Transformers: A kihalás kora filmkritika

Három év után ismét visszatérnek Michael Bay kedvenc űrrobotai, hogy megvívják utolsó vérig tartó harcukat, természetesen szeretett szülőbolygónkon. A felállás azonban gyökeresen megváltozik.

Új főszereplők jelennek meg mindkét oldalon, és feltűnnek a sokak által annyira várt dinobotok. A Transformers tehát tiszta lappal indul, maga mögött hagyva az alapokat lefektető trilógiát, egy jobb, izgalmasabb film reményében.

Öt év eltelte után az emberek még mindig nem tudták kiheverni a hazájukban lezajlott űrlényháborút, a félelem mindenkiben ott rejtőzik, ha a transformerekről van szó. Az autobotok és a Föld közt kötött megállapodás semmisé válik, és ők is az emberiség célpontjává válnak. A vadászat kíméletlenül folyik, néhány régi arc is áldozatul esik.

A Fővezér, becsületes nevén Optimus Prime egy ilyen hajsza során szenved súlyos sérülést, épphogy el tud menekülni. Természetesen a Mark Wahlberg által alakított Cade Yeager talál rá. Cade és családja egy texasi farmon élik mindennapjaikat, kissé nehéz számukra a megélhetés, mindennapos anyagi gondokkal küzdenek, amit a fater hősiesen próbál megoldani. Műhelyében mindent megjavít és próbál új dolgokat feltalálni, abban a hitben, hogy egyszer megváltja a világot és kislánya sikeresen leérettségizik. Wahlberg a gondoskodó apa szerepében tetszeleg, kinek egyetlen értéke lánya, Tessa. Meg kell mondani, nagyon jól áll neki ez a szerep, remekül el is játssza, de mellette mégis ott van a tőle megszokott szimpatikus tahó, humoros beszólásaival együtt.


A lány múltjából már nem tudunk így építeni, de ez csakis pozitívum lehet. Karaktere rendkívül jellegtelen, csak egyfajta kitöltő elemként van jelen, inkább képileg mint emberileg. Képzeljük csak el: gigantikus robotok harcolnak egymás ellen, az izgalom a tetőfokon, de hopp, egyszer csak a jobb sarokban nem túl feltűnő módon felbukkan Nicola Peltz bájos hátsója. Vagy éppen nagy dilemmában vannak hőseink, azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a következő lépés. A kamera ezzel láthatóan nem foglalkozik, a kis bombázó testét pásztázza, még az sem fontos, hogy Optimus épp élete monológját próbálja a nézők torkán leerőszakolni. Szóval a lényeg, hogy a csajnak nincs semmi karaktere, csak kellett valaki, aki Wahlberg lányát eljátssza, és Michael Bay-t ismerve nagy valószínűséggel tippelhetünk arra, hogy egy topmodellről van szó, és ha már ott van, hát mutatják is néha.

Na, de vissza a lényegre. Cade és unokaöccse egy régi moziban keresnek újrahasznosítható kacatokat, de helyette egy kamiont találnak (vajon ki lehet az?), az pedig, hogy egy moziban kamionok vannak, ezek szerint teljesen természetes dolog. Az igen rossz állapotban lévő járgányt hazaviszik, hogy megjavítsák és hamar rájönnek, hogy mit találtak. Optimus hamarosan magához tér és megpróbálja felidézni a homályos emlékeit. Hamar barátságot köt az emberekkel, és a tőle jól megszokott módon örökké hálás lesz nekik. A kormánynak hamar tudomására jut a Fővezér jelenléte, és nem is kellett sok, egyből nagy fekete autók és sötét öltönyös urak lepték el a békés texasi tanya udvarát. Jelen van persze a kemény fickó is, aki valószínűleg lemészárolt volna mindenkit, ha nem lép közbe az öreg vas és lövi halomra a kormány embereit. Ez kissé ellenkezik azzal az elvével, hogy sosem bánt embert, ezt még később is elmondja, talán csak szándékosan mellélőtt, de azért  az emberek rongybaba módjára repkedtek.

Itt jön képbe még egy új arc is, drága Tessánk titkos pasija, Shane, aki a kemény gyerek. Az ominózus balhéra saját ralis gépével állít be, hogy kimentsen onnan mindenkit, majd egy robbanásokkal tarkított autós üldözésben lerázza a gonoszokat. A srác szépen mondva egy vérbeli pöcs, igazi beképzelt majom, egyszerűen nem szimpatikus. Láttunk mi már meggyőzőbb alakítást Jack Reynortól. Az apa egyetlen lányát próbálja megvédeni, de mivel ő már 20 éves és egy neves energiaital gyártó támogatja, ja meg van egy jó nője, mindent megtehet, és mindenkinek beszólhat. Pedig ki az a hülye, aki beszólna a jó öreg Wahlbergnek? Egyfajta "ki a faszább gyerek" versenybe kezdenek, de ezzel igazából semmit nem bizonyítanak és a film se lesz tőle több.

