Naruto: Rise of a Ninja

Link másolása
A levelek közt megbúvó falucska egyik lakója: Uzumaki Naruto. Egy 12 éves fiúcska, akinek az az álma, hogy egy szép napon ő legyen a nindzsák igazi nagy harcosa, a hokage. Sajnos a srác nem valami nagy harcos eleinte, de barátai és kalandjaik által, hatalmas fejlődésre tesz szert, így talán elérheti egyszer célját is, hiszen ez minden álma. Álmát viszont azért szeretné teljesíteni, mert árva gyermekként nőtt föl, akit az emberek soha nem fogadtak be, sokszor pedig gyűlölték. Remélte, hogy egy magasabb nindzsa rang elérésével az emberek tisztelete, mellet kiérdemli barátságukat is, és végre észreveszik őt.
A 2002-ben debütált sorozat mára 220 epizóddal rendelkezik. Így, tehát a méltán népszerű TV Tokyo ismét nagy sikert könyvelhet el magának, hiszen ez az animéjük jelenleg is a Cartoon Network csatorna (ide haza Jetix TV) egyik legsikeresebb sorozata.

A nindzsák világa

Naruto és társainak világa leginkább a régi szamuráj filmekre emlékeztet, ám mégsem annyira elmaradott ilyen téren. Egy olyan képzeletbeli világban vagyunk, ahol a nindzsák a csatatereken harcolnak, és úgynevezett Nindzsa Akadémiákon tanulnak különböző Jutsu-t. A jutsu segítségével a harcosok, a testükben keringő misztikus energiát (chakrát) szabadíthatnak föl, és irányíthatják azt bizonyos testrészeikbe, így összpontosítva azokat, különleges támadásokat tudnak végrehajtani. Kézmozdulatokkal képesek ezt előhívni, így ebben a világban az egyedi és újszerű mozdulatok kitalálása nem meglepő.


A játék

A játékban a sorozat 1-80 epizódjainak lehetünk részesei, amint Naruto-t irányítva, először kiképzésen vehetünk részt mesterünk által, majd egy különleges teszten esünk át, melyben különböző nindzsa faluk mérik össze erejüket.


Tehát elsődleges célunk a fejlődés lesz (meg, hogy pár rossz fiút jól leverjünk). Ebben mesterünk segít, aki felajánlja, hogy új mozdulatokat tanít nekünk, ha chakra szintünket feltornázzuk egy bizonyos szintig. Ennek teljesítésére kapunk egy egész nyüzsgő falucskát, ahol az emberek szívesen adnak nekünk elég munkát. Fejük fölött kis buborékban, pedig azt mutatják ki, hogyan éreznek irántunk. Ha elég feladatot teljesítettünk, akkor új szintre léphetünk és még erősebbé válhatunk ez által. A játék, tehát immáron RPG elemeket is tartalmaz köszönhetően a fejlődési rendszernek. Az új mozdulatok haszna pedig nem más, mint hogy minél erősebb ellenfeleket gyűrhetünk le könnyedén velük.


Ami viszont meglepetésként ért, hogy az új mozdulatot nem kapjuk meg szó szerint. Igazából meg kell tanulnunk a bizonyos mozdulatokat, és sikeresen kell azt alkalmaznunk mesterünk ellen.


A nemrég kiadott Harry Potter játékban az egyik analóg karral bírtunk mozogni, míg a másikkal, pálcánkkal tudtunk a levegőben suhogtatva varázsolni. Ez nagyon szórakoztató volt, és szerencsére az Ubisoft fejlesztőinek is megtetszett és tovább fejlesztették. A bal tüzelés gombot lenyomjuk, majd a két analóg karral a megfelelő kézmozdulatokat végezhetjük el.


Az első elnyerhető különleges képességünk a chakra koncentráció lesz, amely segítségével könnyedén szökkenhetünk fel a fákra, vagy futhatunk föl a falakon. Ez még azzal lesz bonyolultabb, hogy eközben megjelenik egy csík, melyet középen kell tartanunk, hogy Naruto ne fusson túl gyorsan, vagy túl lassan a falon, mert különben leesik. A fákon való ugrálást pedig az A gombbal tehetjük meg. Ilyenkor, ha megfelelően időzítünk, akkor növelhetjük a képességünket, így következőnek már nagyobbat ugorva ez idáig elérhetetlennek hitt helyekre juthatunk föl.


