Legendás állatok: Grindelwald bűntettei filmkritika

Harry Potter története előtt sem volt eseménytelen a varázslók világa. Gellert Grinderwald mániákus tervei ellen talán csak Albus Dumbledore veheti fel a kesztyűt, mindebbe pedig belecsöppen az esetlen Göthe Salamander is.

Amikor először meghallottam a hírt, miszerint a Legendás állatok és megfigyelésük egy öt felvonásos filmszéria nyitódarabja lesz, egyből komoly kétségeim támadtak. Lesz annyi kraft a történetben és Göthe Salamander eseten karakterében, hogy a Potter-széria mellékágát egészen 2024-ig elnyújtsák? A második epizód után azonban boldogan jelenthetem ki: tévedtem, ezek a félelmeim teljesen megalapozatlanok voltak, szinte butaságnak érzem, hogy kétségbe vontam J.K. Rowling kreativitását. Nyilvánvaló, hogy a brit írónő rengeteg ötletet tartogat a tarsolyában, s az is világos, hogy veterán regényíróhoz méltóan ténylegesen egy hosszan átívelő történeten dolgozik. És ez bármennyire is jól hangzik, különös módon pontosan emiatt botlik meg a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei.

A történet néhány hónappal az első film után veszi fel a fonalat. Az amerikai Mágiaügyi Minisztérium rács mögé zárta a háttérből manipuláló Gellert Grindelwaldot (Johnny Depp). Az alantas mágust övező hírnév persze nem alapozatlan, hamar túljár fogvatartói eszén. Láncait ledobva neki lát, hogy a világ radikális gondolkodású varázslóiból sereget toborozzon, és Párizs felé veszi az irányt, hogy meglelje Credence Barebone-t (Ezra Miller), a hatalmas lappangó erővel bíró árva fiút, akit a New York-i események után a legtöbben halottnak hittek. Eközben Londonban Göthe Salamander (Eddie Redmayne) szintén az említett incidens miatt vezekel a Minisztérium előtt, közben pedig visszatért ahhoz, amit igazán szeret: a varázslatos lények gondviseléséhez és tanulmányozásához. Persze csak idő kérdése, hogy néhány ismerős arc ismét feltűnjön Göthe fura lényekkel zsúfolt lakása küszöbén, barátai pedig ismét belerángatják őt a gonosz Grindelwald elleni háborúba. 
 

Látványvilágát és hangulatát tekintve a Legendás állatok: Grindelwald bűntettei egy vérbeli Birodalom visszavág-szindrómás folytatás – értsük ezt minden jó és potenciálisan rossz velejárójával együtt. Szó se róla, az első részben is helyet kapott nem kevés borongós jelenet – különösen azok, melyek Credence karakterét bontogatták ki –, én leginkább mégis a bohókás pillanatokra, a varázslatos állatkákra, na meg persze Göthe és mugli barátja, Jacob humoros dinamikájára emlékszem. A folytatásra viszont ködként szállt le David Yates jellegzetes sötét stílusa, aki ugyebár a Főnix Rendje óta rendezi a varázslóvilág filmes adaptációit. A bájos humort hamar elmossa a baljós hangulat, és sajnos a történet szempontjából maguk a legendás állatok is a háttérbe szorulnak – nem többek puszta látványelemeknél, vagy a szorult helyzetekben feltűnő deus ex machina-megoldások megtestesítőinél.

Ez a sötét tónus azonban nagyon is jót tesz mind a karakterek fejlődésének, mind pedig sorozatot átívelő történet felépítésének. Ahogy nő a tét, úgy árnyalódnak, úgy kapnak egyre több mélységet a korábban megismert személyiségek, kiváltképp a kissé görcsös Göthe és a folyton borongó Credence. Karakterek terén azonban mindenképp a címszereplő Grindelwald és ellenpólusa, Dumbledore voltak azok, akik igazán érdekessé tették a filmet. Komoly fenntartásaim voltak Johnny Depp-pel kapcsolatban, rizikósnak éreztem az önmaga karikatúrájává váló kalózt a széria gonosztevőjének szerepébe tenni, de Depp, mint Grindelwald mégis veszettül jól működik. A fénykorában járó Dumbledore-t alakító Jude Law szintén remekül hozta mindenki kedvenc tanár urát, számomra mégis kissé nehéz volt a színészt és a szerepét összeegyeztetni. Ez azonban teljesen szubjektív, s valószínűleg felírható a jelentős korkülönbség rovására. Bárhogy is legyen, epekedve várom, hogy a jövőben még többet láthassak belőlük ezekben a szerepekben.

