Jégkorszak 4 - filmajánló

  • Írta: Ca$h
  • 2012. július 21.
  • cooltúra, jégkorszak 4, mozi
Link másolása
Ki gondolná, hogy a nemrég még újdonsült animációs trónörökösnek - Shrekpusztítónak - készülő film immáron a tizedik évfordulóját ünnepli, és ezzel együtt a negyedik részéhez érkezett. Hölgyeim és Uraim; a Jégkorszak lassan a végéhez közeledik, mert most már a kontinensek is mozgásba lendültek...

Mint ahogy az már a korábbi részekben is kiderült, mindenki nagy kedvence, az örökké éhes kis motkány isteni erőkkel bír, igazából ő az okozója minden rossznak, ami Földünkkel és ezzel együtt főhőseinkkel is történt idáig, szóval ez most sem lesz másképpen. Scrat a jól megszokott makkvadászatot űzi, gyönyörű példányát csupán örök nyugalomra szeretné helyezni, ezzel elkezdeni örökkévalóságig tartó gyűjtögetését, amikor valami egészen furcsa dolog történik; a talaj megreped alatta, a hegy kettétörik, ő meg mélységesen mély zuhanásba kezd, ami egészen bolygónk magjáig tart, ahol aztán apró termetével hatalmas kalamajkát okoz. 


Jól megszokott Jégkorszak-stílusban, már a mozi első pillanatától fogva szakadni fogunk a nevetéstől, a recept, a stílus és a hangulat adott, a szereplőket ismerjük, imádjuk, oda vagyunk értük, a sorozatnak rendkívül jól álló 3D-s látvány pedig pontosan olyan ütős, mint amit joggal elvárhatunk tőle. Pár aranyos poén erejéig visszazökkenünk a történésekbe, megismerjük az új szereplőket, eszünkbe jut, hogy a poéngyáros Jégkorszak története immáron a gyereknevelés szépségeiről oktatja a fiatalabb közönséget. Majd természetesen őrületes pörgésbe kezdenek a történések, melynek látványa letaglózó, főleg ha 3D-ben nézzük a filmet.



A teljes biztonságot nyújtó, néha már unalmas rutinmunkának tűnő családi életre rendkívül rossz hatással van, ha hirtelen a föld alattunk szétszakadni látszik, majd ez valóban meg is történik, ugyanis hőseinket szó szerint elszakítja szeretteitől a sors. Visszatalálni hozzájuk erőteljesen lehetetlennek tűnik, főleg a végtelen óceánon úszva, egy olvadásra ítélt hatalmas jégszigeten álldogálva. De hőseinket nem olyan fából faragták, mint akik egy ilyen apróságtól különösebben megijednének. Az örökké bohém és jó kedélyű Sid, a végtelen bátorságáról híres Diego, és az örökké gondoskodó hatalmas Manny már sok mindent megélt az elmúlt években, kitartásuk és hősiességük végtelen. Utazásuk során rengeteg új baráttal és persze ellenséggel is találkozni fognak, akiknek köszönhetően a poénok soha véget nem érő rohamokban törnek majd ránk, eközben meg persze a látvány percről percre csak lenyűgöz minket.



A Jégkorszak negyedik része akárcsak a harmadik, egy tisztességesen összehegesztett iparos munka. Leginkább a 24 hatodik, hetedik és nyolcadik évadjához tudnám hasonlítani, melyek egyenként nem mondhatóak olyan nagyon emlékezetesnek, hamar el fogjuk felejteni a történéseket, hiszen pár fontosabb momentumon kívül pontosan olyan, mint bármelyik korábbi rész. A készítők egyszerűen megtalálták az a tökéletesen kellemes receptet, ami alapján akár még ötven további részt is lehetne készíteni, látványos, humoros, szerethető, izgalmas és legfőképpen rendkívül szórakoztató. De a legjobb benne az, hogy kicsiknek és nagyoknak is ugyanannyira kellemes darab, hiszen azoknak, akik nemrég születtek minden új a Földön, nekik ez lesz az első élmény, míg a szüleiknek újfent jó érzés lesz viszont látni szeretett karaktereiket. 



Ahogyan azt már korábban is írtam, a Jégkorszak a harmadik rész óta már nem csupán egy jópofa animációs film, ugyanis sikeres sorozatként felelősségének érezte, hogy valamilyen mondanivalót is közvetítsen a nagyérdemű felé. Tekintettel arra, hogy a meséket legfőképpen gyerekeknek készítik nem is csoda, hogy a családi élet következő fázisába érve a tinédzser kor nehézségeiről fog szólni a történet. Manny kislányán Barackon keresztül olyan nehéz döntéseket láthatunk majd, mint választani az igaz barátság és a menő haverok között, nekünk felnőtteknek nem kérdéses, hogy mi a helyes döntés, de a kicsiknek nem árt valamit tanulni a filmekből, mert sokszor jobban figyelnek a látottakra mint a saját szüleikre, főleg ha olyan korban vannak mint Barack. Hatalmas fordulatokra és döbbenetes mondanivalóra nem kell számítani, de miért is kéne, nem ezért ültünk be erre a mozira ugyebár. Elég, ha csak jókat nevetünk, néha leseik az állunk és közben elmorzsolunk pár könnycseppet.


