Fargo - 3. évad sorozatkritika

  • Írta: Daks
  • 2017. július 25.
Link másolása
Ezen események 2010-ben, Minnesotában történtek. A túlélők kérésére a neveket megváltoztatták, a halottak iránti tiszteletből a többit viszont úgy mondják el, ahogy megtörtént. Ez egy igaz történet.

Eden Valley unalmas hely. Egy hófödte kisváros valahol északon, ahol megállt az idő, és ahol soha nem történik semmi érdekes. Az Isten háta mögötti tehetetlenség fájdalmas nyugalmát egy napon azonban szörnyű gyilkosság dúlja fel: megölnek egy nyugdíjast az otthonában, az öreg Stussyt, a helyi vegyesbolt tulajdonosát, a városi rendőrfőnöknő nevelőapját. Beragasztózzák a száját és az orrát, a házát pedig feldúlják - hogy ki a gyilkos, és mi az indíték, azt a hatóságok is csak találgatják.


Harminc kilométerre innen, Eden Praire városában eközben két testvér vívja egyre elmérgesedő háborúját. Ray egy lepattant felügyelőtiszt, aki azzal tölti mindennapjait, hogy pisamintákat vesz szabadlábon lévő elítéltektől, és jelentéseket ír róluk feletteseinek, miközben Emmit egyre gyarapítja vagyonát jól menő cége élén. Parkolókat üzemeltet szerte az államban, és nagyon jól megy neki. A háborúnak épp ez az ellentét adja az alapját: Ray szerint fivére kisemmizte őt apjuk halálakor, Emmit viszont nem érzi így, tisztességesen osztoztak, sőt azóta is segíti a másikat, ahogy csak tudja. És mit ad Isten - az ő vezetéknevük is Stussy.

Joel és Ethan Coen 1996-os filmjéből Noah Hawley és az FX készített tévésorozatot. A Fargo idén már a harmadik évadnál tart, a három sorozat pedig három teljesen különálló, mégis hasonló történetet dolgoz fel. Az első 2006-ban játszódott Bemidjiben, Minnesotában, és egy helyi utazási ügynök keveredett benne gyilkossági ügybe, míg a második 1979-be repített minket vissza, Luverne városába, ahol egy fiatal hentes és annak gyönyörű felesége volt kénytelen eltüntetni egy hullát. A családfő szakmájából adódóan könnyen kitalálható, hogy milyen eszközökkel.


Az évadok nem állnak kapcsolatban egymással. Csak a szerencsétlenségek vígjátékba illő sorozata ugyanaz, mely a bonyodalmat teljesíti ki, és a havas kisvárosi táj, annak mindent belepő fehérségével, nyugalmával. Átlagemberek kerülnek rémálomba illő helyzetekbe, egy halálesettel kezdődik minden, aztán a helyi rendőrség kezd nyomozni, maga komótos, hiszékeny stílusában, az egészet pedig egy véletlenül bekapcsolódó maffiaszál teszi még véresebbé. Az első évadban egy átutazó idegen, egy kegyetlen bérgyilkos indítja be az eseményeket, míg a másodikban egy szervezett bűnözésből élő helyi család egyik fiát sikerül eltenni láb alól a hentesfeleségnek, teljesen véletlenül.

A maffiaszál a harmadik évadban sem maradhat el. Emmit cégéhez egy napon bekopogtat egy alak, két rosszul öltözött verőlegénnyel, és bejelenti, hogy a vállalatot mostantól pénzmosásra fogják használni, választási lehetőség nincsen. Beszáll a vezetésbe, megfenyeget és eltesz láb alól mindenkit, aki keresztbe akar tenni az üzletnek, miközben Ray tovább játssza kicsinyes harcait, bűnöző barátnője egyre féktelenebb ötleteit követve. Emmitet két oldalról fogják harapófogóba, mindennek tetejébe ráadásul megjelenik nála és Raynél is a rendőrség: egy koccanásos baleset és egy vezetéknév-egyezés már elég is, hogy kapcsolatba hozzák őket az öreg meggyilkolásával.


A sorozat korábbi részeihez hasonlóan a harmadik évadnak is fantasztikus a hangulata. A lassú kisvárosi életet öreg autók, régi bútorok, hímzett terítők, és kötött pulcsik teszik még hétköznapibbá, néhány váratlanul feltűnő mobiltelefontól eltekintve megmondani sem lehet, hogy melyik évtizedben járunk. A havas táj magával ragadó környezetet ad az eseményeknek, a zenék fantasztikusak, a legjobb pedig, hogy mindig kapunk valami hírességet a szereplőgárdába, aki az egész játékot mindennél hitelesebbé, izgalmasabbá teszi. Az első évadban Billy Bob Thornton volt a bérgyilkos, a másodikban Kirsten Dunst a hentesfeleség, most pedig Ewan McGregor játssza a testvérpár mindkét tagját. Ray esetében a bunkó, kopaszodó, pocakos barmot, Emmit esetében pedig a kifinomult, gazdag üzletembert. Zseniális.

