Crysis Warhead

  • Írta: Daks
  • 2008. június 26.
Link másolása
Mikor a CryTek tavaly nyáron stúdiót alapított Budapesten, el se tudtuk képzelni, vajon milyen feladattal bízzák meg a derék magyar programozókat. Talán a konzolos átiratok készülnek majd itt? Vagy egy teljesen új CryTek játék szülőföldje lehet fővárosunk? Több ilyen találhatás is napvilágot látott az utóbbi hónapokban, most viszont már tudjuk jól. Mi fejlesztjük a Crysis kiegészítőlemezét!
A Crysis Warhead nem az eredeti játék történetét fogja továbbvinni, arra ott lesz majd a Crysis 2. Ez sokkal inkább egy mellékszálat dolgoz majd fel, melynek első számú szereplője az előző részben megismert Psycho lesz. És hogy az új főhősünk neve és a játék között legyen egy kis párhuzam is, a Crysis Warhead az előző résznél sokkal őrültebb, sokkal betegebb lesz!


Jól hangzik mi? Első változás, hogy még a korábbiaknál is több nyers akcióra számíthatunk, a játék egy erőteljesebb shooter lesz, több lövöldözéssel, véresebb összecsapásokkal, nagyobb robbanásokkal. Egy külföldi újságíró kollégánk nagyon találóan úgy fogalmazott, hogy míg a Crysis egy amolyan őserdős macska-egér harc volt, addig a Warhead vállat vonva ezek láttán egyszerűen gondol egyet, és felrobbantja az egész dzsungelt. De hogy a történetről is beszéljünk egy kicsit, meg kell említeni, a Warhead sztorija a Cysis első részével párhuzamosan fog játszódni, mi pedig nem mást alakítunk majd, mint az előbb említett Michael Psyches őrmestert, vagyis Psychot.


A sztori kezdetét a Crysisben már láttuk, ott Psycho az idegen fegyvert szállító repülőn tűnik fel először, ám azt nem tudtuk meg, hogy mi lett vele az ottani események után. Mi történt a katonával, és hogyan jutott végül haza a kicsit túlméretezett trófeával? Ezekre a kérdésekre a Warheadben találjuk majd meg a választ, mely a fejlesztők ígérete szerint legalább olyan hosszú és kalandos lesz, mint az alapjáték.


Érdekesség, hogy míg az első részben egy arctalan főhőst irányítottunk, és mindent belső nézetből éltünk át, addig a Warheadben újra és újra szembesülni fogunk Psycho koszos, zilált fizimiskájával, köszönhetően sokkal több külső nézetes átvezető animációnak. Színesebb és érdekesebb lesz a főszereplő, jobban hozzá tudunk majd nőni, agresszivitása és vakmerősége pedig egy sokkal érdekesebb irányba viszi el a Crysis világát.


Noha a játék egy időben fog játszódni az előddel, és a történetben, valamint az eseményekben is sok lesz az átfedés, azért sok újdonságra lehet számítani. Lesznek új fegyverek és járművek is – az előbbiből kiemelendő a dupla géppisztoly, míg az utóbbi kategória nagy érdekessége az elődjénél sokkal jobban felszerelt, erősebb és gyorsabb advanced scout vehicle.


Természetesen a grafikus motor is kap egy kisebb botox kezelést az új epizód tiszteletére. Teljesítmény és látvány tuning egyaránt jár majd neki, a Warheadben megújul a particle system, sőt a programozók átdolgozzák az ambient lightingot is, magyarán a környezeti fényviszonyokat, melynek köszönhetően ugyanolyan erőforrás mellett a korábbinál is szebb látványt kapunk majd. Jó hír továbbá, hogy a Vista Service Pack 1 sokkal barátságosabb a 3D-s alkalmazásokkal, az új NVidia driver pedig immáron teljes mértékben támogatja a Crysist. Nem kell tehát a szokásosnál jobban aggódni a játék futtatását illetően, sőt a fejlesztők szeretnék végre eltörölni a játék high-end PC-t zabáló gépigénye körül kialakult félelmeket is – főleg, hogy az előző rész viszonylagos bukását is ez idézte elő.


A magas gépigény tavaly nem csak azt eredményezte, hogy kevesen vették meg a játékot, hanem azt is, hogy sokan inkább letöltötték, a játékra szánt 50 dolcsit pedig memóriára vagy egyéb kiegészítőre költötték. Állítólag húsz Crysisből egy volt csak eredeti tavaly, ezért is dolgoznak ki egy új másolás elleni védelmet, mely állítólag a rendes felhasználókat is szívató kőkemény védelmeknél sokkal barátságosabb lesz, viszont legalább olyan hasznosan látja majd el feladatát. A számítógépen való erős warez ráadásul azt is eredményezte, hogy a Warhead lesz az utolsó PC exkluzív Crysis, a második és harmadik rész, valamint azok kiegészítői újgenerációs konzolra is meg fognak majd jelenni.


