Need for Speed: Pro Street Demóteszt Xbox 360 konzolon

Míg mi magyarok büszkén emlékeztünk 56-ra, addig az az Electronic Arts szépen csendben elérhetővé tette a legújabb, tizensokadik Need for Speed kipróbálható demóját. Sokáig gondolkoztunk, hogy a koszorúzási ünnepséget, a Bolondos Dallamokat, vagy a Pro Street demót válasszuk-e piros napos esti programnak, ám nem döntöttünk rosszul, mikor az utóbbit szavaztuk meg.

A Need for Speed: Pro Street demója az Xbox LIVE-ról tölthető le, a premier estéjén több óra kellett, mire a túlterhelt szerverek ki tudták szolgálni csekély méretű, 650 megás letöltésünket. De itt van végre. Megannyi screenshot, gameplay videó, trailer, és előzetes után végre kaptunk egy kipróbálható verziót is a játékból. A letöltés kész, kóla és Lays bekészítve, indulhat a száguldozás.


Nyálcsorgatónak két pályát, két játékmódot, és két autót kaptunk. Az idei Games Convention-ön is látott sivatagos Nevada Highway pályának egy BMW M3 E92-es járgánnyal eshetünk neki, Speed Challenge játékmódban. Ez hasonló az eddig is ismert trafis módhoz, a lényege, hogy az egyes kapukon a lehető legnagyobb sebességgel haladjunk át, az itt mért adatokat pedig a végén összeadják, és az nyer, akinek a legnagyobb szám jön ki eredményül. A demó másik lehetősége az A-54 Interloop pályán játszódó Grip Race. Itt egy városi elkerülő úton hajthatjuk meg a vadi új, ezüst Nissan GT-R PROTO verdánkat, a cél pedig, hogy megvédjük Street King posztunkat. Ez egy átlagos körverseny, de itt ha nem vagyunk elsők, akkor búcsút mondhatunk a ranglista első helyének – noha demó lévén ez most gyakorlatilag teljesen lényegtelen is most.


A programot elindítva egy rövid trailer, majd a netes videókból már látott szürke hátteres menü fogad minket. Már ez is megér egy monológot, ugyanis – a Juiced 2 táncoló csajaival ellentétben – itt nincs semmi hangulatelem, undergroundos vagány srácok és banyák kavalkádja, mégis érezni, hogy nem mindennapi stílust képvisel az új Need for Speed. A háttérben kopott zöld minták vannak, és ahogy váltogatunk a két menüpont között, a képernyő mindig egy hatalmasat dobban, valószínűleg a veséig hatoló játékélmény amolyan előszeleként figyelmeztetve minket, hogy ideje megkapaszkodni a székben. Nyugi, nem fizetett le minket az Electronic Arts, még egy PR mondatot se adott a szánkba, egyszerűen most tényleg ennyire odavagyunk a játékért.


Indítsunk egy futamot, és lássuk, hogy milyen lett a versenyzés. A Grip mód számomra felejtős, nem sok élvezet van benne, csak körbe-körbe rohangálunk a pályán – sőt a szalagkorlátok még a látványos borulásokat is meggátolják. Jöjjön tehát a Speed Challenge, irány az Egyesült Államok harminchatodik tagállama, Nevada – ahol mellékesen a Westwood-os srácok is dolgoztak anno. A verseny előtt beállíthatjuk a nehézségi szintet, ami ezúttal nem az ellenfelekre vonatkozik, hanem saját dolgunkat nehezíti, illetve könnyíti meg. Casual szinten a számítógép amolyan popular szimulátorként viselkedik, és segít nekünk fékezni, sőt még az autót is az ideális ívre tereli, ha mi magunk ügyetlenül manővereznénk. A Racer szint csak a fékezésre segít rá, míg a King teljesen ránk bízza az autó irányítását. Érdemes tehát elolvasni a nehézségi szintek megjegyzéseit, nem pedig reflexből easy-re, vagy normal-ra nyomni.


