Mad Max: A harag útja filmkritika

George Miller posztapokaliptikus világában mindenki keres valamit. Egyesek a megváltást, mások pedig a Valhallát. A cél érdekében pedig mindenki rátér az őrülettel kikövezett harag útjára. Mi pedig örömmel ültünk be az anyósülésre.

Harminc év. Ennyit kellett várni, hogy George Miller vérfagyasztóan sötét posztapokaliptikus világában ismét felmorduljanak V8-as motorok és kezdetét vegye a fék nélküli, eszement száguldás. A Mad Max: A harag útja ugyanis már a Warner Bros. logó felvillanásakor a legmagasabb fokozatba kapcsol és gyakorlatilag a film végéig ugyanazon a fordulatszámon pörög. Egyetlen percre sincs megállás, de ha életben akarsz maradni, nem is teheted meg, hogy a fékpedálra lépj. Furiosa (Charlize Theron) és a hozzá csapódó Max Rockatansky (Tom Hardy) pedig tökéletesen tisztában vannak a játékszabályokkal. Nem csoda, hisz egy olyan őrült, kaotikus világ szülöttei, amiben a könyörület teljesen ismeretlen fogalom. Ők maguk is legalább olyan szörnyű tettek elkövetői, mint üldözői, múltjuk elől pedig csak úgy menekülhetnek el, ha beletaposnak a gázba, hátra se néznek és megpróbálnak a megváltás útjára lépni.


A Mad Max: A harag útja továbbgondolja az előző három rész történetét, így amíg azokban az anarchia és káosz uralkodott, addig a negyedik részben a civilizáció romjain egy új rend emelkedik ki, aminek önkényuralmi vezetője Halhatlan Joe (Hugh Keays-Byrne). Ez a beteges alak egyszerre uralkodik rabszolganépén, az éltető vízkészleteken és azokon az általa kiválasztott ifjú lányokon, akiket arra használ, hogy saját hadsereget neveljen. Mániákus hívei azonban istenként tisztelik, így amikor egyik legjobb katonája, Furiosa megszökik az értékes rakománnyal megpakolt benzinszállító kamionnal és a főnök öt feleségével, kezdetét veszi az őrült hajsza.


Természetesen Maxet ezúttal is akarata ellenére sodorják magukkal a történések. Most is magányos, vonakodó hősként van ábrázolva, mégis sokkal több annál. Egy olyan országúti harcos, aki démonai, rémálmai elől menekül és mindenáron életben akar maradni, de ha a helyzet úgy hozza, akkor képes emberi oldalát is megvillantani. Háttérbe helyezi egyéni érdekeit, és mások védelmében akár saját életét is kockáztatja. A Hardy által megformált Mad Max egy meggyötört, de elszánt karakter képét festi le, olyasvalakiét, akinek egyetlen szava elárulja, mennyi mindenen ment már keresztül.


Talán pont ezért is kiváló ellenpólusa, mégis egyenrangú társa ebben a megzavarodott világban Furiosa. Hallhatatlan Joe egyik legjobb harcosaként minden bizonnyal rengeteg szörnyűség szárad a lelkén, Charlize Theron mégis képes melegséggel, érző szívvel megtölteni ezt a kőkemény, fizikailag is megcsonkított karaktert. Határozott elképzelése révén egyetlen percig sem lehet megingatni tervében, és ebben kiváló támasza lesz Max. Kettejük sérült, reményvesztett párosa mindvégig eltökélten küzd egy jobb élet reményéért, egy jobb, ártatlan világért és tudják, hogy az odáig vezető harag útjának a végén megváltás lesz a jutalmuk.

A film gyakorlatilag egy nagyszabású üldözési jelenet, benzingőztől ittas, portól mocskos akcióval ötvözve. George Miller pedig harminc év vízióját sűrítette bele ebbe a két órába. A rendező mégse esik át a ló túl oldalára, kiválóan találta meg az arányokat, így fokozatosan emelkedik a film tempója, pedig higgyétek el, már az első fél óra is bődületesen magas oktánszámon ég. Valóban megépített járgányok, őrült kaszkadőrök, na meg egy szintén 70-es éveiben járó operatőr, John Seale garantálja, hogy tökös, hús-vér akciót lásson a néző a vásznon, olyat, amelynek egyetlen pillanatáról se fogsz lemaradni.


Miller sose hitt a szavak erejében, és ez a negyedik Mad Maxben is tetten érhető. Nincsenek mélyen szántó gondolatok, a hősök drámája is képek formájában teljesedik ki. A dialógusok csak a lényegre szorítkoznak, kifejező erejük minimális, éppen ezért a történet is papírvékony. Azontúl, hogy megismerteti velünk országúti harcosaink motivációját, komolyabb támpontot nem ad nekünk, hogy elhelyezzük őket ebben a megtébolyult világban. De Millernek igaza van. Sokszor egyetlen tekintet, egyetlen robbanás, egyetlen nemes cselekedet is többet mond minden szónál. Itt semmi sincs a szádba rágva, ellenben olyan audiovizuális, mesterien megkomponált látványorgiával bombázzák az érzékszerveidet, amit egyetlen egy szuperhős mozitól vagy Halálos iramban-résztől se kapsz meg. 


 A Mad Max: A harag útja az év legjobb akciófilmje. Attól függetlenül korszakos alkotás, hogy a története nem nevezhető túlzottan összetettnek. Nem is akarja újra feltalálni a spanyolviaszt. Egész egyszerűen azt a régimódi akciót eleveníti fel, ami ma már teljesen kihalt az egymásra licitáló, hihetetlenebbnél hihetetlenebb pusztításokat bemutató szuperhősfilmekből. Mert ez a film egyszerre őrült, tökös, merész és miközben duzzad a férfiasságtól, le se tagadhatná, hogy kőkeményen feminista.

Ennek fényében pedig kíváncsian vagyunk, hogy merre vezetnek tovább a harag útja folytatásai. Miller ugyanis nem titkoltan trilógiává szeretné bővíteni a modern kori Mad Maxet. Az útkeresés végén azonban reményeink szerint egy valami biztos lesz: hőseink akkor is teljesen meg fognak őrülni.

Gamekapocs értékelés: 9.5
IMDB: 8.8
Rotten Tomatoes: 98% 

Mad Max: A harag útja
Eredeti cím: Mad Max: Fury Road
Rendezte: George Miller
Írta: George Miller, Nick Lathouris, Brendan McCarthy
Szereplők: Tom Hardy, Charlize Theron, Zoë Kravitz, Nicholas Hoult, Nathan Jones, Josh Helman, Hugh Keays-Byrne, Rosie Huntington-Whiteley
Zene: Junkie XL
Játékidő: 130  perc
Magyarországi premier: 2015. május 21.

64 komment - szólj hozzá!