Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet filmkritika

  • Írta: Shifty
  • 2016. december 13.
Link másolása
A jedik ideje lejárt. A Birodalom, élén az Uralkodóval és Darth Vaderrel egy minden eddiginél pusztítóbb fegyverrel, a Halálcsillaggal igyekszik bebetonozni totalitárius diktatúráját. A Zsivány Egyes az utolsó reményünk.

Hihetetlen, de szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt indította útjára a Disney a Star Wars-univerzum újabb szélesvásznú karrierjét. A legújabb számozott epizód, Az ébredő Erő természetesen majdnem minden rekordot megdöntött, azt azonban nem szabad elfeledni, hogy szórakoztató két órája ellenére nem volt több, mint egy olyan biztonsági játék, ami a már ismert panelek tollba mondásával, semmilyen kockázatot nem vállalva igyekezett megágyazni a következő két számozott felvonásnak. Ez, akárhogy is nézzük, tökéletesen sikerült neki, hiszen újonnan behozott hősei kellő munícióval rendelkeznek, hogy a folytatásban igazán ki tudjon teljesedni majd a saga legújabb trilógiája. A Disney azonban az egyes részek közötti éveket se szerette volna elfecsérelni, így kitalálta a Star Wars Antológiát, vagyis azon filmek gyűjtőfogalmát, amelyek az ismert franchise csillaga alatt születnek, de közben szorosan nemigen kapcsolódnak a mozik fősodrához.

De a stúdió most sem mert merészet lépni, hiszen a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet pont egy olyan sztorit mesél el, amit lényegében a klasszikus Csillagok háborúja első részében Mon Mothma tökéletesen összefoglalt. Persze ettől még érdekessé és izgalmassá lehet tenni egy történetet, hiszen a tervrajzok ellopásának körülményei, de leginkább szereplői eddig nem voltak ismertek. Gareth Edwards azonban ugyanabba a hibába esik, mint a Godzillában vagy korábbi filmjeiben. Elképesztő hangulatot teremt a vásznon, hogy aztán mindezt hazavágja meglehetősen üres, egysíkú szereplőivel. Pedig a Zsivány Egyes az univerzum megszokott elemei ellenére minden tekintetben elszakad a Star Wars-érzéstől, de a mocsokban úszó, könyörtelen háborús hangulat, a sok-sok szenvedés és küzdelem sem elegendő ahhoz, hogy drukkolni tudjunk a Lázadók szedett-vedett "piszkos tizenkettőjének".

A Birodalom mindent megtesz annak érdekében, hogy végleg eltörölje a galaxisból a Lázadókat. Legújabb pusztító csodafegyverükön, a Halálcsillagon dolgozik Galen Erso (Mads Mikkelsen) is, aki tudósként meghatározó szerepet tölt be a halálos fegyverzet kifejlesztésében. Erso azonban dezertál, családjával egy eldugott bolygóra menekülnek. A projektet felügyelő Orson Krennic igazgató (Ben Mendelsohn) talál rá, aki így ismét kénytelen a Birodalom szolgálatába állni. Feleségével végeznek, lánya, Jyn Erso (Felicity Jones) pedig elmenekül. Több mint másfél évtizedig nem tudnak egymásról, azonban amikor a lázadók tudomására jut, hogy Galen egy üzenetet küldött, méghozzá a lányának címezve, Jyn felkutatására indulnak. Az üzenetből kiderül, a Halálcsillagnak van egy gyenge pontja, amit csakis a tervrajzok megszerzésével lehet felfedni.

A történet legnagyobb problémája, hogy rohamléptekben robog előre, gyakorlatilag időt sem hagyva a nézőnek, hogy feldolgozza a látottakat. A tempó persze érthető, hiszen egy olyan történetet mutat be a Zsivány Egyes, amit mindenki ismer, arról azonban teljesen megfeledkeztek az alkotók, hogy a pár mondatos cselekmény kétórásra bővítéséhez azért sokkal több kell, mint a klasszikus Star Wars-filmek hangulatának megidézése. Lényegében semmi plusz információval nem szolgál a film két órája, hiába vezet be teljesen új szereplőket. Nem tudunk meg új dolgokat magáról a Halálcsillagról, a Birodalomról, a lázadókról, de az Erso-családról, Saw Gerrera (Forest Whitaker) szerepéről vagy éppen arról sem, hogy a lázadók hírszerzőinek vezetője, Cassian Andor kapitány (Diego Luna) milyen múltbéli mocskos dolgok miatt lett az, aki.

