BioShock

A második világháború után egy férfinek látomása támadt. Látomása egy víz alatti városról. Ebben a városban a tudomány megállíthatatlanul terjedt, egészen addig a napig, míg már tényleg nem lehetett megállítani. De a káosznak már vége. A várost most holttestek lepik el, a sötét sikátorokban mutáns emberszörnyek portyáznak, a fontosabb helyeket pedig a legpusztítóbb biztonsági berendezések védik.

Hogy is kezdődött mindez? 1946-ban egy Andrew Ryan nevű szovjet tudós megelégelve az önmagát folyamatosan sanyargató emberi világot elhatározta, hogy mer nagyot álmodni, és létrehoz egy víz alatti várost, egy igazi paradicsomot, ahova csak a kiválasztottak juthatnak be. Ez a város a Rapture. Egy darabig minden rendben is ment, míg egy napon a Rapture tengerbiológusokból álló kutatócsoportja fel nem fedezett egy különleges tengeri élőlényt. Ennek a lénynek a sejtjei a legkülönfélébb fizikai és szellemi mutációkat tudták előidézni az emberi szervezetben, melyek okosan irányítva bearanyozhatták volna Rapture lakosainak életét.


Ryan számításait azonban keresztül húzta egy Fontaine névre hallgató gazdag vállalkozó, aki üzletet csinált mindebből. Az Adam sejteket pénzért kezdték árulni, melynek csakhamar az lett a vége, hogy Ryan és Fontaine összeveszett, a káosz pedig polgárháborút robbantott ki a Rapture-ben. A lakosok mind eszetlenül kezdték használni az Adam-et, és akiből nem lett mutáns, azt lemészárolták a már átalakult társai. A víz alatti város dicsfénye már a múlté, az évekig tartó háború szinte teljesen felemésztett mindent, ami egyszer szép volt.


Itt csöppenünk be mi a képbe. 1960-ban járunk, egy utasszállító fedélzetén. A gép bajba keveredik, és a pilóta kényszerleszállást hajt végre – hol máshol, mint a nyílt óceánon. A repülő persze darabjaira hullik, ám szerencsénkre mi túléljük a balesetet. A nyílt vízen találjuk magunkat, körülöttünk a gép darabjai úszkálnak, ám a közelben van egy világítótoronyszerű kis építmény. Gyorsan kiúszunk a vasszigetre, a toronyba belépve pedig azonnal becsapódik mögöttünk az ajtó. Hatalmas aula vár minket, a fények egymás után gyulladnak fel, az épület aljában pedig ott vár főhősünkre egy komp. Jobb választás híján belünk a mini tengeralattjáróba, és mit sem sejtve nekiindulunk a végtelennek.


Kellemes blues muzsika kíséretében filmet vetítenek, melyben maga Ryan mesél a világról, melyet megálmodott. Vége a filmnek, kinézünk az ablakon, és máris feltárul előttünk a Rapture gyönyörű panorámája. A hatalmas épületekből álló metropolisz szemkápráztató neonfényei, üveg folyosói, és óriási panorámaablakai olyan élményt nyújtanak főhősünknek, mint semmi más ezelőtt. Megérkezünk az állomásra, és hirtelen vége is a jólétnek, oda minden pompa és gazdagság. Az ablakon kinézve egy fickót látunk, akit éppen darabjaira marcangol egy mutáns embertársa...


Kicsit hosszúra nyúlt a bevezető. Talán ennyi kellett is ahhoz, hogy megfelelő hangulatot teremtsünk a cikk olvasásához, és persze körvonalazzuk magát a játékvilágot. Nos, ugorjunk is neki, és lássuk, hogy milyen veszedelmeket rejt a Rapture, és hogyan is menekülhet meg hősünk ebből a valóban szorult helyzetből.


