1972-et írtunk, amikor berobbant a köztudatba Francis Ford Coppola filmklasszikusa, mely az Amerikában élő, olasz maffiacsaládok történetét mutatta be. A grandiózus mű Mario Puzo regény-trillógiája alapján készült, és közel húsz évig tartott, mire végleg lezárult.
Maga a film egyébként a világ egyik legjobb alkotása, nem csoda hát, hogy rengeteg díjat söpört be, és halhatatlanná tette az akkor még igen fiatal Al Pacino nevét. Ez mind szép, és jó, de most komolyan, eszetekbe jutott volna valaha is, hogy eme csodafilmet (na nem Kern András!) a monitorok akcióval teli világába importáljátok? Nos, nem csodálkozom rajta, ha nem. Még az én fejemben sem fordult meg ez az őrült ötlet, pedig ha valaki, hát én fantáziadús ember vagyok (és roppant szerény). Az EA szakemberei azonban úgy tűnik, még nálam is zseniálisabbak (és szerényebbek), hisz nekik eszükbe jutott a millió dolláros kérdés: „Mi lenne, ha játékot készítenénk a Keresztapából?" A kérdés tehát adott volt, a pénz is, a jogok is. Már csak a fejlesztésbe kellett belekezdeni, mely már évek óta készül a legnagyobb titokban. Talán elképesztően hangzik, de maga a játék-design megtervezése egy évet vett igénybe, és összesen több, mint 200 programozó és grafikus dolgozik éjt nappallá téve a projekten, melynek megjelenése vészesen közelít. Így hát úgy döntöttünk a GK-nál, hogy még a gigateszt előtt robbantunk egy utolsó infóbombát, hogy még a legeldugottabb, tibeti kolostorokba is eljusson a Keresztapa híre!
„Az én ajánlatomat nem fogja visszautasítani."
De nem ám, pláne akkor, ha a sok ígéretnek már csak a harmada igazzá válik. Kezdjük mindjárt a legelején! Az EA semmit sem bízott a véletlenre, megkeresték az összes színészt és statisztát, akik szerepeltek a filmben, sőt, még magát, Coppolát is. Ő ugyan nem tudott segíteni a projektben (nincs rá ideje a készülő filmjei miatt), mindent a készítők rendelkezésére bocsátott. Rakás vágatlan anyagot, hangfelvételeket, forgatókönyv-vázlatokat, mindent. Még a 2004 nyarán elhunyt színész-géniusz, Marlon Brando is személyesen segítette a fejlesztőket, éppen ezért érthetetlen számomra, hogy Al Pacino miért nem volt hajléandó sem arcát, sem hangját szolgálatba állítani. Bezzeg a hót gagyi Scarface-ben… Na mindegy, ő dolga. Térjünk vissza az Oscar- és Arany Glóbusz díjas Brandora, aki még a halála előtti utolsó évben hajlandó volt hangját és arcát adni a játékhoz, így minden egyes dialógusban, melyben ő beszél, élete utolsó alakítását tisztelhetjük.
Mindezen tények ismeretében talán nem is meglepő, hogy a The Godfather az eddigi legdrágább játék lesz (egyes pletykák százmilliós összegről szólnak, bár hivatalos megerősítés még nem érkezett). Ehhez mérten tehát jogosan várhatjuk el, hogy a Keresztapa unikum játék legyen, olyan, melyre évek múltán is emlékezni fogounk, s mely már a megjelenése pillanatában klasszikus lesz.
