Crisis Core: Final Fantasy VII

  • Írta: Ca$h
  • 2008. április 16.
Link másolása
„Egy férfi nem ejt könnyeket, csak a bajtársai után.” Ez a mottója, minden idők talán legjobban várt PSP játékának a Final Fantasy VII – Crisis Core-nak, mely a legsikeresebb Final Fantasy-nek az előzményeit dolgozza fel. A japánok már tavaly ősz óta élvezhetik ezt a játékot, aminek a megjelenését nem véletlenül időzítették az új PSP lite megjelenéséhez. Az eladások állítólag 300%-al meg is nőttek miatta. Eltelt fél év és végre itt van nekünk is, reméljük megérte a várakozást!
ÜBERKONZOL:
X360, PS3, PSP konzolok, kiegészítők, használt és új játékok olcsón!
LCD, Plazma, Projectoros HDTV-k, Házimozik, BluRay filmek!
Használt készülékek és játékok vétele, cseréje, beszámítása!
További infó: www.uberkonzol.hu, www.uberdigital.hu

Két és fél évvel ezelőtt valami olyasmi történt, amihez fogható még nem volt a számítógépes játékok történelmében. Az eredetileg PS3 techdemónak induló Final Fantasy VII – Advent Childrenből egy teljes éjszakás animációs filmet készítettek. A srácok ott a Square Enixnél megmutatták, hogy ilyet is lehet csinálni. Egy olyan filmet készítettek, mely mind történetben, mind pedig látványban felülmúlt minden akkori animációs filmet. Korábban már készítettek egy Final Fantasy mozit a Spirit Withint, de az annak ellenére, hogy fantasztikus látványvilággal rendelkezett, nem nyerte el a nézők elismerését. Ez viszont hatalmas sikereket aratott, ami nem is csoda, hiszen fantasztikusra sikeredett. Az Advent Children DVD kiadásában találni lehetett pár extra tartalmat, amiből kiderült, hogy nemsokára készíteni fognak még egy csokor FF VII játékot. PS2-re a Dirge of Cerberust, mobilokra a Before Crisist és PSP-re a Crisis Core-t. Ettől a pillanattól fogva az egész gamer társadalom tűkön ülve várta ezeket a gammákat. Végre itt van nekünk a Crisis Core és mi nagyon örülünk neki vala!


A Crisis Core az FF VII előtt játszódik 7 évvel, főszereplője pedig az FF VII-ből már megismert, leginkább csak visszaemlékezésekben szereplő Zack. Egy első osztályú SOLDIER, aki Cloudnak a példaképe, mentora és személyes jóbarátja volt. Megismerhetjük ennek az ikonikus hősi eposznak az előzményeit, találkozni fogunk régi ismerősökkel is, mint az itt ekkor még kislány Yuffie-val, a tínédzser Tifa-val, az ekkor már Turk-öknek dolgozó Tsengel, Renoval. Megtudjuk hogyan lett szerelmes egymásba Zack és Aerith, mik a hasonlóságok Cloud és Zack között. Miért tette azt amit Sephiroth, milyen tragikus események vezettek oda, hogy végül olyan gonosszá váljon, amilyennek megismerhettük az FF VII-ben.


Ahogyan az a Star Wars első három részében is nagyon jól működött, itt is tökéletesen fog. Annak ellenére, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy mik fognak történni, mégis izgalommal játsszuk végig az egész játékot, szinte fizikai fájdalommal jár együtt minden egyes alkalom, amikor végkimerülés miatt abba kell hagynunk. Mondanom sem kell, hogy az átvezető animációk egy az egyben az Advent Children csodálatos engine-jével készültek, tehát áll leesés esete forog fenn minden alkalommal, mikor látunk egyet, a zseniális dramaturgiáról nem is beszélve. A Crisis Core szakított a korábbi Final Fantasyk harcrendszerével, nem körökre osztott csatázások lesznek, hanem valós időben zajló akciódús küzdelmek. Ilyenkor végtelen egyszerűséggel történnek a dolgok, nekünk csak annyi lesz a dolgunk, hogy a megfelelő támadási módot kiválasztva (kard, támadó-védekező-skill materia, varázsitalok használata) szépen leszeleteljünk mindenkit. Képesek vagyunk még ezen kívül kitérő manővert (ugrás) alkalmazni, illetve védekezni is tudunk, aminek nem sok értelme van. Végül pedig, de nem utolsó sorban ott lesz az új és rendkívül ötletes DMW rendszer.


