Saints Row

  • Írta: Daks
  • 2006. augusztus 4.
Link másolása
A Grand Theft Auto stílusú játékok hiánycikkek, főleg az Xbox 360 konzolon. A Saint’s Row személyében egy olyan anyagot mutatunk most be nektek, mely ezt az űrt hivatott kitölteni – legalábbis amíg meg nem érkezik a Rockstar játékának negyedik része.
Kemény gengszterek, ütős rapzene, bandaháborúk, bolti rablások, utcai harcok, autólopások, fegyveres garázdaság – a bűn igazi, lélegző városa megelevenedik előttünk a Saint's Row-ban úgy, mint ahogy azt eddig sosem láthattuk. A játék fejlesztését a Volition még a San Andreas előtt elkezdte, úgyhogy bőven volt idejük felkészülni a szeptember elsejei premierre és bizony nem keveset tanulhattak a Rockstar eddigi munkáiból. A The Punishert is készítő csapat célja egy olyan élő világ megalkotása volt, melyben szabadon garázdálkodhatunk kedvünkre, ahol virtuális következményekkel, de felszabadíthatjuk magunkban a mélyen lapuló gonosz banditát, a szívtelen utcai harcost, a város királyát, aki bármit bármikor megtehet. Céljuk megvalósításához fogtak egy erős nextgen konzolt, begyűjtötték a stílus legjobbjának összes erényét és kiegészítették azt egy Havok ragdoll fizikai pluginnel, rengeteg saját ötlettel és persze a fórumokon olvasott rajongói tanácsokkal. A gyurmaóra végén megszületett egy olyan játék, melyet nem felejtünk el egyhamar. A neve: Saint's Row.


Stilwater városa tele van gyanútlan járókelőkkel, magukat ellopásra tudattalanul felkínáló verdákkal, iskolába igyekvő gyerekekkel, drogdealerekkel, rendőrökkel, kismamákkal, nyugdíjas nagyszülőkkel – mindennel, amit egy igazi élő nagyvárosban is megtalálunk. Az utcán tett sétánk egy soha eddigihez nem fogható élmény lesz, egy olyan életérzés, melyet még nem élhettünk át a GTA-ban sem. Az emberek mind céllal sietnek valahova, teszik a dolgukat, ha elsétálunk mellettük, akkor hallhatjuk, ahogy beszélgetnek, telefonálnak, láthatjuk őket mosolyogni, ölelkezni, megsértődni, pletykálkodni és még sorolhatnám.


A Saint's Row-ban megelevenedik előttünk a nagybetűs Virtuális Város. A játék elején megalkothatjuk karakterünket, mellyel belevetve magunkat a hiphop lifestyle sűrűjébe egy hatalmas fejest ugorjunk a virtuális térben kiteljesedő tudatalatti álomvilágunkba. A feladatunk nem lesz egyszerű. Négy banda verseng a területekért, nekünk pedig egy ütős történet formájában rendet kell tegyünk köztük. A feladatok közben és között természetesen GTA stílusban mászkálhatunk a városban és őrült pszichonknak csak mi magunk szabhatunk korlátokat – na meg persze a zsaruk.


Amikor először meglátod a játék mozgóképes bemutatóját, elkerülhetetlenül azt kérdezed, hogy tényleg lehetséges ennyire gyönyörű grafika mellett egy ilyen hatalmas és élő világot megalkotni? A Volition-éknál tudnak valamit, mert nekik sikerült. A következő kérdés az lesz, hogy vajon hozza-e mindazt, amit a GTA-ban is kaptunk? A válaszom erre az, hogy lazán. A Rockstar-ék egy régi PC-PS2 hibrid motort használtak a GTA4 előtti részekben és ők még csak most kezdenek átállni a nextgen technológiára. Miért néz ki jobban a Saint's Row? Mert lépéselőnyük van. Kedvenc maffiajátékunk negyedik részének megjelenésekor biztos kinevetjük majd a Saint's Row-ot, de idén ősszel nem fogjuk, erre szavamat adom. A főszereplőt mi magunk alkothatjuk meg a hajától kezdve a tetkóin át a lábának méretéig és bizony, amit annyira szerettünk volna mindig is, online játékmódban bűnöző várossá alakíthatjuk a city-t, melynek kapui szeptember elsején nyílnak meg a nagyközönség előtt.


