Viva Pinata

  • Írta: Ca$h
  • 2007. január 9.
Link másolása
A Rare, korábban már nagy szolgálatot tett az X360 megjelenésekor a Kameo – Elements of Powerrel és a Perfect Dark Zeróval. Igaz egyik játék sem lett valami nagy siker, de egyedi hangulatukkal és különleges látványvilágukkal sokaknak a szívébe örökre belopták magukat. Alig egy év elteltével újra kirukkoltak egy stuffal (Viva Pinata), ami már nagy esélyekkel indulhat a legjobb címek között ebben a véres harcban, amit játékiparnak nevezünk…
A Viva Pinatával először olyan fél évvel ezelőtt találkoztam a Live-on, két kis animációs filmecske formájában. Akkor mér azt hittem, hogy ez csak egy animációs mese semmi több. Később kiderült, hogy játék is fog készülni belőle és kíváncsian vártam, hogy mi lesz belőle. Pár nappal karácsony előtt meg is kaptuk tesztelésre a Compradtól, amiért nagyon hálásak vagyunk - többek között nekik köszönhetem az igencsak különleges hangulatban eltelt ünnepeket.


Amikor beraktam a lemezt döbbenten konstatáltam, hogy az egész játék magyarul van. Bevallom eleinte ez annyira összezavart, hogy alig tudtam elkezdeni a kalandjaimat ezen a különleges kis szigeten. Rögtön feltűnt, hogy a túlságosan szájbarágós stílusa és hangulata miatt ez igencsak gyerekeknek készült, mégiscsak azon vettem észre magam, hogy már lassan 5 órája nyomom a gammát.


Aki esetleg nem tudná a Rare új fejlesztése egy erőteljesen komplex és összetett kert szimulátor, fűszerezve minden földi jóval, ami ezzel jár. Ahogy egyre jobban elmélyedünk az eleinte csak könnyed szórakozásnak induló játékmenetben, percről perce rájövünk arra, hogy lehet ez mégsem csak gyerekeknek készült hiszen egy idő után már borzasztóan kemény dióval lesz dolgunk. Hogy miért? Mindjárt kiderül, de először kezdjük az alapokkal. Kezdetben kapni fogunk egy viszonylag kicsi földterületet, ami telis tele van mindenféle romokkal, barátságtalan tényezőkkel. Rögtön meg is jelenik első segítőnk Leafos, aki túlságosan is alaposan elmagyaráz nekünk mindent. Tekintettel arra, hogy ezt magyarul teszi, igazán nem tűnik bonyolultnak a mondanivalója. Vagy mégis?


Szerencsére minden, amit elmondott nekünk bekerül az újonnan kapott naplónkba, ahonnan később visszapuskázhatjuk a szükséges infókat. Az első tárgy, amit kapni fogunk egy lapát, amivel természetesen az emberek 90%-a magát Leafost fogja hevesen csapkodni, de mivel a fejlesztők is csak emberek ezt is számításba vették, majd meglátjátok mi lesz ennek a következménye, legyen meglepetés. Miután kimulattuk magunkat Leafos halálra verése után talán kezdjük el szépen megmunkálni a kis földünket. Miután mindent szétütöttünk és felástunk, megjelenik második barátunk Willy Builder, aki csupán üzleti alapon ingyen felhúzza nekünk első Pinata házikónkat, amibe első lényecskéink a kis kukacok nagy boldogsággal be is rendezkednek. Ekkor látni fogjuk, hogy a fejük fölött megjelenik egy kis szív, ami arról tájékoztat minket, hogy készek a románcra. A románc igencsak egyszerű folyamat, rányomunk egy lényre aztán egy másikra, és már megy is a virtuális „sex". Aminek az eredménye az lesz, hogy harmadik segítőnk Storkos lebegő szárnyain lepottyantja nekünk legújabb tojásunkat, amiből lassan ki is fog kelni kertünk új lakosa. Ilyen egyszerű ez az egész.


Természetesen, ahogy egyre szebb és fejlettebb lesz a kertünk szintet lépünk és minél magasabb szinten vagyunk, annál több dolgot tudunk vásárolni, termeszteni, elültetni. Aminek az lesz az eredménye, hogy egyre több kis Pinata látogatja meg kertünket. A kérdés már csak az, hogy képesek vagyunk őket megtartani? Vásárolni Lottie boltjában tudunk, ami a faluban van és itt tényleg mindent meg fogunk találni, amire csak szükségünk lesz. Később rá fogunk jönni, hogy az eleinte gördülékenyen menő és szórakoztató játékmenet igencsak be fog keményedni, olyan bonyolult és összetett lesz, hogy arra szavak nincsenek. Hiszen oda kell figyelnünk arra, hogy minden egyes Pinata szükséglete ki legyen elégítve. Azoknak, akiket meg is szeretnénk tartani házat kell építeni, etetni kell őket, figyelni a boldogság mutatójukat, el kell érni hogy románcra képesek legyenek. Közben különböző virág, zöldség, gyümölcs magokat kell elültetnünk, amiknek a növekedéséről is nekünk kell gondoskodni, a későbbiekben megkapott locsolókanna segítségével.


Ahogy egyre tovább haladunk a régi nagy kertészmester, Jardiniero mindenféle ásó fejlesztéssel fog ellátni minket, aminek köszönhetően már a köves talajt is meg tudjuk munkálni, később már füvet is tudunk nyírni vele, lyukakat ásni, majd pedig tavat ásni. Aztán persze ahogy nő a lakosaink száma rá fogunk jönni, hogy az erősebbek megtámadják a gyengébbeket, sőt még egyfajta tápláléklánc is ki fog alakulni, amire ha nem figyelünk oda, elhagynak minket szőrős kedvenceink. Lesznek olyan Pinaták, amiket könnyen magunkhoz tudunk csalogatni, lesznek akiket csak nagyon nehezen tudunk megtartani, és persze lesznek olyan kis kártékony lények is akik jönnek maguktól és amit csak tudnak tönkretesznek.