Érthetetlen, hogy a Disney miért nem csapta le ezt az óriási ziccert, a film karakterei ugyanis egytől-egyig izgalmasak (vagyis annak tűnnek), miközben Edwards szó szerint mindent megtett annak érdekében, hogy nagybetűs Star Wars-hangulatot teremtsen, méghozzá egészen új, eddig nem látott megközelítésben. A Zsivány Egyes ugyanis csupa jó értelemben vett háborús film, és ugyan nem mellőzi az univerzumra jellemző spiritualitást, lényegében az egész két óra egy küzdelmes, gyötrelmes harc, amelyben nemcsak a lázadók vívnak a Birodalommal, de a maréknyi szakadár "piszkos tizenkettő" is vív saját, belső démonaival. Ilyen tekintetben Edwards filmje nagyon is realisztikus, nem is nagyon rugaszkodik el a valóságtól (már amennyire ezt egy Star Wars-film megteheti). Hőseivel mégsem igazán lehet azonosulni, aminek pont az a legfőbb oka, hogy hátterükről elejtett, sejtelmes félmondatokon kívül nem sokat tudunk meg. Azért sokat elárul a Zsivány Egyes tagjairól, hogy egy átprogramozott birodalmi droid, K-2SO (Alan Tudyk) a legszórakoztatóbb közülük.

Aztán a film utolsó félórája ha nem is teljesen, de nagyjából kárpótol a hiányosságokért. Egyrészt egy elképesztően látványos, több fronton zajló, gyönyörűen megkomponált háborút mutat be, másrészt olyan zárással vezeti át a történetet az Új remény nyitójelenetéhez, amit minden rajongó garantáltan könnybe lábadt szemmel kísér végig, hogy aztán a később kiadott Blu-rayen újra és újra visszatekerje azt.

A Zsivány Egyes a hibái ellenére egy nagyon szórakoztató, látványos film. Talán, ha nem a Star Wars-univerzum részeként, hanem egy teljesen önálló sci-fi kalandként került volna mozikba, most az a pontszám is eggyel több lenne. Az alkotók részéről remek ötlet volt, hogy bátorkodtak árnyalni a lázadókat eddig körüllengő mítoszt és meg merték húzni, hogy a szakadárok oldalán harcoló "hősök" se biztosan különbek, mint azok, akik ellen küzdenek. Csak nem ártott volna, ha mélyebb karakterábrázolással teszik mindezt, ugyanis így Jyntől kezdve, Cassianon és Krennic igazgatón át igazából mindenki csak lóg a levegőben. Ezért pedig nagy kár, mert hangulatát tekintve a Zsivány Egyes egyértelműen a saga egyik legjobb felvonása lenne. Talán okul belőle a Disney és a jövőbeli antológiafilmek már merészebbek és összetettebbek lesznek.

Gamekapocs értékelés: 7.0

Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet
Eredeti cím: Rogue One: A Star Wars Story
Rendezte: Gareth Edwards
Írta: John Knoll Gary Whitta
Szereplők: Felicity Jones, Mads Mikkelsen, Donnie Yen, Forest Whitaker, Alan Tudyk, Ben Mendelsohn, Diego Luna, Jonathan Aris, Riz Ahmed, Jimmy Smits
Játékidő: 133 perc
Magyarországi premier: 2016. december 15.

