A kaptár: Megtorlás - filmajánló

  • Írta: Ca$h
  • 2012. október 16.
  • a kaptár, cooltúra, megtorlás, mozi, resident evil
Link másolása
A Resident Evil-hónap újra jelentkezik. Ez a felvonás a legújabb mozifilmről fog szólni, igaz, megjelenés szerint ez volt az első, de bevallom, kissé nehezen vettem rá magam, hogy megtekintsem. Lássuk hát, okkal ódzkodtam-e a dologtól!

Paul W.S. Anderson és a menetrend szerint jelentkező Resident Evil filmes feldolgozású vegyes felvágottja visszatért, hogy tovább fokozza, bonyolítsa az eseményeket, vagy éppenséggel lerombolja mindazt amit idáig sikerült felépíteni. Az előző rész, bevallom, nagyon tetszett, jót tett neki a 3D, jót tett neki a Redfield testvérpáros megjelenése, még akkor is, ha Chris szerepére Wenthworth „Prison Break” Miller nem volt éppen a legtökéletesebb választás. Tudtuk, hogy lesz folytatás, hiszen a vége főcímben igencsak meggyőző jeleneteknek lehettünk szemtanúi. Vártuk Jillt szőke hajjal, dögös ruciban, ami viszont ezután jön, az már nem annyira meggyőző.


Sajnos a sorozatot elkapta a szinte már kötelező vérveszteséges betegség, amikor a készítők kifogynak az ötletekből, megpróbálják a jól bevált receptet követni, illetve túlcsavarni a sztorit, mint mondjuk a katasztrofális Fűrész, vagy éppenséggel a Parajelenségek esetében. Az előző rész végefőcímét megnézhettük visszafelé tekerve, majd előretekerve újra, majd jó lassan elmagyarázva újfent elmondanak nekünk minden korábbi eseményt, ezúttal már negyedjére, mintha olyan nagyon, de nagyon bonyolult lenne a sztori, főleg egy Resi-rajongónak, akinek már a könyökén jön ki minden egyes gondolat. Ezekkel a totál felesleges hatásvadász elemekkel el is telt a film első tizenöt perce, amikor a teljes játékidő kilencvenhat. 


Gondolom, sejtitek, mire akarok kitérni. Ezek után viszont egy meglepő fordulatot vesz a sztori, majd újfent jelentkeznek valami igazán eredeti dologgal, végre kezdenek érdekessé válni a történések, amikor hirtelen megint elvesztik a fonalat, és a sztori átmegy agyatlan hentelésbe, megjelenik Leon (Johann Urb) a S.T.A.R.S. csapat hátralévő tagjaival, Berry Burtonnal az élvonalon, csak azért, hogy az összes játékban fellelhető karakter szerepeltetve legyen. Majd tovább bonyolítják ezt a klónozásos vonalat, pedig már Alice karakterét is nagyon, de nagyon nehezen vette be a gyomrunk, főleg, hogy ő csak a filmben létező szereplő. Sikerült elérni, hogy a saját logikájukba belezavarodva tökéletes zagyvaságot fabrikáljanak az eleve gyengus történetből.


Szerencsére a látvány hozza a kívánt színvonalat, főleg azok fogják ezt átérezni, akik megadták a filmnek járó - éppenséggel nem méltó – tiszteletet, és a 3D-s előadásra ültek be. Lesznek robbanások, pukkanások, lassított jelenetek dögivel – olyan számban jelentkezve, hogy normális sebességgel lejátszva fele lenne a játékidő. Sajnálatos módon maga a látvány se menti meg a filmet attól, hogy csak egy izzadtságszagú erőlködés legyen belőle. Az összes jó jelenetet a korábbi filmekből vették, a maradékot meg lenyúlták a játékokból. Tényleg, ha már itt tartunk, akárcsak az új animációs részben, itt is előkapták Ada Wongot, nagy „kedvencemet”, aki így élő szereplőként már jóval szimpatikusabb volt, mint a játékokban. Tekintettel arra, hogy mindenhol szerepel, azt kell, hogy higgyem végre valahára többet is meg fogunk tudni róla majd a hatodik részben, ahol természetesen újra szerepelni fog. Itt a filmben nem annyira idegesítő, sőt, még képes lesz túszul is ejtődni – ami, mint tudjuk, a játékban lehetetlen lenne –, szóval Leonnak lesz kit kiszabadítani a lekvárból. Ha mindez nem lenne elég, akkor az első rész pár főszereplője is visszatér klón formájában, hogy hatalmas csavart produkálva a sztoriban a valódi jó énjük helyett ezúttal gonosz szerepben tetszelegjenek. Erre csak egy szó létezik: rettenetes!


