyorsabb vadászat érdekében vadászkutyákat tenyészthetünk, de természetesen hadifelszerelésünkön is javíthatunk – persze, csak ha telik rá. A Trading Post az az épület, amit külön kiemelnék: ez afféle kereskedelmi központ, mellyel meghódíthatunk bizonyos területeket. Ha találunk egy eldugott indián törzset, és felhúzunk melléjük barbár módon egy ilyet, akkor rendelkezésünk alá vontuk az apacsokat, ők már jóban-rosszban együtt vannak velünk.



Új épületeket folyamatosan kapunk, hiszen csakúgy, mint az előző részekben itt is van korszaklépés. Ekkor megfelelő nyersanyag mennyiséget kiperkálva modernizáljuk magunkat kissé – és bár a játék e része nem olyan részletes, mint a Rise of Nationsben, tekintve, hogy itt csak egy főbb korról van szó, és nem egy egész időszámításról. Tehát ilyenkor épületeinken vehetünk észre némi változást, bővül a válaszható egységek és fejlesztések, továbbá az épületek listája. Azonban a szintlépésnek ez mégcsak az egyik része! Kereskedelmileg és lépkedhetünk szinteket, mégpedig XP-ellenében. Ellenségek megölése esetén, üzletek lebonyolítása után kapunk tapasztalati pontokat, így ezek új szintként adódnak számunkra össze. A térképtől jobbra van egy bazi nagyikon rajta egy hajóval és egy számmal: a szám jelzi, hogy hányszor küldhetünk haza árut kis pénzösszegért cserébe. Küldhetünk élelmet, fát, mindent, amit szeretnénk, persze a pályák között ki kell néha bővíteni a szállítható cuccok listáját a játék közben kapott cardok beváltásával.



Összességében jól látható, hogy maga a játékmenet szinte maradt a régi, amivel egyébként nincsen baj, hiszen a rendszer könnyen kezelhető, nem túl agyonbonyolított, mint a Settlers-ek például. Az irányítás sem változott, maradt minden a régiben, talán a menü egyszerűsödött le kicsit. A zene nagyon tetszett, talán a hangok tűntek kissé idegennek. A technikai újítások legnagyobbika természetesen a grafikai motor teljes lecserélése volt. Most már minden 3D-ben tündököl, minden elképesztően részletesen van kidolgozva. Zoenn tippje, hogy érdemes levenni az árnyékolást, mert így még gyengébb gépek tulajdonosai is gyönyörűen élvezhetik a játékot. És igen! Nálam például egy GeForce 5200-ssel szépen szalad a játék fullos grafikán 1024*768 felbontásban árnyékolások nélkül. A látvány pedig ami elém tárult, egyszerűen hihetetlennek tűnt: lengedező fák, gyönyörű animációk, a csatákról pedig leírhatatlanul odavágtak! Az ágyúgolyók, ha nem találtak célt, simán tovább pattantak, ha mégis telibe trafáltak volna valakit, akkor a szerencsétlen illető állt szép bolygókörüli pályára. Az Age of Empires 3 fizikája is nagyon jó, ha összességében nézzük a grafikát, akkor az felér egy átlag FPS kinézetével is! Szép volt a játék mind a képek és mind a videók alapján, de mégis így a legszebb, ha mi is átéljük ezt a vizuális gyönyört.



Azonban nem sikerülhet játék hibátlanra – tudjuk ezt nagyon jól -, így az új Age-nek is megvannak a maga hibái. A legnagyobb hiba egyértelműen az, hogy a játék nem egészen sikerült olyan klasszra, mint ígérték. Sokkal több újításra számítottam, sokkal fílingesebbnek gondoltam a képek alapján a gammát. Nem akarok senkit se megtéveszteni, hogy az Age of Empires 3 rossz lenne, csupán nem sikerült annyira átütőnek. Az Age of Empires 2 is nagyon sok mindent felmutatott már, amit a harmadik rész, így gyakorlatilag nagyon sok minden csak kinézetre változott meg. Néhol előfordultak bugok, illetve már említettem, hogy a szinkronhangok kissé kevés beleéléssel készültek el. Mindenesetre mind a rajongóknak és mind a stratégia műfaj kedvelőinek ideális választás lesz az Age of Empires 3, ha végre megjelenik a teljes verzió is.
1.
1.
nikohun
Biztos jó játék lehet. Nekem csak az AOE 2 van meg.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...