Ahogy a cikk elején említettük, a városban mindenféle veszély leselkedik ránk. A cél persze az, hogy minél hamarabb elpucoljunk erről az átkozott helyről, azonban van itt jó pár alak, aki nem szívesen lát idegeneket. Először lássuk őket. Ellenségeink nagy részét a mutálódott emberek adják a játékban, belőlük rengetegféle van. Akad itt teleportálásra képes őrült tudós, kampóval a kezében rohangáló fiatal hölgy, babakocsis anyuka, fegyveres fickó, sőt még plafonon mászkáló őrült hajléktalan is. Nyugodtan egy kalap alá lehet venni ezeket, ők gyakorlatilag nem mások, mint különleges képességeket szerzett mutáns civilek. A Rapture biztonságáért és „nyugalmáért" felelős rendszer ennél kicsit izmosabb, ez ugyanis folyamatos fejtörést okoz, ellentétben a civilekkel, akiket elég kétszer mellbe durrantani. A fontosabb helyeken biztonsági kamerák vadásznak az arra illetéktelenül merészkedőkre, melyek automatikusan riasztják a mini robothelikopterekből álló őrséget. A riasztó egy percig szól, és ha még mindig a helyszínen vagyunk, akkor újabb robotosztag siet hozzánk. Ha a kamerákat kilőjük, akkor a riasztó nem indul be újra, viszont addig folyamatos a helikopteres támadás. A biztonsági rendszerhez tartozik még az előre telepített gépágyú, avagy rakétavető is, sőt nemegyszer beindíthatjuk a riasztót a széfek babrálásával, vagy a kirakatok betörésével is.


A harmadik általános ellenfelünk a Little Sister és Big Daddy páros. A Little Sister egy alig 6-8 éves kislány, aki az elhullott emberek agyából egy hatalmas injekciós tűvel kiszívja az Adam-et, a Big Daddy pedig a testőre, aki hatalmas fúrójával, és gépfegyverével azonnal nekiront bárkinek, aki veszélyt jelenthet a lánykára. Itt érdemes megállni egy pillanatra, mivel felettébb érdekes eme páros munkája. A kislány magában is elég rémisztő, hát még a két és fél méteres, vas búvárruhába öltözött testőrével. Ha nem megyünk hozzájuk közel, akkor veszélytelenek, ők csak a tetemekre vadásznak, azonban ha mi is szeretnénk hozzájutni egy kis Adam-hez, akkor érdemes megküzdeni a Big Daddy-vel. Ha legyőztük a búvárt, akkor védtelenné válik a Little Sister, akiből egy érintéssel kiszipolyozhatjuk a sejteket, megmentve ezzel a kislányt, és felturbózva magunkat.


Igen-igen, jól olvassátok, a Rapture-ben való tartózkodásunk alatt minket is a hatalmába kerített az Adam. A fegyverek mellett mindenféle különleges képességünk is van, hogy megvédjük magunkat, avagy segítsük az előrejutásunkat. Kezünkkel tudunk például energianyalábot kilövellni, ezzel működésre bírhatjuk a meghibásodott ajtókat, vagy lifteket, rövidzárlatot csinálhatunk a biztonsági rendszernek, de az ellenfeleket is megrázhatjuk. Ha kedvünk szottyan, akkor csupán az akaratunkkal gyújtogathatunk, fagyaszthatunk, de csinálhatunk magunknak hologramot, sőt egyéb finomságok mellett belekóstolhatunk akár a telekinesis rejtelmeibe is.


Ezek a képességek az RPG-kben megszokott slotos rendszerben gyűjthetőek – de aminek nem jut hely, egy különleges gép segítségével azt is cserélgethetjük olykor. A képesség hasonló a többi játékban ismert magic-hez, csak itt nem manával kell magunkat feltölteni, hanem Eve injekcióval. Fontos érdekesség még, hogy nem csak különleges képességeinket növelhetjük, hanem fizikai erőnket, mérnöki képességeinket, és harci ügyességünket is. Itt az előzőhöz hasonlóan egy-egy slotot foglalnak a „nagyobb életerő", „ügyesebb hackelés", „jobb fegyverkezelés" és egyéb, ilyesfajta célt szolgáló pluszok.


Ha a fegyver szót említettük az előbb, gyorsan fussuk is át ezek listáját. Többfajta stukkert is begyűjthetünk a Rapture-ben való kalandjaink során, a csavarkulcstól kezdve a pisztolyon, a shotgunon, gépfegyveren és a nyílpuskán keresztül egészen a gránátvetőig, vagy a vegyifegyverig. A fegyverek többnyire háromféle tölténnyel használhatóak, az átlagos stukkerekhez van hagyományos, robbanó és elektrosokk ammó, de a vegyifegyver funkcionál például lángszóróként, elektromos sokkolóágyúként, és fagyasztóként is. Finomság, hogy egy speciális, pályákon elszórt gép segítségével mindegyik upgradelhető, így pontosabb célzást, kisebb visszacsapást, vagy nagyobb tűzerőt adhatunk nekik. A fegyverek amúgy remekül el lettek találva, mindegyik hasznos, egyikre se lehet igazán azt mondani, hogy gyenge, feleslegesen került bele a játékba.


