Resistance 2

  • Írta: Daks
  • 2008. február 2.
Link másolása
A Resistance: Fall of Man az európai Playstation 3 premier egyik nagy sztárja volt. Remek húzócímnek bizonyult, a grafikája pompás volt, még a játékmenet is elment, talán csak az uncsi története miatt kapott 8.5 pontot itt, a Gamekapcson.
Az első rész 1951-ben, egy alternatív idősíkban játszódott, forgatókönyve szerint Földünk a második világháború okozta sebeit nyalogatja éppen, amikor egy Chimera nevű idegen faj támadja meg. Főhősünk, Nathan Hale és csapata nagy nehezen visszaverte az inváziót, azonban a rémálomnak még közel sincs vége...


Az Insomniac Games-nél ugyanis már készül a folytatás, és gondoskodnak róla, hogy kicsiny planétánk ne pihenjen sokat az előző megszállás után. A folytatás szót pedig itt a lehető legszűkebb értelemben kell venni, a játék ugyanis ugyanazokkal a jelenetekkel indít majd, amivel az első rész befejeződött. Nathan Hale és néhány símaszkos katona épp Izland felé tart a helikopteren, amikor támadás éri őket. A helikopter lezuhan, de hősünk túléli a dolgot, és csakhamar vissza is foglalja az izlandi bázist. A dolgok ezután vesznek fordulatot, Nathan ugyanis visszatér az Egyesült Államokba, hogy részt vegyen a Sentinel programban.


A Sentinel tudósai fejlesztették ki többek között a Chimeran vírus ellenszerét, jelenleg pedig egy hatalmas alienpusztító fegyveren dolgoznak. Szerencsétlenségükre ennek hasznát is veszik majd, az idegenek ugyanis nem adták fel az első támadás után. Két év telt el azóta, hogy Hale visszatért Amerikába, a dolgok lenyugodtak, azonban egy napon hatalmas űrhajók százai kezdenek gyűlni az Egyesült Államok mindkét partvidékénél. A hadsereg már nem elég, San Francisco-t követően az USA sorra veszti el a csatákat, Hale pedig hiába küzd ismét az első sorban, ezúttal nem tud elbánni az alien sereggel.


A játék sötét és nyomasztó képet mutat majd Amerikáról. A háborúk után nyomor és szegénység uralkodik ebben a képzeletbeli világban, a Chimera hadigépezet pedig szinte megállíthatatlanul tör előre, nem kímélve egy életet sem. Egyetlen esély maradt. Be kell vetni a szuperfegyvert.


Sajnos a készítők csak ennyit árultak el a történetről, így azt egyelőre nem tudni, mire is képes ez a fegyver, és hogyan lehet majd vele visszaszorítani a Chimera harcosokat. A játékvilág részleteiről viszont annál többet tudni. A játék egy jelentős részében az emberiség folyamatosan veszíti majd el a csatákat, az idegenek hatalmas létszámban tombolnak nálunk, és barbár módjára hasítanak keresztül a kontinensen. Lesznek (új) járművek, a Chameleon például egy láthatatlan kis gyilkoló gép, ami közelről sújt le ellenfeleire hatalmas pengéivel. Ezeket a stalkereket csak úgy lehet észrevenni majd, ha az véletlen megmozgatja a füvet vagy a bokrokat, netán felzavarja a pocsolyákat.


Lesznek hatalmas, több emelet magas robotlépegetői is az idegeneknek, valami olyasmik, mint amik a Universe at War-ban vagy a War of The Worlds-ben is tizedelték az embereket. Nem semmi single player kampány vár ránk tehát, azonban a nyolc játékos, alaptörténettől eltérő, de legalább olyan hosszú co-op küldetéssorozat is izgalmasnak ígérkezik. Osztott képernyőn ketten, a Playstation Network segítségével pedig hét barátunkkal karöltve kaszabolhatjuk a Chimerákat, a feladatok pedig mind a csapatjátékra és taktikára lesznek kihegyezve. Ebben a módban lehet majd egyéni karaktereket gyártani, de használhatóak lesznek a beépített soldier, sniper és medic figurák is.


Akinek nem elég hét netes haver, az indíthatja a klasszikus multiplayer módot is, ahol már hatvan fő gyilkolja egymást a virtuális csatatéren. Többjátékos mókában két csapat lesz, értelemszerűen az embereké és a Chimeráké, érdekesség pedig az lesz, hogy egy lobbyszobában összeülhet az egész csapat, egy-egy összecsapás előtt pedig lesz idő megbeszélni a taktikát, és mindenki el tud majd vállalni valami részfeladatot. Sőt, a Resistance 2-ben való haverkodást a játékon kívül is folytathatjuk, a myresistance.net oldalon ugyanis fent lesz az avatarunk és a teljes statisztikánk, lehet majd klánokat alapítani, warokat szervezni, továbbá minden egyebet, amire az ilyen közösségek fogékonyak.


A készítők a grafikára is nagy hangsúlyt helyeznek a fejlesztések alatt. Az Insomniac Games-nek ez már a harmadik Playstation 3 játéka, és ez idő alatt annyira összeszokott a Sony-val, hogy a programozók szinte már ismerik a konzol minden csínját-bínját. A grafika mellett a mesterséges intelligenciára is rágyúrnak a srácok, ha egy szörny például közel lesz hozzánk, akkor sokkal agresszívebben fog viselkedni, mintha egy viszonylag biztonságosnak mondható távolságból lövöldöznénk egymásra. Jó hír még, hogy búcsút mondhatunk a korábbi hosszú checkpointoknak is, a Resistance 2-ben már nem kell 10-15 vagy akár 20 percet újrajátszanunk, ha egy támadás során véletlen elhasalunk.


Nem lesz tehát rossz játék a Resistance 2, annyit mindenképp várunk tőle, mint elődjétől. Noha sok újdonságot nem fedtek fel a készítők, és bár a sztori módot elhanyagoló co-op alapból sem tetszik nekünk, de a nagy létszámú multiplayer móka és az új, amerikai színteret bemutató történet optimista gondolkodásra bíztat. Megjelenés a 2008-as karácsony előtti nagy őrületben.

Kapcsolódó cikk

5.
5.
lac15
sztem jóvolt az első rész

elöször a demoját probáltam nagoyn nem tetszett, de aztán megvettem a teljes játékot és nagyon bejött

egy közepes szintü fps

a halo se volt jobb ennél se rosszabb

4.
4.
Chocho
Én ugyan nem játszottam a játékkal, de a videók engem sem győztek meg. A grafika jóindulatúan is csak közepes volt, AI-nak nyomát se láttam.... Egyedül a különleges atmoszféra tetszett meg benne.
3.
3.
Dentis 360
Huhuhuhuhuhuhuuuuuuuu....mennyit fogjuk majd haverral tolni....:D
2.
2.
Ca$h
nemtom skaccerok, engem az első rész sem fogott meg szinte semmilyen szinten. volt benne pár jó ötlet, de semmi extra, persze ez csak az én véleményem...
1.
1.
Aramisz93
ájájjájájá, miért nincsen én nekem ps3am? Jónak igérkezik a játék...majd nézem youtubeon a végigjátszásokat ^^
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...