Vannak szárazföldi lények, vannak vízben élők és olyanok is lesznek, akik csak este tolják elő az arcukat. Összesen több mint 60 Pinatával lesz dolgunk, és az bizonyul a legjobb kertésznek, aki az összes fajt egy kerten belül ki tud elégíteni, ami szerény véleményem szerint egyszerűen lehetetlen! Szóval nem fogunk unatkozni ezt garantálom mindenkinek. A 11. szint után kertünk mérete meg fog nőni, amivel egyre több gondunk lesz, de szerencsére ekkor már rengeteg barátra szert tettünk, akiket most le is írok nektek:
  • Leafos – ő az első barátunk, rengeteget fog nekünk segíteni a kezdetekhez, de ne hanyagoljuk el később sem tanácsait, mert nagyon jó kis pletykákat fog megosztani velünk.
  • Willy Builder – ez az öreg építőmester mindig a szolgálatunkra fog állni, ha van elég csokipénzünk és Pinata házra van szükségünk.
  • Storkos – ő az akit szinte észre sem lehet venni, mert olyan gyorsan hozza a kis Pinata tojásokat fentről az égből. Hát… lesz dolga rendesen!
  • Seedos – ő Leafos testvére akire mindig számíthatunk ha jó a kedve és ha különleges magokra van szükségünk. Persze pénzt nem fogad el a szolgálataiért.
  • Vadász – rá akkor lesz szükségünk ha egy, a kertünket már meglátogatott de elköltözött Pinatát szeretnénk visszahozni.
  • Lottie – az ő falubéli boltjából tudunk minden földi jót megvásárolni, legyen az mag, zöldség, gyümölcs, édesség vagy akár kerti kellékek.
  • Doki – a kissé gátlásos és dadogó doki szerencsére jól végzi a dolgát villám gyorsan mozgó egyszemélyes dodzsemével.
  • Jardiniero – ő az a bizonyos legendás kertészmester a szigeten, akinél már csak mi lehetünk majd jobbak.
  • Dastardos – ő egy igazi báránybőrbe bújtatott farkas, aki akkor jelenik meg ha egyik kis Pinatánk megsérült a harcban, ekkor elindul az őrült harc a túlélésért, hogy ki ér oda hamarabb a mi dokink vagy ő. Ha ő akkor a Pinatának lőttek.
  • Petula kisasszony – neki van a faluban a legjobb kisállat kereskedése, ahol különleges kis kedvenceket vehetünk magunknak, amiknek nem csak az értéke nagy de jó hangulatot is csinálnak a kertben. Ezen kívül nála vehetünk hatalmas választékban egyedi ruhákat és cuccokat kedvenceinkre, persze csak igencsak borsos árakért.
  • Fanny Franker – ő működteti a postát, ha veszünk nála egy dobozt akkor más játékosokkal cserélgethetünk illetve üzletelhetünk a live-on keresztül.


Ők lettek volna a barátaink, de szerencsére nem csak rájuk támaszkodhatunk a bajban, mert később lesznek közvetlen segítőink is a kertben, akiket jó pénzért felbérelve megkönnyíthetjük nehéz munkánkat a kert körül. Lássuk akkor őket:
  • Locsolász – ahogy felkel a nap, végigmegy a kertünkön és minden arra szoruló növényt jól meglocsol nekünk.
  • Dudvász – ha túlságosan elgyomosodott a kertünk és nincsen időnk ezzel foglalkozni, akkor érdemes őt felfogadni, pillanatok alatt rendet rak nekünk.
  • Gyütögetész – ősszeszed nekünk minden zöldséget gyümölcsöt a kertben, és még el is adja őket.
  • Figyelász – az ő dolga a kártevők kiirtása, nem végzi túl hatékonyan a munkáját, de az biztos hogy több ideje van erre figyelni mint nekünk.
  • Turkász – ez a kis kincskereső folyamatosan kincset fog nekünk keresni, remélhetőleg találni is fog.


A segítőkkel idővel érdemes egy házat építeni a kerten belül, hogy rögtön munkához tudjanak látni ahogy felkel a nap. Ellenkező esetben a faluból fognak hozzánk jönni, ami sokkal hosszabb időbe telik.


Rengeteg mindent lehetne még leírni erről a remek kis játékról, hiszen olyan sok minden történik benne. Egy komplett életszimulátorral lesz dolga annak, aki beruház rá minden előnyével és hátrányával együtt. De vigyázat, mert erőteljes függőséget és álmatlanságot tud okozni mindenkinek aki csak egy picit is komolyan veszi. De én úgy gondolom, hogy amikor megjelennek az első kis tündibündi Pinaták a kertben és megkezdik pici életüket nálunk, az olyan élmény amit egyszerűen ki kell próbálni!

6.
6.
PcSanyko
Nekem megvan, és bevallom őszintén, nagyon jó játék lett :DD
5.
5.
SWBF2
4.
4.
Ca$h
Nem tudom mi lehet szánalmas egy ilyen minőségi játékon, ami mellesleg főleg a fiatalabb korosztályt célozta meg... no comment!
3.
3.
fojesz
Szerintem rendkívül ötletes a játék, amint tehetem kipróbálom!
2.
2.
Ca$h
Persze hogy jó... az a lényeg hogy lekössön. A függőség köt le a legjobban! :)))
1.
1.
fpeter
a "függöség" az jó ? :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...