A Jégkorszak negyedik része pontosan olyan, amilyennek elképzeltük, semmivel sem kevesebb vagy több. Hozza a kívánt színvonalat, de azt semmivel sem lépi túl. Szóval, ha szeretted a korábbi részeket, ezt is imádni fogod, ha meg olyan pici vagy, hogy még sose találkoztál ezekkel az imádnivaló őslényekkel, akkor pedig egyenesen el leszel ájulva tőle, igaz akkor még ezt a cikket se tudod elolvasni, szóval majd csak később fogod értékelni a tanácsomat; nézd meg, kihagyni nem szabad!

Rendezte: Steve Martino, Mike Thurmeier
Forgatókönyv: Michael Berg, Jason FuchsZene. John Powell
Szereplők: Ray Romano, Denis Leary, John Leguizamo, Aziz Ansari, Peter Dinklage, Queen Latifah, Jennifer Lopez
Játékidő: 94perc
IMDB: 6.9
Metascore: 48/100
Saját vélemény: 8.0

17.
17.
Mikeee
Én is láttam 3D-ben, azért sokat hozzátett, hogy nem síkban volt a dolog. Voltak unalmasabb részek amikor csak vándoroltak, és nem történt semmi, se poén. De voltak durvajó poénok, főként a nagyi volt a legnagyobb mókamester, néhol hangosan röhögtünk. Jó volt, de az unalmasabb részek miatt 8 pontot adnék rá.
16.
16.
bzsp
jó film volt, bár sztem ennek a története volt a leggyengébb az eddigi részek közül, de persze így is nagyon jó volt. :) a nagyi karaktere rendesen feldobta a filmet, kellett egy új viccesebb karakter, különben unalomba fulladhatott volna.
14.
14.
frenkyboyhun
Szerintem az egy a legjobb de ez is nekem nagyon adta :)
13.
13.
Cuppak
#8 Madagaszkár 3... na az nekem egyáltalán nem jött be, pedig eddig minden része bejött, Jégk. 4 nagyon tetszett
12.
12.
drat576
én idáig az egyet meg a hármat láttam, de valahogy egyik se tetszett, pedig szeretem az animációs filmeket...meg most már a Pixar a Disneynél van? mert ilyen téren eléggé alulinformált vagyok...15 éve még jó volt a Disney, vagy legalábbis gyerek fejjel a gyermekkorom legnagyobb mozis élményeivel áldott meg, most meg csak belekontárkodik mindenbe, ebből a családi-kaland-vígjáték vonalból, amit képviselnek, általában egy blőd nudli szokott kisülni, ami viccesnek nem igazán vicces, és azt se igazán értem hogy pontosan milyen korosztályt céloznak meg, persze a kisgyerekeknek ez bőven szuper, de szegény szülő lefordul a székről...vagy ott a beazonosíthatatlan John Carter, amiből fél óránál többet nem bírtam nézni...még a Disney munkálataiból utoljára a Karib-tenger kalózai 1-2 tetszettek..lehet, hogy volt más is, nem emléxem...és ezeket természetesen teljesen szubjektíven mondom, magánvélemény, és remélem nem bántottam meg senkit
11.
11.
kopic
Remélem hogy a Madagaszkár 3-ról is lesz értékelés.
10.
10.
Hardy
Lefogadom ha elolvasom a cikket tele lesz spoiler-rel...
9.
9.
Macifasz
Imádom a rajzfilmeket, de ez a Jégkorszak sorozat nagyon mellé ment nálam. Az első rész még csak-csak, elmegy kategória nálam, de a folytatások már egyátalán nem jöttek be. :-(
8.
8.
randall13
Lehet én ültem le rossz kedvvel nézni a filmet, de nekem egyáltalán nem tetszett. Olyannyira, hogy már szinte nem is emlékszem rá, pedig 1 hete néztem meg. A poénok többsége nagyon sablonos volt, az a bizonyos tanulság pedig elavult, meg sem tudnám számolni hány mesében volt már ez téma. Nem mondom hogy rossz volt ez a másfél óra, de többet vártam tőle. Valószínűleg ott a baj, hogy pár nappal előtte néztem meg a Madagaszkár 3-at, ahol valóban szakadtam a röhögéstől, és most kénytelen vagyok ahhoz viszonyítani :(
7.
7.
Lacek896
Remek ajánló lett. A harmadik részt még pótolnom kell de utána jöhet ez is.
6.
6.
GameMaister95
#4: Yah szerintem is ott k*rtàk elll az egèszet
5.
5.
alexcargooo
legjobb volt Sid nagyija :'D
4.
4.
daenath
Az eneklest azert kihagyhatak volna, igy is majd minden Disney filmben van.
2.
2.
ptmilan
Nekem ez a rész tetszett a legjobban. :-D
1.
1.
gamekapocsfan
Nagyon jó ez az értékelés Ca$h GRAT
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...