A film erős felütéssel kezd, a végkifejlet viszont lassú és idegőrlő órák múlva érkezik csak el. A gyilkosság kegyetlen és nehezen feldolgozható, és nem az öreg halála lesz az utolsó tragédia Eden Valley-ben, a különleges atmoszférát pedig nemcsak az egyéni hangulat, és a fantasztikus fényképezés teszi egyedivé, de a karakterek játéka, történetben betöltött szerepe is. A rendőrnő testesíti meg a kisvárosi élet unalmasságát: az őrsön nem használnak számítógépeket, seriffként még mobiltelefonja sincs, csak CB-n és vezetékes vonalon kommunikál. A nyomozást viszont elszántan vezeti, eleinte csak a véletlenek gyanúsan összeillő sorozata kelti fel a figyelmét, és kezd a testvérek nyakára járni, később azonban rájön, hogy a szálak tényleg összeérnek, és minél mélyebbre merül az eseményekben, annál véresebb és sötétebb lesz minden.


A cégnél megjelenő maffiózó, Varga egy elviselhetetlen alak, aki nemcsak fenyegetően beszél folyamatosan, de még a kinézete is szörnyű: megviselt, kopott, barna ruhákat hord, az akcentusa borzalmas, ráadásul még rettenetes fogínyproblémákkal is küzd. Ray barátnője, Nikki egy pitiáner, manipulatív kis ribanc, aki élvezi, hogy elmérgesítheti az eseményeket, Emmit üzlettársa és pénzügyi tanácsadója, Sy pedig egy szabályok szerint élő, kiszámítható könyvelőfazon, aki rendkívül bosszúálló is, hogy a kompenzálásra használt Hummerjéről már ne is beszéljünk. Ezen kívül állandó szereplője még a történetnek a két verőlegény, a rendőrnő szomszéd városból érkező járőr társa, illetve az új rendőrfőnök, és a végén a néma fickó is.

Kritikát nehéz megfogalmazni a sorozattal szemben. Nekem talán a folyton visszatérő maffiaszál az, ami egy kicsit kevésbé illik a képbe, azért hétköznapi emberekkel ennyire nem szoktak foglalkozni a bűnözők, de az is igaz, hogy ez adja a film egyéni hangulatát, és groteszk humorát is. Gurulnak benne a fejek, a legváltozatosabb módokon, ha valaki emlékszik az első évad jeges tóba hajítására, vagy a haleső okozta balesetre, akkor meg sem fog lepődni azon, hogy most hogyan csinálják ki az embereket. Na, maradjunk annyiban, hogy nem lehet belekötni.


A Fargo egy kultikus sorozat. Olyan egyéni a hangulata, mint a skandináv krimiknek, csak itt amerikai kisvárosi környezetben történik minden, unalmas emberekkel, váratlan fordulatokkal. És a Coen-fivérek nemcsak az eredeti filmet csinálták, de a sorozat létrehozásában is aktívan részt vettek. A három évad teljesen független egymástól, de aki még nem kezdte el, annak az elsőtől ajánlom a beszerzést, nekem egyébként az tetszett a legjobban is. Apró érdekesség, hogy az elsőben szereplő rendőrnő apja lesz a második évad seriffje, úgyhogy egy minimális összekötés azért mégiscsak van köztük, de ennél jobban nem kapcsolódnak - bármelyiket is válaszd, nem fogsz csalódni!

Gamekapocs értékelés: 9

Fargo 3. évad
Eredeti történet: Joel és Ethan Coen
Producer: Noah Hawley
Rendezte: Noah Hawley, Michael Uppendahl, John Cameron,
Dearbhla Walsh, Mike Barker és Keith Gordon
Szereplők: Ewan McGregor, Carrie Coon, Mary Elizabeth Winstead,
Goran Bogdan és David Thewlis
Harmadik évad amerikai vetítésének ideje: 2017. április 19. - 2017. június 21.
Évadok száma összesen: 3
Epizódok száma: 3x10
Átlagos epizódhosszúság: 48-68 perc

10.
10.
unrealnoise
Most kezdem el a harmadik szezont, bődületesen jó lesz megint. Ez egy olyan sorozat, mint a The Night Of és az American Crime Story "volt" nem is olyan rég. Első látásra szerelem.
9.
9.
Daks
#8: Az amerikai Mucsi Zoltán. :)
8.
8.
Beniciodeltoro
#4: Azért Buschemit betehetnék a 4. évadba, bár lehet pont azért nem teszik be mert a mozis verzében játszott, pedig ő tényleg Fargos forma :)
7.
7.
Daks
#6: Főleg az elsőben:
http://fargo.wikia.com/wiki/Wes_Wrench
6.
6.
gomba56
A néma csávó a 2. évadban szerepelt már ugye?
5.
5.
Yanez
#4: Komolyan? Nekem már az első képkockától feltűnt, hogy ugyanaz játsza, pedig dörgésem sem volt róla. :)
4.
4.
Daks
#3: Főnix tényleg egy isten. Egyébként én először nem is ismertem fel, totál azt hittem, hogy két különböző színész játsza a tesókat. Aztán mondom rákeresek már, hogy ki ez a Ray, olyan ismerős a pofája... és TESSÉK. :DD
3.
3.
Beniciodeltoro
Talán Joahinfőnix, vagy Edvárdnorton jó lett volna Mekgregorián helyett :)
2.
2.
Beniciodeltoro
Rohadt jó lett ez az évad is, de a tesók szerepére nem McGregort választottam volna, valamiért annyira már nem kedvelem, pedig nem rossz színész.
1.
1.
Yanez
Az egyik favorit sorozatom. Bár nálam is az első évad a favorit, ez a 3-ik nagyon közel járt hozzá! A második kissé döcögősen, és számomra unalmasan indult, de azután az is rámozdult a témára. Szó mi szó, a hangulata páratlan, a színészek pedig zseniálisan teljesítenek benne!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...