X-akták 10. évad sorozatkritika

  • Írta: Daks
  • 2016. március 3.
Link másolása
Az X-akták tizedik évadában Mulder és Scully újabb rejtélyes ügyekbe bonyolódik, miközben a kormány mindent megtesz, hogy titkai ne kerüljenek nyilvánosságra. Az igazság pedig még mindig odaát van.

Tizennégy évvel az utolsó évad, és hét évvel az I Want to Believe után, újra megnyitották az X-aktákat. Az FBI titkos ügyeit feldolgozó sorozat hatrészes folytatását a FOX hozta el nekünk, megnyerve a visszatéréshez nem csak a legfontosabb színészeket, de magát az alkotót, Chris Cartert is. A legújabb évad egyszerre képviseli a klasszikus értékeket, és helyezi át a történetet a mai mindennapokba, ahogy a Dallas, a Terminator, a Jurassic Park és a Start Wars meg tudott újulni, úgy jött el az új X-akták ideje is. A sorozatot villámgyorsan, alig egy hónap alatt leadták Amerikában, egy nap késéssel pedig szinkronosan, Magyarországra is mindig megérkeztek az aktuális részek. Ha rajongója voltál az eredetinek, akkor az újat se hagyd ki, vannak benne jó részek, és rosszak, de ilyen volt a korábbi 201 is végig.


Az X-akták 10. évada a klasszikus főcímmel indul. Repülő csészaljak, paranormális tevékenységek, "David Duchovny - Rékasi Károly", "Gillian Anderson - Náray Erika", a magyar vetítéshez összeállt az eredeti szinkroncsapat, a hátborzongató dallamok után pedig már kezdődik is a cselekmény. Egy nagy amerikai tévéshow házigazdája készül leleplező riportot készíteni a kormány titkos földönkívüli kapcsolatairól, amihez Mulder és Scully szakértelme is elengedhetetlen, és megtörténik a nagy találkozás. A két hős Washington DC-ben fut össze, Mulder fiatalosan pattan ki egy Uberből, ami mi más is lehetne, mint egy fekete Ford Fusion (még a főszponzor is ugyanaz, mint régen volt). Scullyn és rajta is meglátszanak az évek, feljött egy kis toka, meg pár kiló itt-ott, és a ráncokat se sikerült eltüntetniük a plasztikai sebészeknek, de ők azok. A férfi, aki végig hinni akart. És a nő, aki végig tagadott.

A sorozat innen a klasszikus elemekre építkezik. Újranyitják az X-aktákat, így a két nyomozó minden részben megismerkedhet egy-egy érdekes üggyel, elszigetelt és furcsa esetek ezek, amik bár az FBI hatáskörébe tartoznak, igazán egyik osztályhoz se sorolhatóak be. Keresik a magyarázatot a megmagyarázhatatlanra, miközben olykor előtérbe kerül a magánéletük is, elvesztett gyermek, családi tragédiák, és fájó emlékek, amivel együtt kell élniük. A hat rész néha komolyabb, néha pedig lazább álcát ölt, pont, ahogyan a régi epizódok is váltották egymást, az első és utolsó rész pedig mindezt keretbe foglalja. A különleges esetek mellett lassan körvonalazódik egy kormányszintű titok is, a legfelsőbb vezetés felett álló titkos szervezetek megint fenyegetve érzik magukat, ezért nem is félnek odakapni kicsit. Mindennek a középpontjában pedig ki más is állhatna újra, mint a cigis fickó.


Az események már az első részben pörögnek. Tiszta energia hajtotta repülő csészealj, rejtélyes katonai bázis valahol a sivatagban, emberkísérletek, amik sose kerültek napvilágra, és egy rejtélyes ügy, még az 50-es évekből. A nyomok egy sötét, kormányszintű összeesküvéshez vezetnek, a bizonyíték pedig mint mindig, most is hiányzik. Megszokhattuk már, hogy amikor Mulder és Scully valami komoly dolgot talál, akkor vagy megpróbálják őket megölni, vagy azonnal visszakapják az állásukat Skinnertől, most ez utóbbi történik. És jönnek is az esetek. Egy rejtélyes fiú vidékről, egy gyíkember, egy kukás, aki puszta kézzel gyilkol, és egy texasi muszlim, aki vallásháborút indít a hazafiasságukról ismert déliek ellen. Témaválasztásban nem erőltették meg magukat a készítők, vannak részek, melyek felkavarják és megrémítik az embert, vannak olyanok, amik kifejezetten viccesek, és olyanok is, amik egyenesen borzalmasak. Igazság szerint én egy kiszámítható, sötét és totálisan komor folytatást vártam az új X-aktáktól, de nem azt kaptam.