Kezdődik a futam, az autók felsorakoznak a sivatagi autóút közepén, a képernyőn mindenféle óriás firkák villognak, a zene üvölt, a látvány fantasztikus. Nem szeretem fényezni a Need for Speed-et, mert az utóbbi években gyakorlatilag csak a nevéből élt, de most tényleg kitettek magukért a készítők. Az autók gyönyörűen néznek ki, csillog-villog a kasztnijuk, még a felnik és az első lámpák is visszaverik a tájat, jópofa kontrasztot alkotva a szintén nagyon babán kinéző, repedezett, poros, koszos aszfalttal. Az összkép remek lett, csak a táj kicsit sivár – igaz mit is várunk egy sivatagtól. Azért a másik pályának nincsen ilyen gyengesége, ott frankón ki van dolgozva a távoli városkép, és minden egyéb. Megkezdődik a visszaszámlálás, a műsorvezető üvöltve konferálja fel az eseményt, mindenki vadul pörgeti a kerekeket, hatalmas füstfelhőt varázsolva körénk. A füst még egy olyan dolog, ami fantasztikus lett a játékban, meg merem kockáztatni, hogy ilyen gyönyörű, és mégis egyszerű szmogot sehol se láttam eddig. Indul a futam, vadul dolgozunk azon, hogy a pályán kacsázó AI-ket megelőzzük, egy-két ugrató, közben gyönyörködünk a tájban, majd mindent elfelejtve csak az aszfaltra, és első helyezésünkre koncentrálunk.


A sebességérzetet nagyon eltalálták a készítők, a külső „parakamera" nem egy helyben áll, hanem nagy sebességnél lemarad az autótól, és úgy dobálja magát, mintha egy száguldó közvetítő kocsin lenne. Nagyszerű élmény már az első pillanattól fogva, az embernek olyan érzése van, mintha nem is 250-nel, hanem legalább másfélszer annyival száguldana. Erre még rátesz egy lapáttal a nitró is, igazi hipertér-ugrásra készülő Millenium Falcon-ná változtatva négykerekűnket. Nem semmi tehát a játékélmény, az új NFS – ha szabad ilyet mondani –  fantasztikus lett.


Gyorstesztünket hamarosan lezárva utoljára még illik beszélni a roncsolódásról is. Az ütközések nagyon ott vannak a Pro Street-ben, elég csak egy rossz mozdulat, és verdánk már le is csúszott az aszfaltról, vadul száguldva egy hatalmas oszlop felé. Ütközéskor az autó kopik, horpad, törik, amit csak el lehet képzelni, ha pedig mondjuk felborulunk, akkor a kamera átvált lassított üzemmódba, és képkockáról képkockára elénk tárja több milliós csodajárgányunk bukását. Ha szerencsénk van, és nincs totálkár, akkor továbbmehetünk, ilyenkor láthatjuk az aszfaltot karcoló lökhárító szikráit, a kábeleken fityegő visszapillantó széljátékát, sőt az se semmi látvány, ha a motorháztető egyszer csak leválik horpadt autónkról, és valósággal pofán csap minket a gép előtt ülve. A ficsőr egyetlen hátulütője, hogy nem nagyon gyönyörködhetünk roncsunkban, játék közben nincs freelook, és ha Start-ot nyomunk, akkor is a gép állítja be a kamerát, mi magunk nem járhatjuk körbe az autót. Na de ennyi baj legyen.


A demóból sok minden kimaradt. A roncsolódás állítólag még ennél is jobb lesz, sőt nem kaptunk betekintést se a megújult Autosculpt rendszerbe, se a szigszalagos kasztnijavító műhelybe. A Pro Street várakozáson felül teljesített, valósággal lehengerelt minket, az eddigi faltól-falig pattogó autók korszakának vége, a Need for Speed végre megkomolyodott. A játék arcade maradt, de nem olyan kirívóan, mint eddig, mondhatni megtalálva a tökéletes egyensúlyt az élvezhetőség, a realizmus, és az önfeledt szórakozás között. Ha a teljes verzió is ennyire meggyőző lesz, bátran számíthattok egy 9 ponton felüli értékelésre!