A fővezér első feladata újjászületése után, hogy a fennmaradt Autobotokat egyesítse, és bosszút álljon elvesztett társai haláláért. Itt végre ismét feltűnik Űrdongó, az első trilógia főszereplő robotja, szerepe azonban sokkal visszafogottabbá válik, helyét Optimus veszi át. A többi autobot pedig csak menő verdaként van jelen, és néha mondanak valami humoros marhaságot, amin minden kisgyerek nevet a moziban. Hát igen, mint látható a film nem a karakterek személyiségére épített. De erre is csak azt lehet mondani, hogy Michael Bay. Ezen hiányokat ő mindig szép lányokkal, robbanásokkal orvosolta, ja meg azzal, hogy Amerika milyen fasza. Ezek meg ugye benne is vannak a filmben, nem is kis mennyiségben, sőt ebből áll az egész.

A sötétségben néha mégis ott rejtőzik a fény, Joshua Joyce személyében, akit szívtelen emberként ismerszik meg. Tudós ember létére a transformereken kísérletezik, hogy sajátokat hozzon létre hazája védelmére. Minden földönkívüli robotot csak egy gépnek tart, akik teljesen érzelemmentesek. Véleménye és felfogása azonban rohamosan változik, ahogy felfogja mi folyik körülötte. Ő válik az ügyeletes balfékké és rajta nevetünk majd a legtöbbet, karaktere eléggé hasonlít Simmons ügynökére. Joyce szövetségben áll a robotgyilkos kormányemberekkel, egy igen egyszerű megállapodás miatt: az elfogott transformereket rendelkezésére bocsájtják kísérletezési célokból, míg ő cserébe kielégítő nyugdíjat kínál vezetőjüknek, az FBI-veterán Harold Attingernek, kinek célja megvédeni a világot - vagyis Amerikát. Kapcsolatuk a történések során igen nagy fordulatot vesz, próbálva ezzel is izgalmasabbá tenni az eseményeket.


Transformers film lévén kötelező elem legalább egy , a rossz oldalon álló robot jelenléte, mint főgonosz. Vesztegzár kilétét erős homály fedi. Ő talán nem is egy álca (ez sajnos nem derül ki) ahogy azt sokan hitték, hanem egy ismeretlenek által küldött fejvadász. Ezek az "ismeretlenek" adják majd a történet alapját, de ennyi elég is róluk. Vesztegzár igazi rossz fiú. Határozott, félelmetes, de mégis rettentően laza. Talán az eddigi legmenőbb gonosz transformer, előtte csak Starscream rendelkezett hasonlóan egyedi karakterrel. Nem kis tekintélyét növeli, hogy egy igen neves űrhajó áll tulajdonában, és durva harci robot farkaskutyái vannak. Erősítve a rosszak egységét, alkut köt Attingerrel. Egyetlen feladata Optimus levadászása, és az autobotok elpusztítása, így küldetésük célja megegyezik.
 

Néhány dolog kivesézése nem lehetséges, mert erős a spoiler veszély. Ezzel együtt azonban nem egy túlkomplikált történetet kapunk, egyszerűen csak tele van dolgokkal, amely miatt a film vesztene amúgy nem túl nagy értékéből. Másrészről viszont ami sokak számára bosszantó volt, hogy rengeteg dolog kilétét homály fedi. Ez nem szolgál semmiféle izgalomfokozó célt, csupán nem esett szó róla, és ez rendkívül idegesítő tud lenni olyan emberek számára, akik nem csak a látvány miatt nézték meg a filmet.


A jelenlegi helyzet alapján várható a folytatás, az se lenne meglepő, ha egy újabb trilógia születne. Nincs ezzel nagy probléma, hiszen a Transformers mindig is nagyszerű szórakozás volt, de legtöbbször egyszeri alkalomra, és kizárólag egy jó moziban. Az elképesztő látványvilág ugyanis nagyszerű harmóniát alkot a brutális hangeffektekkel, szabályosan libabőrös lesz tőle az ember. A humor sem marad ki, néha csak jóízűen nevetünk egy buta beszólás után. Az pedig, hogy végre a 3D nem csak a jegyárak megnövelése érdekében szerepel a film címe mellett, külön pozitívum.  Ezek után akit érdekel Optimus fővezér és autobot bajtársainak újabb harca a gonosz ellen, vagy kíváncsi arra, hogy kerülnek képbe a dinobotok, ajánlatos jegyet váltani a filmre, hogy 160 percre teljesen kikapcsolja magát és belemerüljön a Michael Bay által megálmodott teljesen új Transformers-világba.

Szereplők: Mark Wahlberg, Stanley Tuccy, Nicola Peltz, Jack Reynor, Kesley Grammer
Rendezte: Michel Bay
Írta: Ehren Kruger
Zene: Steve Jablonsky, Hans Zimmer

IMDB: 6.4
Rotten Tomatoes: 59%
Gamekapocs Értékelés: 6.5

52 komment - szólj hozzá!