A békebeli 40-es évek…
Azok számára, akik esetleg egyáltalán nem ismernék a történetet, tartanék egy rövid bevezetést (azért bízom benne, hogy ők vannak kevesebben). 1945-ben járunk. A háború a néhány hónapja ért véget, és Don Vito Corleone (Marlon Brando) éppen lánya esküvőjét tervezi. Családja amúgy is igen népes, első fia, Sonny, a család jövőbeli fejének lett nevelve, fogatott gyermeke, Tom ügyvéd, és végül ott van a legkisebb gyerek, a háborús hős Michael, aki szereti magát távol tartani a családja zűrös ügyeitől Ebbe az idillikus képbe kerül majd bele karakterünk, kinek kinézete fix lesz ugyan, de minden más tulajdonságát mi adhatjuk majd meg. A játék az első film időtartamát dolgozza fel, ami kereken tíz év (azaz 1945-55-ig). Ennyi időnk lesz arra, hogy senkiházi verőlegényből, ahogy a III. részben mondják, „katonából" igazi nagykutyák legyünk, és átvegyük az uralmat New York utcáin. A játékmenet az eddigiek alapján a nagy előd Mafia, és a GTA összemosásának tűnik. Azaz egy félig-meddig rögzített karakterrel kell majd egy lineáris történet vonalat végigjátszani, hol megközelítve, hogy messze magunk mögött hagyva a film (és az alapjául szolgáló regény) cselekményszálát. Lesz, hogy csak hallunk a filmbeli eseményekről, lesz, hogy jelen leszünk, és lesz, hogy egy picit változtathatunk is rajta. Ezt a „picit" azonban szigorúan kell értelmeznünk, mert lesznek olyan helyzetek, amikor mi, játékosok, hiába tudjuk, hogy mi fog történni, akkor sem tehetünk semmit. Példának okáért ilyen lesz Sonny lemészárlása az államhatárnál, vagy a Don elleni merénylet a zöldséges előtt. Mindkettőbe belepiszkálhatunk majd (pl. megbosszulhatjuk Sonny-t a bérgyilkosokon, ha sikerült felkutatni őket, vagy mi magunk védhetjük a Keresztapát a kórházban), mégsem akadályozhatjuk meg a dolgokat. Ez végül is nem is baj, sőt, szerintem tökéletes, mert így a kecske is jóllakik (azaz kapunk egy adag szabadságot) és a káposzta is megmarad (azaz lesz egy vonal, amin halad a sztori).
A tisztelet mindenek felett!
Ám mindez még mindig nem elég, a készítők sokkal többet akarnak kihozni a játékból. Ez a „több" történetesen az a tényező, mely a filmben is a család alapkövének számított, vagyis az egymás iránti tisztelet. A küldetések az emberek által irányunkban táplált tisztelet meghatározói lesznek. Mikor megkapjuk az egyiket, csak az alapokat fogjuk hallani: vidd el ezt ide, intézd el azt, öld meg őket, stb.. Hogy mindezt miképp visszük véghez, az már a mi dolgunk a gép nem szól bele, hogy is döntünk. Hogy demonstrálhassam a dolgot, vegyük alapul a Mafia hoteles küldetését. Eldönthatjük, hogy esze ment terminátorkáént szitává lövünk-e mindenkit, és így jutunk fel a kívánt szobához, vagy intelligensen, személyes varázsunkat (és persze pénztárcánkat) kihasználva érjük el, hogy a portás végül örömmel és danászva kísérjen fel minket az emeletre. Mindkettő tiszteletet ébreszt, de nem mindegy, milyen stílusút. Az előző esetében félni fognak tőlünk, és nem szabad majd meglepődni azon, ha ellenfeleink is előbb lőnek inkább, mint beszélgetnének. Míg ha a második utat választjuk, lehet, hogy kedvelni fognak minket, és még a legelvetemültebb gyilkosok is értelmes beszélgetőpartnerré válnak.