Igen kedves olvasó. Jól gondolod. Nem tetszett a film. Sajnos nagyon nem. Érezhető volt már az előzőben is, hogy a sztori eléggé ingoványos talajon fut, és túlságosan csak a látványra helyezik a hangsúlyt. Sajnos ezúttal Paul teljesen mellétrafált, olyannyira, hogy szinte már vígjáték szinten van a filmje. Megnézni mindenképpen érdemes, főleg 3D-ben, akkor legalább nem fogjátok megbánni a rá költött pénzt. Ha már láttuk az eddigieket, akkor ezt sem szabad kihagyni, és a végére jöjjön egy rossz hír; folytatása várható, nagyon valószínű, hogy az utolsó fejezet. Remélem! Mert a vér már elfogyott és az infúzió is a végét járja, cserélni kéne a koncepciót, kevesebb látvány, több történet, kevesebb szereplővel, és akkor talán nem bukásként fogunk emlékezni majd rá!


Rendezte: Paul W.S. Anderson
Zene: tomadandy
Szereplők: Milla Jovovich, Sienna Guillory, Michelle Rodriguez, Bingbing Li, Boris Kodjoe, Johann Urb, Kevin Durand, Oded Fehr, Shawn Roberts
Játékidő: 96perc
IMDB: 6.0
Saját vélemény: 5.5

30.
30.
A jó ízlés határain belül nem vagyok hajlandó nyilatkozni a filmről... :)
29.
29.
bodortamas1
#22: ÁÁÁ xD, ember, te nem lehetsz ember!!!!!!!!!!
A RE-nek nincsenek kiemelkedő szereplői? Nincs fő sztoriszála? Hát gratula ezekhez a következtetésekhez. Én is röhögőgörcsöt kaptam tőled xDDD
A Kaptár, ahogy Alice is, nagy kalap szar. Úgy kezdődött az egész, hogy beígérték a Capcomnak, hogy szorosan követni fogják a RE történetét, ezért a Capcom megadta a jogokat nekik. Erre ők csinálnak egy nagy nulla filmet. Csak sajnálni tudom azokat, akik azt mondják a Kaptárra, hogy "jó zombis film". Sajnos már sok embertől hallottam ezt...
28.
28.
Zombiekiller6
retek szar az egész a 4-et még eltűrtem de az 5!!!
27.
27.
p3ti
Szelektív hulladékba való az egész film sorozat + az utóbbi 2 rész ami megjelent játék formájába
26.
26.
Quent1n
Filmajánlót ahogy könyvajánlót is kéretik jó filmekről csinálni amiket lehet ajánlani... :) Ezt még 3D-vel sem.. Egyszerűbb megvárni míg kijön leszedni LEGÁLISAN (mert igen nálunk ilyet lehet) aztán megnézni otthon. :)
25.
25.
2pacal
Ingyen yó lesz és nem fogok anyázni mert idáig az összeset moziba néztem,de ezt nem fogom...
22.
22.
bledzer
Én pedig úgy ültem be az ájmekszbe hogy megint lehúztak egy rókabőrt egy újabb zseniális történetről. DE (és hurrogjatok nyugodtan) nagy wooow errort dobott az agyam amikor kiléptem a teremből. Szerintem jobb mint az összes eddigi rész együtt. Nyújtsa fel az a kezét, akinek eszébe jutott volna, ez az egész szimulációs mese, elképesztő ötletnek tartom, a vége pedig ohh yeah, az a pár másodperc akár több érdekes film kezdetét is jelentheti. Na meg a cselekményszálak és az idő meg értelmi síkok kezelése, nyum :) AMi meg Alice-t illeti. Kell valami fő szál, mert a Capcom jelenleg is ide oda kapkod a RESI storyjával, nincs kimondott fő szál, van egy csomó karakter de nincsenek igazán kiemelkedőek, egy filmhez pedig kell valaki aki/ami összefogja az egéssz cuccot.
21.
21.
giga321
Ez a film forintot nem ér moziban meg aki megnézi hát az már nagyon nagy resi fan lehet.
20.
20.
Raatkainen
A kaptár: Megtorlás - film...AJÁNLÓ?
18.
18.
bodortamas1
#17: Az animációk tiszteletbeli RE epizódok, mivel a Capcom csinálta.
A film meg sehol sincs a RE-hez képest, még semmit nem tudott letenni az asztalra. Csak azt, hogy halálosan megutáljam.
17.
17.
trion96
Szerintem az animációs jobb volt! És ebben se Leon se Ada karaktere nem tetszett.
16.
16.
nero66
A film egy rakat szar, de 3D-ben nagyon ott volt :D + a magyar szinkronos DMC animációs trailer is befigyelt. :D
15.
15.
Yanez
Érdekes,régen a kevés látványt hiányoltuk a filmekből,mára már nem ez a fontos.Szerencsére!
14.
14.
kharami
Hatalmas nagy kuka! Egyszerűen számomra már a nézhetetlen kategória! Rebootot neki végre KÖNYÖRGÖM!
13.
13.
frankdelgado
Andresonnak muszály az asszonyt foglalkoztatnia, különben nincs otthon kufircolás!:)

