Rome: Total War - Barbarian Invasion

Link másolása
Valamikor a 4. század végén, magányos, keleties öltözetű kis lovascsapat vágtat végig a sztyeppéken. Az út szélén pár szőrös mellkasú gót iddogál, arcukon sör és izzadság egyvelege csillog. Épp azon röhögnek, mennyire képtelenség ezen a germán nyelven kifejezni bármit is, miközben az egyik lovas lekászálódik paripájáról és rögtön belevág... - Üdvözlöm önöket uraim, mi lennénk a hunok. - Wááááááááá - Látod Attis ez mindig beválik, irány a következőhöz.
Nem túlzok ha azt mondom, mai Európánk etnikai arculatát legjelentősebben a 3-4.században, a hunok által beindított népvándorlás határozta meg. A fennmaradó irodalom megállíthatatlan, ördögképű bestiáknak, "Isten Ostorainak" keresztelte el őket. Bravúrosan ülték meg hátasukat és az íjjal se kevésbé bántak rosszabbul. A hunok érkezésével a kontinensen hömpölygő hullámokként csaptak keresztül a menekülő barbár törzsek. Ennek a levét legjobban a szerencsétlen Római birodalom itta meg. Az eltérő gazdasági viszonyok miatt kettészakadt (egy nyugati illetve egy keleti részre) majd később Nagy Theodosius 395-ben hivatalosan is megosztotta két fia között a hatalmat. A keleti birodalom viszonylagos biztonságban érezhette magát, (egyedül a perzsák után hátramaradt Szasszanida dinasztia fenyegetése veszélyeztetett) de a nyugati résznek egyedül kellett állnia a viharban. Minden oldalról körülvéve hontalan gótokkal, vandálokkal, longobardokkal, a távolban pedig a hunok kürtjelei szaggatják a levegőt. A Rome - Total War kiegészítőlemeze, a Barbarian Invasion ebbe a nem túl reményteljes kilátásokkal teli helyzetbe ragad magával.

Végre egyszer egy küldetéslemez úgy néz ki, ahogy az kell. Rendesen meg van eresztve, nem csak az a "visszaküldöm az előző aranylemezt a gyárba, nyomjanak rá új borítót..".  A kezdeti game-engine-el leforgatott introt nem mondom, hogy nehéz volt előcsalni, a főmenü is maradt a régiben. De! amint belépünk elhúzódnak a függönyök, és láthatóvá valik a 10 új frakció: (plusz amelyekkel a kampány során találkozunk)



Kelet-Római Birodalom
- Szerencsésebb helyzetben tudhatja magát mint testvére, gazdaságilag fejlettebb, kultúrálisan inkább görög formára hajaz. A nehézlovasságuk nem elhanyagolható.
Nyugat-Római Birodalom - Egy keménykezű császár irányítása alatt talán újra meglenne az esély, hogy világuralomra jusson.
Hunok - Nem a megszokott, vagy inkább nehezen szokható ellenfél. Hihetetlenül strapabíróak, napokon keresztül képesek nyargalni és harcolni egyaránt.
Vandálok - Multinacionálisan ma is használt szó, jelentése eme népcsoport ténykedéséből ered. A gallokon, a spanyolokon, Észak-Afrikán de legfőbbkép a Római Birodalmon vezetett keresztül utuk, hogy aztán letelepedjenek Karthágó környékén.
Saxonok (Szászok) - Valószínüleg közömbösséggel vegyes lenézéssel figyelik a tőlük délebbre folyó randalírozást. Angliával vannak elfoglalva.
Frankok - Legismertebb hátrahagyott kreálmányuk: Franciaország. Harcoltak ők mindenkivel, az invázióból sikeresen kerültek ki, olyannyira, hogy a későbbi Német-Római császárság alapjait szolgálja majd a Frank Birodalom. Fejsze hajigáló művészetükről híresültek el.
Alemánok - Germán törzs
Szarmaták - A Fekete Tenger északi részét tartják rettegésben, lovastudományokban a hunokkal vetekszenek. Nem véletlenül voltak kedvelt római zsoldosok.
Szasszanidák - Róluk már korábban is esett szó. Az előző rész harci elefántjainak szerelmesei sokat fogják nyúzni a szasszanidákat, annál is inkább mert máshol nem találnak majd gyógyírt szenvedélyük csillapítására. Az egyetlen nehézsúlyú emlősöket is bevető frakció.