A vidéki fiú és a kukás hasonlít a klasszikus epizódokra, főleg az első néhány évad jellegzetességei fedezhetőek fel benne. A gyíkemberes rész egy vígjáték, amin tényleg végigröhögöd magad. Kétmondatos spoiler következik: kiderül, hogy nem egy gyíkká változó embert üldöznek, hanem egy gyíkot, aki emberré változott. Az apró hüllőnek emberi teste, és emberi gondolatai lettek, ami teljesen új volt neki, munkát vállalt, elkezdett nyugdíj-megtakarításon gondolkodni, miközben azt se tudta, hogy mi az, az egész helyzet pedig rettentően vicces szituációkba keverte őt. De jót tett még a résznek a kisvárosi, fenyőerdős környezet is, ami sok régi X-aktákban szerepelt már, és nekem a kedvenc helyszínem volt mindig is, más részek vegyesen játszódnak délen, a keleti parton, illetve valahol középtájon is.


A készítők több vígjátékelemet is csempésztek még a sorozatba. Mulder szintén a gyíkemberes részben ismerkedik meg az új telefonjával, de nem tudja használni az appokat, ezért a bizonyíték helyett véletlenül magáról készít képeket, az X-akták betétdalt állítja be csengőhangnak, illetve elsüt egy pár rettenetes poént is. Például amikor találnak egy fejet egy kukában, akkor szelektív hulladékgyűjtésnek nevezi a helyzetet, ami annyira azért nem vicces, ahogy az se, hogy begombázik, és elmegy bulizni valami texasi kocsmába, műbajusszal, meg cowboy kalappal. Lehet röhögni ezeken a dolgokon, és egy húszrészes folytatásba bőven bele is fértek volna, de egy hónapig tartott a 10. évad, így ha lehet, én inkább a komoly dolgokra, a hátborzongató esetekre, és a kormányszintű összeesküvésekre koncentráltam volna.

Egyébként nem tett jót a sorozatnak az se, hogy a forgatókönyvek továbbra is 90-es évekbeli gondolatokból, és akkori rejtélyekből táplálkoznak. Megint jön egy kis spoiler, ha nem akarod lelőni, akkor ugord át a bekezdést. Az évad utolsó részében kiderül minden titok, a kormányt irányító háttérhatalmak már évtizedek óta fertőzik az amerikai lakosságot kötelező védőoltásnak álcázott vegyszerekkel, előkészítve egy globális hatalomátvételt. A fordulat pedig el is érkezik, a chemtraillel elindítják az emberiség immunrendszerének összeomlasztását, hogy a kiválasztott túlélőkből egy új civilizáció születhessen meg, a világot pedig mi más is menthetné meg, mint egy kis idegen DNS. Az egész egy rettentő nagy baromság, húsz éve még érdekes volt, de a konteós Facebook-csoportok, és az azokat cáfoló, vagy egyszerűen csak kinevető ellenzők korában ez már nem komolyan vehető.


Mulder és Scully mindentől függetlenül viszont tökéletesen alakítja a szerepét. A két főszereplő mintha ki se lépett volna a karakterből, annyira stílusosak és meggyőzőek, egyedül a vígjátékos (és vetkőzős) részek nem illenek hozzájuk, azt jobb lett volna meghagyni a Kaliforgiának. Érdekes a jellemük, sok évet lehúztak már az FBI sorai között, láttak megmagyarázhatatlan dolgokat, ezért megfelelő komolysággal, vagy szkeptikussággal tudnak hozzáállni a dolgokhoz. De érdekes, hogy van egy kis szerepcsere is. Mulder egy nem létező világban élt mindig is, a történet elején most viszont a földön jár, és racionális érvekkel próbálja megcáfolni a bizonyítékokat, míg Scully nyitottabb az ismeretlenre, de aztán visszatér minden az eredetibe, helyrejönnek a dolgok. De ha már a szereplőknél tartunk, említsük meg gyorsan Einstein és Miller ügynököt is.