A játék a Grand Theft Auto küldetés orientált struktúráját használja, ahogy azt mi szeretjük. A városba való beköltözés után szabadon mászkálhatunk bármerre, ahová csak kedvünk tartja és azt csinálhatunk, amit csak akarunk addig, míg fel nem vesszük a küldetéseket. Az első feladatok csak tutorial-szerű bemelegítések lesznek, melyeket egy GTA-veterán legmélyebb álmából felkeltve is lazán letol, de azután indul a mélyvíz. A bandák közt fokozódik majd a konfliktus, a mi rendőrségi aktánkban csak gyűlnek majd a szabálysértések és feljelentések, mi meg persze egyre magasabbra mászunk majd a gengszterek ranglétráján. Szabadidőnkben felfedezhetjük a várost, autókat lophatunk, tuningolhatjuk őket, gyűjthetjük őket a garázsban, otthoni privát fegyverkiállítást rendezhetünk és még sorolhatnám. Ha kedvünk tartja, megrugdoshatjuk a közért előtt sorban álló embereket vagy móresre taníthatjuk a technokolos zacsiból lélegző utcagyerekeket – mint már annyiszor mondottam a játékkal kapcsolatba, itt (is) csak őrült elménken múlik a szabadidő eltöltésének módja.


A grafikára kitérve meg kell említeni, hogy a játék párját ritkítóan pazarul fog kinézni. A robbanások valósághűek lesznek, a kocsi nem csak sárga pixelfelhőbe burkolózik majd, hanem tényleg darabokra robban akár száz méterre elhajítva kerekeit, motorháztetőjét és egyéb elemeit. Ütközéskor kirepülhetünk a szélvédőn, tropára törhetjük magunkat és az autónkat, valamint mindent megtehetünk és átélhetünk, ami a valós világban még csak eszünkbe sem jut (de ha mégis, akkor komolyan elgondolkozunk egy szakorvos felkeresésén). A látvány lenyűgöző lesz – az autók tükröződnek, a nap fényei visszaverődnek az ablakokról, a házak és az emberek magas felbontású textúrákkal lesznek bevonva, magyarán egy szavunk sem lehet majd.


A kinézet után lessük meg még az online játékmódot. Két fajta játék lesz, egy competitive és egy co-operation. A competitive-ben hasonló ismert dolgokkal találkozhatunk, mint a deathmatch, a team battles és a CTF, de lesznek újak is, mint például a Protect the Pimp, melyben az ellenséges bandáktól kell megvédeni újonnan „pimpesített" autónkat. A Big Ass Chains-ben nyakláncokat kell majd lopni és azokat zaciba vinni. A co-operative mókában egymást kell segíteni, legyen akár szó egy leszámolásról vagy egy rendőri rajtaütésről. Hívd át a haverokat egy kiadós gengszteresdire, vagy invitáld őket online mókára – ez cak rajtad múlik!


Szó mi szó, a Saint's Row nem gyenge játék lesz és nyakamat teszem rá, hogy legalább annyit fogják támadni brutalitása és erőszakossága miatt, mint a GTA-t. Ha Jack Thompson elolvassa az előzetesünket, akkor még lehet, hogy a Gamekapcsot is betiltatja, mondván felbujtók vagyunk egy kis virtuális feszültség levezetésre. Kedves gyerekek. Ne próbáljátok ki otthon sem a GTA-ban, sem a Saint's Row-ban látottakat, mert csíkos pizsiben tölthetitek életetek hátralévő részét. A lelkiismeret nélküli pszicopata ámokfutást hagyjátok a suli kezdéskor boltokba kerülő Saint's Row-ra!


1.
1.
DON GONDOCS
Egyik legjobb játék boxon, de többi része azért rátett egy lapáttal.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...