Rainbow Six: Vegas 2

  • Írta: Daks
  • 2007. december 31.
Link másolása
2008-ban lesz 10 éves a Rainbow Six sorozat, a UbiSoft Montreal-nak tehát ki kell tennie magáért, ha szeretné megtartani a rajongókat. Az évfordulóra a sorozat hatodik darabjával készülnek, mely már címével is szinte világba kiáltja, hogy terrorelhárító csapatunkat ismét Amerika játszóterére, a mesés Las Vegas-ba vezénylik ki.
A lépés nem volt meglepő, a Rainbow Six: Vegas ugyanis úgy ért véget, akár egy tévésorozat évadzáró epizódja. Persze ahogy az új részeknél szokás, most is temérdek újdonság dobja majd fel a játékot, és hogy pontosan mire is számíthatunk, az a mostani előzetesünkből azonnal kiderül!


A Rainbow Six: Vegas 2-ben Michael Walter és Jung Park ismét mellettünk lesz, azonban a játék főszereplője – érthető okok miatt – már nem Logan Keller lesz, vagyis nem teljesen. A Vegas 2 egy személyben lesz az előző rész előzménye, és folytatása. A játék kezdetekor az előzményeket élhetjük át, elkísérhetjük a Szivárvány Osztagot különböző bevetésekre, egészen addig a mexikói küldetésig, mellyel az előző rész is nyitott. Itt ugrik majd egy nagyot a történet, és az első rész végén történt incidens után folytatjuk kalandunkat.


Biztos sokan kíváncsiak vagytok, hogy ki is lesz a Vegas 2 főszereplője. A sorozatban elsőként nem a Ubi-s dizájnerek határozzák majd meg, hogy kinek a bőrébe bújunk a bevetések alatt, ezt a feladatot most ránk bízzák. Az Osztag élére a Rainbow ranglétrán szinte szárnyaló, Bishop becenévre hallgató ifjú katona kerül, kinek megalkotása teljesen a mi feladatunk lesz. Választhatunk, hogy férfi, vagy nő legyen-e hősünk, megformálhatjuk arcát, belőhetjük séróját, sőt még a ruháját is mi választhatjuk ki – persze az egység rendszeresített felszereléseiből választva. Apró, ide vágó érdekesség, hogy a szereplők ezúttal úgy ki lesznek dolgozva, hogy szinte leolvashatjuk majd arcukról a gondolatokat – valahogy úgy, ahogy a Half-Life 2-nél lehetett anno.


A Las Vegas-ban való kalandozásunk is átalakul egy cseppet. Az előző részben az éjszakai küldetések domináltak, most viszont nappal kell majd helytállnunk, úgyhogy sajnos elfelejthetjük majd a neonfényes vegasi tájképet – legalábbis többnyire. A nyerőgépek és rulettasztalok uralta belső terek azért megmaradnak, ismét több kaszinóban tiszteletünket tesszük majd, lesz night clubos küldetés, vissza kell majd foglalnunk a teljes Las Vegas Convention Center-t, továbbá lesznek utcai csaták is, sőt még a várost körülvevő sivatagba is teszünk egy rövid túrát. A bűn városa tehát ezúttal inkább fog hasonlítani a CSI: Las Vegasi Helyszínelőkben látottakhoz, az éjszakai életbe ezúttal csak egy-egy küldetés erejéig csatlakozunk.


A grafikában is várható változás, az Unreal Tournament III kiadásával ugyanis teljesen lezárult az Unreal Engine 3.0 fejlesztése, az Epic pedig már ősszel kipostázta a végleges fejlesztői segédanyagokat. Ha minden igaz, így már teljesen ki fogják használni a motor nyújtotta lehetőségeket, sőt mivel az optimalizálás is teljesen megtörtént, várhatóan nem is kell majd olyan erős vas a megfelelő futtatáshoz, mint korábban. A konzolos verzióknál is nő majd a framerate, mindkét újgenerációs gépnél sikerült látható eredményeket elérni, a fejlesztők pedig azt állítják, hogy emellett a korábbinál is szebb fény – árnyék hatásokat sikerült megalkotniuk.


Multiplayer mániásoknak is van jó hírünk, nem is egy szerencsére. Az első Vegas-ban nem lehetett co-op módban végigvinni a történetet, ez azonban megváltozik a második részre. A teljes sztori mód lenyomható lesz interneten, osztott képernyőn, vagy localban, úgyhogy a korábbinál is fantasztikusabb élmény vár ránk, ha Las Vegas-ba látogatunk. Emellett a hagyományos multiplayer is átalakul, használható lesz benne például mind a 11 fegyver, sőt a Call of Duty 4-hez hasonlóan fejlődhetünk majd az online meccsek alkalmával. Az ACES névre keresztelt rendszer minden mozdulatunkat jegyzi majd, rangunk pedig nem csak a lejátszott és megnyert meccsek számától függően fog nőni, hanem ebbe taktikai képességeink is beleszólnak majd. Ha például hangtompítót használva úgy lövünk majd le egy ellenfelet, hogy a társa azt nem veszi észre, akkor olyan extra pontokat kapunk, amik közelebb visznek minket az új és jobb kiegészítőkhöz. Hasonló COD4-szerű újítás, hogy a vékonyabb tárgyak már nem lesznek golyóállóak, így kétszer is meg kell majd gondolnunk, hogy milyen fedezékre bízzuk életünket.


A ranggyűjtögetős mód az egyjátékos kampánnyal is össze lesz fűzve, ha például végigvisszük a játékot, és utána megyünk multizni, akkor egyből nagyobb szinten kezdünk, de a multiplayerben szerzett felszerelések is átemelhetőek lesznek a single player módba. A kapcsolatháló a co-op módot is érinteni fogja, itt mind a négy résztvevő használhatja a saját profiljához tartozó tapasztalat pontokat. Bizony, nem írtuk el, ha co-op-ot választunk, akkor egyel megnövelhetjük csapatunk számát, így Bishop, Walter, és Park mellett egy új szereplő, Knight fogja erősíteni a teamet, nagyobb eséllyel segítve át minket a húzósabb részeken. Érdekes újítás ezen a téren, hogy a fejlesztőknek sikerült megalkotniuk egy amolyan jump in – jump out rendszert is, melynek köszönhetően egy-egy haver bármikor csatlakozhat, vagy kiléphet a játékból, anélkül, hogy minket megzavarna a küldetésben.


Az előző részt 9.9 pontra értékeltük, reméljük a Vegas 2-ben sem kell csalódni. Az eddig közzétett információk szerint fantasztikus játék lesz a hatodik Rainbow Six, minden meglesz benne, amit az előző részekből hiányoltunk, így már csak abban kell reménykedni, hogy a hangulatot nem rontják el. Feszülten várjuk a márciusi megjelenést, maradjatok velünk!

Kapcsolódó cikk

5.
5.
Game Fan
4.
4.
Dentis 360
Imádom Calancy-t és a Rainbow Six-et is,az első Vegas nagyon tetszett,ez is biztos nagyon király lesz!
3.
3.
Pekferi
am elmondaná valaki mi volt a vége az 1.nek? elfelejtettem xD
2.
2.
wildláma
Szóval ha ez az 1. rész elejét és végét játsza le, akkor elkezdünk játszani a 2-vel, maikor ott tartunk hogy, akkor gyors váltunk az 1.re, azon végigmegyünk, majd vissza a 2-re és azon is végigmegyünk, hogy teljesen egybefüggő legyen.
1.
1.
juhaszroli
Tuti megveszem az első részt, aztán pedig ezt ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...