Ahogy a kiemelt részletekből is látszik, a BioShock szinte forradalmasítja az egyjátékos FPS-ek világát. Számtalan olyan megoldás került a játékba, mely eddig csak nyomokban volt felfedezhető egyes kiugró alkotásokban. Kíváncsiak vagytok még ilyen érdekességekre? Olvassatok tovább!


Felettébb izgalmas a játékmenet azon érdekessége, ahogy ellenfeleinkkel lehet úgymond szórakozni. Ha sokan támadnak ránk, akkor létrehozhatunk egy hologramot, mely testünk tökéletes mása. Az ellenfél összezavarodik, és a hologramot kezdi el támadni, mi pedig könnyűszerrel elpucolhatunk a helyszínről. Ha a biztonsági kamerákat hackeljük meg, akkor az nem ránk fog riasztani, hanem a mutánsokra, és rájuk is küldi ki a mini helikoptereit. Ez utóbbiakat is meg lehet amúgy hackelni, ha magunk mellé állítjuk, akkor az követ minket, és folyamatosan kaszabolja az ellenfeleket. Egy különleges ragacs segítségével a Big Daddy-t is összezavarhatjuk, aki elvesztve ítélőképességét egy darabig minket védelmez az arra járó mutánsokkal szemben. Érdekes továbbá, hogy vannak olyan szörnyek, akik félnek a másiktól, így ha valaki üldözőbe vesz minket, de meglát egy nála erősebb mutánst, akkor inkább tovább áll, mintsem összevesszen vele a „zsákmányon".


Egy egész cikksorozat nem lenne elég ahhoz, hogy az összes érdekességet felsoroljuk, így a többit hagyjuk meg a „felfedezés élményének", és lássuk, milyen is a BioShock egy játéktesztelő szemével. Cikkünk elején már felvázoltuk nagyjából a játékvilágot, és magát a Rapture-t, mely leírásból ti magatok is érezhetitek, hogy bizony nem mindennapi élményt nyújt. A hangulat az egekben van, a játék néhol rémisztő, néhol pedig olyannyira magával ragadó, akár egy tündérmese. Csillagos ötös a teljes megvalósítás, a víz alatti város tökéletes választás volt a játék helyszínéül. A panoráma magával ragadó, a belső terek igényesek, gyönyörűek, és olyan hangulatot árasztanak, ami utánozhatatlan a maga nemében. Minden negyed teljesen eltérő egymástól, a designjuk magával ragadó, a játékterük teljesen interaktív. Arra mehetünk, amerre csak akarunk, és azt csinálhatunk, amihez kedvünk szottyan. Ha úgy gondoljuk, akkor a bárban bekapcsolhatjuk a zenegépet, és egy kellemes blues társaságában felhörpinthetünk pár üveg whiskeyt, vagy elszívhatunk pár cigit, majd lazán továbbállhatunk, és beledobálhatjuk megmaradt dollárjainkat a nyerőgépekbe. Minek nevezitek ezt, ha nem totális szabadságnak? Itt nincsenek egyirányú folyosók, és mögöttünk belakatolódó ajtók, a cél csak annyi, minél hamarabb kinyomozzuk, mi a fene is történt itt, és persze megmeneküljünk a városból.


A grafika csodálatos. Az Xbox 360-as verzió tesztelésekor az állunk leesett, olyan profi megoldásokat láttunk mindenhol. Ha átfutunk egy pocsoján, akkor vízcseppes lesz a kamera, ha pedig átsétálunk mondjuk egy vízfolyás alatt, akkor úgy behullámzik a kép, mintha tényleg ránk öntöttek volna valamit. A fényeffektek gyönyörűek, a textúrák hibátlanok, az árnyékok olyan rémisztően élethűek, mint amilyet utoljára talán csak a FEAR-ben láttunk, a karakterek és a helyszínek kidolgozottsága pedig mind lelkiismeretes munkáról árulkodik. Nincs rá jobb szó, mint a NEXTGEN. Valahogy így kéne kinéznie minden mai játéknak!


Cikkünkben az egekig magasztaltuk a BioShock-ot, de meg is érdemli. Negatívumot nem könnyű találni, az egyedüli dolog talán csak az, hogy néha kicsit unalmas szobáról-szobára gyilkolászni a mutánsokat, míg el nem érünk célunkig. Ennyi, semmi több. Persze mondhatnátok páran, hogy milyen dolog az, hogy nincs multiplayer, de talán így jobb is. A The Darkness játékélményét is totál hazavágta a többjátékos hentelés, ide se hiányzik eme ficsőr. Ja, és mielőtt elköszönnék, annyit halkan megsúgnék, hogy a játék befejezése nagyon beteg lett, mindenképpen toljátok végig! Csók!