A két FBI-os az évad második felében kapcsolódik be az eseményekbe, és segíti hőseinket a munkában, a megszokott hozzáállással. Először közlik, hogy ismerik minden korábbi ügyüket, és szerintük fantomokat kergetnek mindketten, majd találkoznak a befogadhatatlannal és megtörténik a fordulat. Ők lesznek azok, akik teljes erejükből, fiatalos lelkesedéssel kezdik támogatni a nyomozás folytatását, és az összeesküvések leleplezését. Hogy ezzel egy spin-off sorozatot, vagy egy főszereplőcserét akartak-e csak előkészíteni a rendezők, azt nem tudjuk, az viszont biztos, hogy nyitva hagyták a lehetőséget a folytatáshoz. Elég egyértelműen egyébként, mert nem csak azt nyilatkozták, hogy a sikeres tévépremier után jöhet az új évad, vagy az új mozifilm, de egyenesen - és a spoiler miatt megint ugorj egyet - elvágták a befejező epizód legizgalmasabb jelentét. Még mielőtt bármi is történt, vagy kiderült volna.


Apró érdekesség amúgy, hogy a Cool TV-nek bejött világpremierrel összehangolt magyar vetítés. Az FBI rejtélyes ügyeit felgöngyölítő sci-fi sorozat nyitóepizódja 15,7 százalékos, míg folytatása 14,7 százalékos közönségarányt ért el az esti 9 órás idősávban, amivel jelentősen túlszárnyalta az amúgy átlagosnak mondható 7,4 százalékos közönségrészesedését. A csatorna ezzel újra megerősítette első helyét a legnépszerűbb itthoni kábeltelevíziók listáján, ami már csak azért is jó hír, mert vele együtt egy fontos dolog is bebizonyosodott. Érdemes Magyarországra hozni a legfrissebb sorozatokat. De nem indult rosszul az amerikai vetítés se, az első résznek az Egyesült Államokban nem kevesebb, mint 16,2 millió nézője volt, ami viszont 9, 8, majd 7 millióra csökkent, mi más is támaszthatná alá az általam említett hibákat, és hiányosságokat, mint egy hiteles nézettségi adat. Azért azt jegyezzük meg, hogy még ezek se rossz számok, a The Walking Dead is hasonlókat vonultat fel, csak ő mondjuk épp fordítva, növekvő sorrendben. Nem is lesz egyhamar elkaszálva.

Mindentől függetlenül viszont jó sorozat lett az új X-akták. Nem annyira rejtélyes és sötét, mint az eredeti volt, sőt, néha kifejezetten idegesítő is, mint mondjuk a közhelyeket puffogtató muszlimos résznél, de érdekes. Nosztalgiázni nagyon jól lehet vele, a régi szereplők mind visszatértek vagy kulcsfiguraként, vagy néha feltűnve, a háttérből figyelve az eseményeket, rövid volt nagyon, és nem is lett tökéletes, de ettől függetlenül lehet imádni. A szereplők miatt, a 90-es évek hangulatáért, az UFO-kért, és az I Want to Believe plakátért, ami még mindig ott lóg az FBI alagsorában, ahová Mulder irodáját száműzték.


Gamekapocs értékelés: 7.5

X-Akták 10. évad
Eredeti cím: The X-Files, Season 10
Írta és rendezte: Chris Carter, James Wong, Darin Morgan, Glen Morgan
Szereplők: David Duchovny, Gillian Anderson, Mitch Pileggi, William B. Davis, Lauren Ambrose, Robbie Amell
Játékidő: 10x44 perc
Nemzetközi premier: FOX, 2016. január 24.
Magyarországi premier: Cool TV, 2016. január 25. 

19.
19.
hat ha eza sorozoat csak feleannyira hozza visza a90 es evek feelingjet mint ahogy irod, akkor mar letoltom es nezem is
18.
18.
Lapajka
Ez a kritika-poszt tökéletes! Mintha én írtam volna. Halálpontosan így gondolom, ahogy itt megírva vagyon... A kommentelő kreténekkel, akik fikázzák a sorozatot, nem kell foglalkozni... szerencsétlenek nem értik az X-akták fílinget... lelki nyomorukon max sajnálkozni lehet... jelentősége szánalmas "véleményüknek" nullára konvergál... X-akták a király... az volt, az lesz, az marad örökké.. X-akták forever..!!!
17.
17.
dvs00
Scully melle miatt (s10e03) már külön megérte.
16.
16.
Kronik
#13: +1 zseniális rész volt :D
15.
15.
Kronik
#9: Ugyanaz írta mindegyik részt, akik a régi X-aktákat Chris Carter mellett (Morgan és Wong), szóval nem ezen múlt, Carter felügyelte az egészet. Ugyanaz volt, mint a régi sorozat, csak ahogy Daks írja, ez jobban működött, amikor huszonX rész volt egy évad.

