The Godfather

A filmtörténetben kevés alkotás bírt olyan meghatározó erővel, mint Fracis Ford Coppola Keresztapája. A Mario Puzo regénytrilógiáját három felvonásban előadott mű számos díjat zsebelt be, és halhatatlanná tette Coppola-t. Arról már nem is szólva, hogy elindította Robert DeNiro-t és Al Pacino-t a világhír felé, a nagy öregek közül pedig visszahozta a vászonra a zseniális (és azóta már sajnos elhunyt) színészóriást, Marlon Brando-t. Éppen ezért nem jutott soha senkinek eszébe az elborult ötlet, hogy játékadaptációt faragjon belőle. Eddig…

 Ugyanis mint azt már megszokhattuk, az Electronic Arts kegyelet és törvény felett áll, így talán nem is meglepő, hogy tőlük vetődött fel ez az elsőre nagyon is őrült elgondolás. Hosszú évek várakozása és a titkolózás azonban meghozta gyümölcsét. A játékvilág eddigi legelvetemültebb vállalkozása (több mint 40 millió dolláros költségvetés, 200 programozó, stb., stb.) végre elérkezett a monitorunkra. Lássuk hát, visszautasíthatjuk-e ezt az ajánlatot!


„Egy nap, amely tán soha nem jön el…"
Az előzetes információk alapján a The Godfather-től mindenki afféle GTA klónt várt, melyben a 40-es évek és a filmek hangulatát keverik a jól megszokott, szabad játékmenettel. Ez valamennyire így is van, de azért kár volna a Keresztapát ilyen mélyre süllyeszteni. Egyes elemek, mint pl. a szabad játékmenet, a mellékküldetések vagy az ellopható járművek, itt is jelen vannak, de a hangulat és a történet messze lekörözi a játék e pontjait. Olyannyira, hogy azon kapjuk magunkat, hogy hiába van a lehetőségek tárháza, mi mégis csak sorban, szinte gépiesen csináljuk a feladatokat, és kerülünk egyre közelebb a család magjához. Ha már a családnál tartunk, érdemes a történetre kitérni kicsit. Szerény személyünk nem tagja a Corleone famíliának. Gyerekfejjel látjuk még, amint apánkat egy konkurens vállalkozókból verbuvált csoport szabályosan kivégzi a sikátorban. Don Corleone ekkor találkozik először velünk, és figyelmeztet, hogy mentsük el a dühünket, mert egyszer eljön a nap, amikor bosszút állhatunk. A következő videó tíz évvel később játszódik, az első film kezdeti jeleneteikor. Anyánk lép a Don irodájába. Elmondja, hogy rossz társaságba keveredtünk, és csak Ő, a Keresztapa tud segíteni rajtunk. Mikor is pedig Luca Brasi lerója kegyeletét a Don előtt, megbízást kap a felkutatásunkra… Ezek alapján talán úgy tűnhetne, hogy a történet további része a bosszúnk beteljesítéséről szól, de nem így van. Persze azzal nem árulok el nagy titkot, hogy arra is megadatik majd a lehetőség, de összességében a játék nem erről szól. Ebből is látszik, hogy az EA mindent megtett a mű iránti hűség kedvéért. A küldetések nagy része a filmből vagy a könyvből egy az egyben adoptált esemény. Néha egészen közel kerülünk az ottani eseményekhez, néha azonban csak hallunk egyes történésekről. Például saját szemünkkel látjuk, amint Don Corleone-t megpróbálják megölni a zöldségesnél, vagy mi magunk helyezzük el a levágott pacifejet kedvenc filmrendezőnk ágyában, de a Keresztapa tényleges haláláról csak a küldetések előtti rövid tájékoztató szövegben olvasunk.


