Dead or Alive 4

  • Írta: Ca$h
  • 2006. december 4.
Link másolása
Múlt héten újabb remek hírt közölt velem a főnökség, mégpedig azt, hogy össze sikerült „barátkozni” egészen pontosan leszerződni egy remek Ügynökséggel, név szerint a Comprad Kommunikációs Ügynökséggel, akik ha minden igaz mindig el fognak minket látni a legújabb X360-as stuffokkal. Örök hála nekik ezért, ahogy a drága főnökségnek is a fáradozásaikért. Reméljük, hogy hosszú és gyümölcsöző lesz ez a kapcsolat. Long live Emi & Daks!
Első nagyító alá vett termékünk a Dead or Alive 4 lesz, ami igaz, hogy Amerikában már lassan egy éve megjelent, de itthon még mindig az egyik legújabb stuffnak számít. Nem tudom ki hogy van vele, de én hatalmas bunyós játék rajongó vagyok, nem is olyan régen a DoA3 volt a kedvencem. Egészen addig, amíg Tekken fanatik nem lettem. Aztán ahogy érik az ember, rájön arra, hogy nem szabad párhuzamot vonni ezek között a játékok között, mert mindegyik egyedinek számít a maga nemében.

A DoA története egészen 1997-ig nyúlik vissza, ez volt az utolsó legnagyobb név a 3D-s kategóriában, ami újnak számított és meg is élte a folytatásokat. Mint tudjuk az egész a Virtua Fighterrel kezdődött 1995-ben, ami hatalmas sikereket ért el azzal, hogy valóban három dimenzióban lett megjelenítve. Nem számított a viszonylag kezdetleges grafika, a túlságosan is vektoros karakterek, a siker nagy volt. Aztán rá egy évre jött a VF klón a Tekken, ami szerintem azóta is a legsikeresebb és legjobb játéknak számít ebben a kategóriában. Majd ugyancsak egy év múlva jelent meg a DoA első része a játéktermekben, majd később PS-en is. Ennek az volt a különlegessége, hogy bár a hátterek eléggé lepusztultak voltak, a szereplők már egészen szépen ki voltak dolgozva, a mozgásuk nagyon finoman meg lett csinálva, szinte már lejöttek a monitorról. Az igazi sikereket viszont az XBox-os DoA 3 hozta, amivel világszerte méltó ellenfele lett elődjeinek. Később pedig már a DoA Ultimate lesz az Xbox alkonyán készült igazi kasszasiker. Nem is csoda, hiszen valami elképesztően szépre sikeredett. Lassan eljutottunk a negyedik részig, az X360 egyik kezdő címéhez, gondolom kíváncsian várjátok, hogy vajon méltó lett-e a Ultimate-hez? Lássuk akkor a barna macit.


Bevallom nagy izgalommal töltött el, mikor beraktam a friss ropogós lemezt, vártam hogy valami sokkolóan szép grafika vagy intró fog majd letaglózni, de sajnos ehelyett csak egy hangulatos kis zenei videó montázs fogadott, pár bunyós jelenettel. Sebaj, ettől még nem leszünk öngyilkosok, gondoltam. Ezek után rögtön ki is választottam a story mode-ot és persze nagy kedvencemet Kazumit, fehér ruciban, istenem azok a mell… khm… szóval neki is láttam a hentelésnek. Vagyis csak láttam volna, hiszen már az első ellenfél szanaszét alázott a második fordulóban. No igen, valszeg régóta játszottam utoljára, gondoltam, de nem. A játék sokkal nehezebb és sokkal gyorsabb is lett, mint az elődei, ez már nem kezdőknek való progi, arra rögtön rá is jöttem.


Ami hihetetlenül idegesítő, hogy az ellennek mindenre van egy counterja, ha el akarjuk dobni akkor counter dobás, ha meg akarjuk támadni akkor counter attack, ha mi lecounterezzük akkor ő vissza counterez és még sorolhatnám. Nagyon úgy tűnt nekem, hogy az egész játék erre van kiélezve, ami nagyon nem jött be nekem. Hiszen a legtöbben ahhoz vannak szokva, hogy ha neki kezdenek valami jó kis combónak és végig is tudják vinni, akkor nincsen az az isten aki megállítja őket. Itt erre ne is számítsatok, vannak olyan karakterek, akiknél olyan jól működik a counterelés, hogy meg se tudsz mozdulni már le is taglóznak vele… kemény. Ez nekem nem tetszett, de nyilván a rajongóknak és a profiknak ez nagyon bejövős lesz. Mondjuk szívesen megnéznék két vérpofit, ahogy fél órán keresztül mást se csinálnak csak egymást counterelgetik, aztán meg lejár az idő. Vicces!


Látszik, hogy a készítők a DoA Ultimate-hez igyekeztek igazodni, hiszen nem sok újdonsággal fogunk találkozni hozzá képest, a gyönyörű grafikát leszámítva és persze a meglepően sok karaktertől eltenkintve. De ha csak a játék módokat veszzük alapul, akkor szinte ugyanaz minden mint a nagy elődben. A hangulat és a zenék nagyon jók, a CG grafikák a végigjátszások után viszont egyenesen sokkolóak, annyira szépek, node mit várjon az ember egy X360-tól nem igaz? Ez a minimum. A pályák egytől egyik fantasztikusan ki vannak dolgozva, az interaktivitás a fellegeket veri, minden szinten, szinte mindent szét lehet verni. Tisztára olyan érzésünk lesz játék közben, mintha az istenek verekednének egymással az Olümposzon. Az online verekedés viszont a legnagyobb móka, ezt le sem lehet írni, egyszerűen ki KELL próbálni! Szóval jóra sikeredett az új DoA, nem vitás, mindenkinek csak ajánlani tudom, még ha engem annyira nem is fogott meg. Jó hír, hogy nemsokára már jön is az ötödik rész, nem kell sokat várni rá. Végül pedig itt van pár fontos kombináció a túléléshez:


Jelmagyarázat:
F (dobás) = X gomb
P (ütés) = Y gomb
K (rugás) = B gomb

Dobások:

F+P, az irányok kombinálásával még hatékonyabb dobásokat tudsz előidézni

Dobások kivédése:

Ha abban a pillanatban, amikor el akarnak dobni te is megnyomod az F+P –t akkor ki tudod védeni a dobást, olyan karaktereknél akik egyszerre több dobást is csinálnak sajnos neked is többször ki kell védened egymás után őket.


Fogások (counterek):
Felső fogás: hátra fel+F
Alsó fogás: hátra le+F
Középső rugás fogás: előre+F
Középső ütés fogás: hátra+F

Taposó támadás:

Ha az ellenfél a földre került, akkor villám gyorsan fel+P+F

Felkelések:


Ha te kerültél a földre, akkor érdemes ezekkel felkelni. Egyes karaktereknek speckó felkelése is van, érdemes a combo listet megnézni ezügyben.

Felkelés felső rúgással: fel+K
Felkelés alsó rúgással: le+K
Felkelés közép rúgással: K
Kigurulás oldalra: le+P vagy fel+P

5.
5.
Marcy
de mér nincs ilyen játék pc-re????

4.
4.
angyalzsolt
ez egy nagyon állati játék nekem nagyon bejön de mos hogy jön a doa5 már csak jobb lehet a széria!!
3.
3.
Ca$h
Nekem nem igazán... :( A Tekken jobb!
2.
2.
Daks
nekem is. állat egy game :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...