Persze mindehhez be kell váltani az ígéretet, mi szerint egy teljesen lélegző, élő New Yorkot kapunk játszótérül. A Mafia és a GTA sorozat már mindent megtett ugyan a látszat kedvéért, de az EA most sokkal többet ígér: olyan zseniális AI-t, melyben az emberek értelsülnek cselekedeteinkről. Olvassák az újságot, hallgatják a rádiót, és véleményt formálnak rólunk. Az élethez persze az is hozzátartozik, hogy mindnyájuknak meg vannak a saját bajai. Pl. előfordulhat majd, hogy utcai rablás szemtanúivá válunk. Ebben az esetben döntést kell hoznunk. Vagy a rablóknak segítünk, és szerzünk pár havert, vagy az áldozatnak, aki később elterjeszti jó hírünket a környéken. Mindig választani kell majd, és –akár az életben- ez nem lesz mindig egyértelmű…
Az örök kételkedés, azaz mi van, ha mégis visszautasítjuk?
Sajnos hiába a rengeteg fantasztikus ötlet, ha ezt nem sikerül formába önteni. Márpedig most joggal van okom a kételkedésre, mondom is, hogy miért. A helyzet ugyanis az, hogy a rengeteg elképesztő újdonságból eddig az égvilágon semmit sem láttunk. Az eddig kiadott ingame-videók az esetek 99%-ában már jól ismert szituációkat mutattak be, olyan kérdéses megoldásokat felvonultatva, mint a San Andreas-hoz hasonló célzórendszer, vagy az egy helyben álló, halálra váró ellenfelek. Hozzá csapódik még, hogy a fentebb említett AI ígérete nem egyedi, számtalan játék próbálkozott már ilyennel, de eddig egyiknek sem sikerült. Amelyikről meg tudjuk, hogy igen (mert láttuk), még nem jelent meg (konkrétan az Oblivion-ra gondoltam, de ide vehetjük még a XXI. század Duke Nukem-jét, a S.T.A.L.K.E.R.-t is). A Godfather-nek menne? Adja Isten, de én már nem merek hamis illúziókat táplálni, túl sokat csalódtam már ahhoz.
A másik (és szerintem még ennél is jobban aggasztó) probléma a grafika. Ne értsetek félre, ha valaki, hát én aztán el tudok vonatkoztatni a grafikától (ezért is adtam a Most Wanted-nek 5,7 pontot, és ezért is kapom a fenyegető leveleket nap, mint nap), de az, amit az eddigi képeken és videókon láttam, egész emeletekkel múlja alul a közel négy éves Mafia grafikai színvonalát. Lehet, hogy ez még csak a PS2 változat, hisz az Xbox 360-ra érkezőből eddig egy renderelt teaser-en kívül semmit sem láttunk, de én nagyon bízom benne, hogy PC-re nem ezt a förmedvényt akarja kiadni az EA, mert ha igen, akkor semmit sem tanultak az utóbbi évkben, és ugyanúgy a konzolok szintjére akarják süllyeszteni a PC-t. Én nagyon bízom az ellenkezőjében, és remélem, hogy márciusban, amikor már a teszt hasábjain találkozunk újra, nem úgy kell majd kezdenem a cikket, hogy"Ezt az ajánlatot is visszautasíthatjátok…"
„Az én ajánlatomat nem fogja visszautasítani."
De nem ám, pláne akkor, ha a sok ígéretnek már csak a harmada igazzá válik. Kezdjük mindjárt a legelején! Az EA semmit sem bízott a véletlenre, megkeresték az összes színészt és statisztát, akik szerepeltek a filmben, sőt, még magát, Coppolát is. Ő ugyan nem tudott segíteni a projektben (nincs rá ideje a készülő filmjei miatt), mindent a készítők rendelkezésére bocsátott. Rakás vágatlan anyagot, hangfelvételeket, forgatókönyv-vázlatokat, mindent. Még a 2004 nyarán elhunyt színész-géniusz, Marlon Brando is személyesen segítette a fejlesztőket, éppen ezért érthetetlen számomra, hogy Al Pacino miért nem volt hajléandó sem arcát, sem hangját szolgálatba állítani. Bezzeg a hót gagyi Scarface-ben… Na mindegy, ő dolga. Térjünk vissza az Oscar- és Arany Glóbusz díjas Brandora, aki még a halála előtti utolsó évben hajlandó volt hangját és arcát adni a játékhoz, így minden egyes dialógusban, melyben ő beszél, élete utolsó alakítását tisztelhetjük.