Az említett elefántokon és a római légió egy-két jellegzetes gyalogosfajtáján kívül ismerős egységekkel nemigen találkozunk. Illetve a másik 85 új között észre se vesszük majd őket. Lesz mit kitapasztalni. Hátrányok, előnyök, gyengepontok. Pl: A hun lovasíjászok ellen tökéletes counter ha a következő campaignet velük kezdjük el :)

Bár tudtommal a menekülő, hátulról nyilazgató stratégia magyar találmány, már lassan kezdem megszokni, hogy a külföldiek szemében mi egyazon nép vagyunk. Ami nem is olyan nagy baj, hozzá kell tennem. Attila bizonyítottan Budakalászon rendezte be székhelyét. Schlözer és Budenz József német tudósok szerint ugyan közelebb állunk a finn-ugor nyelvcsaládhoz mint a hunokhoz, mongolokhoz, scytákhoz, de én mégis azt mondom, idézzük fel a mi Csodaszarvasunkat. "Hunor s Magor két dalia, Két egytestvér, Ménrót fia..." És innentől mindenki szabadon eldöntheti merre a húz a szíve.



Nade nagyon elkalandoztam. Szóval nemzeti érzéseim révén kiválasztottam "saját magunkat" és aztán meg sem álltam Aquincumig. Be is vettem a kis települést, és cseppet nem érdekelt, hogy -1300-akat hoz a konyhára. Épp csak elkészült a kőfal kiépítésével, mikor megjelentek az ominózus szőrös gótok. Több ezres légiókkal, kört alkotva magasodtak a város fölé, nehogy véletlenül lábrakeljen és elszaladjon. A számbeli fölény szép ütemesen legyűrt, de kicsiny 400-as elit alakulatommal 3700 szőröset vittem a halálba. Igazságszerint bármerre mentem, sehol sem láttak szívesen. Dacia - Pannonia provincia környékén a gótok, kicsivel feljebb a szarmaták, a Balkánon pedig a rómaiak tiltakoztak hevesen a letelepedésem ellen.

Eljött az idő, hogy megpróbáljak azonosulni a választott népcsoportommal. Tábortüzet raktam az összes útbaeső tanyából, az említett felek pedig fejvesztve vándoroltak nyugatnak, miután felégettem hőn szeretett hazájukat. Ugyanis ha egy frakció utolsó menedékhelye is elpusztul, az egész populációt felszedhetjük és komplett seregként vezényelhetjük tovább őket új hon után kutatva. Természetesen a folyamat fordítva is működik. Amint berendezkedünk valahova, a települést meghódító csapat tagjai visszaavanzsálódnak tisztes jobbággyá.



Néha megpróbálkoztam diplomáciai kapcsolatokat kiépíteni, de nem kalkuláltam a vallási hovatartozással! A nomád népeken túljutva kénytelen voltam levedleni pogányságomat és váltani valami korszerűbb keresztényre, a manőverrel új épületeket, teknológiákat megnyitva. A Rome Total Warban a mesterséges intelligencia szeszélyei határozták meg generálisaink számát. Na ennek vége. Bármikor leszakíthatunk egyet a fáról, ha tisztes zsolddal illetjük. Csak aztán vigyázzunk. Megeshet, hogy jobb uralkodónak vélik magukat (jogosan) és megtagadják a hatalmunkat.

A speciális formációk palettájan is találhatunk eddig nem látott foltokat. Mint például a cantabriai lovas formáció, amelyben az egységek kört alkotnak és reménykednek, hogy nem áll beléjük nyílvessző. (nyílzápor ellen fokozott védettséget nyújt) A pláne az, hogy a bal felső sarokban pózoló hadügyi tanácsadónk ezúttal rá is mutat a fontosabb tudnivalókra, folyamatosan tippeket ad az ellenfél mozdulataitól függően. Egyedül a zenei aláfestést kerülte el a változás szele, bár a régi melódiákra igazán nem lehet panasz.

Monumentális összecsapások, szőrös gótok, tetszetős külcsín, várostromok (ki létrával, ki faltörőkossal ki szépszóval). Konkurencia híján egyértelműnek tartom, hogy a történelemguruk rácuppanjanak BI-re, kellemes vegetálás a Civ IV-ig.
2.
2.
SWBF2
az a sima total war kulabá.

Ha nincs rossz.miért csak 9.2?

1.
1.
kulabácsi
Én a szeleukidákkal vittem, iggen jó a lovasságuk, viszonylag rövid idő alatt 760000 denariust szedtem össze. Naggyon birom még a karthágóiakat
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...