Reméljük jó munkát végeznek a magyar programozók, és egy igazán élvezetes, friss és jó Crysis epizódot kapunk tőlük. Sokan egyébként nagy RTS fejlesztő veteránok, úgyhogy biztosan számíthatunk majd pár FPS-től eltérő, viszont igen érdekes megoldásra. Egyelőre ennyit tudtunk összeszedni a Warheadről, a budapesti stúdióban olyannyira hatalmas a titoktartás, hogy míg a Crysis első részéről szinte mindent tudni lehetett már a premier előtt, a kiegészítő fontosabb eseményeinek felfedezése ezúttal már a felhasználóra vár. A játék megjelenése idén év végére várható, cikkünk az IGN magazin előzetesének nyomán készült.

Kapcsolódó cikk

21.
21.
K2 The Highest
Bobby:D Pont te beszélsz CseszkiXD Menjünk vissza a PC-s GTA fejlesztése folyik témájú cikkbe és majd ott kiderül mindenXD Téged Kéne megverni vagy elütni :-) És most aranyos voltamXD
20.
20.
kenny22
16: ez tényleg lol xD nem véletlenül te vagy a testvére? xD
19.
19.
Batri
16: LOL... bagoly mondja verébnek hogy nagyfejű :D
18.
18.
Aramisz93
Na ja én meg pont a sűrűjébe cseppentem...Amikor karriere csúcspontján volt akkor kerültem ide...saccperkábé ugy másfél éve
17.
17.
Dcrysis02
Asszem még én is dumáltam vele,kaptam egy kis izelitőt régebben,de utána mikor visszajöttem már hálég' hült helye volt a gyereknek..
16.
16.
bobby
elég hülye lehetett,... de ennek a hülye buzzinak meg lehet valami baja van... összeverték és korházban fekszik... vagy elütötték... direct...
15.
15.
Daks
egy darabig ide jart GK-ra, mindenkit kikeszitett :D

Itt egy kis izelito:



http://kapocs.buzz.hu/archives/2008/01/29/Imadunk_gyurka/
14.
14.
bobby
13.
13.
Batri
bobby hiába próbálkozol, nemtudsz olyan hirnévre szert tenni mint a mi kis gyurkánk xP
12.
12.
Gula
pff humoros gyerek vagy te bobby..........
11.
11.
kenny22
10: legyen igazad! ha legalább olyan sok ideig fejlesztik, akkor lehet, hogy valami jót is fogunk kapni...
10.
10.
felegyi
bobby# Épp az a kérdéses hogy PS3-ra lessz-e! PC és X360-ra már rég megvitatták hogy elkészítik, de PS3-ra nehéz programozni és csak visszaszorítanáa többi platformot! Kenny a 2. és a 3. részt már javában csináljaák, eddig csak annyit lehet tudni hogy 2. részt hegesztik, de lemerem fogadni hogy már a 3.-on is dolgoznak! Ott van PL.: GTA IV, amit már a San Andreas óra elkezdtek csinálni!
9.
9.
kenny22
bobby: tőled nem is vártunk mást...
8.
8.
bobby
remélem csak ps3 exkluziv lesz... a microsoft remélem ebbe nem szól bele a nagy pofájával... remélem csak ps3ra lesznek a részek... a többi...
7.
7.
kenny22
elvileg nem arról szól most a dolog, hogy pc-exkluzív lesz-e a többi rész vagy nem, hanem egyáltalán arról, hogy lesz-e 2. ill3. rész és hogy megéri-e nekik pc-re fejleszteni... (habár ha az nvidián múlik akkor meg fogja érni :))
6.
6.
bobby
5.
5.
Dcrysis02
Minek kell elrontani...legyen már egy jó windows exkluziv játék..
4.
4.
Daks
szerintem mar reg eldontott hogy lesz konzolra is. EA-rol van szo kerem-szepen :)
3.
3.
Dcrysis02
Az IGN cikkben az áll hogy megnézik hogy produkál"Warhead may be the litmus test that determines Crytek's future to developing PC-exclusive titles. "We'll look at how Crysis Warhead does," Yerli said."és utána döntenek hogy Pc exkluziv legyen-e a többi...
2.
2.
felegyi
1# PC exkluzivitás sorsa?Ezt most mire érted!? Konzolra is jönnek nem sokára!
1.
1.
Dcrysis02
Lol én is ezt küldtem be reggel rövidetve hirbe,de igy sokkal jobb!!!!!Legalább többen felfigyelnek hogyjó lesz a folytatás meg a kiegészitő is.De én úgy olvastam az IGn cikkjében hogy a Warhead-től fog függeni hogy mi lesz a Pc exkluzivitás sorsa.majd meglássuk...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...