12.
12.
xI DaWe Ix
Szerintem elég unalmas lett ez a RE rész.
11.
11.
IceColdKillah
Kérem tisztelettel, hát ki ez a (...) Leon szerepében? O.o
Ami Alice-t illeti, megértem hogy Jovovich kisasszony a rendező úr felesége, de ettől még nem kéne a férj minden egyes filmjében főszerepet játszania.... Még nem láttam a filmet, de moziban egy fillért nem költenék ilyenre!
10.
10.
Pain
Hát én örülök annak, hogy egy kis malőr miatt nem sikerült a moziban megnéznem. Úgy telt el a film, kevesebb!!!, mint másfél órája, hogy nem történt semmi. Én a végén vártam, hogy még lesz valami(nem tudtam, hogy mennyi van még hátra a filmből), de aztán pár percen belül vége lett. Mondom ennyi? Szó szerint nem történt semmi az egész film alatt, azon kívül, hogy a legvégén felvezették a folytatást....
9.
9.
Connor
teljesen elrontották, az 1 még talán zombihorror, a 2-3-4 talán akció, de ez ink az 1.paródiája, unalmas, béna lett, szépen süllyed a R.E filmek színvonala.ez korhatárnélküli is lehetett volna
8.
8.
drat576
erre biztos, hogy nem fogom pazarolni a mozijegy árát, pláne, hogy utálom a 3D-t...másrészről viszont már annyira behúztak azzal hogy láttam az első 4 részt, hogy úgy vagyok mint a Fűrésszel: az első jó volt, 2,3 elment, aztán átcsapott az egész egy nagy kalap teveszarba, de mégis végignéztem a 7 részt...a hype és a marketing annyira berántja az embert hogy szörnyű...ha a RE5 kint lesz DVD-n biztos hogy meg fogom nézni, az már más kérdés hogy tetszeni fog-e
7.
7.
drakecsaj
Szegeny Leon homokos kepet eleg volt meglatnom, koszonom nem kerek belole.
Varom sok szeretettel az uj Silent Hillt, remelem azt nem cseszik el.
6.
6.
Pharaoh
Saját kritikám-elemzésem:

http://www.gamekapocs.hu/tag/pharaoh/blog/3294/kaptar_megtorlas
5.
5.
Ecneb
Megnéztem. Megemésztettem. Barátommal 2 órát töltöttünk azzal, hogy rájöjjünk, mi is volt ez a "film". Végeredménynek csak annyit, hogy a legelső rész miatt emlékeznek csak rá, nem a folytatások miatt. Kár erőltetni.
3.
3.
bodortamas1
Ez a film úgy rossz, ahogy van. Undorító. Szegény Leon meg Ada, már őket is megszégyenítették...
2.
2.
Novotsik
nincs csak lenyomják a torkunkon! Elegem van már ebből mindennek a 868. része jön,mutassanak újat legyenek kreatívak!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...