Ezzel együtt nekem pont a köztes, monster of the week részek tetszettek a legjobban, élen nyilván a gyíkemberessel, ami szerintem ott van minden idők legjobb X-akták részei között :D
13.
13.
Drazhar
#12: Igazából az ilyen meta-humor, iszonyatosan réteg cucc. A harmadik rész kétesélyes, akinek tetszik az imádja, akinek viszont nem az utálja, nincs több lehetőség és teljesen meg tudom érteni azt aki szerint egyenesen nézhetetlen.
Az egész rész egy óriási görbe tükör, amikor a lény még csak egy napja ember, de ecseteli, hogy utálja az állását, de nem lép ki mert - ugyan fogalma sincs mi az - de nem tudja majd fizetni a jelzálogát meg a számláit ott borultam :D Meg ugye eleve a rész úgy indul, hogy Mulder kb Scully-t alakítja és mindent megcáfol, és nem hisz semmiben sem.
Nem lesz tömegkedvenc rész, de már most kult státuszban van. (Ez persze nem jelenti, hogy mindenkinek kell is, hogy tetsszen)
12.
12.
Macifasz
#11: A 3. rész jó? Az a gyíkos szar, ami annyira kínosan gáz volt, hogy még röhögni se volt kedvem?!?! :-D Konkrétan az egyik legrosszabb X-Akták epizód volt, pedig az uccsó évadokban bőven voltak nézhetetlen részek. :-D A 4.-et adom, az tetszett nekem is, sőt. Igazából a gyíkosat leszámítva, nekem bejött ez a mini évad.
11.
11.
Drazhar
A 3-4. rész jó volt, a többi nem, hogy gyenge, de már minőségileg nézhetetlen szemét. És mondom ezt úgy, hogy egyébként nem vagyok hűdenagy fan... na akkor mennyire ki lennék borulva :D Ha lesz is folytatás azt már biztos csak úgy fogom nézni, hogy amit többségében dicsérnek részt az nézem meg. (Könyörgöm az a 'robbantós' rész pl mi a sz*r volt?)
10.
10.
RangerFox
Most néztem meg az első részét és szerintem teljesen korrekt, fenntartotta az érdeklődésemet, hogy megnézzem a második részét is.
9.
9.
felegyi
Remélem folytatják, előttem írták hogy az eredeti rendező csak az első és utolsó részért felelt sajnos, látszik is néhol! Voltak benne nagyon kellemes részek, a kukás itt is favorite :) persze a szörny, aki emberré változott... mekkora rész volt, egy kritika rólunk, nagyon erős kritika :)...
8.
8.
Daks
#7: A kukás tényleg jó rész volt. A muszlimos helyett viszont bármi jöhetett volna, tényleg bármi, akármi. :)
7.
7.
#4: Mivel csak az első és az utolsó részek függnek össze és alkotnak keretet, lemaradsz a legjobbról, ami a negyedik rész. Mindig azok voltak a legjobbak az X-aktákban amik önálló részek voltak és 1 vagy max két részesek (mint pl a Vonat). Szerintem ha azt megnézed az tetszeni fog.
5.
5.
azureknight0715
Így elbaszni egy sorozatot amit nagyon vártam. Szégyen! 4. részig bírtam, egyedül az első 2 rész volt nézhető.
4.
4.
Yanez
Eddig két részen vagyok túl, de nem érzek kényszert a tovább nézésre. A régi X-Akták viszont mindig a képernyő elé tudott láncolni. Mintha valami hiányozna a mostaniból, de nem tudom mi.
3.
3.
DarkLord
Nekem nem tetszett, kicsit sok volt benne a baromság, több részben is. A gyíkemberes rész az katasztrófa úgy, ahogy van. Vígjátéknak szar, komolyan meg nem lehet venni. Nekem a témák nem tetszettek igazán, egyik rész se jött át nekem. Vagy a két fiatal nyomozó, akik mintha a fiatal S&M lettek volna...még talán a nőnek a szinkronja is ugyanaz volt , mint S-nek. Szerintem gyenge volt ez az egész.
1.
1.
godach
Rettenetesen szerettem ezt a sorozatot, de valahol leragadtam. Még, csak arra sem emlékszem, hogy hol ezért újrakezdtem pár éve, és megint leragadtam. Úgy jártam vele, mint a LOST-al és Csillagkapuval, hogy annyira még emlékszem, hogy unalmas legyen az elejétől kezdeni, de annyira meg már nem, hogy csak úgy belekezdjek valahol és várjam, hogy beugranak e a dolgok, vagy sem.
Azt hiszem, megragadtam ezekkel és el kell telnie pár évnek ahhoz, hogy újra nekiugorjak a dolgoknak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...