Company of Heroes: Opposing Fronts

Link másolása
A kanadai Relic ismét nagyot alkotott. Szerintem nincs olyan stratéga, aki nem ismerné valamelyik nagyobb stratégiai játékukat. Hiszen ők készítették a nagyszerű Homeworld, Warhammer 40.000: Dawn of War és Company of Heroes játékokat. Itt megjegyezném, hogy ezek mindegyike 90% fölötti értékelést kapott a sajtó világban. Ezek után nem meglepő, hogy az egyik talán legsikeresebb játékuk a Company of Heroes kiegészítőjét mi is tűkön ülve vártuk. Végre megjelent, így gyorsan teszt alá is vetettük.
Az eredeti „részben" az amerikai erőket segítve kellett először partra szállnunk, majd Franciaországban Párizsig előrenyomulva felmorzsolnunk a német megszállókat. Sajnos ez azt eredményezte, hogy a hadjárat kicsit rövidnek és egyhangúnak tűnt, hiszen csak németek ellen voltunk és a másik oldal nem is kapott semmi hasonló felvezetést. Sajnos, ez lett az előző játék igazán fájó pontja. Az Opposing Fronts megjelenésével ezen próbálnak segíteni a fejlesztők. Itt már a német és brit fegyvereket fogó katonáinkkal rohanhatunk csatába két hadjáratban, melyek ismét viszik a prímet hangulatban. A játékmenet sokban nem változott az elődhöz képest. Itt is a pályák szektorokra vannak bontva. Melyeken található stratégiai pontok elfoglalásával a terület is a miénk lesz.  Ezekből három fajta van jelenleg: emberanyag, muníció és üzemanyag. Ezek beszerzése kritikus pontja a játéknak, hiszen ezek birtokában tudunk egységeket termelni. Viszont, ezeket az utánpótlásokat is csak akkor kapjuk meg, ha területeink kapcsolódnak. Ezért szinte minden lényeges pontunkat ajánlott védelemmel biztosítani. A grafika mit sem változott… szerencsére. Továbbra is dobogós helye van a legszebb stratégiai játékok toplistáján, ám ez sem volt elég a fejlesztőknek, ezért még egy kis DirectX 10 támogatással is megdobták. A fizikát a Havok biztosítja, mely jól dolgozik, mikor emberek repülnek a magasba a robbanások következtében, illetve mikor a tankok falakon rontanak keresztül. A játék azon felül, hogy nagyszerűen nézz ki és formabontó a küldetések terén is, taktikailag is a legtöbbet próbálja nyújtani. Hiszen egységeink az ellenfél elhagyott rakétavetőit, állásait és még járműveit is használhatják. A járművek megfelelő sebzési módszerrel is rendelkeznek. Tehát megfelelő találat esetén akár egy lövéssel is végezhetünk egy Tigris tankkal. Esetleges kritikus, ám nem végzetes találatnál, pedig meghibásodások jelentkeznek (például motor-hiba vagy irányítás elvesztése).


Már említettem, hogy két új hadjáratot kapunk. Az egyik az Operation Market Garden, melyben a névvel ellentétben nácikat vezetve kell brit kommandósokat visszavernünk. A másik a Liberation of Caen, amiben a németek jelenős szerepet játszottak, itt brit kommandósokkal kell helyt állnunk. A két oldal egyedi arculatot kapott nem csak kinézetre. A németek sok és olcsó gyalogos egységet tudnak rendelni, melyek nem emelkednek ki erejükben nagyon. Tankjaik drágák, viszont két tank erejével felér egy darab. Gyakran használt stratégiánk velük általában már ismert Blitzkrieg (Villámháború) lesz, mely leginkább a lerohanást kedvelő játékosoknak fog bejönni.  Eközben a britek, inkább a védekezésre fektetik a hangsúlyt, így hatalmas lövegeket telepítve védhetik őfelsége épületeit. Katonáik a drágák, viszont alapból képzett tisztek. Náluk csak a brit sereg gyöngyszemei, a kommandósok az erősebbek, de általában áruk miatt különleges bevetésekre használhatjuk őket.


Egyedi és nagyszerű haderőt ismét választhatunk, mely három részre tagolódik. Könnyű hadosztály, Páncélozott hadosztály, illetve Légierő. A német Luftwaffe segítségével légi deszantosok érkeznek, emellett bombázó repülőkkel tehetünk városokat a földdel egyenlővé. Gyalogságot választva extra veteránképesítést szerezhetünk egységeinknek, illetve különböző védelmi különlegességet nyújtó épületeket húzhatunk (felrobbantható épületek).A britek különleges védelmi taktikája itt is megjelenik, így felhúzhatunk bunkereket, melyek minden egység ellen hatásosak, lövészárkokat áshatunk és mobil parancsnoki központtal furikázhatunk. Támadás esetén a kommandósok jönnek a képbe, melyek különleges repülő vitorlásokkal akár az ellenséges vonalak mögé is megérkezhetnek pár jármű társaságában. Mondanom sem kell ez többjátékos módban, milyen hasznos tud lenni.


A fekete levest ismét a végére hagytam a cikknek, hiszen a grafika gyönyörű, a sztori változatos, a küldetések izgalmasak, és taktikai téren sem gyenge művel van dolgunk. Hol itt a gond? Nos, a játék egyetlen apró, ám annál idegesítőbb rejtett hibával rendelkezik. Ez nem más, mint a mesterséges intelligencia. Nem kell hirtelen frászt kapni ennek hallatán. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az egységek útvonal kereső rendszere ugyan olyan pocsék, mint az előző részben. Tehát néha a stratéga hiába kattint a pálya túlsó felén lévő ellenséges egységre, ha eközben tankunk például egy hídra fölakad, vagy két álló egységünk közt nem fér el, így hátra tolatva próbálja magát átpréselni köztük, miközben egy hatalmas üres terepen van. Több foltozást is kapott a többjátékos része a játéknak, aminek velem együtt pár száz játékos nagyon nem örült. Lehet, hogy csak az újdonság erejével hatnak az olyan dolgok, mint a szakaszainkon belül is egyedi életcsíkkal rendelkező egységek, illetve az új egységek, melyek néha felborítják a kényes játékmenet egyensúlyát. Reméljük, nem kell még egy kiegészítőre várnunk, hogy ezek az apró, ám annál jobban szemet szúró tényezőket likvidálják a fejlesztők.


Végül is a játékot csak ajánlani tudom minden második világháborút kedvelő stratégiai érzékekkel megáldott játékosnak. Azok is nyugodtan leemelhetik a polcról, akik az előző résszel nagyon nem futottak össze, hiszen a kiegészítő önmagában is futtatható, ami már alapból piros pont a készítőknek. Természetesen, ha már rendelkezel az eredeti játékkal, akkor a program ezt észlelve engedélyezi az amerikai kampányt is a kiegészítő főmenüjében. Örömmel jelenthetem a frontról, hogy a Relic koronájának egyik ékköve még csiszoltabbá vált. Találkozunk a virtuális csatamezőkön közlegény!

1.
1.
Dentis 360
Huuuuuuu...Ez a videó nem gyenge!Az embernek már is megjön a kedve tőle egy is világháborúhoz!(persze csak virtuálisan):)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...