Nintendo Wii A nagy leleplezés. Benyomások, kezelés, az első játéktesztek, leírások

Előző cikkünkben már említettük, hogy most kedden, bő két héttel a hivatalos premier előtt lehetőségünk nyílt kipróbálni az új Nintendo Wii konzolt. A folytatásban most megosztjuk veletek az első találkozás részleteit, bemutatjuk a konzol iránt érzett beteges vonzalmunkat, sőt megejtjük az első játékteszteket is.

A Nintendo Wii külleméről, felépítéséről, teljesítményéről, menürendszeréről és kontrolleréről már volt szó itt, a Gamekapcson, most lássuk azt, hogy milyen maga a kezelés. A gép irányítása rendkívül egyszerű, a menüben való lépkedéshez mindössze annyit kell tenni, hogy mindig a megfelelő helyre irányítjuk a távkapcsolót és megnyomjuk az akciógombot. A betűk szép nagyok és élesek, a menürendszer nem csili-vili pörgő-forgó akármi, úgyhogy egy idős ember is könnyen elboldogul vele. A Nintendo-nak egyébként pontosan ez is a célja. Ezt a konzolt nem csak a 10-20 éveseknek tervezték, hanem mindenkinek, a totyogótól kezdve a matektanáron át a nyugdíjas papáig. Miután a kontrollert először a kezünkbe vettük, hirtelen megijedtünk, hogy meg kell mozdulni, hiszen a szenzoros távkapcsoló kirobbant minket a fotelből és aktív testmozgásra kényszeríti puhos testünket.


Következzenek az első játéktesztek. A Wii Play játék a newbie felhasználóknak készült, így természetesen mi is ezzel kezdtük az ismerkedést. A kilenc címből álló kollekció játékonként egyre nehezebb szinteken lendít bele minket a távkapcsoló kezelésébe. A gyűjteményben van Table Tennis, Laser Hockey, Shooting, Pool Billiard, Fishing, Charge, Tanks, Find Mii és Pose Mii, melyeket most be is mutatunk nektek. A Table Tennis egy olcsó kategóriás pingpong játék, a Laser Hockey pedig a Balaton-partról megismert léghoki digitális mása. Ezekben csak a távkapcsoló mozgatásával kell ügyeskedni, nem úgy, mint például a Shootingban, ahol már célozni kell. Itt mindenféle égből leeső hordókra kell lövöldöznünk, de magasabb szinten már egy UFO támadást is vissza kell vernünk.


A Pool Billiard-ról és a Fishing-ről reméljük nem kell sokat beszélni, ezek a hétköznapi sportok Wii-s változatai. Nagyon vicces itt is, hogy minden cselekedetet a távkapcsolóval kell imitálni, úgyhogy aki nem látott még ilyen konzolt, az biztosan hülyének nézi majd a TV előtt vonagló játékost. A Find Mii és a Pose Mii játékokban a profilkezelőnek a karakterépítő programjából véletlenszerűen generált kisemberekkel kell szórakozni, bár az igazat megvallva a teszt során nem nagyon jöttünk rá, hogy mit kéne csinálni :).


A második általunk kipróbált játék a Wii Sports volt, melyet a konzol vásárlásakor grátiszba kapunk majd meg. Itt 5 mini-game között választhatunk, és a Wii Play-hez hasonlóan ezek is a két játékos szórakozást segítik elő. A Tennis, a Baseball, a Golf, a Boxing és a Bowling mind-mind kivétel nélkül rendkívüli találmányok. Ezeket osztott képernyőn lehet játszani, értelemszerűen egymás ellen.


A Tennis-ben akár már négyen is indulhatunk - itt úgy kell fogni a kontrollert, mintha tényleg két kézzel tartanánk egy teniszütőt. A játék érzékeli, hogy milyen irányban és szögben áll a távkapcsoló, úgyhogy mozgásunk 100%-ig visszaköszön a digitális kis fickó által. A Baseball szintén remek szórakozást nyújt, itt egy dobó és egy ütőjátékos van – hasonlóan a többihez, itt is a valós mozgásokat kell imitálni. A kezdők számára kicsit nehéz eltalálni a labdát, de könnyen megszokható és megszerethető ez is. Érdekesség, hogy nem mindegy, hogy dobunk. Mozgásunktól függően lehet gyors csavartlabdát küldeni, vagy akár lassú íveltet is.


A Wii Sports harmadik játéka, a Golf is rendkívüli szórakozást nyújt. Itt egy golfozót imitálva kell a TV előtt állnunk, és a gép még azt is érzékeli, hogy milyen magasra emeltük az ütőt, és hogy milyen erővel csaptuk meg vele a nem létező labdánkat. A Boxing egy verekedős játék, melyben a két kontrollert markolva két kézzel lehet gyepálni a másikat. Érdekesség, hogy ha mindkét konrollert az arcunkhoz rakjuk, akkor a boxolónk védekezik, ha pedig mellkasunkhoz szorítjuk és elhajolunk, akkor pedig ő is kitér az ütések elől. Mozgástól függően lehet egyenes ütést adni, parasztlengőt, horgot, felütést, de még testre mért csapást is. A csomag utolsó tartalma a Bowling, melyben ismét a valós élet mozgásait kell utánozni. Vicces, hogy a kezelőhöz jár majd egy csuklópánt is, nehogy a bowling meccsbe nagyon belemelegedve véletlenül tényleg eleresszük a golyót helyettesítő távkapcsolót.


