Spore Spore Lénylabor

  • Írta: Daks
  • 2008. június 22.
Link másolása
Minden életszimulátor atyja, Will Wright mer nagyot álmodni. A SimCity, SimEarth, SimLife, SimCopter, SimAnt és Sims után gondolt egy nagyot, és pihenőpályára tette a virtuális emberpátyolgatást, hogy egy merőben újba vágjon. Ez a Spore, melyben nem kisebb feladat vár ránk, mint az általunk alkotott lényeket amőbakoruktól egészen a világűr meghódításáig átsegíteni az élet nagy kihívásain.
Küzdelem az életben maradásért, vadászat, szaporodás, családalapítás, felfedezés, területfoglalás, törzsbe rendeződés, lakóhely kialakítás, kapcsolattartás más fajokkal, diplomácia, fejlődés, városokba tömörülés, végül az egész világ meghódítása. Istent játszva a mi vállunkat nyomja majd az egész evolúció levezénylése, ám addig még hátra van egy teljes nyári szünet. A Spore szeptember első hetében kerül boltokba, most viszont itt a Lénylabor, mely előzetest ad arról, ősszel milyen frankensteini szörnyeket legózhatunk majd össze egy kis idő ráfordításával.


A Lénylabor teljes verziója – mint különálló mini játék – tíz dolcsiért vásárolható meg a neten, mely jelképes összeg levonható majd a Spore árából a vásárlás alkalmával. A program teljesen szabad kezet ad nekünk lényünk megalkotásában, akár hatkarú, egylábú, háromfejű, kacsacsőrű, pikkelyes, repülő szörnyet is kreálhatunk, ha ahhoz van éppen kedvünk. A magyar nyelvű, 25%-os Lénylabor demó egyébként letölthető a netről, a dolgod csak annyi, hogy felkeresed az EA hivatalos oldalát, majd szabaddá engeded a fantáziád.


A szörnygyártás még sosem volt ilyen nagyszerű és szórakoztató. A Lénylaborban megalkothatjuk álmaink monszterjét, melyet aztán exportálhatunk is, hogy majdan a Sporeban aztán meghódítsuk vele a világot. Három fázisból áll az alkotómunka, szerkesztés, színezés és járáspróba.


A szerkesztés a legnagyobb móka. Először kapunk egy törzset, amit kedvünkre gyurmázhatunk. Megannyi formát létrehozhatunk, lehet törpe, tömzsi, égimeszelő, nagy hasú, dagadt, vézna, klasszikus dinoszaurusz formájú, kutyatestű, ember alkatú, vagy még ezerféle állatunk. A gerinchosszabbítás és testhajlítás után sorra pakolhatjuk fel a testrészeket, kezdve a szájszervvel, ami azonnal el is dönti, hogy húsevő, növényevő vagy mindenevő legyen a kis teremtmény. Ennek a Sporeban lesz majd nagy szerepe, úgyhogy jól kell döntenünk, hiszen ez hatással lesz a faj egész életére.


Ezután sorra aggathatjuk fel a testrészeket, a szemek, az orr és a fülek után következhetnek a karok és a lábak, utána pedig a kezek és a lábfejek. Felülről lehet karmos, mancsos, tapis, bütykös vagy csípős, alulról meg patás, tapadós, úszós, kacsázós vagy csápos. Utolsó előtti döntésünkkel felfegyverezhetjük a szörnyet, melyre mindenféle kemény, szúrós, ütős, köpős kis szerv áll rendelkezésünkre. A szerkesztés utolsó fázisa a csicsázás, itt bütyköket, szőrcsomókat, szárnyakat, uszonyt, és egyéb dolgokat ragaszthatunk fel a szörnyikére. A végső forma elnyerése érdekében minden testrész egyenként nyújtható, húzható és méretezhető, és persze nem utolsó sorban szabadon elhelyezhető a testen.