DMW rendszer

Ennek röviden annyi a lényege, hogy megismerkedhetünk a történetben azokkal az eszmékkel és elméletekkel, amik a SOLDIER-eket naggyá teszik. Ez röviden csupán két dolog tesz ki, a becsület és hogy legyen valami álmunk, amiért küzdhetünk. A DMW rendszer pontosan ezekre épül, az álmaink és a megismert szereplők után egyre több és több speciális támadásra leszünk képesek. Ez igencsak érdekes módon van megoldva; a jobb felső sarokban láthatunk egy fél karú rablóra emlékeztető, három oszlopból álló, folyamatosan pörgő kijelzőt. A célunk az, hogy ez folyamatosan pörögjön és hogy minél többször sorsoljon ki nekünk nyereményeket, olyanokat mint több életerő, több varázslatpont, vagy több skill pont, illetve itt tudunk szintet is lépni, végül pedig de nem utolsó sorban itt kaphatjuk meg a Final Fantasykből már ismert és kedvelt, igencsak látványos speciális támadásokat is. Ez így leírva biztos teljesen káosznak tűnhet, de higgyétek el a játékon belül nagyon egyszerű az egész, főleg hogy magától történik minden. Pontosan ez itt a probléma, noha nem olyan nagy, hogy semmi beleszólásunk nincsen ebbe, a véletlenek sorozata az egész. Nekünk csak annyi dolgunk lesz, hogy folyamatosan szeleteljünk és ha lehet minél kevesebb sérülést szerezzünk.


Matéria rendszer


A matériák ebben a világban tulajdonképpen a varázslatok, amiket az emberek előtt élő úgynevezett Ancientek (ősök) hagytak hátra. Ezek voltak azok a lények, akik tökéletesen egyensúlyban voltak a természettel és a bolygón lévő erőkkel. Ezeknek a lényeknek volt az utolsó leszármazottja Aertih az FF VII egyik főszereplője, aki a Crisis Core-ban csak mellékszereplő lesz. A matériák igencsak széles választéka lesz megtalálható a játékban, lesznek támadó, védekező, gyógyító illetve skil matériák is, amikből eleinte sajnos csak négyet tudunk egyszerre használni, de a későbbiek során már hatot. Az éppen használatban lévő matéria is a DMW-n keresztül fog szintet lépni, maximálisan ötös szintet lehet elérni náluk. Később majd elérhetővé válik a matéria fúzió menüpont, ahol különböző matériákat tudunk egymással összevonni, aminek egy erősebb matéria lesz a végeredménye. Ezeknek a kombinálásával olyan szinten táposra tudjuk magunkat gyúrni, hogy még a főellenfelek sem okozhatnak semmilyen gondot, úgyhogy csak okosan bánjunk velük.


A gamma rendkívül hosszú játékidővel rendelkezik, én most éppen 15 óránál tartok és még mindig csak a történet 25%-ával végeztem. Az alaptörténeten kívül csinálhatunk majd mellékküldetéseket is, amik tartalmazni fognak 10 főcímet, azon belül átlagosan 5 küldetést és ezeken belül átlagosan 6 mellékküldetést. Ez rövid matekkal annyit jelent, hogy minimum 3-400 mellékküldetést kapunk, ami valljuk be nem semmi. Ezekkel csak annyi a gond, hogy sose csináljunk meg 10-15-nél többet egyszerre, mert a folyamatos szeletelés és viszonylagos egyhangúság miatt teljesen bele fogunk fásulni az egészbe és a játék el fogja veszíteni a varázsát. Viszont hanyagolni sem szabad őket, mert itt tudunk a leggyorsabban fejlődni és a legjobb cuccokat is itt találhatjuk meg.


Mindent egybevetve, a Crisis Core egy hihetetlenül jól sikerült játék lett, méltó lett a Final Fantasy névhez, megérte a sok várakozást. Rengeteg újdonságot tartalmaz és megreformálja a korábbi részeket. A története sokszor megható, a főszereplővel könnyű azonosulni, és ami a legfontosabb egy picivel érthetőbbé teszi a meglehetősen mély és kissé zavaros történetét a Final Fantasy VII-nek. Azok, akik meg nem értették az Advent Childrent, nézzék meg újra miután kitolták a Crisis Core-t, fantasztikus élményben lesz részük. Ahogyan a God of War, ez is kötelező jelleggel beszerzendő minden kedves PSP tulajnak, akinek meg még mindig nincsen ebből a csodamasinából, az most már tényleg kezdheti nagyon sajnálni magát!

Memóriakártya: 256KB
Wireless Kompatibilis: Nem
Game Share: Nem
Wireless Network: Nem
PSP Danger: *

22.
22.
ricsa32
én a napokban vittem végig, az egyik kedvenc játékom azóta és újra neki áltam aki tudja próbálja ki!!!!
21.
21.
@darkking@
én nem rég kezdtem el vagyis 2 npja de nekem nagyon bejön de mondjuk az tényleg idegesitő hogy nem lehet beleszólni a dmw-be de én a FF imádom úgyhogy én szerintem megéri midenkinek aki egy kicst is szereti
20.
20.
tommy93
Végülis megéri megvenni ezért igen! : ) Igaz engem egy idö után annyira nem köt le mert van más nagyon jo PSP game is de nagyrészét ezt töltöm!:D
19.
19.
Ca$h
Hidd el nem két percet gondolkodtam rajta, hogy értelmesen és szépen lefordítsam, szó szerint ennyit jelent:



Egy férfi sosem magáért sír, hanem a bajtársaiért!