Mindezen tények ismeretében talán nem is meglepő, hogy a The Godfather az eddigi legdrágább játék lesz (egyes pletykák százmilliós összegről szólnak, bár hivatalos megerősítés még nem érkezett). Ehhez mérten tehát jogosan várhatjuk el, hogy a Keresztapa unikum játék legyen, olyan, melyre évek múltán is emlékezni fogounk, s mely már a megjelenése pillanatában klasszikus lesz.
A békebeli 40-es évek…
Azok számára, akik esetleg egyáltalán nem ismernék a történetet, tartanék egy rövid bevezetést (azért bízom benne, hogy ők vannak kevesebben). 1945-ben járunk. A háború a néhány hónapja ért véget, és Don Vito Corleone (Marlon Brando) éppen lánya esküvőjét tervezi. Családja amúgy is igen népes, első fia, Sonny, a család jövőbeli fejének lett nevelve, fogatott gyermeke, Tom ügyvéd, és végül ott van a legkisebb gyerek, a háborús hős Michael, aki szereti magát távol tartani a családja zűrös ügyeitől Ebbe az idillikus képbe kerül majd bele karakterünk, kinek kinézete fix lesz ugyan, de minden más tulajdonságát mi adhatjuk majd meg. A játék az első film időtartamát dolgozza fel, ami kereken tíz év (azaz 1945-55-ig). Ennyi időnk lesz arra, hogy senkiházi verőlegényből, ahogy a III. részben mondják, „katonából" igazi nagykutyák legyünk, és átvegyük az uralmat New York utcáin. A játékmenet az eddigiek alapján a nagy előd Mafia, és a GTA összemosásának tűnik. Azaz egy félig-meddig rögzített karakterrel kell majd egy lineáris történet vonalat végigjátszani, hol megközelítve, hogy messze magunk mögött hagyva a film (és az alapjául szolgáló regény) cselekményszálát. Lesz, hogy csak hallunk a filmbeli eseményekről, lesz, hogy jelen leszünk, és lesz, hogy egy picit változtathatunk is rajta. Ezt a „picit" azonban szigorúan kell értelmeznünk, mert lesznek olyan helyzetek, amikor mi, játékosok, hiába tudjuk, hogy mi fog történni, akkor sem tehetünk semmit. Példának okáért ilyen lesz Sonny lemészárlása az államhatárnál, vagy a Don elleni merénylet a zöldséges előtt. Mindkettőbe belepiszkálhatunk majd (pl. megbosszulhatjuk Sonny-t a bérgyilkosokon, ha sikerült felkutatni őket, vagy mi magunk védhetjük a Keresztapát a kórházban), mégsem akadályozhatjuk meg a dolgokat. Ez végül is nem is baj, sőt, szerintem tökéletes, mert így a kecske is jóllakik (azaz kapunk egy adag szabadságot) és a káposzta is megmarad (azaz lesz egy vonal, amin halad a sztori).
A tisztelet mindenek felett!
Ám mindez még mindig nem elég, a készítők sokkal többet akarnak kihozni a játékból. Ez a „több" történetesen az a tényező, mely a filmben is a család alapkövének számított, vagyis az egymás iránti tisztelet. A küldetések az emberek által irányunkban táplált tisztelet meghatározói lesznek. Mikor megkapjuk az egyiket, csak az alapokat fogjuk hallani: vidd el ezt ide, intézd el azt, öld meg őket, stb.. Hogy mindezt miképp visszük véghez, az már a mi dolgunk a gép nem szól bele, hogy is döntünk. Hogy demonstrálhassam a dolgot, vegyük alapul a Mafia hoteles küldetését. Eldönthatjük, hogy esze ment terminátorkáént szitává lövünk-e mindenkit, és így jutunk fel a kívánt szobához, vagy intelligensen, személyes varázsunkat (és persze pénztárcánkat) kihasználva érjük el, hogy a portás végül örömmel és danászva kísérjen fel minket az emeletre. Mindkettő tiszteletet ébreszt, de nem mindegy, milyen stílusút. Az előző esetében félni fognak tőlünk, és nem szabad majd meglepődni azon, ha ellenfeleink is előbb lőnek inkább, mint beszélgetnének. Míg ha a második utat választjuk, lehet, hogy kedvelni fognak minket, és még a legelvetemültebb gyilkosok is értelmes beszélgetőpartnerré válnak.
