Top Gear 2010

Futott egyszer a ’80-’90-es évek alatt egy brit autós műsor, a Top Gear. Félórás műsoridejével és viszonylag normális kocsi-bemutatóival nagyjából hasonlított az RTL Klub „kiváló” Autómánia programjára, kivéve, hogy persze ezerszer jobb volt. De a briteknek még ez sem volt elég, s miután a műsor nézettsége olyan mélyre került, mint Hollandia, a BBC 2001-ben beszüntette az egészet. Egy év múlva azonban Anglia legjobb újságírója és műsorvezetője, s egyben a világ egyik legnagyobb autórajongója, Jeremy Clarkson, összeállt egy zseniális producerrel, Andy Wilmannal, s közösen létrehozták a 2002 óta futó új Top Geart, ami már nem egyszerűen egy autós műsor.


Az új Top Gear egy fantasztikusan szórakoztató show, autókkal. Clarkson mellett a másik két műsorvezető, Richard Hammond és James May olyan szinten egyedi, különleges és fantáziadús módokon tudják érdekessé tenni az autós világot, amire korábban még sosem volt példa. Ennek, s persze az epizódok mögé rakott profi újságírásnak, a hatalmas költségvetésnek, a példaértékű rendezésnek, vágásnak, és a tanítanivaló operatőri munkának köszönhetően a Top Gear úgy néz ki, mint semelyik másik műsor a tévében. Ami rövid úton ahhoz vezetett, hogy nem csak a BBC legnépszerűbb franchise-ává változott, hanem ahhoz is, hogy jelenleg a legnézettebb show-műsor az egész világon. Az ausztráloknak van már belőle saját verziójuk, az amerikaiak pedig régóta szerettek volna egyet, de valahogy sosem jött össze. Egészen mostanáig.
 


Top Gear US

Hosszú évek sikertelen küzdelmei után ugyanis pár héttel ezelőtt végre elindult a Top Gear amerikaiasított változata, mely a History Channelen fut. S ezzel el is érkeztünk az első problémához: mivel az Egyesült Államok nem hallott még a közszolgálatiság fogalmáról, rögtön le kell mondanunk arról, hogy az eredeti BBC-s show-hoz hasonlóan reklámok nélkül nézzük végig a cuccot, s persze ugrott az egyórás műsoridő is. Helyette van 45 perc, így hozni kellett néhány áldozatot: a hírek szekciót, ahol a brit verzióban a három műsorvezető mindenféle dologról poénkodik, fájdalmasan lerövidítették, s hasonló sorsra jutott a sztárokkal beszélgetős rész is. 
 

Ezt az eredetiben „Star in a reasonably priced car”-nak hívják, s nyilvánvalóan a humor megfejtése túl kemény feladatot állított volna az amerikai közönség elé,  így itt egyszerűen csak „Big Star, Small Car”-nak nevezik. A lényege ugyanaz: minden héten behívnak egy celebet a stúdióba, beszélgetnek velük egy keveset (az eredetivel szemben itt tényleg nagyon keveset), majd az illető megy egy kört a kijelölt tesztpályán egy olcsó, viszonylag gyenge kocsival, ami itt jelenleg a Suzuki SX4. Ezen kívül persze az amerikai verzióból sem maradhatott ki az arcnélküli versenypilóta, a Stig, aki szintén ezen a pályán tereli körbe a tesztelt autókat, amikből aztán a táblán felállítanak egy gyorsasági sorrendet, köridő alapján.
 

De ez persze mind csak a körítés, hiszen a lényeget itt is azok a kisfilmek, vagy több részre vágott nagyfilmek jelentik, amelyek ezek között mennek. S persze a legfontosabb, hogy ezekben a műsorvezetők hogyan teljesítenek. Nos, az eredetihez hasonlóan itt is három férfi veszi kézbe a dolgokat: Adam Ferrara, Tanner Foust és Rutledge Wood. A probléma, hogy habár a srácok jók, és alkalmanként még eléggé viccesek is, egyszerűen nincs köztük egy olyan kiemelkedő és szélsőséges személyiség, mint a brit verzióban Jeremy. Persze az angol műsorvezetők már direkt rájátszanak a saját személyiségük hibáira, így egyfajta filmes változatot teremtettek önmagukból, ami lehet, hogy pár évad múlva az amerikaiaknak is sikerülni fog, de egyelőre ezen a ponton még nem túl kiemelkedő a dolog.
 