De ez nemlett volna olyan költői, mint amit angolul jelent! =)
18.
18.
girgosz
jó no offense és én se tom pontosan mert most nincs fenn a játék csak nekem kicsit félreérthető volt a szöveg de jó
17.
17.
Ca$h
Ha pontosan akarunk lenni, akkor Men Don't cry for themselves... de ha te szebben le tudod fordítani, úgy hogy ne tűnjön bénának kérlek oszd meg velünk... ;)
16.
16.
girgosz
de végülis elég szabad fordítás de elmegy :D
15.
15.
girgosz
meg nem kötözködésnek de a játék "mottója": Men not cry for themselves, but for their comrades" ezt amint látom nem nagyon sikerült lefordítani :S
14.
14.
Ca$h
Ha arra gondolsz, hogy te csak a multiplayeres játékokat szereted, akkor az FF sosem lesz neked való stuff... de gondolom ezt már sejtetted! :D
13.
13.
milerik
igen , magyarázattal tartozom, azért nyílatkoztam így , mert már sok FF részt kipróbáltam, magamtól sosem de annyira HYPOL-ták ,hogy engedtem a nyomásnak, nekem sajnos egyik sem jött be.

Ezt is sokan magasztalták "így-megúgy" de mivel a cikk alapján ahogy olvasom, 1-2 dolgot leszámítva (egyedül vagy , DMW rendszer) nem sokban különbözik, tehát nekem jobb kerülnöm ezt az alkotást =)
12.
12.
Ca$h
Milerik: Nem igazán értelek, elolvastad egyáltalán a cikket???? Ez minden idők legjobb PSP-s játéka... hahóóóóóó. Egyébként az Überkonzolban 10K alat van zsír újonnan, érdemes ott mazsoláznod:



http://www.uberkonzol.hu/index.php?data[mid]=2&data[id]=1123
11.
11.
milerik
akkor jó, hogy nem ezt vettem meg , az nem mindegy mire megy több mint 10 K
10.
10.
Ca$h
Jah értem... én azért írtam ezt negatívumnak, mert volt róla szó, hogy lehet majd tolni co-opban, ami maga után vonta volna a másik problémádra is az orvosságot, hogy csak egyedül lehet tolni... de végül az egyedül mellett maradtak. Nu... kb. ennyi! :D
9.
9.
girgosz
-arra gondoltam h nem tom h illene a kizárólag story alapú FF-be gy multiplayer mód és nem mintha azt nem lehett volna előre tudni h nincs benne multi.



-hardon nagyon nehéz akinek könnyűk a csaták annak hardon kell tolni



A score tényleg korrekt(a 9.7) csak mondjuk ezeket nem értettem, de felesleges lovagolni rajta.
8.
8.
Ca$h
- WTF??? Mire gondolsz?

- Nem Hardon játszottam!

- Igaz, hogy egyedül vagyunk de ezt már jó előre lehetett tudni...



Ez egy igazi gyöngyszem a szériában, ebben viszont 1et értünk! :D
7.
7.
girgosz
ettől jobb játék nem volt, nncs és valószínűleg nem is lesz psp-n. azért ha megengeditek kicsit beleszólnék a negatív kritikákba.



-nincs multplayer

WTF?! FF-ben multiplayer???



-túl könnyű csatarendszer

Ti hardon játszottatok



-mellékküldetések egyhangúak

ez iogaz de én megcsináltam a 25%át és így is végigvittem hardon(mondjuk egy-két bossnál rendesen megszenvedtem. óó sephiroth :D)



mondjuk beleírhattátok volna pl amit vicenzo említett és engem nagyon avart h ott áll melleted tseng a csatába mégis egyedül veszel részt(magyarul nincsenek társaid sosem)
6.
6.
Ca$h
Vincenzo: Ez így van, az év egyik legjobb játéka, minden szempontból! ;)
5.
5.
Vincenzo
hihetetlen jóóóóóó ez a játék....az ilyen játékoknál látom h megérte psp-t venni...eszméletlen jó...először kicsit fura volt a harcrendszer de könnyű megszokni...ami egyedül hiányzik az a több szereplős csata ami néha megkönnyítené a dolgom de nembaj ígyis beaprítok mindenkitXDa legjobbak az átvezető videók gyönyörűek:D
4.
4.
Ca$h
Dodee: Én is ezt tanácsolnám! :D
2.
2.
dodee
Király cikk,király game:)veszek1PSP-t:))))
2.
2.
Ca$h
Ne nagyon írogass ilyeneket, mert bannolva leszel... :( Szóval a játék nagyon NAGYON jó, vérbeli FF mindenben a legjobbak közé tartozik, és mindenkinek csak ajánlani tudom VÁSÁRLÁSRA! :)
1.
1.
bobby
majd letöltöm azt rárakom a pspre... és nagyon de nagyon joo? ki vannak dolgozva a karakterek rendesen?

mert akkor letöltöm... ja és ez a legjobb rész?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...