„… kérek tőled egy szívességet…"
A játékmenet mint azt már korábban is említettem, csak részben hasonlítható a GTA-hoz, igaz, inkább azzal lehet párhuzamot vonni, mint a Mafia-val. Első blikkre nekem ugyanis csak a kor tűnt rokonnak a nagy klasszikussal, a játékmenet sokkal arcade-debb kivitelezést kapott. Nem kell a kresszel foglalkozni, nyugodt szívvel száguldozhatunk New York utcáin, és ha netán elütnénk valakit, akkor sincs rögtön nyakunkban az egész jard. Hasonlóan egyszerű húzás, hogy az autók ellopásához semmilyen szakképzettség vagy időhatár nem szükséges. Egyből elköthetjük a nekünk legjobban tetsző masinát, és már kocsikázhatunk is végig a városon, szabadon, megkötések nélkül. A küldetéseket általában a mentőhelyünkön, telefonon kapjuk, és a térképen jelzett pontokon vesszük fel. A kék a fő, a sárga a mellékküldetéseket jelzi. Bár ezek közül mind kapcsolódik a könyvhöz vagy a filmhez valamilyen szálon, utóbbiaknak nem láttam sok értelmét. Sokszor ugyanis nagyon kizökkentő hatásuk van a fő szálra nézve. Annak küldetései pedig amúgy is olyan összetettek és hosszúak, hogy sok esetben a befejezésük után nincs kedvünk holmi mellékes feladatokkal bíbelődni, ahhoz azonban nagyon is van, hogy lássuk, mi is történt a családban legutóbbi ténykedésünk óta.


Az animációk, melyek elválasztják a missziókat, egész szimplán zseniálisak lettek. A fejlesztők néha egy az egyben lemásolták a motorral a film jeleneteit, máskor pedig sajátokat találtak ki, de ezeket is olyan remekül rendezték meg, hogy maga, Coppola is elégedetten biccenthetne rájuk (már ha elfogadná a játékot, ugyanis legutóbbi nyilatkozataiban egyenesen elítélte az EA munkáját. Az óriáscég meg váltig állítja, hogy a rendező segített nekik a projektben. Ki érti ezt?).


Akár az összes hasonló szerkezetű játékban, itt is fontos lesz a pénz. Bankjegyeket legnagyobb részben a főküldetések teljesítése után tömködhetünk zsebeinkbe, de kellemes mellékkeresetet biztosítanak a különféle boltok is. Némi fenyítéssel rávehetjük az üzlettulajdonokat, bankigazgatókat, hogy tejeljenek nekünk egy kellemesebb összeget, az esetleges baleseteket elkerülendőn. Ha elég sok helyen tesszük ezt, hamarosan egész szép summát tehetünk zsebre az időről időre felvillanó „Fizetés nap" felirat leokézásakor. Ez persze nem igen tetszik a többi családnak, és ha az ő területükön is keménykedni kezdünk (esetleg rásegítünk erre még a küldetések szerinti, fontosabb családtagok likvidálásával), hamarosan megharagszanak ránk, és kitör a bandaháború. Ezt egy piros csík jelzi a jobb felső sarokban, ami 45 perctől számol vissza. Ennyi időnk van, hogy megnyerjük a háborút. Erre csak egy módszer van, az ellenséges család főhadiszállásának felrobbantása. Tessék jól feltápolni, mert nem lesz sétagalopp! Összesen négy konkurens család van a városban, akikkel szépen sorban leszámolva mi, a Corleonék lehetünk New York egyedüli urai. Az irányításról és a tűzharcokról még nem beszéltem, holott ezek a játék igazi erősségei. Az alap WASD konfiguráció ugyan nem érdemelne különösebb magyarázatot, de a remek célzási rendszer mindenképpen kiemelendő. Két módunk akad a lövésre: az átlagos módszer, amikor csak a fehér karikát látva magunk előtt lövöldözünk, akár futás közben is, és a már sokkal érdekesebb aim mód, azaz célzás. Az egér jobb gombjának nyomvatatásakor a célkereszt automatikusan ráirányítódik a legközelebbi ellenfélre, és annak testén szép lassan végigvezetve azt pontosan bemérhetjük a lövés helyét. Ha csak lefegyverezni akarjuk áldozatunkat, lőjük nyugodtan karon. De ha meg akarjuk ölni… akkor jöhet a ramazuri! Harcolhatunk tisztes távolból, fedezékből (a caps-lock megnyomására emberünk hozzásimul a legközelebbi falfelülethez), de sokkal elegánsabb (és valljuk be, élvezetesebb), ha odasétálva hozzá, a v betűvel látványosan kivégezzük. A puszta kezes verekedéskor ez nyakkitörést jelent, de fegyverrel a kézben igazi vendettára ad lehetőséget. A The Godfather amúgy is elég brutális és erőszakos játék, éppen ezért kapta meg a 18+-os, piros karikát. Ám ne feledjük el, hogy a bűnözők világának bemutatására a film is használta a vért literszám, és épp emiatt az nem lett öncélú, értelmetlen. Az egyetlen baj a dicsért célzórendszerrel csupán az, hogy néha a program a legközelebbi ellenfelet szó szerint értelmezi, és simán ráirányít minket a stabil fedezék mögött bujkáló kollégára.


