A burok - filmajánló

Szeretjük a sci-fiket, nyilván. Stephanie Meyert nem szeretjük, nyilván. Kíváncsiak voltunk tehát, mi történik, amikor a két dolog keresztezi egymást, és a vámpíros-dugós regényeiről ismert írónő új műfajban próbálkozik.

Mielőtt belevágunk, el kell mondanom, hogy sosem láttam a Twilight-filmeket. Ez egy olyan dolog az életemben, amire még soha senki nem tudott rávenni, Stephanie Meyer nevének említésére pedig kiráz a hideg. Egyszer egy házibuli utolsó szakaszában, amikor a nappaliban kómáztunk páran, többen pedig összevissza aludtak, ahol éppen helyet találtak, valaki úgy gondolta, hogy a polcon található DVD-k közül jó ötlet lenne berakni a Twilight első részét. Mivel ezen a ponton már annyira be voltam rúgva, hogy nem igazán éreztem úgy, hogy mozogni tudnék annyit, hogy kikerüljek a tévé hatóköréből, inkább kényszerítettem magam, hogy elaludjak. Mint kiderült, annyira jól sikerült betenni a DVD-t, hogy ismételve ment reggelig a film, így ébredés után gyorsan felszívódtam, nehogy túl sokat lássak belőle.


Hónapokkal később aztán öcsémnél véletlenül láttam egy jelenetet a harmadik epizódból, amiben két szereplő meredt egymásra, majd mindenki ment a dolgára. Egészen kiváló volt. Így boldogan éltem a Twilight- és Meyer-mentes életemet, egészen múlt péntekig, amikor a barátnőm úgy gondolta, el kellene mennünk moziba, mert szívesen megtekintené A burok című filmet. Mivel viszonylag sietve kellett jegyet foglalni, a Cinema City oldalán csak gyorsan beleolvastam a tartalmi összefoglalóba. Idegenek, megszállás, harc ellenük, frankón hangzik, végre egy kis sci-fi.  Egészen addig hangzott frankón, míg ki nem fizettem a jegyet, majd a csajom megjegyezte, hogy „amúgy tudtad, hogy ez a Stephanie Meyer regényéből készült?”. A WTF-fej tankönyvi definícióját vágtam le, három percig nem tudtam megszólalni, sírógörcsöt kaptam, és megkérdeztem, hogy ugye ilyenkor már nem váltják vissza a jegyet?


Nem váltották, úgyhogy nem volt más választás. Alaposan feltankoltam nachosszal, és felkészültem a legrosszabbra, gondolván, hogy akkor biztos kellemes meglepetés fog érni. Nos, nem ért, sőt, még rosszabb volt, mint amire számítottam. Az alaptörténet szerint létezik egy szellemszerű idegen faj, akik kizárólag becsületesen tudnak viselkedni, sosem hazudnak, mindig kedvesek, nem lopnak, és nem is ölnek vagy háborúznak. Ennek ellenére bolygóról bolygóra járnak az univerzumban, és elfoglalják más fajok testét, hogy abban éljenek tovább, kiirtva ezzel a test tulajdonosának eredeti szellemét és személyiséget. Így érkeztek meg a Földre is, a film pedig ott kezdődik, hogy gyakorlatilag majdnem teljes sikerrel jártak: az emberi faj 99%-át meghódították, pusztán néhány túlélő rejtőzködik még szerte a világban. Hogy őket is megtalálják, a hajtók kutatnak utánuk elég agresszívan, és ha sikerrel járnak, elkapják őket, és beléjük költöztetnek egy idegent. Igen, békés nép, meg minden, ne keressétek a logikát.


Főhősnőnk szokás szerint egy tinédzser kiscsaj; a Saoirse Ronan által eljátszott Melanie éppen egy ilyen hajtó elől menekül, ám elkapják, és persze beleköltözik a Vándor néven futó idegen. Melanie azonban nem adja fel, és belső hangként viaskodik az idegennel, majd akaratát rákényszerítve követi öccsét és egykori szerelmét egy emberek által lakott titkos menedékhelyre. Innentől aztán beindul a teljes katasztrófa, és minden idiótaságot elsüt a történet, amiről reméljük, hogy nem fogja: a két szellem viaskodása egy testben olyan, mintha egy rossz stand-up comedyt néznénk, az ebből eredő humorforrást azonban nem használja ki, minden poénkísérletet rettenetesen sül el. Romantikus vonalon természetesen a két lélek két külön srácba zúg bele, hogy aztán erre arcpirítóan borzalmas szituációkat építsen az író, mert persze mi sem természetesebb annál, mint hogy egy többezer éves idegen beleszeret egy random földi fiúba. Annyira förtelmesen negédes fos az egész, olyan megdöbbentően, sokkolóan rosszul, erőtlenül és ötlettelenül megírva, hogy a film felénél úgy éreztem, ki kell mennem rágyújtani, mert idegileg nem bírom.


