Universe at War: Earth Assault

  • Írta: Daks
  • 2007. március 6.
Link másolása
Supreme Commander és Command & Conquer 3: Tiberium Wars. A 2007-es év legjobban várt RTS-ei, melyek minden, magára csak valamit is adó stratégiarajongónak ott virítanak a kívánságlistáján. Most azonban itt az új konkurencia, név szerint a Universe at War: Earth Assault.
„Az első küldetés Washington DC-ben játszódik, és egyenesen a legkeményebb harcok közepébe vág majd" – meséli külföldi kollégáinknak mosolyogva Adam Isreen, a Petroglyph csapat design visionary posztot betöltő tagja (bármit is jelentsen ez a beosztás). – „A világ alig pár nap leforgása alatt a földönkívüliek kezére került, és egyedül Ausztrália, aki még ellen tud állni az ET-k véres hadjáratának."


„2012-ben az emberiség ráébred, hogy nincsenek egyedül a világegyetemben. Nem csak, hogy nincsenek egyedül, de újdonsült szomszédjaik ráadásul még barátságtalanok is, és egy cseppnyi könyörület sincsen bennük" – folytatta monológját Adam – „Az idegenek nem hódítani jöttek, hanem pusztítani. Óriási, pókszerű harci gépezeteik válogatás nélkül kiirtanak minden eléjük kerülőt, legyen az növény, állat, vagy akár ember. A lépegetők hordákba tömörülve vadásszák a túlélőket – a szerencsésebbeket megölik, de vannak, akiket az űrhajóra teleportálnak néhány igen kellemetlen tudományos kísérlet elvégzése céljából. Mi az emberi ellenállás utolsó napjának hajnalán csatlakozunk a játékba, így a kezünkben a kulcs, hogy megváltoztassuk a jövőt."


A Star Wars: Empire at War-t is jegyző, ex C&C-sekből álló Petroglyph csapatának új játéka akár a Herbert George Wells: Világok Harca című könyv játékváltozata is lehetne, de mégsem az. Bár a történet nagyjából passzol a sci-fi olvasmányéval, azért ez egy kicsit több lesz, mint egy szimpla aliens vs. humans stratégia. Hogy mennyivel? Lássuk!


A játék fejlesztőinek célja, hogy egy olyan RTS-t készítsenek, amit a gamer a saját képességeire és stratégiájára tud szabni. Míg az egységeket ugyanúgy lehet majd építeni és irányítani, mint a többi, hasonló stílusú játékban, itt nem azok mennyisége határozza majd meg az erőnket. A járművekből nem lesz több száz, a siker kulcsa pedig, hogy mindegyiket egyenként babusgassuk. Egy upgrade-fa mentén lehet majd őket fejleszteni, attól függően, hogy támadó, védekező, vagy kísérleti stratégiát veszünk-e fel. A „Tactical Dynamics" névre keresztelt ficsör jóvoltából ennek megfelelően a harcok kellős közepén is lehet majd upgradelni az egységeket, így azok akár egy támadás közepén is le tudják cserélni fegyvereiket, vagy fejleszteni páncélzatukat. Hiába, ez a sci-fi.


„Elsődleges feladatunk, hogy egyéni játékélménnyel tudjunk szolgálni a gamereknek, bármelyik oldalt is válasszák a single player kampány során." – folytatta az új játék bemutatását Adam. – „Nem lesz két egyforma 'heavy tankje' és nem lesz két egyforma funkciót ellátó egysége a feleknek, emellett természetesen különböző erőforrásokból is gazdálkodnak majd mind az emberek, mind az alienek. A technológia, a harcmodor, a fejlettség és az erő teljesen eltérő lesz, de az esélyek kiegyenlítettek, persze csak ha jól taktikázik majd a játékos. Hogy mindez nehéz-e? Hát persze! De azért reméljük a játékosok szeretettel fogadják majd a Universe at War: Earth Assault-ot, és nem csak élvezni fogják, de ki is tudják majd használni a fajok különbségeiből adódó eltéréseket."


Joggal mondhatjátok, hogy láttatok már ilyet, hiszen nem most fordul elő először, hogy alienek támadnak a Földre, nincsen ebben semmi extra. Nos, Adam barátunk megnyugtatott mindenkit, hogy ne aggódjunk, van még bőven, ahonnan ez jött, és amit most elmondott, az csak a játék egy kis ízelítője. Azonban mielőtt lerázta volna a kollégáinkat, elmesélt még egy-két érdekességet a játékról.


A Universe at War: Earth Assault-ban szerepet kapnak majd a leginkább fantasy RTS-ekből ismert hősök is. Itt mindegyik félnek több hőse is lesz, egyenként három, néha négy speciális tulajdonsággal. A hősökhöz mérten kell majd erőforrást biztosítani a fejlesztésekre, sőt a katonák teljesítményét is befolyásolja majd a hero személye. A játék összetettségét és bonyolultságát bizonyítja továbbá, hogy szinte minden tényező hatással lesz az egységeinkre. Nappal máshogy harcolnak majd, mint éjszaka, de ugyanúgy hatás éri őket, ha mondjuk pánikba esett civilek közt, sorra ledőlő felhőkarcolók árnyékában, égő erdőben, vagy radioaktív területen kell harcolniuk. Értelemszerűen ez az emberi seregeket gyengébbekké, ziláltabbá teszi, míg az alienek a pusztulásból merítenek erőt, és minél nagyobb az ellenség zavara, ők annál összeszedettebbek.


Mi a földi ellenállás parancsnokaként, vagy az alien invázió vezéreként léphetünk be a játékba. A dolog pikantériája, hogy a történetbe való belecsöppenéskor az emberek igen gyengék, majd ahogy haladunk előre a kampányban, úgy erősödnek meg, és annál nehezebb lesz az alien oldalt egyben tartani. A Universe at War: Earth Assault nem lesz egy könnyű játék, de összetettségét látva inkább a tapasztalt, C&C-n felnőtt stratégáknak készül, mintsem a vasárnap délutáni noobieknak.


A játékról egyelőre vajmi keveset tudni, az itt leírtak már publikus tények, de azért hallottunk mi még egy-két finom pletykát. Az egyik fejlesztő kifecsegte, hogy 3 játszható faj lesz, de nem elképzelhetetlen, hogy 4 oldal csap majd össze a játékban – ezt valahogy kifelejtették a kerettörténet publikálásakor. A másik két faj talán az emberek szövetségese lesz? Vagy a földi hadjárat során egy másik faj éppen a minket támadó alienek otthonát ostromozza? Esetleg lehetőségünk lesz a Földön túl is harcolni? Netán egy intergalaktikus egyesült sereg támad majd ránk? Fene tudja. Egyelőre fogalmunk sincs erről, de megígérjük, hogy olvashattok még nálunk a játékról!

Kapcsolódó cikk

3.
3.
General Thomas
Empire at War-t is ők csinálták, tehát nagy eséllyel erős taktikai játékmenettel lesz megáldva a game...



A dinamikus fejlődésről: RTS-RPG már a jellege, de tényleg, beraksz sok tankot előre, és hátulra csak a dmg-re menő egységeket és pár támogató kell még és meg is van a tökéletes hadsereg.

Legalbábis én mindig a távolsági egységre megyek RTS-ben :D
2.
2.
Ryo
Mikor jelenik meg ez a játék??
1.
1.
Utys
Jól hangzik ez a dinamikus fejlődés, de úgyis jönnek majd a geeket akik rájönnek, hogy mi a legtutibb és akkor mindenki azt tolja majd :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...