74.
74.
A Fénybenjáró
#73: Basszus. Most akkor a Frigyláda fosztogatói egy nagy baki? :D Pedig az egyik kedvenc filmem. :D
73.
73.
delphijos
#72: De. Mert akkor megszerezték volna az eredeti csúcsdíszt, és jó helyen ásnak. Ez is benne volt. :)
72.
72.
A Fénybenjáró
#66: Ja én is láttam azt az Agymenők epizódot. De a németek Indiana Jones nélkül nem találták volna meg a frigyládát.
71.
71.
Freed
Hát én már a film vége felé vakaroztam hogy mikor lesz már vége...nekem ez is kb egy szinten van a siralmas "első" részével.
70.
70.
flydomi
#14: Azért a folytatást várjuk meg,mert biztos,hogy lesz rá "magyarázat",h a kis csaj hogyan lett 24h alatt jedi.És,hogy miért idegbeteg a kis Solo fiú.A kis fekete is biztos központi karakter lesz.
69.
69.
Lovy11
Nálam csak 6 pont. Végtelen unalmas a közepe
68.
68.
KőbányaKispest
#67: Ha most lehetne ápvótolni, kapnál egyet tőlem.
67.
67.
delphijos
#64: Amúgy meg természtesen tiszteletben tartom a véleményedet, a kritikáddal az az egy bajom, ami valamiért mindíg "utat talál" az ilyen kritikáknál, az a mások minősítése. Valahogy egy negatíív kritikába mindíg skierül bekerülnie a "hülye akinek ez tetszik" , vagy itt a "Elég gyenge az ingerküszöbe annak, aki erre a filmre ennyire felizgult" szöveg. Ettől nagyobb súlya lesz a véleményednek? Szerintem egy jó film volt, de felízgulva nem vagyok, és az ingerküszöböm is köszönöm rendben van, max. nem egyezik az ízlésünk.
66.
66.
delphijos
#62: "igazából ha nem lenne, is lenne film"

Ez olyan "magyarázat" mint az hogy Indy-nek semmi szerepe sincs a Frigyládában. Ha nincs, a németek úgyis megtalálják, kinyitják, és meghallnak.
62.
62.
KőbányaKispest
Na saját vélemény, akinek tetszik tetszik, akinek nem nem.

A film olyan 70%-a egy kalap szart nem ér. Tehát igazából az összes szereplő egy semmi. És a Jyn Erso. A csaj egy nulla. Az egész filmben egy értelmes szövege nem volt neki. Az egész csaj az az effektus, akinek semmi köze az egészhez, igazából ha nem lenne, is lenne film, mert annyira jellegtelen, hogy ehhez képest a 7-ben Rey Oscar dijas szerepet tett le az asztalra.

A csaj nem úgy fest, mint aki egy suicid küldire megy, hanem mintha igazából beleszarna a szerepbe és csak úgy van. 0 volt a filmben Felicity Jones.

A film utolsó 25%-a éri meg a mozijegyet. Az rendben volt. A 7 ennél jobb film volt, pedig ezt úgy mondom, mint aki úgy jött ki a 7-ről, hogy a mocsk*s k*rva -*ny*tokat. Egyszerűen ez egy kevés film. Egy estés film, ami ncoron letöltesz 1080p-be és megnézed a nőddel és lefekszel aludni.

De egynek elment. Az értékelés reális, 10/7

61.
61.
A Fénybenjáró
#60: Nem sírok. Csak azt mondom, hogy SZERINTEM(!) felesleges volt. Csak leírtam a véleményemet, nem mintha veszekedni akartam volna vagy ilyesmi.
60.
60.
delphijos
#57: Sose értettem azon minek kell sírni hogy ez vagy az "minek" jelenik meg. Ha nem érdekel miért zavar? Van egy HIHETETLENÜL egyszerű megoldás erre. Nem mész el megnézni. Sőt, még csak le se töltöd. Problem solved. Én nagyon nem bánom hogy láttam.
59.
59.
Neo1989
Nekem tesztet, bár az utóforgatás miatt jó pár jelenet nincs benne a filmben ami az előzetesekben van pl a cikk 2. képe sem.
57.
57.
A Fénybenjáró
Szerintem már a 7. rész is felesleges volt. Ez meg pláne. De hát, ahogy a mondás tartja: ,,Pénz beszél, kutya ugat."
56.
56.
guba800
Szerintem 7 -nél azért többet érdemel ez a film!
55.
55.
Chrysh
Mellesleg a pofám leszakad a hatásvadász szövegektől. Az egyik facebook-os filmes csoport vagy mittudoménmi a Hacksaw Ridge trailere alá képes volt faarccal beírni azt, hogy ez az a film, amit jobban várunk, mint a Star Wars-t. Hááát gratulálok!
54.
54.
Gykrizsi
#52: Az a 6. részben volt, ott haltak meg a hírekért. Egyébként ilyen kutya szerű cuccok, a Battlefront 2-ben is szerepelnek:
http://hu.starwars.wikia.com/wiki/Bothan
53.
53.
lordboxi
#52: Az episode 4 ben semmiféle bothanokat nem emlegettek. Kevered a 6. résszel, és a második DeathStarral
52.
52.
strike19
#49: SPOILER:
Ez így igaz.Nincs a filmbe emlékeim szerint még a trailer-be látott Tie vadász amikor az adótoronyba sugározni akarja és megtorpan a hídon a csaj.