Mivel bunkóságnak tartom a film közbeni mozgást, így maradtam, és inkább kipróbáltam, hogy lehetséges-e saját akaratommal megölni magam.  Innentől aztán a film egyre csak rosszabbá válik, pedig nem gondolnánk, hogy ez bekövetkezhet. Mivel a Vándor szökésben van (Melanie befolyása miatt), a Diane Kruger által játszott hajtó legfontosabb feladata, hogy megtalálja, és egyúttal ráakadjon az emberek rejtekhelyére. A láthatóan modern technológiát használó, tucatnyi bolygót meghódított idegenek azonban képtelenek lokalizálni egy fajtársukat? Vagy, ha már kutatják eltűnt társukat, nem tudták volna „wanted” poszterekkel teleaggatni a kommunista vágyálomként működő alien-boltokat, hogy amikor főhősnőnk besétál, felismerjék? Vagy a kórházat? Aztán ott van a tény, hogy a megszállott embereket onnan lehet felismerni, hogy kéken világít a szemük. Ezért mit csinálnak az emberi ellenállók? Napszemüveget vesznek fel! Ennyivel sikerül is átverni a galaxisok átutazására képes idegeneket. Nyilván.


Ezen a ponton el kell mondanom, hogy engem általában nem szoktak zavarni az apróbb hibák, figyelmetlenségek egy filmben, ha az egyébként jó. A „szakértők” szerint hibáktól és lehetetlenségektől hemzsegő Armageddont is imádon, mert kevés menőbb dolog létezik annál, mint hogy Bruce Willis megmenti a világot egy aszteroidától, miközben lerágom a körmöm az izgalomtól. Amikor azonban egy film ilyen rossz, mint a Burok, sajnos van idő figyelni apróságokra is. Például arra, hogy a számítógépeket kicserélték, hogy ne lehessen ráismerni az iMac-re, azonban megmaradt az Apple wireless billentyűzet és Magic Trackpad. Biztos kompatibilis volt az idegen rendszerrel. 


Ne legyenek kétségeink, a Burok egy rettenetes sci-fi. Hiába a már sokak által megfilmesített testrablós sztori, nincs egyetlen pontja sem, ahol ez az egész fikció valahol értelmet nyerhetne. Romantikus filmnek azonban még rosszabb, erőtlen, fantáziátlan sablonjelenetekkel, fizikai fájdalmat okozó párbeszédekkel, és vékony, jellemtelen karakterekkel. Azért, hogy teljesen korrektek legyünk, hozzá kell tenni, hogy a zseniális rendezés, és a lenyűgöző színészi játék két olyan dolog, amivel a Burok nem rendelkezik. Valójában, ha tudni akarod, milyen egy igazán alulrendezett film, tanulságként érdemes lehet megtekinteni, de szerintem kevésbé fájdalmas, ha inkább elolvasol egy könyvet, vagy tanulmányt a témában.


Mivel a mozi alapjául szolgáló regényt nyilvánvalóan nem olvastam, gyorsan körbekérdeztem az ismerősök között, hogy kinek mi a véleménye róla. Sajnos senki nem tudott komolyabb összefoglalást adni, mert érdekes módon még azok sem voltak képesek végigszenvedni magukat a könyvön, akik egyébként a Twilight fanatikus rajongói. A burok tehát minden téren rossz. Komolyan, ritka, hogy egy filmmel kapcsolatban nem tudok egyetlen pozitívumot sem felhozni. Oké, ha nagyon megerőltetem magam, Diane Kruger azért még mindig dugható, és a hajtók által használt, krómszínűre festett Lotusok sem néztek ki rosszul. De ennyi. Kerüljétek el, biztos vagyok benne, hogy a Twilight utolsó része után ez is tetemes mennyiségű Arany Málnát visz majd haza.

Rendezte: Andrew Niccol
Forgatókönyv: Andrew Niccol (Stephanie Meyer regénye alapján)
Szereplők: Saoirse Ronan, Max Irons, Diane Kruger, William Hurt, Jake Abel
Játékidő: 125 perc
IMDB: 5.8
Metascore: 36/100
Saját vélemény: 2/10

60 komment - szólj hozzá!