A jeles napon, amikor a Nintendo Wii-vel közelebbről megismerkedtünk, a fent bemutatott két játékon kívül még kipróbálhattuk a The Legend of Zelda: Twilight Princess című alkotást is. Természetesen ezt a játékot is a távkapcsolóval kellett irányítani. A nunchuk stickjével bírtuk futásra a főszereplőt, a kontroller mozgatásával pedig kardozni lehetett. Felemelő látvány volt, hogy Zelda ugyanazokat a mozdulatokat hajtja végre szablyájával, mint mi a távkapcsolóval. A nyilazás hasonlóan történt, itt a pointerrel kellett becélozni az ellenséget, a ravasz megnyomásával pedig lőni lehetett. Sajnos csak egy demót kaptunk, így nem volt időnk nagyon kitanulni az új, 2006-os Zelda részleteit, de azért ráleltünk még egy érdekes részre, a horgászatra.


Ha kedvünk támad, akkor Zeldával beülhetünk egy csónakba és nekiállhatunk pecázni. Itt a távkapcsoló helyettesíti a botot, a nunchuk pedig az orsót, melyet igen viccesen, a bot mellett, a levegőben kellett pörgetni, hogy feltekercselje a damilt. Ha a távkapcsolót a fejünk mellé emeltük, akkor a főszereplő is úgy tett, ha pedig innen erősen előrelendítettük, akkor Zelda bedobta a csalit és nekilátott a tényleges horgászásnak. Ha az általunk ficánkoltatott műhalra ráharapott a harcsa, nagyot kellett rántani a távkapcsolón, majd őrülten tekerni kellett a nunchuk-ot. Szerencsére senki sem kamerázott, amikor jómagam kifogtam egy 65 centis keszeget – nem kevés ideig kellett fárasztani, higgyétek el.


Az itt felsorolt játékokon kívül még rengeteg meglepetést tartogat a Wii – kár, hogy nekünk nem volt belőle részünk a nagy magyarországi leleplezés alkalmával. A Call of Duty 3-ban például nekünk kell majd manuálisan becéloznunk az ellenséget, akár a játéktermekben – csak kicsit modernebb megoldásokkal. A Red Steel-ben kardozni kell, a Wing Island-ben pedig mint akár 3 éves korunkban a TU-154 makettel, nekünk kell a levegőben tartva irányítani a gépet.


Érdemes megemlíteni még az autós játékokat is, ott ugyanis két kézzel kell megfogni a távkapcsolót és úgy kell tennünk, mintha egy kormánykereket markolnánk. Vicces lesz, hogy az UbiSoft egy műanyag kormány-keretet is mellékel majd a GT Pro Series-hez, melybe a Wii távirányítót lehet belepattintani, és a levegőben tartva ezzel kell majd manővereznünk. Az érdekességeknél maradva izgalmas testmozgást hoz még a Wario Ware: Smooth Moves is, melyben olyan dolgokat kell majd csinálnunk, mint lufipumpálás, fogyó festékes kanna felrázása, kézenállás, seprűegyensúlyozás tenyéren, vagy hullahoppozás. Ezek után most már biztosan nem mondhatják azt ránk, hogy egész nap a gép előtt tespedünk!


Érzéseink szerint a játékos társadalom nagy része még nem érett meg az effajta irányítási megoldásokra, de talán épp itt az ideje, hogy felnőjünk és végre tényleg a 21. századba kezdjünk el élni. Az biztos, hogy eleinte jó néhányan furcsán fognak nézni azokra, akik elszakadva az egér-billentyűzet kombótól felállnak megmozgatni zsírpárnáikat, és ebben az újfajta szórakozásban lelik meg boldogságukat.


Az első találkozáskor teljesen beleszerettünk a Nintendo Wii-be, és ha nem lennénk annyira csórók, a megjelenés napján, december 8-án szaladnánk is a boltba megvenni azt. A kinézete nagyon elegáns, a távkapcsoló hiba és késés nélkül dolgozza fel / hajtja végre a feladatokat, úgyhogy összhatásban csillagos ötöst érdemel a gépezet. Bár a teljesítménye nem vetekedhet a Playstation 3-al, így a játékok kinézete se annyira szép, de itt nem is az a lényeg. A többjátékos módok, a közösségi elfoglaltság, a testmozgás és az önfeledt szórakozás jellemzi a Nintendo Wii-t, amit nem helyettesíthet egy szuperkinézetű, fotelhez láncoló úgynevezett nextgen játék sem.

1 komment - szólj hozzá!