Hellgate: London

  • Írta: Drago
  • 2006. november 27.
Link másolása
Bizonyára sokaknak nem cseng ismerősen a Flagship Studios neve. A látszat ne tévesszen meg senkit, a csapatot ex-Blizzardos emberek alapították, akik már letették az asztalra a méltán híres Diablo játékot. Az új csapat egy hasonló alapokkal rendelkező játékon dolgozik, melynek főbb építőkockái a véletlenszerű pályagenerálás, 3D-s környezet, lepusztult London és addikció minden mennyiségben. Mivel a Hellgate: London forráskódját elég régóta kalapálják a fiúk és lányok, így eljött az idő, hogy rövid bemutató keretében kitérjünk a játék várható paramétereire, tulajdonságaira.
Anglia fővárosában, Londonban járunk nem is oly távoli jövőben, egész pontosan 2038-ban. A világ megváltozott. A várost démonok, ördögi teremtmények robosztus hada lepte el, szétzúzva, megölve és lerombolva majdnem mindent és mindenkit. A túlélő emberek három frakcióra oszlottak szét: Templar, Cabalist, Hunter. Egy frakciókon belül további specializálódó karakterek várhatóak, így kapjuk meg a különböző kasztokat. Úgy kell elképzelni, mint például az író „kasztot". Azon belül lehet regényíró, költő, újságíró, mindegyik másmilyen területre specializálta magát. Hasonló a helyzet a játékban is. Nézzük meg, hogy milyen lehetőségeik vannak az egyes frakcióknak:


A Templar-ok a középkori templomos lovagok modernebb kiadásai. Már a borzalom előtt, jóval korábban megjósolták a démonok eljövetelét, azóta készülnek föl az összecsapásra. Az emberi vérvonal tisztaságának megőrzését is feladatuknak tekintik. Főleg közelharci fegyverek (kardok, pajzsok) forgatásában jeleskednek, illetve szent mágiához folyamodhatnak. 3 főbb fejlődési ágon fejlődhetnek:
  • Támadás: Ezeknek a képességeknek a segítségével növelhetik a sebzésük nagyságát, a kritikus ütések esélyét, támadhatnak egyszerre több ellenfelet. Néhányuk akartának megtestesüléseként szent sebzéssel ruházhatják fel a kardjukat.
  • Ima: Ezek az ősi rítusok segítségével rövid ideig tartó védelmező vagy támadó előnyhöz jutnak a lovagok. Általában valamilyen fizikai képességüket tudják megnövelni ezzel, például átlagosnál nagyobb erő, sebesség, ügyesség, stb.
  • Szent Aura: Ezek az aurák, hatásukat tekintve széles skálán mozognak. Megtalálható köztük a démonok sebzésétől kezdve, a bónusz védelmet adón keresztül, akár a gyógyító aurák is. Nem egyszeri hatásúak, addig tart áldásos hatásuk, míg ki nem kapcsoljuk őket.


A Cabalist-ok sötét és ősi tanok hívei. Fekete mágiát használnak céljaik elérése érdekében. A démonok saját képességeit fordítják ellenük.    Alapvetően mágiahasználók, de szakosodás révén akár idézőkké vagy démon- irányítókká is válhatnak belőlük. Közben tanulmányozzák az ördögi lényeket, hogy megalkothassák az emberek újabb evolúciós lépcsőjét. Nekik is 3 fejlődési águk van:
  • Hatalom: Ezeknek a varázslatoknak a segítségével elfoghatják, irányíthatják vagy éppen kiképezhetik a pokol szolgáit. Segítségül hívhatnak maguknak megidézett démonokat, hogy harcoljanak a saját fajuk ellen.
  • Felidézés: A semmiből hoznak létre egy energiaformát, mellyel különböző fajta sebzést okozhatnak a rájuk támadó rémségeknek.
  • Átalakulás: A Cabalist át tudja venni a kijelölt démon képességeit. Ez abban is manifesztálódik, hogy megjelennek rajta szarvak, tüskék vagy épp csápok. Erősebb szinten akár teljesen át tud alakulni démonná. Ez a legveszélyesebb fejlődési irány, de egyben a legnagyobb kihívás is.


A napokban derült ki egy újabb frakció, a Hunter, így erről még olyan sokat nem tudni. Az biztos, hogy már a kezdetektől meg volt tervezve ő is. Míg az Templar főleg kétkezi munkás, a Cabalist varázsló, addig a Hunter frakció tagjai a távolsági lőfegyverek szakértőivé képezték magukat. Az FPS stílust kedvelőknek fog elsősorban tetszeni ez a frakció. Főbb képzettségei a taktika-, fegyver- és kisebb kütyük használatában merül majd ki. De különböző harcállásokra, visszapattanó lövedékekre és kisebb robotszerkezetekre lehet itt számítani.


Habár a játékot akció-RPG-nek lehet titulálni (éppen ezért third-person nézet az ideális hozzá), bármikor kedvünk szerint átkapcsolhatunk first-person nézetbe is. Ez főleg a Hunter frakció képviselőinek lehet hasznos, mivel a másik két frakciónál be van kapcsolva pár célzást segítő opció, addig nekik nem, ezért érdemes őket belső nézetből vezérelni, ők úgyis hatalmas kézi ágyúkkal lövöldöznek majd. A nagy hentelés és bóklászás közben küldetéseket is fogunk kapni, melyek szépen rugdossák majd a történetet előre, így végül igazi érdekességekre jöhetünk rá. Például, hogy a szörnyek komoly hierarchiával rendelkeznek és magasabb motivációk vezérlik őket, mint az egyszerű pusztítás. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy nem árultak el sok mindent a játékkal kapcsolatban, bár nem is baj, hagy legyen meglepetés.


