Star Trek: Sötétségben - filmkritika

Egy John Harrison néven futó titokzatos terrorista lecsap a Csillagflotta tisztjeire, majd ellenséges területre menekül. Ha Kirk kapitány és csapata nem óvatos a kézre kerítésében, kitörhet a totális háború...

Figyelem! A kritika erősen spoileres, csak akkor olvasd el, ha láttad a filmet!

Mondjuk ki: a 2009-es Star Trek reboot fantasztikusan sikerült, és ezzel maximum az nem ért egyet, aki 40 éve klingonnak sminkeli magát felkelés után. J.J. Abrams egy igazi újgenerációs rendező, aki a maga által rendszeresen használt írói- és színészgárdát bevetve el tudta érni, hogy ez a régi sci-fi franchise releváns maradhasson napjainkban. A Star Trek úgy egyensúlyozott a modern akciófilmek és a klaszikus Trek-hangulat határmezsgyéjén, hogy a régi rajongók rendszeresen úgy érezték, feléjük kacsintgat a vászon, az újaknak pedig egyáltalán nem tűnt úgy, hogy bármiből is kimaradnának, a film tökéletesen bevonzotta őket is.


Ehhez persze kellett egy közel tökéletes forgatókönyv, és a Star Treknek pontosan ilyet írt Roberto Orci és Alex Kurtzman. Ha előveszünk egy Syd Field-féle forgatókönyvírós tankönyvet, és mellétesszük a Star Trek szkriptjét, gyakorlatilag olyan érzésünk lehet, mintha példaként írták volna utóbbit az előbbihez – hasonlóan kvázi tankönyvi forgatókönyve volt például az első (negyedik) Star Warsnak is. Az első film persze mindig a felvezetés, és ez különösen igaz a Star Trekre is: miután megismertük a szereplőket, és lezárult az első film a klasszikus sorokkal („…ahová még ember nem merészkedett…”) úgy vélhettük, az ezt követő mozik majd kicsit szakítanak az akcióval, és újra a felfedezés, a világűr érdekességeinek feltárása, és az erre épülő kalandok kaphatják a főszerepet.


Csak éppen az előzetesek már a kezdetektől mást sugalltak. Sötét hangulatot ígértek, a Földet és az emberiséget komolyan fenyegető terrorista főellenféllel, aki úgy játszik az Enterprise legénységével, ahogy csak akar. Aki szét fogja robbantani Kirk bejáratott brigádját, aki testileg és lelkileg is felmorzsolja majd a csapatot. Sokan úgy beszéltek a filmről, mint az új Star Trek-sorozat Birodalom visszavágjáról. Ezt látszott megerősíteni az a tény is, hogy Abrams a zseniális, fiatal brit színészt, Benedict Cumberbatch-t kérte fel az antagonista eljátszására, a karakterével kapcsolatban pedig rendkívüli módon titkolóztak. Habár sokan sejtették, hogy valójában nagy esély van arra, hogy visszatérhessen a klasszikus Star Trek-filmek legjobbikának legjobb főellensége, az intelligens és szupererős Khan, Abrams mindig csak annyit volt hajlandó mondani, hogy Cumberbatch karakterének neve John Harrison.


És valójában nagyon nem bántam volna, ha a fenti bekezdésben körülírt folytatást kaptuk volna meg. De sajnos az előzetesek komolyan átvertek, ahogy azt mostanában egyre több filmnél lehet tapasztalni. Az új Star Trek ugyanis nem sötétebb, mint az előd, nem izgalmasabb, nem kifejezetten látványosabb, és habár a főgonosz ezúttal tényleg emlékezetesebb, mint az első részben sokat kritizált Nero, közel sem annyira jó karakter, mint az eredeti, Ricardo Montalban által alakított Khan. Ha pedig ez még nem lenne elég, sajnos el kell mondanom, hogy a Star Trek – Sötétségben forgatókönyve kategóriákkal gyengébb, mint az elődé, tele történeti lyukakkal, értelmetlenségekkel, és kvázi röhejes dolgokkal.


Hogy ez miként történhetett meg, azt nem tudom pontosan, de egy tippem van rá. A forgatókönyvírói gárdában ugyanis megjelent Orci és Kurtzman mellett maga a sátán, minden sztori és forgatókönyv elrontója, Damon Lindelof. Az úriembernek „köszönhettük”, hogy a Lost a kezdetek után átment egy teljesen értelmetlen marhaságba, legutóbb pedig a Prometheus forgatókönyvét cseszte el annyira, hogy rajta röhögött a fél világ. Sajnos ugyanez az esetlenség, logikátlanság, lyukacsos felépítés jellemző az új Star Trekre is, ami miatt a film nem csak, hogy nem éri el a célját, de sokkal nagyobb bűnöket is vét.


Eltűnt az elődre annyira jellemző egyensúly az akció és a sci-fi között. Amikor már warpos utazás közben is lehet üldözni egymást, amikor úgy tűnik, hogy a Kronos körülbelül itt van a Föld szomszédságában egy köpésre, s amikor kézifegyverrel le lehet szedni egy klingon csapatszállítót, akkor ott már komoly problémák vannak. A problémák pedig folytatódnak, amikor a semleges zóna széléről ki lehet lőni protontorpedót a Kronosra, azt pedig már csak félve kérdezem: hogyan lehetséges, hogy a warpból a Hold mellett kitörő Enterprise-t hogyan tudja pár perc alatt magához vonzani a Föld? És akkor eljutunk olyan pontokig, hogy a világ legmodernebb űrhajóján az energiamagot simán meg lehet úgy javítani, hogy Kirk a helyére rúgdossa. Azért egy Star Trek-filmnek fent kellene tartania bizonyos sztenderdeket, és ezeket az első filmnek sikerült is, de itt látványosan nem megy.


