Star Wars: Az utolsó Jedik filmkritika

A Star Wars: Az utolsó Jedik nem az új Birodalom visszavág, és bár rávetül a klasszikus trilógia árnyéka, váratlan meglepetéseivel izgalmas és érdekes irányba tereli a trilógiát lezáró harmadik részt.

Két évvel ezelőtt, amikor bemutatták a Star Wars új trilógiájának nyitódarabját, Az ébredő Erőt, akkor jómagam is könnyedén szemet hunytam afelett, hogy tulajdonképpen a klasszikus negyedik részt forgatták újra. A Disney akkor nyilván biztonsági játékot játszott, hiszen hiába a jól bejáratott név, egy hatalmas bukta az egész előre megtervezett univerzumépítést hazavágta volna. A hetedik epizód azonban a múltidézés ellenére is ügyesen vezette be az Első Rend és az Ellenállók új szereplőit, miközben kellő tisztelettel és a rajongókat maximálisan kielégítve húzta be a klasszikus trilógia jól ismert figuráit. Az utolsó Jediknek így egyrészt bizonyítania kellett, hogy képes függetlenedni George Lucas trilógiájától, miközben akadnak olyanok is, akik pedig pont olyan folytatást reméltek képében, mint amilyen az 1980-ban bemutatott A Birodalom visszavág volt.

Az utolsó Jedik valahol végig a két elvárás között lavírozik. Le sem tagadhatná, hogy nagykanállal merít A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér ismerős momentumaiból, karaktereiből, de közben sokszor képes a saját útját is járni és továbbgondolni mindazt, amit Az ébredő Erővel felvázoltak a készítők. És igazából ezért is tud jobb és izgalmasabb lenni a történet, miközben pont ezért is tud már-már unalmassá és érdektelenné válni az újabb űrkaland. Érdekes paradoxon ez, mert sokkal több merészséget és egyediséget vonultat fel a mostani epizód, mint a két évvel ezelőtti, mégis terhes árnyékként vetül rá a klasszikus trilógia és azzal való állandó hasonlítgatás. 

Persze miután Az ébredő Erővel hasonló cselekményt vázoltak fel, arra építkezve nehéz nem elvonatkoztatni a már ismerős fordulatoktól, mégis úgy érzem, hogy amíg nem intünk végleg búcsút Skywalkeréknek, addig ezekből a történetekből nem is igazán lehet ennél többet kihozni. Luke vagy Leia szükséges jelenléte ugyanis inkább teher, egyfajta láncra vert nehezék, ami most ugyan kevésbé rántja mélybe Az utolsó Jediket, de érezhető, hogy amíg ezektől a láncoktól nem szabadul meg az univerzum és az alkotók, addig megkötött kézzel kell ismerős ecsetvonásokat felvázolni, csipetnyi egyediséggel. Közben viszont Luke visszatérése és jelenléte minden eddiginél szükségesebb volt, ez a film ugyanis akarva akaratlanul is inkább róla és önkéntes száműzetésének okairól szól. És ez a már-már feloldhatatlan ellentmondás vezet oda, hogy egyszerre szuper, merész és egyszerre nagyon ismerős mindaz, amit látunk.

Rian Johnson, a Looper - A jövő gyilkosának rendezőjét azonban dicséret illeti, mert az egyensúlyt jól eltalálva adagolja a feszültséget és a nem várt meglepetéseket. Nem csak a Luke-ra koncentráló történetetben találta meg a többi főbb szereplő helyét és szerepét, de ügyesen navigál a kettős elvárások között és csak némi üresjárat miatt lehet hiányérzetünk. Ennél is fontosabb, hogy remekül szövi tovább Rey és Kylo Ren kapcsolatát, illetve lelki vívódásukat is nagyon ügyesen helyezi kontrasztba, már-már elmosva a határt jó és rossz között. Rey naivitása lassan a múlté, kezdi felfedezni és kontrollálni valódi erejét, miközben már nem annyira elveszett, mint korábban. Közben Kylo Rent az őt marcangoló belső harcok még mindig labilissá, bizonytalanná teszik, éppen ezért hatnak váratlanul döntései, cselekedetei. Továbbra is ugyanolyan sebezhető és érzelemtől túlfűtött, mint Az ébredő Erőben, de a rendező nagyon odafigyelt, hogy kettejük karaktere ne egy helyben toporogjon, a fejlődés az iránytól függetlenül pedig egyértelműen kézzel fogható.

Az erősen karakterközpontú cselekményben sajnos sok mellék- vagy korábban központinak gondolt karakter viszont háttérbe szorul, sem tér, sem idő nincs velük érdemben foglalkozni. Ennél is nagyobb hiányosságnak tartottam, hogy Rey múltja továbbra is csak homályosan, félmondatok formájában kap említést, konkrét válaszokat pedig most sem érdemes várni. Cserébe viszont jó pár nem várt és a trilógia lezárását alaposan meghatározó fordulatot kapunk, amelyek markánsan meghatározzák majd azt az irányt, amivel a kilencedik epizód lezárja majd az újonnan indított trilógiát.

Az utolsó Jedik nem az új Birodalom visszavág. Nem is szabad elvárni tőle, hogy ugyanazt az élményt és bizsergézst okozza, mint a klasszikus második rész. Persze attól nem tud és talán nem is akar teljes mértékben függetlenedni, mégis sikerül neki az a bravúr, ami Az ébredő Erőnek nem. Vagyis az ismerős panelek ellenére van saját hangulata, határozott, jól átgondolt, remek humorral oldott cselekménye, karizmatikus karakterei. Hogy aztán mindez hogyan teljesedik majd ki a kilencedik epizóddal, jó nagy kérdőjel, de a mostani történet remek alap arra, hogy ütős, bevállalós végkifejletet kapjunk, talán kevesebb visszakacsintással.

Gamekapocs értékelés: 8.0

Star Wars: Az utolsó Jedik
Eredeti cím: Star Wars: The Last Jedi
Rendezte: Rian Johnson
Írta: Rian Johnson
Szereplők: Mark Hamill, Carrie Fisher, Daisy Ridley, Adam Driver, John Boyega, Oscar Isaac, Lupita Nyong'o, Andy Serkis, Domhnall Gleeson, Anthony Daniels, Gwendoline Christie, Laura Dern, Benicio Del Toro, Peter Mayhew, Jimmy Vee
Játékidő: 152 perc
Magyarországi premier: 2017. december 14.

97 komment - szólj hozzá!