Mint azt a mellékelt képeken és videón is látni lehet, a játéktér a Diablohoz képest kibővült egy harmadik dimenzióval. A játék része a „Games for Windows Vista" programnak, így támogatni fogja a DirectX10 minden új effektjét is. Ebből egyenes ágon következhetne, hogy mindenki el kezdhet gyűjteni új gépre. (Egyenlőre csak a PC-s platform van bejelentve, bár nem lepődnék meg, ha elkészülne egy konzolokra szánt változat is.) De nem kell megijedni a régebbi géppel rendelkező játékosoknak sem. A csapat készít kisebb felbontású modelleket is, így idősödő gépeken is el fog futni a játék, bár pontos paramétereket még nem voltak hajlandók megadni.


A játék, mint már említettem a lerombolt, lepusztult Londonban játszódik. A képeket és videókat elnézve igen tetszetős a játék, nincs is kétség, ám az igazi reménysugár nem a grafikában van. A játék véletlenszerűen generálja nekünk az egyes szinteket, illetve a szörnyekből kieső tárgyakat is. 3D-s játékban, ilyen még nem volt és ez nagyfokú újrajátszhatóságot biztosít a játéknak, mivel sosem lesz két ugyanolyan pálya sem. Hasonlóan, mint a Diablonál, itt is mindig új élmények, felszerelések és szörnyek hada vár majd ránk és állítólag 10-szer jobban generálja a játék a dolgokat, mint azt a Diablo 2 tette. Reméljük sikerül nekik ezt a részt rendesen összerakni, mert az már szerintem fél siker lesz, hogy a játék többi részéről ne is beszéljünk. Természetesen megjelenéskor visszatérünk a játékra, mert erre mindenképp érdemes lesz.

Kapcsolódó cikk

5.
5.
BDK1997
Hát.......sztem nem vmi nagy cucc!!!!!! :/

Sokkal jobbnak kéne lennie az akciónak,amolyan arcade-osnank!!!!!

Vagy hát egy kemény hack 'n' slash-esnek!!!

Ami nagyon jó benne,az a grafika,és hogy belső nézetből is lehet tolni!

Meg a világnak sokkal nyomasztóbbnak kéne lennie!

Szerintem.............................!
4.
4.
stevenaries
ezt a cikket amugy a http://www.ign.com/ oldalon talaltam.
3.
3.
stevenaries
Amugy Szuper a jatek, de mikor jelenik meg?

2.
2.
stevenaries
Egy kis info a Hunterrol:

Hellgate: London - The Hunter

The perfect demon-killer.

by Hilary Goldstein

November 7, 2006 - EA and Flagship Studios have provided IGN with new info on the Hunter character type. Included with this info are some brand new screens and renders. Here is the complete text courtesy of Flagship.

Black Ops. Wetworks. The Agency. Every government has its darker side. No matter the name, the world powers have always maintained highly-trained individuals who are most comfortable clinging to the shadows and dealing with threats in their own extremely deadly ways. Trained with technology that is far superior to what the common man could even dream of, these Hunters commonly went after the most dangerous prey of all - each other.

That is, until the Demons came.

When the Demons did arrive, it was with a swift and deadly force. Millions fell instantly, and in mere days, it seemed that only a handful of people had survived. Not surprisingly, Hunters represented a high percentage of that number - their training, instincts, physical and mental abilities, and knowledge serving them well. National loyalties fell by the wayside as sworn enemies threw aside their political dogma to face a greater threat in the Demons. Methods and weapons once held preciously secret were quickly shared and the Hunters switched their crosshairs from one another to the monsters that had invaded their world.

The Hunter

The archetype of the Hunter is obscure, cloaked in mystery and subterfuge. In one way he is the Assassin, the Ninja, the Knife in the Dark. In other ways, he is the Ronin, a highly-trained warrior with no master. In yet more, he is the Destroyer, a force of blazing gunfire and deadly accuracy that lays waste to any that stand in his way. In all ways, The Hunter will not be staid.

The Hunter has learned how to use his natural skills and special technologies to effectively combat any adversary, no matter his number or strength. This is no mean feat, as Demons are largely invulnerable to mundane attack. That said, every foe has a weakness, and the Hunters have made it their purpose to find these soft spots and exploit them.

Although they acknowledge their apparent effectiveness, the Hunters are suspicious of magical or "holy" approaches to battling the Demons, and usually shun using them. They value skill over loopy beliefs, and as such don't like to get caught up in arguments over the esoteric concepts of good and evil. Basically, Demons are very dangerous prey, and it takes a highly-skilled Hunter to bring one down. Now move out of the way and let them do it.

Remelem el tudjatok majd olvasni.

1.
1.
kenny22
bazz végre egy blizzardos játék már csak ez kellett. nagyon várom remélem fasza lesz és nem csak vistára
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...