Monster Madness: Battle for Suburbia

Vajon mi késztet két olyan ügyes fejlesztőcsapatot, mint az Artificial Studios és az Immersion Games, hogy egy alsó kategóriás, agyatlan zombigyilkolós akciójátékot készítsen? A Cellfactor: Revolution-ben a két stúdió már bebizonyította, hogy közös erővel milyen technikát képesek előállítani, ám most csúnyán leszerepeltek.

A Monster Madness: Battle for Suburbia négy barát, Zack, Carrie, Andy és Jennifer nem mindennapi éjszakáit mutatja be. A történet valahogy így kezdődik: Zack éppen meghitt matekozással próbálja elcsábítani Carrie-t otthonában, mikor Andy és Jennifer beesik az ajtón. Még mielőtt Zack tudtára hozná a két haverjának, hogy most nem ér rá velük foglalkozni, hatalmas üvöltésekre lesznek figyelmesek. A békés Suburbia kertvárosát vérszomjas szörnyetegek özönlötték el, akik nem nyugodnak, míg be nem falják a környék összes agyát.


Még mielőtt észbe kapna a négy ifjú, az élőhalottak már be is törtek a házba. A harc kezdetét veszi, feladatunk pedig nem más, mint legyilkolni az összes utunkba kerülő szörnyet, és ha futja rá időnk, akkor megmenteni a szomszédokat. Az, hogy mit keresnek Suburbia-ban zombik, és honnan is jöttek tulajdonképpen, arra a játékmenet alatt derül fény – ehhez elöljáróban annyit, hogy még Jessica B. Fletcher is kreatívabb nyomozó, mint fiatal barátaink.


Nos, a sztori dióhéjban ennyi. Adott tehát négy karakter és egy rakat szörny, a feladat egyértelmű. A játék indításakor kiválaszthatjuk, hogy melyik szereplőt akarjuk irányítani, majd kezdetét veheti a non-stop gyilkolás, a belekben taposás, a zöld vérben fürdés, és egyéb finomság, amiket csak el lehet képzelni. Bevezetőnek ennyi elég volt, most lássuk, hogy hogyan sikerült mindezt a képernyőkre varázsolni.


A játék egy felső kameranézetes akció stuff, cseppnyi horrorral és egy leheletnyi humorral feldobva. A fejlesztők talán arra számítottak, hogy a game gyengeségeit majd egyensúlyozzák a poénok, de sajnos ezt elég erősen bebukták. A cucc nemhogy grafikailag fejletlen, de még gagyi, unalmas és igénytelen is. Na persze, ez egy retro hangulatot árasztó arcade fun játék, itt nem a minőségen, hanem a kikapcsolódáson van a hangsúly, de még az Amigán felnőtt szemünk sem tud elsiklani azon apró részlet mellett, miszerint a teljes megvalósítás pocsék. Mire is gondolunk itt pontosan? Mindjárt meglátjátok!


Fegyverként a játéktér minden elemét használhatjuk, kezdve a konyhakéstől a fűnyírón át a kosárlabdáig. A Dead Rising-hoz hasonlóan bármivel nekieshetünk a szörnyeknek, a lényeg csak, hogy nagyot üssön. Sajnos ennek a játéknak ez nemcsak, hogy nem adja meg a hangulatát, de még el is rontja azt. Egy 40 kilós 16 éves (szilikon csöcsös) kislány úgy dobálja a kanapét már az első képkockák alatt, hogy az ember nemcsak száját húzza tőle, de legszívesebben visszaküldené a lemezt, hogy játszanak vele a fejlesztők, ha már ilyen elcseszett ízlésviláguk van.


A szörnyek félelmetesen buták a játékban. Meglátnak minket, odarohannak, kapálóznak kettőt nekünk háttal, majd megvárják, hogy leüssük őket. Újabb igénytelen és taszító elem, hogy ha megölünk mondjuk egy élőhalottat, akkor az először elterül, eldob pár öklömnyi gyémántot, majd pár másodperc múlva eltűnik, a helyén pedig egy nagy adag zöld vér fröccsen a levegőbe, és elrepül pár tüdő vagy vese. Tisztában vagyok vele, hogy ez egy arcade játék, de ilyen szintű nemtörődömséget még ebben a stílusban sem engedhet meg magának egy fejlesztő se!


A grafika egy nagy nulla. A játékot állítólag Unreal motor hajtja, de ha így is van, akkor valami több éves, 0.0001a verziót építhettek bele, annyira ocsmány ugyanis a látvány. Minden tárgy alig pár poligonból áll, a karaktereknek pedig mintha nem is lenne semmi animációja, olyan bénán mozognak. Ha a mozgásnál tartunk, megemlítenénk még az irányítást, ugyanis az is párját ritkítóan pocsék lett. A billentyűzet és a gamepad is használhatatlan, bármelyikkel is essünk neki a játéknak, szinte sose fogjuk megtanulni, hogyan kell mesterien navigálni emberünket.


Fodrászhoz már nem kell mennem, ugyanis az összes felesleges hajam a gépasztal körül van elszórva, amolyan igazi, hagymástul kitépett, hanyagul eldobált módon. Évek óta nem láttam már ilyen kaka játékot, főleg nem a felső kategóriás cuccok között – pedig még a Galaga remake-kel is elvagyok gyengébb perceimben. F8, kukába vele, vissza a feladónak, vagy bánom is én, csak ne lássam az asztalon!