A fán való ugrálás nem tesz nindzsává…


Igen, a játék legfontosabb része, mégis csak a bunyózás lesz, ahol megtanult képességeinket kamatoztathatjuk. Ilyenkor a harc egy elzárt aréna-szerű helyen folyik. A küzdelem alapjai a megszokottak, tehát van ütés, rúgás, dobás és védekezés. A játék viszont igazán akkor hangulatos, ha a megtanult kézmozdulatokat a harc hevében alkalmazzuk. Ami nem egyszerű dolog egy gyorsan támadó ellenféllel szemben. Siker esetén viszont a játék mini-játékba vált át, ahol a jutsunak megfelelő kis logikai vagy reflex játékban kell nyernünk, hogy sikeresen végrehajtsuk a támadást. Eközben, persze az ellenfél se pihen, és könnyedén megnehezítheti a dolgodat. Neji például a 64 pontos pálma támadást alkalmazza. Ekkor Neji megpróbálja megütni az összes chakra forrást a testedben, hogy hatalmas sebzést vigyen be neked és megbénítson egy időre. Te persze ilyenkor védekezhetsz és bizonyos létfontosságú pontjaidat kezeddel védheted. Mivel több, mint tíz karakter lesz játszható a játékban, és mindegyik legalább 2-3 ilyen képességgel fog rendelkezni, így elég sok mini-játékkal találkozhatunk, majd.


A játék természetesen többjátékos móddal érkezik, így küzdhetünk két kontrollerrel vagy magán az XboxLive-on keresztül más játékosokkal. A grafikától a videók és a képek alapján nem várok sokat, viszont a megjelenítés, a design, a hangulat… csillagos ötös. Soha nem fogott meg még ennyire egy olyan játék, amely cell shader effektet használ. A cell shader effektel a fejlesztők rajzfilmes hatást keltetnek, hiszen minden tárgy és szereplő éles színeket és textúrákat kap.


Örömmel mondhatom, hogy végre egy remek játék születésének lehetünk szem és fültanúi. Az Ubisoft Montreal csapata már előtte is remek platform játékokat készítet (lásd PoP, Beyond Good & Evil), úgy tűnik ismét sikerült nekik belenyúlni a tutiba a Naruto név licenszelésével. A játék megjelenéséig pontosan 2 hónap van hátra, így izgatottan várom a végleges játékot, melynek doboza már most biztosan ott fog pihenni a polcomon.

Kapcsolódó cikk

11.
11.
krisz.hu
ÁHh ezt meg szerzem xboxra mindenki azt mondja hogy zsir

10.
10.
ricsiiii
hogy lehet tölteni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

9.
9.
Kyuubi
Hehh... Megvan a játék. Szerintem jó de nem x360-ra. Ha sima xbox jelenik meg, akkor azt mondom hogy ez zsír, de így... Ha már mindenképp ebbe a generációba adják ki akkor inkább WII.re kellet volna. Szerintem ezen a konzolon ennek a játéknak úgy kéne kinéznie hogy: ne csak Naruto szemszögéból lehessen játszani hanem mindenki harcát meg lehessen csinálni a történetben, az 1. résztől a 135.-ig (mert hogy eddig tart az igazi történet) legyenek a küldetések, és minden szereplővel lehessen lenni akiről kiderül hogy harcol. És mellesleg mozogjanak már azok a szájak!!!!!!!!!!!!
8.
8.
Lorn
Remélem az Ubisoft magához tér és kidobja Pc-n is, hisz gondolhatna arra hogy XBox 360-ja csak kevés embernek van relatív, de pc-ből minden második háztartásban...
7.
7.
Shagon
Már úgy várom hogy megkaphassam ez a világ legjobb játéka. még a tv-ben is nézem a sorozatot.Az a kár hogy nincs PC-re pedig az jobb lenne mindennél.
6.
6.
Chabesz
Zseniális!Én az első rész óta követem a sorozatot!Tényleg nagy kár h nem dobják ki PCre én tuti vevő lennék rá!
4.
4.
Mast3rmind
3.
3.
kenny22
ubisoft miért hagysz cserben minket??? :(
2.
2.
freestylerrr
PC-re is ilyeneket :D

Nagyon király de nekem semmiképpen nem jó a Box mint platform :( !

1.
1.
StoryTeller
Remek ismertető lett! Amúgy is bejön a gamma de ezek után mégjobban! Már alig várom a megjelenést! Esetleg lehetne ez a következő játék a nyereményjátékban! :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...