Észvesztő beszámoló

  • Írta: InGen
  • 2013. október 26.
  • beszámoló, cooltúra, észvesztő. room escape
Link másolása
Rejtvények megoldása, puzzle-feladatok, kulcsok keresése, továbbjutás. És most nem egy számítógépes kalandjátékról beszélünk, hanem az Észvesztőről, ahol legutóbb folytattuk a room escape játékok világában tett kiruccanásainkat.

Nem először, és nem is utoljára írunk menekülős-szabadulós játékokról. Rákattantunk, na, nincs mentségünk, főleg úgy nincs, hogy folyamatosan hívnak minket ide-oda, hogy ugyan írjunk már az ő szabadulós játékukról is. Ennek pedig örülünk, mert általában nem szoktuk megbánni a dolgot, ráadásul segíthetünk nektek is kiválasztani, hogy a tetemes mennyiségű különböző hely közül hova érdemes ellátogatni. Ennek szellemében, komoly küldetéstudattal vágtunk bele az Észvesztő első szobájába, nem tudván, hogy később még lehetőségünk lesz kipróbálni a másodikat is.

Egy ilyen játék esetében a legfontosabb a csapat. Egy szobán belül annyi különböző megfejtendő feladvány van, annyi különböző nyomot kell megvizsgálni, és annyi különböző dologra rájönni, hogy muszáj jól együttműködni. Az eddigi tapasztalataink alapján például rájöttünk, hogy valahogy sokkal jobban megy minden, ha kedvenc főszerkesztőnk, Daks nem tart a csapattal. Mivel nyilvánvaló okok miatt egyébként nem tudjuk megmondani neki, hogy ugyan ne jöjjön már, most kifejezetten kapóra jött, hogy éppen amerikai körútján tömte magába a hamburgert, csodálkozott különböző látványosságokon, és úgy általánosan is kezdte átvenni azt a közeget, ahova igazából való - a Kinect-szeretők, a Fordok és hollywood hazájába.


Éppen ezért csapatunk ugyan némileg tartalékosnak tűnt elsőre: fojesz és jómagam képviseltük az erőt, az észt, a szépséget és a tökéletességet, kiegészítő lemezeink, azaz barátnőink pedig eljöttek velünk, hogy meglegyen a létszám. Persze csak viccelek, és valójában nélkülük nem sikerült volna, ez pedig rádöbbentett minket arra is, mennyire fontos a vegyes csapat: a lányok más észjárásra, és az apró részletekre odafigyelésüknek köszönhetően tudtunk nem akármilyen eredményt elérni: 32 perc alatt, azaz a rekordtól négy perccel elmaradva teljesíitettük az egy órás maximum szintidőre belőtt pályát.


Ez akkora önbizalom-boostot adott, hogy miután a felügyelő srác félig-meddig felajánlotta, lecsaptunk a lehetőségre, és rögtön bementünk a második szobába is. Ezáltal sikerült megtapasztalnunk azt, hogy bizony egy ilyen menekülős szoba nagy agyi megterheléssel jár, ugyanis hiába éreztük magunkat frissnek, a második szobában már feltűnően lassabban járt az agyunk, és egyértelmű dolgokat is sokkal több ideig tartott észrevenni. De térjünk egy kicsit ezekre a bizonyos szobákra. Nos, az első mondhatni némileg a szokásos felépítést követte, több egymásba nyíló helyiséggel, melyek között akkor juthattunk hát, ha az adott részen teljesítettük, amit kellett, s így megszereztük a kulcsot.

Persze minden ilyen beszámolóval az a probléma, hogy ha bármi konkrétat elmondanék, azzal lelőném az egész játék lényegét. Igy inkább csak annyit mondok, hogy ez a pálya több olyan elemet kombinált nagyon élvezetesen és kreativan, melyeket esetleg máshol már megismerhettünk, és hogy egyébként hatalmas élmény volt végigmenni rajta - talán pont ezért is tudtunk rekordot dönteni, egyszerűen elkapott minket a játékmenet, és az egész dinamikáját nagyon jól sikerült felépiteniük a készitőknek. Ha az első szobával kapcsolatban azzal az apró kifogással éltünk, hogy nem hozott sok újdonságot, nos, ezt már nem mondhattuk el a másik szobáról, ahol már belépés után szembesültünk azzal, hogy ez bizony valami egészen más lesz.


Számítógépbe írandó, megfejtendő kódok, majd egy kartondobozokkal teli, tologatást is magában foglaló pályával találkoztunk, ami később még a matektudásunkat is igénybe vette. Nem tudom, hogy a szellemi fáradtságunk miatt-e, vagy egyszerűen csak a szoba nehézsége miatt, de jóval lassabban és nyögvenyelősebben haladtunk, mint korábban. Végül azonban néhány perccel az egy órás limit lejárta előtt azért innen is sikerült megszöknünk, úgyhogy panaszra igazából nem lehet okunk, 100%-osra teljesítettük az estét.

Egyébként pedig továbbra is csak biztatni tudunk mindenkit: álljatok fel kicsit a gép elől, szervezzetek egy kis csapatot, és próbáljátok ki ezeket a menekülős játékokat, mert hatalmas mókák! Jelen "tesztünk" alanyát pedig bátran tudom ajánlani mindenkinek, legyen akár kezdő, akár haladó, az első pálya tökéletesen megmutatja, miről is kell ennek szólnia, némi tapasztalat birtokában pedig a második pálya is nagy élmény.

14.
14.
kovacs.szabolcs
Van most egy igazán újszerű és izgalmas szabadulós játék, amit elvitelre lehet rendelni és otthon lehet lejátszani. Van belőle gyerek és felnőtt küldetés is!
Ez a LogiKoffer! Részlete itt: www.logikoffer.oldalunk.hu
Csak ajánlani tudom gyerekeknek szülinapi zsúrra vagy felnőtteknek baráti összejövetelre! Rendelni telefonon lehet: +3620 2130 588
13.
13.
feodora
Jártam már az első pályán és nagyon tetszett. Az a jó ezekben a játékokban, hogy teljesen ki tudják kapcsolni az embert és mindent elfelejt 1 órára. Mindenkinek ajánlom! (mi öten voltunk és úgy is beengedtek minket, ha moziba mész akkor sem jössz ki olcsóbban és azért ez egy egészen más élmény)
12.
12.
király j
5.
5.
Ecneb
Kicsit az az érzésem, hogy látták ezt és ellopták az ötleteket :/

http://www.indiegogo.com/projects/the-labyrinth--2

Sajnálom szegény magyarokat, hogy semmi nem jön össze nekik :(
4.
4.
turleysqt
#2: ha 4en vagytok akkor csak 2500 fejenként, annyira nem katasztrófa.Engem annyira nem mozgat meg a dolog, de be kell valani, hogy ennél hülyébb fölöslegesebb dolgokra is kiad ennyi pénzt az ember igazából.
3.
3.
sutgab
#2: Hááát... ennyiért ki@szottul nem éri meg.
2.
2.
Nemtom.. 10K azért mégiscsak kicsit sok egy ilyenért...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...