A legnagyobb gond azonban, amit egyáltalán nem értek és nem tudom elfogadni, hogy miért kellett majdnem egy az egyben lemásolni a Star Trek II: Khan haragja felét. Az időutazós történettel éppen azért kezdtek új univerzumot a reboottal, hogy mindent másként csinálhassanak, anélkül, hogy beletúrnának a klasszikus filmek és sorozatok univerzumába. És nagyon jó volt így. Alapvetően még az sem lenne baj, hogy ennek ellenére visszatérnek olyan karakterek, mint Khan. Az viszont már nagyon komoly baj, hogy a cselekményt is egy az egyben másolták le, amire már nincs mentség, hiszen a teljes végső jelenet is a régiből jött. Csak éppen, ott volt értelme, itt pedig nincs, ugyanis eredetileg Spock azért tudja túlélni a mag által kiadott sugárzást, mert vulkáni, és így jóval strapabíróbb, mint egy ember. Ennek ellenére itt Kirk is túléli körülbelül hatszor annyi ideig, mint amennyit Scotty jósol neki, és még arra is marad ereje, hogy a helyére rúgdossa a generátort.


Az ezt követő szenvedéses haláljelent gyakorlatilag inkább röhejes, főleg Spock „KHAAAAAAAAAAAAAAAAN” felkiáltásával együtt, ami már-már a Sith-ek bosszújának Darth Vaderes „NOOOOOOO”-ját közelíti mélységekben. Főleg, hogy az egész jelenet abszolút semmi feszültséget nem tartogat, hiszen pontosan tudjuk, hogy Kirk fel fog támadni, és azt is tudjuk pontosan, hogy miként, hiszen a hülyébbek kedvéért a filmben kétszer is megágyaztak ennek: egyszer, amikor az elején Khan megmenteni a kislány életét, később pedig az állatkával. Csak éppen még ezt is sikerült elrontani, hiszen logikus módon Khan vére helyett megfelelt volna a hajón lévő 72 társa közül bármelyiknek a vére is, ez azonban a szuperintelligens tisztekből álló Enterprise-on sajnos senkinek nem jutott eszébe. Az eredeti filmben pont az volt a zseniális, hogy Spock csak egy résszel később tért vissza, egy ilyen befejezés itt azonban az első 5 perc után már fel sem merülhet. Már csak azért sem, mert láthatóan nem egyértelmű a sorozat jövője (valószínűleg a Star Wars miatt), hiszen ismét pontosan ugyanúgy fejeződik be mint az első, csak ezúttal már teljesen súlytalanul.


Végül pedig Khan messze nem sikerült annyira jól, mint kellett volna. Persze, Cumberbatch továbbra is zseniális, fantasztikus jelenléte van a vásznon, és lenyűgöző ezzel a fiatal, tehetséges színészi gárdával együtt látni. A karaktere azonban kevés időt kap a vásznon, és habár a bevezetése elég jól sikerült, később azonban ledegradálódik egy ordibáló idiótává. A mindenkinél intelligensebb Khan, miután sikeresen megszerezte a csatahajóját, és célkeresztben van az Enterprise, még el is mondja (!), hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy minden gond nélkül ő jöjjön ki győztesen. Ehelyett fogja magát, és mindenféle ellenőrzés nélkül átsugároz 72 torpedót. Az pedig már inkább vicces, hogy miért próbálja meg folyamatosan összeroppantani Spock fejét, ahelyett, hogy szimplán csak ledobná a mélybe. Illetve szintén felmerül, hogy hogyan bírja ki a vulkáni idegfogást, valamint több lövést a kábítófegyverből?


Nagyon sajnálom, hogy ez a film így alakult, hiszen nagyon-nagyon vártam. Mert egyébként szórakoztató, nagyon-nagyon látványos, a színészi gárda pedig rendkívül jót alakít. Annyira megszerettem ezt a brigádot az első részben, hogy nagyon jó filmeket, és nagyon jó sztorikat szerettem volna velük látni a jövőben. A Star Trek – Sötétségben azonban félig lemásolja az első részt (űrhajóból kiugrás, a poénok fele), félig pedig remake-el egy klasszikus Star Trek-filmet, csak éppen úgy, hogy közben mindent olyan dolgot elront és tönkretesz, ami azt naggyá tette. Mérges vagyok, és lehet, hogy nem ő a hibás, de én akkor is Damon Lindelofot okolom az egészért. Ez a film egyszerűen rosszul van megírva, és jellemzően olyan hibái vannak, amit korábban tőle láthattunk.

Szereplők: Chris Pine, Zachary Quinto, Zoe Saldana, Karl Urban, Simon Pegg, John Chi, Benedict Cumberbatch
Producer: J.J. Abrams, Bryan Burke, Alex Kurtzman, Roberto Orci, Damon Lindelof
Rendezte: J.J. Abrams
Írta: Alex Kurtzman, Roberto Orci, Damon Lindelof
Játékidő: 132 perc
Nemzetközi bemutató: 2013. május 16.
Hazai premier: 2013. május 16.

IMDB pont: 8.3
Rotten Tomatoes eredmény: 86%
Gamekapocs értékelés: 7.0

47 komment - szólj hozzá!