Mint ahogy nem kifejezetten kiemelkedő az írás sem. A brit Top Gear mögött, legyen akármennyire szórakoztató és könnyed, valahogy érezni a BBC sztenderdeket. Érezni az egyes kisfilmek alatt a fantasztikus, inspiráló újságírást, amit az amerikaiak egyelőre nem tudnak prezentálni. Nem tudom, hogy ez azért van, mert nem képesek rá, vagy azért, mert még az eredeti show-nál is jobban rá akarnak menni a szórakoztató vonalra, de a műsor messze nem olyan mély, mint kellene. Ezen kívül sajnos a legtöbb témát és ötletet átvették az eredetiből, s azokat kissé amerikaiasítva adják elő, így például a helikopteres üldözés, vagy a használtautós kihívások sem okoznak majd túl nagy meglepetést. Ettől függetlenül egyébként a show egész jó: a vágás itt is remek, az operatőri munka profi, és egyébként is: Top Gearből sosem elég, így bőven elviseljük még az amerikai akcentust is, hogy többet kapjunk belőle.
 


Top Gear Apocalypse

De térünk vissza Angliába! Apocalypse néven jelent meg ez a különleges ünnepi DVD kiadás, amiben Richard Hammond és James May (sajnos Clarkson a saját DVD-jét csinálta, így ebben nem vett részt) arra keresik a választ, hogy milyen lesz az autósok élete egy atomkatasztrófa után. Többféle dolgot néznek meg, persze erősen humoros megközelítésben, amiből a kedvencem az a rész volt, amikor teljesen besötétített ablakokkal próbálnak vezetni. Azt mondják ugyanis, hogy az atombomba után a pernyétől és hamutól nem lehet majd semmit látni, így kizárólag a GPS alapján próbálnak meg eljutni egyik pontból a másikba, teljesen vakon. Az eredmény persze jó sok koccanás és kóválygás, és közben jó sok röhögés.
 
Ezen kívül a srácok arra is keresik a választ, hogy melyik autót szeretnék vezetni akkor, ha már csak egyetlen gallon benzin marad hátra az egész Földön. A műsorban több ilyen rész is van, így előkerül például a Ferrari F40, az Aston Martin V12 Vantage és a 911 GT3 is. A leginkább kreatív rész mégis az, amikor szinte roncs autókat szerelnek fel mindenféle fegyverrel, majd távirányításúvá alakítják át őket, és egy arénában egymásnak esnek. Nem csak a hangulata fantasztikus, de nem tudom mikor röhögtem ennyit utoljára egyhuzamban. Több poént nem is szeretnék lelőni, pedig még lenne mit. A lényeg: annak ellenére, hogy Clarkson kicsit hiányzik a DVD-ről, az Apocalypse egy fantasztikus alkotás, ami minden Top Gear rajongónak kötelező, de ha szereted a poszt-apokaliptikus hangulatot, akkor sem érdemes kihagyni.
 


Top Gear 15. évadzáró rész – amerikai keleti parti különkiadás

S akkor elértünk a csúcspontra. Hivatalos a 15. évad 7. részéhez, ami valójában igazából egy különálló epizód, amiben a srácok az Egyesült Államok keleti partvidékén utaznak végig, menet közben mindenféle érdekességbe ütközve, s egymással versenyezve. Mindezt napjaink három legkívánatosabb sportautójával: Jeremy természetesen az új Mercedes-Benz SLS AMG volánja mögött ül, James a szintén vadonat új Ferrari 458-at hozta magával, míg Richard, az örök Porsche rajongó a 911 GT3 RS-t választotta. 


Nem kertelek sokat: ez a legjobb Top Gear rész, ami az utóbbi pár évben készült, pedig volt pár igencsak durva epizód. Ez persze köszönhető egyrészt a három fantasztikus, iszonyatosan érdekfeszítő autócsodának, másrészt pedig az egész műsor hangulatának. Az első felében ugyanis abban a carolinai kisvárosban csapatják, ahol a NASCAR megszületett. Olyan hely ez, ahol még a polgármester is láthatóan hatalmas autórajongó, és ahol mindenki hosszasan tud sztorizni arról, hogy annak idején a bátor fiatalok hogyan keverték az illegális alkoholt (a moonshine-t), s hogy miként raktak hatalmas motorokat az egyszerű autóikba, hogy el tudjanak lépni a rendőrség elől. S hogy aztán ebből alakult ki az az autósport, ami ma messze a legtöbb nézőt vonzza. Az a bizonyos gumisműhelyes jelenet pedig talán a leghangulatosabb, amit valaha tévében láttam.
 

Habár alapvetően egy különálló  epizódról beszélünk, a felépítése azért követi a sztenderd show felépítését, úgyhogy lesz hírek rész (zseniális!), és persze jön egy sztár is az olcsó autóba, aki ezúttal a neves filmrendező, Danny Boyle. Mégis az egész műsor fénypontja a keleti parti utazás utolsó része, ahol a srácok egy hatalmas versenyt rendeznek New Yorkon belül. S az egész Top Gear túltengésnek még nincs vége: december 26-án jön a karácsonyi különkiadás, amiben a fiúk végigkövetik a Biblia három prófétájának útját Betlehemig, aztán pedig indul az új évad, ami az előzetes alapján ismét csak atomikusan durvának ígérkezik!