A cikkbe szereplő első kép sincs benne. A lázadók nem hittek a csajnak mert nem maradt meg semmi a holo üzenetből.Ha látták volna a halálcsillag kinézetét akkor egységes lett volna a lázadás.

Engem egy valami foglalkoztat.Kik voltak a Bothan-ok?Akiket a episode 4 be emlegetnek?


51.
51.
KőbányaKispest
"Nem véletlenül írtam az utolsó bekezdésben, hogy egyértelműen a saga egyik legjobb része. Csak vannak hibái, amelyeket viszont meg kell említenem."

De azért adtál rá 7 kemény pontot. A szarra meg 8-8,5. Kicsit elvan baszva itt a pontozás de ezt tudjuk régen.
50.
50.
kamgecam
#25: Egy nyolcast azért dobhatál volna rá simán.Nem?Ha objektíven nézzük az idén megjelent filmekhez hasonlitva bõven megérdemelte volna.Miért, nem?
49.
49.
Cipo3
Nézzétek már vissza az1-es trailert. Szerintem kb. 70%-a nincs benne a filmben. Ezt a filmet baromira újraforgatták.

Én csak egyszer láttam ezért lehet tévedek.

SPOILER

Amik nem voltak
- nincs megbilincselve amikor a lázadók bázisára jut.
- "kitört a lázadás igaz?" - kérdi
- fellázadok
- megbízták a titkos tervek felkutatásával. - nem azzal bízták meg hanem hogy menjen a szeparatistákhoz hogy csatlakozzanak.
- Jyn Erso nem szalad két fegyverrel a kezében AT-AT-k felé. Ő akkor az adótoronyban van amikor először jelennek meg AT-AT-k és a vak érzi a rezgést és mondja hogy fussanak.
- Saw Gerrera teljesen máshogy néz ki, nem olyan lepukkant mint a filmben vagy a kettes trailerben.

de a többi trailer után is változtattak:
- nem mennek vízbe bokáig rohamosztagosok
- nem találkozik TIE fighterrel az adótorony szélén.
48.
48.
Starkiller89
#47: Elnézést, de átjavította a telefonom: -Gyökér + gyerek. Csak most vettem észre.
47.
47.
Starkiller89
Most ha ezert kitoroltok az oldalrol, am legyen. Egy gyoker volt, aki ezt a cikket megirta, te valami nagyon masra ultel be ezek szerint. Az egesz oldal mar a legalja a teszteknel is, meg az egyeb cikkeknel, gondoltam mielott uj olvasnivalo oldal utan eredek, ezt kiirom magambol. Ahogy elnezem nem csak nekem szurt szemet a 7 pontotok...vagy ezt a kritikat is masoltatok masik oldalrol?! ;)
46.
46.
DON GONDOCS
Hát azért volt 1-2 hideg kirázós jelenet. Amikor csak néztem, hogy ezt télleg bevállalta disney? Milyen betegségben szenved és mennyire súlyos? Persze vannak hibái, de vannak olyan erősségei ami bőven felülmúlják. Sokan panaszkodnak hogy az elején nagyon gyorsan halad a film én azt mondom inkább ez mint legyen feleslegen vontatott.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...