Ami azonban a történetfelépítést illeti: a film legnagyobb buktatója, hogy hatalmasat akar markolni, ezzel pedig a cselekmény kuszává, nehezen követhetővé és mégis üressé válik. Rengeteg helyszínen fordulunk meg, a jelenetek pörögnek, nyakunkba dől a maradék három filmre elegendő expozíció, s a végén mégis olyan érzés fog el, hogy mintha alig történt volna bármi érdemleges. Nyilvánvaló, hogy Rowling nem egy klasszikus szkriptet írt, hanem egy nagyívű sagát, ezzel pedig rendezőként Yatesnek komolyan feladta a leckét - biztos, hogy nem egyszerű egy ilyen forgatókönyvvel dolgozni. A végeredmény olyan érzést kelt, mintha egy nagyobb egység közepéből szinte kontextus nélkül kiragadtak volna egy szeletet, ez pedig önálló filmként egyszerűen nem működik. Nyilvánvaló, hogy a teljes sorozat lefutása után ez nem okoz majd túl nagy problémát, aki azonban csak felületesen ismeri a szériát, esetleg csak egy könnyed kikapcsolódásra vágyik a családjával az ünnepek alatt, az komoly bajban lesz.

Ezzel szemben azonban a Potterheadek kemény magja igazi ínyencséget kap, telis-tele utalásokkal, kikacsintásokkal és olyan szereplőkkel, akikről eddig legfeljebb csak a könyvek lapjain olvashattunk. Ezek a pillanatok pedig minden pénzt megérnek majd az igazi fanok számára, hiszen Dumbledore-nak köszönhetően visszatérünk majd a 20-as évek Roxfortjának falai közé is. Amikor az iskola tornyait látva felcsendült a Potter-széria főcímdala, több elfojtott sikolyt is hallottam a moziteremben.

Az elképesztő látványvilágra most sincs panasz, az új, egzotikus CGI-lények remekül festenek, a mágikus akciójelenetek pedig talán sosem néztek még ki ilyen jól a vásznon. A cselekmény java Párizsban zajlik, a francia főváros összképe ugyan nem túl meredek kitérő New Yorktól, vagy Londontól, a világjárás mégis tágasabbá teszi a filmek univerzumát. Utóbbin sokat dob Grindelwald eszméje is, mely első sorban a varázslók és varázstalanok alá-fölérendeltségének kérdését járja körül. Ezzel, valamint a világháborús áthallásokkal, sokkal valósabbnak, sokkal történelmibbnek hat az előzménysorozat. Egyelőre nehéz eldönteni, hogy ez a vonal jó választás lesz-e a széria számára, de ez még persze a jövő zenéje.

A Legendás állatok: Grindelwald bűntettei mozgalmas, látványos, és megállás nélkül zsong. Elődjénél jóval felnőttesebb, de mégis páratlanul hangulatos folytatása J.K. Rowling 2016-ban megkezdett szériájának. Ahol azonban elhasal, az a történet struktúrája, amely nem egy egész estés mozifilmet, hanem egy teljes szériát próbál kiszolgálni. Egy gyönyörű kavalkád, amitől elsőre eláll az ember lélegzete, de tartalmilag olyan, mint egy lufi – ha kicsit megbökdössük, akkor hamar kipukkan, belül pedig nem sok említésre méltót találunk.

Gamekapocs értékelés: 7.0

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei
Eredeti cím: Fantastic Beasts: The Crimes of Grindelwald
Rendezte: David Yates
Írta: J.K. Rowling
Szereplők: Eddie Redmayne, Katherine Waterston, Johnny Depp, Jude Law, Ezra Miller, Alison Sudol, Dan Fogler, Zoë Kravitz, Carmen Ejogo, Claudia Kim, Callum Turner
Játékidő: 134 perc
Magyarországi premier: 2018. november 15.

11 komment - szólj hozzá!