„… de addig is vedd ezt ajándéknak."
Most, hogy nagyjából képet kaphattunk a játék mibenlétéről, azt hiszem, eljött az ideje feltenni a kérdést: Megérdemli-e a The Godfather, hogy hordozhassa a film örökségét? A válsz sajnos nem egyértelmű. A hangulat, a világ, a történet tökéletes, de egyes küldetéseket egyenesen a film megerőszakolásának éreztem. Mikor a Don-t szállító mentőautót kell védeni a tucatjával érkező bandatagoktól, miközben a Keresztapa tutyimutyi fia, Fredo szórja rájuk az áldást…háát... ezt kissé már soknak gondoltam. Az pedig, mikor Michael szintén az autóból írtja a minket üldöző, hajdani Solozzonak dolgozó fegyvereseket profi gyilkos módjára, holott pár másodperce lett túl élete első gyilkosságán..."háát" másodszorra is. Mindezeket (és az autós küldetések nagyját) simán kihagyhatták volna. Hangulatrombolók. Hasonlóan elkeserítő az autók irányítása. A Mafia ultrarealisztikus vezetési modellje és a GTA élvezhetőségre gyúró, könnyed kocsikázása után kapunk egy szörnyű ötvözetet, mely se nem élethű, se nem élvezhető. Járműveink papírdobozként száguldoznak az utakon, kanyarban pedig olyan élesen hajtanak be, mintha valami sínen húznák őket. Kizökkentő hatású még, hogy az ellenséges bandatagok mind ugyanúgy néznek ki, még a kiemelt szereplők is. Elég nevetségesnek hat, hogy a Don mellett álló őr szakasztott úgy néz ki, mint hullajelölt főnöke.


Ezt az ajánlatot nem lehet visszautasítani!
A fentebbi morgások azért nem képesek elvenni a The Godfather érdemeit, amikből azért van elég. A grafika és a hang egész egyszerűen tökéletes. Előbbi a legszebb PC-n a jelenlegi platformok közül (azért mondom ezt, mert az Xbox 360 verzió őszig még várat magára). A karakterek kidolgozottsága kitűnő, mimikájuk olyan élethű és személyre szabott, hogy néha olyan érzésem volt, mintha a színészeket beolvasztották volna a motorba. A város remekül ki van dolgozva. A különböző kerületei ugyan nem térnek el egymástól olyan rendhagyó módon, mint a San Andreas-ban, de valódi városról lévén szó nem engedhették el a fantáziájukat a készítők olyan nagyon. A kisebb elemek, mint a galambok vagy a szanaszét fújt újságpapír nagyot dobnak a hangulaton, el lehet mondani, hogy a The Godfather a legéletszerűbb várost kínálja a játékpiacon. Csak az autók szúrták a szemem. Semmilyen tükröződést nem mutatnak, sőt, még a szélvédőjük sem átlátszó. Kíváncsi leszek az Xbox 360 változatra. Mindenképp meg akarom majd tekinteni azt is, mert ha tényleg úgy fog kinézni, ahogy állítják, akkor új korszak köszönthet ránk. A hangok és a zene viszont azonnal elolvaszt minden Keresztapa rajongót. Marlon Brando orgánuma utánozhatatlan hangulattal tölti meg a szobát, arról már nem is szólva, hogy az összes színészt visszakereste az EA, hogy hangjukat adhassák a produkcióhoz. James Caan, Robert Duwal, és a többiek mind itt vannak. Csak Al Pacino maradt ki, mert ő a Vivendivel aláírt szerződés miatt nem szerepelhet más játékban a Scarface-szen kívül még két évig. Kár, pláne a tudattal, hogy az biz az utóbbi idők legrosszabb játékának tűnik…


Itt, a végén megválaszolhatom a nagy kérdést: igen, a The Godfather felnőtt a feladathoz, és megérdemli, hogy részese legyen a Keresztapa világának. Ha pedig kiköszörülték volna a csorbát a kissé ostoba küldetésekkel, azt is elmondhatnánk, hogy az EA ajánlatát tényleg lehetetlen visszautasítani.