Ha mindennel megvagyunk, akkor következhet a festés – használhatunk sablont, de egyénit is, esetleg egy korábban már megalkotottat. A harmadik fázis a járáspróba, ahol megnézhetjük, vajon életképes-e egyáltalán a teremtmény, tud-e járni, ugrani, meg ilyesmi. Egy kis mókaként játszhatunk is vele, le lehet ültetni, megtáncoltathatjuk, sőt még pár trükkre is rávehetjük. Tud boldog, mérges, ijedt, és szomorú lenni, de megnézhetjük milyen, mikor udvarol, fenyeget, vagy éppen behúzza fülét-farkát, mert annyira fél. Cserélgethetjük a hátteret, kikelthetjük az első kölyköket, végezetül pedig fényképeket, videókat készíthetünk róla. Még animált avatart is tud készíteni a rendszer, amit aztán megoszthatunk barátainkkal.


Jó kis móka tehát a szörnykészítés, bátran bevethető például, hogy az EB meccsei alatt lefoglalja vele magát az asszony. Elég fél óránként egy „aha, tök jó drágám" válasz, és máris megvan a családi béke, mindenkinek boldog az estéje.

Kapcsolódó cikkek

12.
12.
Daks
#2 LiMiT: igen azt kihagytam, scusa. :)
11.
11.
wolf15
#9 Miért ne szerepelne benne?Igaz,h Istent játszasz,de döntöd el,h miképp felődjenek.És sztem az evolúció meg a természetes kiválasztódás nem ugyanaz.Az evolúció az a fejlődés.Na,nem vok tudós,szval lehet,h hülyeséget mondtam XD.Ez esetben sry.
10.
10.
westZsolt
Kur...-jóó :P meg is vettem ma a Barátnőmnek a Lény Labort , és ajánlom mindenkinek,pláne majd a nagy SPORE-játékot :P
9.
9.
Petike x
8:Viszont pont hogy nem szerepel benne az evolúció, ugyanis te alakítod ki a lényeket, nem a természetes kiválasztódás.



Szerintem a legjobb név az Istenjáték.
8.
8.
Vincenzo
Jó lett a cikk...a játék is jó lehet...de én majd csak a teljessel fogok játszani szeptemberben:P

Típusnál a legjobb megnevezés az evolúciószimulátor:D
7.
7.
Gula
nem is...csak ay aki játszott vele............

na mind1 a cikk jó, viszont szerintem a tipusnál ellehet gondolkozni, ennek kéne egy új típus mert igazán semmihez sem hasonlítható
6.
6.
bobby
nem mindenki olvasná el...
5.
5.
wolf15
Bazz bobby...ha beírtad a MGS4 topikba is,akk ide minek???Ne legyél már ennyire hülye...(már bocs).
4.
4.
bobby
légyszi! elakadtam a metal gear solid 4 játélkban! SEGITSETEK! NAGYON JOOL JÖNNE! LÉCCI! inkább aki végigvitte vagy már ezt a pályát megcsinálta azoktool kérdezem:



ott akadtam el, amikor este van és álca-ruhában vagy, barna hosszú kabátban. na, ott mit kell csinálni?



mert mindig lelövök egy őrt, ugy hogy nem veszik észre... erre ott van a szökőkútnál mindig egy ember, aki ha észrevesz elkezd futni... mindig lelövöm, és kérdezi a snake: the resistance? és kezdődik ujbool... ha követem akkor valahol megáll és lő engem... de ha nem vesz észre és ugy követem akkor nem megy sehova hanem összevissza



tehát: MIT KELL EZEN A PÁLYÁN CSINÁLNI? fent leirtam, hogy hogy jártam... ha nem lövök le őrt, akkor nem jelenik meg az a ,,resistance,, a szökőkútnál...

3.
3.
Noel Ryyka
a lénylabor teljes változatában is van
2.
2.
LiMiT
Nálam 2. helyen áll!! 1. Fallout 3 :) Kihagytad hogy benne van ez a hülye "bonyolultság" mérő. Vagy az nincs is benne a full gémbe?
1.
1.
Petike x
Nekem egyértelműen a Spore lesz 2008 fénypontja. (nem csak játék téren)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...