Persze mindehhez be kell váltani az ígéretet, mi szerint egy teljesen lélegző, élő New Yorkot kapunk játszótérül. A Mafia és a GTA sorozat már mindent megtett ugyan a látszat kedvéért, de az EA most sokkal többet ígér: olyan zseniális AI-t, melyben az emberek értelsülnek cselekedeteinkről. Olvassák az újságot, hallgatják a rádiót, és véleményt formálnak rólunk. Az élethez persze az is hozzátartozik, hogy mindnyájuknak meg vannak a saját bajai. Pl. előfordulhat majd, hogy utcai rablás szemtanúivá válunk. Ebben az esetben döntést kell hoznunk. Vagy a rablóknak segítünk, és szerzünk pár havert, vagy az áldozatnak, aki később elterjeszti jó hírünket a környéken. Mindig választani kell majd, és –akár az életben- ez nem lesz mindig egyértelmű…
Az örök kételkedés, azaz mi van, ha mégis visszautasítjuk?
Sajnos hiába a rengeteg fantasztikus ötlet, ha ezt nem sikerül formába önteni. Márpedig most joggal van okom a kételkedésre, mondom is, hogy miért. A helyzet ugyanis az, hogy a rengeteg elképesztő újdonságból eddig az égvilágon semmit sem láttunk. Az eddig kiadott ingame-videók az esetek 99%-ában már jól ismert szituációkat mutattak be, olyan kérdéses megoldásokat felvonultatva, mint a San Andreas-hoz hasonló célzórendszer, vagy az egy helyben álló, halálra váró ellenfelek. Hozzá csapódik még, hogy a fentebb említett AI ígérete nem egyedi, számtalan játék próbálkozott már ilyennel, de eddig egyiknek sem sikerült. Amelyikről meg tudjuk, hogy igen (mert láttuk), még nem jelent meg (konkrétan az Oblivion-ra gondoltam, de ide vehetjük még a XXI. század Duke Nukem-jét, a S.T.A.L.K.E.R.-t is). A Godfather-nek menne? Adja Isten, de én már nem merek hamis illúziókat táplálni, túl sokat csalódtam már ahhoz.
A másik (és szerintem még ennél is jobban aggasztó) probléma a grafika. Ne értsetek félre, ha valaki, hát én aztán el tudok vonatkoztatni a grafikától (ezért is adtam a Most Wanted-nek 5,7 pontot, és ezért is kapom a fenyegető leveleket nap, mint nap), de az, amit az eddigi képeken és videókon láttam, egész emeletekkel múlja alul a közel négy éves Mafia grafikai színvonalát. Lehet, hogy ez még csak a PS2 változat, hisz az Xbox 360-ra érkezőből eddig egy renderelt teaser-en kívül semmit sem láttunk, de én nagyon bízom benne, hogy PC-re nem ezt a förmedvényt akarja kiadni az EA, mert ha igen, akkor semmit sem tanultak az utóbbi évkben, és ugyanúgy a konzolok szintjére akarják süllyeszteni a PC-t. Én nagyon bízom az ellenkezőjében, és remélem, hogy márciusban, amikor már a teszt hasábjain találkozunk újra, nem úgy kell majd kezdenem a cikket, hogy"Ezt az ajánlatot is visszautasíthatjátok…"
Kapcsolódó cikkek
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.